A magyarság legnagyszerűbb nemzeti ünnepén az ember kicsit elmereng a dicső múlton: a vértelen forradalom győzelmén, a rekordgyorsasággal felállított honvédsereg elképesztően sikeres tavaszi hadjáratának nagyszerűségén, az orosz invázós csapatok túlerejével szembeni, sajnos csak rövid ideig tartó sikeres ellenálláson, majd a kegyetlen megtorláson és az aradi tizenhármon. Az ünnepi beszédekben ezeket az eseményeket szokás felidézni, ám ami idén történt, az egészen elképesztő és felháborító. A magyar miniszterelnök a hősök dicsérete helyett politikai ellenfeleinek igért megtorlást és áttelelő poloskákhoz hasonlította őket, azokat pedig a tavaszi nagytakarítás során ki kell majd irtani. Az ellenfelek és minden civil, aki mást vall, mint a fidesz pártállam ideológiája, tehát szubhumánnak tekintendő és úgy is kell velük bánni. Felelős politikus, aki ráadásul az ország legfőbb közjogi „méltósága”, ilyet nyilvánosan nem mondhat senkiről. Hasonló uszító szöveg a nem is olyan régmúltban hangzott el Ruandában, és annak milyen jó vége lett, ugye?

A miniszterelnök saját 12 pontot is megfogalmazott, amiben természetesen egyetlen szó utalás sincs a sajtószabadságra (ami ’48 egyik legfőbb követelése volt), annál több benne a migránsozás és szövetségi rendszerünk elleni uszítás. Az meg külön bájos, hogy az a politikus tiltakozik a korrupt dollárok és eurók ellen, aki a magyar politikai és gazdasági rendszert tízegynéhány év alatt a mindent átszövő korrupcióra építette fel és működteti napi szinten. A magyar külpolitikát meg a folyamatos konfliktuskeltésre használja, az EU egységes döntéseinek elgáncsolására, az európai békét fenyegető Oroszország elleni fellépések vétózására és az orosz agressziót elszenvedő Ukrajna ekézésére.

Közben velejükig korrrupt kelet-európai politikusokat támogat, nemcsak szóval, hanem tettel is. Pár éve a teljes magyar külügyi erőforrások segítségével több országon keresztül sikeresen kicsempészte a jogerősen elítélt volt észak-macedón miniszterelnököt, Nikola Gruevszkit, aki azóta Budapesten éli világát. Politikai menedékjogot adott a volt lengyel igazságügyiminiszter-helyettesnek, Marcin Romanowskinak, akit hazájában súlyos, az állami vagyont megkárosító bűncselekményekkel vádolnak. Most meg azt a Milorad Dodikot ajnározza, aki az amúgy is törékeny Bosznia-Hercegovina szétverésén dolgozik gőzerővel, mint a Boszniai Szerb Köztársaság vezetője. A bosnyák helyzet piszkálása 1914-ben is milyen jól sikerült magyar szempontból, ugye?

És a „legszebb”: Debrecenben, a szabadságharc ideiglenes fővárosában a nemzeti függetlenség legdicsőbb ünnepén a város országgyűlési képviselője és volt polgármestere, Kósa Lajos (aki mellesleg a hutu és tuszi kérdés szakértője is) együtt koszorúzta meg Kossuth Lajos szobrát az orosz főkonzullal. (Köszönjük Paszkevics elvtársnak az internacionalista segítségnyújtást! Ha Petőfi feltámadna, úgy vélem, nem csak a királyokat akasztaná fel…)  Jó érzés, hogy ez a nettó hazaárulás a Momentum debreceni politikusából, Mándi Lászlóból is olyan elemi felháborodást váltott ki, mint a bloggerből, és megcselekedte, amit a hősök emléke megkövetelt: a kukába dobta az oroszok koszorúját.

Hogy is mondta a maroknyi ukrán védő az orosz hadihajónak a Kígyó-szigetnél? иди на хуй!