Wien ist anders, bonus Teil 1.

Jelen írással visszatérünk Schönbrunnba, ahogy azt a séta utolsó részében ígértem. Mert a jó blogger köztudottan nemcsak ígér, hanem be is tart. A hatodik részben meglehetősen sokat törököztünk, ebben a mostaniban viszont görögözni és rómaizni fogunk. És ugyebár azért bónusz, mert a schönbrunni látogatásról szóló posztban szóba került a parkot kétoldalt szegélyező 32 szobor, amelyek bemutatására akkor sem kapacitásom, sem fölös karakterszámom nem maradt. A lelkes olvasók viszont megszavazták, hogy külön posztban legyen róluk ismertető, hát most akkor tessék. A könnyebb emészthetőség érdekében két részre osztottam, hátha így nem lesz olyan tömény az antik befecskendezés…

Elöljáróban még annyit, hogy ókori mitológiai műveltségem átlagos, semmiképpen nem olyan mély és átfogó, mint a nagyszerű Szabó Magdáé, aki a Lehetetlen? c. tévéműsorban anno többek közt arról mesélt, hogy édesapja az esti mesék során nem Benedek Eleket, Móra Ferencet, Grimmet, Andersent olvasott fel neki gyerekkorában, hanem görög és római mitológia történeteket. Na akkor veselkedjünk neki!

Großes Parterre (Nagy virágoskert) - így hívják a hatalmas schönbrunni kastélyparkot. Az alkotások 1773 - 1780 között készültek több szobrász közreműködésével, magának a parknak a kialakítása Johann Beyer német művész és kert-tervező nevéhez fűződik. A szobrok nemcsak mitológia alakokat, hanem valóban élt ókori személyeket is ábrázolnak, amint alant következnek.

1.  II. Artemiszia 

Testvére és későbbi férje (wtf?, kérdezhetnénk mindjárt az elején, de ezt a rokoni viszonyt most ne kommentáljuk), Mauszólosz, az i.e. IV. században uralkodott az Óperzsa Birodalom Kária nevű tartományában, mint királyi helytartó (szatrapa). Halálát követően özvegye, Artemiszia a számára építtette az ókori világ hét csodájának egyikét, a halikarnasszoszi mauzóleumot. A mauzóleum szó az ő nevéből ered. Mauszólosz i.e. 377 - 353 között volt hatalmon, özvegye és utóda 353 - 351 között.

2. Kalliopé 

A görög mitológiában Zeusz és Mnémoszüné lánya, az epikus költészet múzsája. A legenda szerint Mnémoszüné és Zeusz kilenc szerelmes éjszakát töltött együtt, ennek gyümölcseként az istennő kilenc egyforma természetű lányt szült: ők lettek a múzsák, a művészetek megszemélyesítői. Kalliopé alakja Homérosz révén vált ismertté, mint az Iliász és az Odüsszeia eposzok inspirálója, megihletője. A művészi ábrázolásokon leggyakrabban viasztáblával és íróvesszővel, néha papírtekercset (mint pl. jelen szobor esetében) vagy könyvet tartva, arany koronával jelenítik meg. Apollón és Kalliopé fia volt Orpheusz, a görög mítoszok varázserejű dalnoka.

3. Brutus és Lukrécia

Lucius Brutus volt az első római konzul, miután az általa vezetett felkelésben a rómaiak elűzték az utolsó etruszk királyt, Tarquinius Superbust i.e. 509-ben és megalapították a köztársaságot. A hagyomány szerint a felkelés egyik kiváltó oka az volt, hogy a király fia, Sextus megerőszakolta Lukréciát, aki Brutus jó barátjának és konzultársának, Lucius Collatinusnak volt a felesége. Az erőszak után Lukrécia öngyilkosságot követett el, az itteni ábrázolásban a halott nőt Brutus tartja a karjában.. A történetet Shakespeare is feldolgozta a Lukrécia meggyalázása c. elbeszélő költeményében. (Fontos: ez a Brutus nem az a Brutus, aki majd párszáz évvel később részt vesz Julius Caesar meggyilkolásában!)

4. Ceres és Dionüszosz

Ceres a római mitológiában a növények ültetése (főleg a gabonáé), a házasság és halál, ill. az anyai szeretet istennője és Szicília védőistene volt. Dionüszosz görög isten (a római mitológiában megfelelője Bacchus), a bor és mámor megtestesítője, aki értett a mezőgazdasághoz és termékenységet is hozhatott. Ő volt a görög színjátszás patrónusa is. Még gyermekkorában felfedezte, hogy a szőlőből bort lehet készíteni, így az ő találmánya lett a bor, amelyet a világ minden táján elterjesztett.

5. Aineiasz (latinul Aeneas)

Szintén mitológiai alak, Aphrodité és Ankhiszész fia. A trójai királyi család sarja, Hektór sógora, a trójai háború egyik fontos szereplője. A legenda szerint Aineiasz a trójai háborút túlélők vezetője volt, aki a háború után az istenek parancsára Itáliába hajózott és a mai Róma közelében megalapította Lavinium városát. (Amit feleségéről, Laviniáról nevezett el.) A szobor a Trójából történő menekülését ábrázolja. Kalandjait Vergilius írta meg 12 énekből álló hatalmas művében, az Aeneisben.

6. Angerona

Róma védőistennője, egyben a szorongás, kín, félelem és az azoktól való megszabadításé is. Egyes források szerint a titokzatos hallgatás istennője is, ezért szokták néha szájára illesztett ujjal is ábrázolni.

7. Iászón

Az aranygyapjú legendája az egyik legismertebb történet a görög mitológiából. Kholkisz, a mai Grúzia területén fekvő ókori királyságot a legenda szerint a városkapu előtt kifeszített aranyszőrű báránybőr védi meg az ellenséges támadásoktól. A görög Iolkosz városából Iászón (a neve 'Gyógyítót' jelent) elindul Argo nevű hajójával és barátaival, az argonautákkal, hogy megszerezze az aranygyapjút. Ezzel a feladattal Péliász király bízta meg mondván, ha teljesíti, átengedi neki a trónt. A téma iránt érdeklődőknek melegen ajánlom Robert Graves Az aranygyapjú c. regényét.

8. Aspasia

Az ókori Athén egyik legnagyszerűbb vezetőjének és hadvezérének, Periklésznek a felesége volt. Habár az i.e. V. századi Athén egyik legismertebb nőalakja volt, hiteles korabeli források nem maradtak fenn róla. Milétosz városából került Athénba, itt egyes állítások szerint hetéra volt, így ismerkedett meg Periklésszel. Nyilván nem emiatt kaphatott szobrot az erkölcsös családanya Mária Terézia kastélyparkjában, hanem inkább Plutarkhosz majd’ 700 évvel később írt Periklész életrajza miatt, ami bölcs és a politikához is értő nőként ábrázolja Aspasiát.

9. Omphalé

A görög mondakörben a kis-ázsiai Lüdia királynéja, Tmólosz király özvegye, egyes mondák szerint Tantalosz anyja. Ő vette meg Héraklészt, amikor Iphitosz megölése miatt az istenek parancsára Hermész eladta rabszolgának. Héraklész egy (vagy több) évet töltött a királyné szolgálatában, és egy Atüsz (Attisz) nevű fiút nemzett neki.

10. Flora nimfa

A nimfák az ókori görög mitológia alacsonyabb rangú női istenségei vagy szellemlényei. A görög istennőktől eltérően a nimfákat általában a természet megszemélyesítőinek tekintették, akik jellemzően egy adott helyhez vagy tájhoz kötődtek. A szépség, a termékenység, a természet alkotó és tápláló erőinek megtestesítői. A nimfák otthonai a különösen szép hegyek, völgyek, hűs barlangok, ligetek, fák, patakok és folyók, dús mezők. Itt táncolnak, pajzánkodnak, mindig jókedvűek és gyakori célpontjai az életerős szatírok szerelmi vágyainak.

11. Menád (a görögöknél mainasz)

A mainaszok Dionüszosz női követői; az isten másik neve (Bakkhosz) nyomán bakkhánsnőknek is hívták őket. Jelvényük a thürszosz volt: fenyőtobozba tűzött és szőlőindákkal körülfont bot. Bortól vagy csak az isten ihletétől megmámorosodva, eksztatikus táncban követték uruk menetét (nevük őrjöngőt jelent). A mondák szerint „szent” dühükben iszonyú erő szállta meg őket: állatokat és olykor embereket szaggattak szét puszta kézzel és foggal.

12. Apollón

Az egyik „legsokoldalúbb” görög isten, Zeusz és Létó gyermeke, Artemisz ikertestvére. Létó szépsége természetesen megigézte Zeusz legfőbb istent is, és hogy annak féltékeny feleségét, Hérát kijátsszák, fürj alakban egyesültek. Apollón a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, a férfi szépség, a fény, az íjászat és a gyarmatosítás istene, sőt a pestisé is. Ő a csordák és nyájak őrzője is. Gyakori jelzője a Phoibosz azaz ragyogó, fénylő. (Köztudottan Phoebusnak hívják A párizsi Notre-Dame c. Victor Hugo regényben a délceg lovaskapitányt.) Általában nyíllal és íjjal ábrázolják, mint szépséges ifjút, hajában babérkoszorúval, amely miatt a legenda szerint nem őszült meg soha, és a babér is örökzöld maradt.

13. Hügieia (latinul Hygieia)

A görög mitológiában Aszklépiosz és Epioné leánya, az egészség, a tisztaság és a közegészségügy istennője. Aszklépiosz kultuszának fontos alakja: amíg az orvos-félisten a gyógyítás megszemélyesítője, addig leánya, Hügieia a betegségek megelőzésének és a jó egészség megőrzésének megtestesítője. Szent állata a kígyó, ami a megújuló életerő szimbóluma; a csészéből ivó kígyó pedig a gyógyszerészet emblémája. Az egészségügyi tisztaságot az istennő neve után nevezték el higiénének.

14. Vesta-szűz

A szüzek Vesta istennő papnői voltak az ókori Rómában, létszámuk eleinte négy, később hat. A hagyomány szerint eredetileg a királyok válogatták ki őket, a királyság megszűntével pedig a pontifex maximus (főpap), sorshúzás útján 20 jelölt közül választott. Csakis 6 és 10 év közötti kislányok jöhettek szóba, szeplőtlen testűeknek kellett lenniük és s olyan szülőktől származniuk, akik még mind a ketten éltek és Itália területén laktak. 

A beiktatás (inauguráció) napjától számítva a Vesta-szűznek 30 évig kellett hivatalban maradnia: 10 évig tanult, 10 évig őrizte a tüzet és 10 évig tanított. A 30 esztendő leteltével joguk volt hozzá, hogy tisztségüktől megváljanak (exauguráció) és férjhez menjenek. A szüzek teendői voltak: a szent tűz fenntartása, a Palladium (Pallas Athéné szent képe) őrzése és az előírt áldozatok bemutatása. 

15. Parisz

Erisz, a viszály istennője azzal a felirattal gurította be aranyalmáját az Olümposzra, hogy: „a legszebbnek”. Az istenek megbízásából Hermész Pariszt kérte fel, hogy ő döntse el, melyik a legszebb a három vetélkedő istennő közül. Parisz Aphroditénak ítélte a díjat, mert az a legszebb földi nő, Heléna szerelmét ígérte neki. (A versenyben vesztes két másik istennő, Héra és Pallasz Athéné ezért lett a trójai háborúban a trójaiak ellensége és a görögök támogatója). Parisz elhajózott Spártába, hogy megszöktesse Helénát, aki Menelaosz király felesége volt. Mikor Trójába értek, feleségül vette és ezzel kitört a tíz évig tartó trójai háború, amint az közismert Homérosz Iliászából. Pariszt gyakran ábrázolják a viszály almájával a kezében, mint pl. jelen szobor esetében is.

16. Hannibál 

Az egyik legtehetségesebb ókori hadvezér, a Róma és Karthágó közti második pun háború parancsnoka. Merész húzással úgy döntött, az ellenséget Itáliában kell legyőzni. Seregét ezért Gallia déli részén át vezetve szárazföldön át közelítette meg Itáliát, átkelve az Alpokon. A váratlan irányból érkező támadás miatt született meg a Hannibal ante portas (Hannibál a kapuk előtt) vészkiáltás. (Amit gimis barátaimmal természetesen egyből átfordítottunk a korai magömlés „újlatin” elnevezésére, ez lett az ejaculatio ante portas … Azt azért jegyezzük meg, hogy az okosok szerint helyesen Hannibal ad portas lenne ez a mondat, de ebben nem tudok állást foglalni, mert latinból éppen csak átcsúsztam a vizsgán annak idején.)

A hosszú szárazföldi vonulás következtében túlságosan megnyúlt utánpótlási útvonalak miatt Hannibál tudta, hogy nem kaphat segítséget sem élőerő, sem ostromgépek formájában, így Rómát nem vette ostrom alá, de erősen bízott abban, hogy maga mellé tudja állítani az itáliai idegen törzseket. Ez a számítása nem vált be, ráadásul a rómaiak Scipio Africanus vezetésével átkeltek Afrikába, ezért Hannibált hazarendelték. A döntő csatára i.e. 202. okt. 19-én Zámánál (a mai Tunézia területén) került sor, ahol a pun hadsereg vereséget szenvedett. Mivel a csata idején napfogyatkozás volt, ezért ez az egyik legszilárdabban datált ókori esemény.

Folytatás errefelé.