Amint azt a kormánypropagandából tudjuk, Karácsony (a Gergely) mindenre alkalmatlan, Hobo december 18-i karácsonyi koncertje (idén már a 44., ómájgád) viszont érdemes lett a NER figyelmére, ezt bizonyítják az Origón, a Magyar Nemzetben és az Indexen publikált, vele készített előzetes interjúk. (Magáról a koncertről persze már nem készült beszámoló, legalábbis én nem találtam.)

Hobo koncertre menni mindig örömünnep, ha meg ez ráadásul egy évben kétszer is sikerül, az nagyobb élvezet, mint a double penetration (jaj, bocs, ezt nem ide, de most már mindegy). A csillagok szerencsés együttállása miatt idén februárban részt vehettem Hobo 77. éves szülinapi buliján (beszámoló itt), és ezt tetőzte a december 18-án a Kongresszusi Központban adott karácsonyi koncert. Hobo, illetve korábban a Hobo Blues Band karácsonyi koncertjei hagyományt teremtettek, bár a magam részéről ezek közül csak kevésen vehettem részt. Ami a legjobban megmaradt bennem, az a rendszerváltás körüli időszak egyik koncertje volt a városligeti Petőfi Csarnokban (a pontos évre sajnos nem emlékszem). Az a buli nagyjából a pár évvel korábban megjelent Vadászat c. dupla lemezre épült, ami a magyar rocktörténelem egyik csúcsteljesítménye, erről kár is lenne vitát nyitni. (Még egy ilyen van szerintem, az LGT Loksi c. dupla albuma.) A lemezen a narrációt Major Tamás mondta el, de mivel ő 1986-ban meghalt, azon a koncerten Mensáros László lépett fel ebben a szerepben. A színművész akkor már meglehetősen beteg volt, emlékszem, ahogy botjára támaszkodva lassan araszolt a PeCsa felé. Amikor viszont a színpadra lépett, teljes meglepetésemre a botnak nyoma sem volt, Mensáros szinte beszökkent a színpadra és úgy olvasta fel a vadászati alapelveket. (Mellékszál, de megemlítem, hogy arra a bulira együtt mentem el akkori egyetemi évfolyamtársammal, Ny. Viktorral, aki később Fidesz közeli kispotentát lett: az első Orbán-kormány idején középvezető volt a Magyar Televízióban.)

Az epizód címéről természetesen eszünkbe juthat az 1979-es A nagy vonatrablás (The First Great Train Robbery) c. kitűnő film Sean Conneryvel és Donald Sutherlanddel; nézzük, hogy négy évvel a hanyatló Nyugat fenti produktumának elkészülte előtt hogyan sikerült abszolválni egy hasonló témát Magyarhonban. Férfiolvasóknak előrebocsátom, hogy az utolsó egy perc kivételével az epizódban egyetlen egy női szereplő sem látható, ez még a kor maszkulin viszonyait ismerve is mindenképpen szokatlannak tekinthető. Szempillán rezgő könnycseppel írt poszttal búcsúzom a sorozattól, amiből természetesen a zenei betétek sem maradnak el.

Sajnos utolsó darabjához érkeztünk gyerekkorunk egyik meghatározó sorozatának, jóllehet ezt az epizódot sem a '70-es évek eleji eredeti sugárzáskor, sem a '80-as évek közepi újrajátszáskor nem adta le a Magyar Televízió. A magyar nézők csak 1998. februárjában láthatták először, amikor elsőszülött gyermekem másfél éves lett, emlékszem, két pelenkázás között milyen kellemes élmény volt ez a rész.

A Hungaroringen nyitunk időmérő edzéssel, ismerős alak ül a versenyautóban, talán Merci Berci az a Turbo Crucifix-szel? Ja, nem, bocsánat, hisz' ez nem a Flúgos futam, helyesbítek: Brett Sinclair hajt egy piros March 701-est. Danny barátunk elégedetten közli vele, hogy hét tizedmásodperccel javított korábbi idején, így jó eséllyel indul a győzelemért a szombati versenyen.

Majd helyet cserélnek, Danny is kipróbálja a gépet, ám az egyik kanyarban fékezni kényszerül, valaki fekszik a pályán. Kiszáll, hogy megnézze, csak egy bábu az, de valaki közben meglovasítja a járművet. A boxutcában Brett várja vissza barátját, jön is a piros autó nagy sebességgel, egyenesen lordunk felé, aki csak az utolsó pillanatban tud félreugrani. Brett bepattan közelben álló Ford furgonjába és indul a versenygép után. Az egyik kanyar után meg is találja a Marchot üresen, és az időközben szintén odaérkező Dannyvel együtt olvassák az autón hagyott üzenetet: „Élvezd az életet, mert nem éred meg a szombatot!” Főcím.

Az országos bevethetőség jegyében egységünk elhúz nyugatra, mármint Nyugat-Magyarországra. Zenei betétekkel átszőtt hogyvoltban mutatjuk be, hogyan boldogul a csoport a blogger egyik kedvenc városában.

Dühösködő elöljáróval indítunk, a múltkori rész óta századosból őrnaggyá előléptetett Bokor ordít Sátorival: Vidékre fogják vezényelni az egységünket több hétre, ráadásul pont az év vége előtt, mert a maguk drágalátos kutyája három hónap óta nem képes egy eredményes nyomozást felmutatni a fővárosban! Sátori észérvekkel próbálja mentegetni Kántort, de persze ez nem érdekli Bokort. Most mehetünk maguk miatt járőrözni Veszprémbe meg a Bakonyba, ráadásul állandóan vakaróznom kell a bolháktól!, vágja még oda az őrnagy, és mérgesen indul kifelé. Természetesen pont ekkor lép be az emlegetett páros, a főtörzsőrmesterré előléptetett Csupati értetlenkedve néz a távozó nagyfőnök után. Mi baja az öregnek?, kérdi barátjától. Nem szereti a vidéki levegőt, feleli Sátori, na gyere, csomagoljunk.

Az összesen 24 részes sorozatból a Magyar Televízió 14-et adott le az eredeti sugárzás idején, "természetesen" önkényes, azaz össze-vissza sorrendben. Jelen vizsgálódásunk tárgya például mint negyedik epizód került adásba 1972. december 16-án, bár igaz, hogy viszonylag gyorsan: alig nyolc hónappal az angliai bemutató után.

Spanyolhonban járunk ismét, fehér Jaguárral érkező szőke jónővel nyitunk, akit egy szemüveges szivar és egy ellenszenves garbós stíröl egy Rolls Royce Silver Cloudból és beszél ki jól. Shelley Mastertonnak hívják a szőkét, szappangyárat örökölt, a személyes vagyona kb. 30 millió $, a két fazon természetesen erre a hozományra tör. Némi vita után megállapodnak, hogy fele-fele arányban fognak a koncon osztozni: a szemüveges Coady adja a tervhez az anyagiakat, a garbós Foster pedig személyes varázsát. (Mert az van neki. Boáff.) Főcím.

Na kérem, a mostani nyomozás során elhagyjuk Nagy-Budapest területét, és szívunk némi hegyvidéki jó levegőt a nyugati határszél mentén.

Szolgálatban szunyókáló Csupatival kezdünk, Tibor, Tibor, ezzel már a múltkor is megjártad! Természetesen csöng a telefon, de még mielőtt törzselvtárs felébredhetne rá, a gazdája álmát őrző Kántor gyorsan odafut, leemeli a kagylót és leteszi az asztalra.

A vonalban Bokor százados hallózik ordítva, de hiába, Csupati álma mély és nyugodt. Amikor aztán magához tér, ijedten veszi észre a mellérakott telefont: Te voltál az, Tyutyukám, hát miért nem szóltál nekem, balhé lesz ebből! Lesz is bizony, Sátori máris hívja: Megőrültél, melléteszed a szolgálati telefont és kikapcsolod a szolgálati denevért, pont, amikor a főnök hív?! Örülj, ha három napi fogdával megúszod! Csupati lehangolva karolja át kutyája nyakát: Tudom, hogy csak jót akartál, ugye majd hozol a gazdinak kaját a fogdába?

Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés egy alig egy éve indult blognak...

Örömmel jelentem mindenkinek, akit érdekel, hogy kicsiny játszóterem életében jelentős esemény történt: 2022. november 29-én elérte a százezredik lapletöltést! "Jót s jól! Ebben áll a nagy titok", hivatkozhatnék némileg pofátlanul Kazinczyra ebből az alkalomból, de öntömjénezés helyett inkább pár szóban arról, miféle megfigyelések vonhatók le a blogmotor generálta statisztikákból.

A legnépszerűbb poszt a nyári Iron Maiden koncertbeszámoló volt 4600 fölötti letöltéssel, tehát nemcsak a Groupama Arénában volt közel telt ház, hanem itt is. Jól fogadták az olvasók két klasszikus magyar sorozat, A Tenkes kapitánya és a Tüskevár hogyvoltjait is, egyes epizódok itt is 3-4000 körüli olvasottságot produkáltak. (Zárójelbe: azt többször is jeleztem, hogy alapvetően a filmek, sorozatok leírásával indultam anno a szép emlékű hogyvolt.blog.hu-n, a NER-esítés előtti független Index aloldalán, és ez a vonal adja ennek a blognak is a gerincét.) Azzal nem fogok semmit sem elspoilerezni, ha elárulom, hogy az ilyen jellegű, tehát retro sorozatokról szóló posztok fogják dominálni a blogot a jövőben is.

Teljes meglepetésemre és egyúttal természetesen nagy örömömre a Márványmenyasszony étteremről szóló poszt jelenleg a második legolvasottabb írás, ami eddig szintén már 4000-nél több letöltéssel büszkélkedhet. Oké, a több ezres olvasottság az Index címlapos blogketrecbe kerülésnek köszönhető, ez nyilvánvaló, de a letöltések száma azt mutatja, hogy a szerkesztők és az olvasók ízlése találkozott.  

Számos posztom került ki "a népi internet legjava" alcímmel még szintén a régi Index által indított gyűjteményre, a cimlap.blog.hu-ra, ahol több százan olvasták az adott írást. De a posztok nagy része mindenféle címlapos támogatás nélkül jelenik meg, tehát kénytelen megállni a saját lábán. (Na persze nem úgy, mint Rasi.) Ilyenkor az olvasottság 100 körüli letöltést jelent napi szinten, ami ugyan nem nagy szám, megengedem, nekem viszont pont elég. A keresőmotorok szerinti statisztika azt mutatja, hogy a kíváncsi olvasók többsége már közvetlenül a blog címére kattintva jut el ide, és nem vár semmilyen címlapos ajánlásra. Ezeknek az olvasóknak extra nagy köszönet! 

Ráadásul folyamatos a régebbi, akár az indulás környéki posztok iránti érdeklődés is. Ez valszeg abból következik, hogy az olvasókénti átlagos lapletöltés 1,3 - 1,5 között mozog, tehát aki idetéved, az nemcsak az adott friss posztot olvassa el, hanem legalább még egy - két régebbire is rákattint.

És ennyi jó eredmény után mi az, ami szomorúsággal tölt el? Hát az, hogy néhány, általam nagyon szeretett és nagy örömmel írt poszt nem érte el a minimálisnak tekinthető százas olvasottságot: ilyen pl. az Illetlenek c. tévéfilmről és a nagy kedvenc Saxon budapesti koncertjéről írt beszámoló.

Na de sopánkodás helyett inkább nézzünk bizakodva a jövőbe, ahogy azt a zseniális Örkény István anno megírta. Mert hát egy szónak is száz a vége: előre a következő százezerig! Én rajta leszek, a többi az olvasókon múlik. A következő pár napban viszont különböző erősségű alkoholtartalmú italok széles szortimentjének elfogyasztása fog következni ünneplés gyanánt, úgyhogy új poszt ezen a héten már nem várható. Cheers!

A mai részben részben elhagyjuk az óbudai körzetet, részben visszatérünk oda, mindenesetre maradunk a főváros budai oldalán. A cím alapján még akár a westernfilmek egyik alap kliséjére is gondolhatnánk, de jelen esetben természetesen erről nincs szó. Hatlovas postakocsi vagy a prérin át pöfögő postavonat kirablása helyett marad nekünk a Magyar Posta egyik teherautója elleni támadás.

Nem mondok meglepőt azzal, hogy ez ismét egy olyan rész, amit a Magyar Televízió nem adott le az eredeti sugárzás idején. Orosz arisztokraták, akik a Nagy Októberi után / elől menekültek el Nyugatra?! Ez bizony nem volt komilfó annak idején, ezért a sorozat magyar rajongói csak jóval a rendszerváltás után, 1998-ban láthatták ezt az epizódot a tévében.

Színhelyünk Genf, a La Paix (Béke) nevű hotelben kezdünk, ami a mai napig létezik, no kidding. Svájci kikapcsolódásra ide érkezett Brett és Danny, az utóbbi lelkesen gyakorolja a síelés alapjait a szállodai szobában. Felcsatol és a botokkal a kezében követi Brett tanácsait a kanyarvételről, lassításról, megállásról. Nem egy óriás műlesikló típus, az kapásból látszik, csak vergődik a lécekkel, mint malac a jégen.

A szomszéd szobába eközben két rosszarcú hatol be az erkélyen keresztül és valamit nagyon keresni kezdenek. A kutatás zajait barátaink is meghallják, Brett gyorsan átmegy megnézni, mi történik. Egy erős pofon visszarepíti Danny mellé, aki szintén csatlakozna a küzdelemhez, de ebben akadályozzák a lécek. Végül nagy nehezen lecsatol, és Brett-tel menekülésre kényszerítik a behatolókat. Ekkor egy fiatal lány érkezik valami inasféle kíséretében, és megkéri Brettet, igazolja magát. A meglepett főúr átnyújtja az útlevelét, mire a lány térdet hajtva közli: Rendelkezzen velem, lord Sinclair. WTF? Főcím.

Tizenkét küzdelmes év után lassan-lassan csak befejeződik nálunk az újabb pártállami rendszer kiépítése. Ismét lehet és kell szidalmazni és gúnyolni a Nyugatot, és szeretni vagy legalábbis megértő összekacsintással szólni a Nagy Keleti Testvérről. Azt az előző rezsimet mindközönségesen proletárdiktatúrának nevezték, ezt a mostanit még nem tudom, minek fogják. De ne is a jövővel foglalkozzunk, hiszen itt van nekünk a dicső jelen és a még dicsőbb múlt. 

A Magyar Televízió 1976. november 11-én, csütörtök este 8-kor kezdte sugározni a korszak egyik legsikeresebb sorozatát. A 46. évforduló alkalmából végighogyvoltozzuk mind az öt epizódot, hétfőnkénti megjelenéssel. „A természet lágy ölén majd jólesik a sziklatúra, a jó levegőt garantálja a proletárdiktatúra!”, rángatom ide a Hófehérke és a hét elgyötört törpe c. közismert kabaréjelenetből származó idézetet, ezzel kívánva kulturált szórakozást minden kedves olvasónak. Lássuk, milyen gonosz erők fenyegették a ’70-es évek közepén a fent említett rendszert!

Osztott képernyős főcímmel nyitunk, évtizedekkel megelőzve a hanyatló Nyugat „24” c. produkcióját. Kezdő helyszínünk az óbudai piac, széles a kínálat, 8 forint a paprika, 10 forint a forró lángos, éljen soká Kádár János. Tömve a piac, ideális hely a zsebtolvajoknak, máris itt sopánkodik egy középkorú háziasszony Tóti Tibor (becenevén Csupati) rendőrőrmesternek: Egész havi kosztpénzemet csórta el az alávaló, rendőr elvtárs, csináljon már valamit! A központ erősítést küld a helyszínre Sátori nyomozó főhadnagy személyében, aki az előírás szerinti műbőr kabátban vegyül el feltűnés nélkül a piaci forgatagban.

Azonban hiába, mert a járőrözés egyelőre sikertelen, a rendőrőrsön Bokor százados elvtárs keresetlen szavakkal le is baltázza a szerencsétlen Csupatit: A maga szeme láttára lopkodnak a piacon, mit csinált maga, biztos ivott, ahelyett, hogy éberen figyelne! Le van váltva, áthelyezem a téglagyár körzetébe, ott majd kártyázhat azzal a Téglagyári Megálló nevű lumpenproletárral, leléphet!