Az előző pár posztban történelmi témákat jártunk körbe, így logikus, hogy folytassuk ezt a vonalat, de most zenei aláfestéssel. A blogger ugyanis újabb darabját bocsátja közre azon posztoknak, amik halhatatlanságra érdemes rockzenei előadók által feldolgozott történelmi eseményekre emlékeznek. Jelen írás újabb ívet húz az ókortól napjainkig, ezúttal az AC /DC, az Iron Maiden, a Motörhead, a Saxon és az Accept egy-egy témánkba vágó darabjának bemutatásával.

Kérem szépen, a múltkori poszt után továbbra is maradunk a budai várban, már csak azért is, mert hol máshol lelhettünk volna biztonságos menedéket legnagyobb folyónk idei áradása elől, mint a Vár-hegy magaslatán. (Árad a Tisza – ja bocs, ezt nem ide.) Egyúttal új rovatot nyitok templomtúra néven, ennek lesz első darabja ez a poszt. (A rovatcímet majd az írás végén megmagyarázom.)

Tehát miután sikeresen visszavettük a töröktől Budát, maradunk is a várnegyed északi részén, ahol az ostromlók először törték át a török védelmet. Mostani sétánkon az Esztergomi-rondellától áthaladunk a (most már csak volt) Hadtörténeti Múzeum épülete mögé, a Kapisztrán János térre: itt áll a néhai Mária Magdolna templom – tornya. Budáról és Pestről egyaránt jól látható, de hogy miért csak a torony maradt meg, ezt a kérdést járjuk körbe ezúttal.

Mink itten a blogon szeressük az évfordulókat, még ha időnként meg is csúszunk velük, mint jelen esetben is. Ugyanis a mostani poszt a magyar történelem egyik jelentős eseményéről szól, jelesül Budának az oszmán birodalomtól történt visszafoglalásáról 1686-ban, ami két és fél hónapos ostrom után sikerült. Az idén a tanév kezdődött szeptember 2-án, az ostrom meg pont azon a napon ért véget, hátha ez megvigasztalja némiképp az iskolásokat. Na de hogy jutottunk el idáig, pontosabban odáig, ez a mai téma.

Wien ist anders, bonus Teil 2. 

17. Meleagrosz

Kalüdóni királyfi a görög mitológiában. Amikor apja, Oineusz, egyszer elmulasztott időben áldozatot bemutatni Artemisznek, az istennő dühében egy iszonyú vadkant szabadított az országra. Oineusz számos hírneves vadászt hívott el, hogy egyesült erővel elejtsék a fenevadat. Eljött a szép leány Atalanté is, és Meleagrosz tüstént beleszeretett. A vadászat során az állatot többen megsebesítették, de végül Atalanté nyila és Meleagrosz dárdája terítette le. Meleagrosz lovagiasan Atalantének ítélte a trófeát, a vadkan bőrét, de ezen anyai nagybátyjai felháborodtak és a lányra támadtak, mire Meleagrosz megölte őket. A történet olvasható az Iliász 9. énekében.

Wien ist anders, bonus Teil 1.

Jelen írással visszatérünk Schönbrunnba, ahogy azt a séta utolsó részében ígértem. Mert a jó blogger köztudottan nemcsak ígér, hanem be is tart. A hatodik részben meglehetősen sokat törököztünk, ebben a mostaniban viszont görögözni és rómaizni fogunk. És ugyebár azért bónusz, mert a schönbrunni látogatásról szóló posztban szóba került a parkot kétoldalt szegélyező 32 szobor, amelyek bemutatására akkor sem kapacitásom, sem fölös karakterszámom nem maradt. A lelkes olvasók viszont megszavazták, hogy külön posztban legyen róluk ismertető, hát most akkor tessék. A könnyebb emészthetőség érdekében két részre osztottam, hátha így nem lesz olyan tömény az antik befecskendezés…

Elöljáróban még annyit, hogy ókori mitológiai műveltségem átlagos, semmiképpen nem olyan mély és átfogó, mint a nagyszerű Szabó Magdáé, aki a Lehetetlen? c. tévéműsorban anno többek közt arról mesélt, hogy édesapja az esti mesék során nem Benedek Eleket, Móra Ferencet, Grimmet, Andersent olvasott fel neki gyerekkorában, hanem görög és római mitológia történeteket. Na akkor veselkedjünk neki!

Wien ist anders, siebter Teil.

Kérem szépen, a külső városrészek (Grinzing, Döbling, Nußdorf, Schönnbrunn) után az előző poszt végén visszaindultunk a városközpontba, ahol még van néhány, korábban nem említett magyar vonatkozású látnivaló. De ha kapásból mégsem lenne világos a magyar kapcsolat, majd a blogger jó bölcsészhez méltón megmagyarázza.

Kiindulási pontunk a Stephansdomtól (ahonnan tavaly a városnéző sétát indítottam) pár lépésre nyíló Schulerstraße 10. alatt található Hotel König von Ungarn (Szálloda a magyar királyhoz). Ez az egyik legrégebbi fogadó / szálloda Bécsben, 1746-ban épült. A császárvárosba látogató magyar főurak kedvenc tartózkodási helye volt, és bármennyire is műveltek voltak ezek az urak, minden bizonnyal csak értetlenül pislognának, ha ma látogatnának el ide és meglátnák ezt a vendégcsalogató szlogent a bejárat mellett: Free WiFi. Was zum Teufel bedeutet das?, kérdezgetnék a bécsi bürgereket, fejüket vakarva.

Wien ist anders, sechster Teil.

Az előző két posztban megírt hosszú városi talpalás, plusz az AC/DC koncerten az állóhelyes tombolás enyhén szólva leamortizálta a vádlimat, így kissé nehezen sikerült talpraállnom a következő reggelen. Ez nyilván egyéni szocprob, miért is érdekelné a bécsi látnivalókra éhes, tudásvágytól ide vezérelt olvasókat? Az viszont igenis érdekelheti, hogy az előző részben említett Savoyai Jenő és a törökök elleni hadjárat tematikáját miért nem fejtettem ki bővebben? Hát mert túl hosszú lett volna a poszt, de most bepótoljuk a pótlandókat.

Amint arra nyilván mindenki emlékszik, Savoyairól a Belvedere kastély kapcsán írtam. (Ide muszáj még egy dolgot beszúrnom. Az egyik legzseniálisabb magyar rajzfilmből, a Lúdas Matyiból származó idézet megvan? Amikor a magát itáliai építésznek kiadó Matyi olaszul halandzsázva közli Döbrögivel és az ispánnal: „Vedere i lavoro!” Mire Döbrögi: „Mit habrikál ez?” Az ispán némi habozás után a homlokára csap: „Azt mondja, veder kell neki meg lavór!”)

Wien ist anders, fünfter Teil.

Az előző poszt borongós záróhangulatát magunk mögött hagyva tovább talpalunk a rekkenő melegben Döblingből vissza a városközpont felé. A blogger kissé gyanakodva figyeli lestrapált túracipőjének talpát, ami mintha egyre vékonyodna, de talán ezt a kétnapos városnézést még kibírja. Fő az optimizmus, ennek jegyében haladok a következő magyar vonatkozású célpont, a volt Andrássy villa épülete felé. Ami a Hohe Warte 5. szám alatt található, sajnos a kastélyszerű épületen semmilyen tábla nem jelzi, hogy itt mi lenne az a bizonyos magyar vonatkozás (ungarische Beziehung). De hát azért vagyok itt, hogy ezt megvilágosítsam.

Wien ist anders, vierter Teil.

Az egy évvel ezelőtti, meglehetősen népszerűnek bizonyult bécsi városnézős sorozatot ezúton folytatom, ahogy azt a tavalyi záró poszt utolsó sorában is ígértem, idézve az ismert osztrák származású filmművész, Arnold Schwarzenegger legismertebb szerepének legismertebb mondatát. Amint az tudható, az akkori háromrészes sorozat apropója a Boss, azaz Bruce Springsteen koncertje volt, az ideié egy másik örök kedvenc, az AC/DC fellépése (koncertbeszámoló itten).  (És nagyon remélem, hogy legkedvesebb olvasómat, H-t, aki jó ideje rejtőzködő életmódot folytat, de a múltkori Bécs témájú posztok alá végre kommentelt, ezúttal is sikerül előcsalogatnom.) Érkezés ezúttal is vonattal a Hauptbahnhofra, napijegy megváltása, barátságos "Guten Tag, danke schön" párbeszéd a metróban a jegyellenőrökkel, majd irány a város ismételt felfedezése.

Ez itt nem kimondottan zenei blog, viszont tény, hogy az utóbbi hetekben túlsúlyba kerültek a zenés témájú posztok, de mit lehet tenni, ha ezek mindegyike aktuális eseményhez kapcsolódott? Ha ott voltam, nyilván megírom. (És ennek most semmi köze a kinyílott a pitypang, megírom emlékezetes bornírtságához.) Aki már kissé unja és másról is olvasna, attól még némi türelmet kérek, a következő poszt már nem zenei lesz.

De ez még igen, merthogy szeretjük itten a kerek vagy majdnem kerek évfordulókat, és hát az tény, hogy a ’80-as évtized egyik legtermékenyebb és legsikeresebb pop-soul dalszerzője június 20-án lett 75 éves. Tehát mi a teendő? Megírom. Nem vagyok wikipédia sem, tehát nem fogok túl mélyen belemászni az életrajzba és a pályafutásba, inkább csak a fontosabb adatokra koncentrálok és arra, hogy miként járult hozzá Richie a blogger kifinomult zenei ízlésének alakulásához…