Jó ideje tervezem már, hogy kedvenc filmes korszakomról, a ’30-as évek magyar filmvígjátékairól írjak posztot, sőt posztokat. Persze mindig közbejön valami, leginkább az, hogy egy nap csak 24 órából áll, de most úgy érzem, rám rúgták az ajtót, nem lehet tovább halogatni a dolgot. Merthogy az történt, hogy az idei év elejétől a Rádió Caféra (vissza)költözött Millásreggeli c. műsor „Mesél a múlt” (általam már többször szemlézett) rovatában Katona Csaba, az ismert történész a 140 évvel ezelőtt, 1883. március 8-án született Csortos Gyuláról beszélt a két műsorvezetőnek, Ács Gábornak és Kántor Endrének, na meg persze a hallgatóknak.

Csortos Munkácson született, nem túlságosan jómódú családba: anyja háztartásbeli volt, apja továbbszolgáló őrmester és a Honvédelmi Minisztériumban segédhivatalnok, tipikus kispolgár, aki félt mindenféle változástól. Fiát is minta(kis)polgárnak akarta nevelni, akár veréssel, akár éheztetéssel, de Csortos határozottan ellenállt és gyakorlatilag elszökve otthonról, apja akaratával ellentétben elvégezte a Színiakadémiát. És nyilván nem volt tehetségtelen, mert már az első szerepe után kedvező kritikák jelentek meg róla, tehát színpadra termettsége rögtön az elején eldőlt. Már életében színészfejedelemnek tekintették, ami tehetségén kívül jelentős mértékben annak is volt köszönhető, hogy Molnár Ferenc, a korszak kiemelkedő színdarabírója számos szerepet írt rá (Liliom, A testőr, A farkas, stb.). A Liliom címszerepét háromszáznál is többször játszotta el a Vígszínházban.

Vígszínház - Liliom: Varsányi Irén és Csortos Gyula 1912 - forrás: Országos Széchényi Könyvtár

"Csortosnak se alakja, se hangja, se beszédművészete nem olyan, mint a nagy színészeknek – és mégis…” – mondta róla Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója. Sőt nem volt amorózó alkat sem, a közönség mégis imádta, és rosszindulatú pletykák szerint a közönség egyes hölgytagjai nemcsak a színház aulájában, hanem Csortos közvetlen aurájában is éreztették vele rajongásukat… Színészi eszköztára valóban sokszínű volt, de emberként meglehetősen elviselhetetlen volt. A két világháború közti időszakban úgy viselkedett, mint valami menő focista, aki a minél több pénzért sorra váltogatja a klubokat. Színházról színházra ugrált: Renaissance, Víg, Magyar, Belvárosi, mindenhol elképesztő gázsikat követelve, amiket legtöbbször meg is kapott. Persze volt pár kivétel, mint pl. Beöthy László, a Magyar Színház igazgatója, akitől az egyik előadás kezdete előtt pár perccel Csortos váratlanul pluszpénzt követelt a fellépésért. Beöthy azonban nem volt szívbajos, nem adta oda az emelt gázsit, hanem a főszerepet azonnal rábízta egy másik, jóllehet kezdő színészre, a közönséggel pedig közölte a szereplőváltozás okát. Természetesen érzékeltette a nézőkkel, hogy a nagy színész ezzel az anyagiaskodással nem a színházat, hanem a nézőket hozza nehéz helyzetbe, kvázi nem akar kiállni eléjük, hiába vették meg a jegyet. És láss csodát: az ezerfejű cézár nem kezdett szimpátiatüntetésbe Csortos mellett, hanem elfogadta a szerepváltozást és Beöthy másnap már szerződést is bontott Csortossal, aki ezután került át a Vígszínházba.       

Ács Gábor                                                                                                                                                               Kántor Endre

Ide beszúrok egy saját élményt: talán még a régi Petőfi rádióban hallottam egy színészekről szóló anekdota műsort, benne egy sztorival Csortosról. Szegedi Szabadtéri Játékok, műsoron Az ember tragédiája; Lucifer Csortos Gyula, Éva Tőkés Anna, Ádám Lehotay Árpád. A hetedik (konstantinápolyi) színben Tankréd lovag (Ádám) épp felkiált az Izóra alakját felöltő Évához fordulva: Izóra! Ám a szegedi Dóm tér harangja pont ebben a pillanatban ütni kezdte az este tíz órás harangjátékot. Tehát Ádám felkiált: Izóra! Mire Csortos: Tíz óra! (Nem voltam ott, sajnos, de a közönség reakcióját el tudom képzelni.)

Katona Csaba

Nagykanállal falta a nőket, rengeteg afférja volt, de nem biztos, hogy mindegyikükkel úgy bánt, mint a fent említett lovagias Tankréd Izórával. Történt ugyanis, hogy az egyik ifjú színésznő így szólt hozzá: Olyan büszke vagyok, hogy önt a kollégámnak nevezhetem. Mire Csortos: Kérem, én nem vagyok prostituált. Autogramot sem adott szívesen, ha valaki odament hozzá aláírást kérni, ezt a választ kaphatta: Elfogyott. A szerelem azért néhányszor elérte: az 1910-es években élettársa Mészáros Giza színésznő volt. 1914-ben nősült meg először, egy jómódú kereskedő lányát, Bamberger Friderikát vette el, akitől egy lánya született, Éva, akivel nagyon közeli és meghitt kapcsolatban volt, de Éva sajnos 1943-ban meghalt tüdőbajban. Csortosnak az első házassága 1922-ben válással végződött. 1926-ban újból megnősült, Vígh Manci (született Vursner Margit) színésznőt vette el, de pár évvel később tőle is elvált.

Szégyen, nem szégyen, de anyagias volt: majdnem minden szerepet elvállalt jó pénzért: volt olyan év, amikor éves keresete elérte a 28.000 pengőt, ami az akkori miniszterelnöki fizetés mértékével egyezett meg. Bár sokat keresett, nem tudott vagy nem akart takarékoskodni, ezeket a hatalmas summákat ugyanis rendre elmulatta bárokban, éttermekben, ilyesmi helyeken. Magába forduló típus volt, nem szeretett barátkozni, legfeljebb csak azzal a pár emberrel, akiket ő választott ki magának. Színésztársai között legjobban Törzs Jenőt és Kabos Gyulát tisztelte, és amikor a ’40-es évek zsidótörvényei eltiltották a színpadoktól a zsidó származású művészeket, Csortos Jávor Pállal együtt határozottan kiállt mellettük. Ami 1943-44-ben nem volt egy életbiztosítás, mint tudjuk. Olyat is megtett, hogy amikor valamilyen színházi bizottság sorra bekérte a színészektől az önéletrajzukat, hogy az alapján döntsék el, színpadra léphetnek-e a továbbiakban, Csortos önéletrajz helyett saját névjegyét küldte be a bizottságnak, amin csak ennyi állt: Csortos Gyula színművész.

Kabos Gyulával a Hyppolit, a lakájban

Számos filmben szerepelt, az 1910-es, 20-as években némafilmekben (pl. az 1919-ben megfilmesített Liliomban is), majd a hangosfilm megjelenésével több mint 70 filmben. Ezek közül a legnagyobb sikerűnek a Kabos Gyulával készített Hyppolit, a lakáj bizonyult (1931). Ez volt a második magyar hangosfilm (az első A kék bálvány), és elmondhatjuk, hogy nemcsak a maga korában aratott hatalmas sikert, hanem napjainkban is közönségkedvenc (a bloggeré is, naná), a film több mondata szállóigeként máig él és használatos. (A filmről hogyvolt is lesz nemsokára, nem kell aggódni - vagy kell, ez szabadonválasztott.)

Csortos olyan alkat volt, aki már fiatalabb korában is jóval idősebbnek látszott a koránál. Pl. a Hyppolit forgatása idején 48 éves volt, de jó hatvanasnak néz ki. Amit nem tudtam róla, az az, hogy az 1930-as évek közepe óta cukorbetegségben szenvedett, amit nem volt hajlandó kezeltetni. Sőt ellenkezőleg: orvosi figyelmeztetések ellenére folytatta a bőséges traktákat: egy-egy színházi előadás után hol a Gundelbe, hol más drága étterembe ült be és rendelt többfogásos vacsorákat magának. Pótolok, kérem, pótolok, mondta ilyenkor a falánkságán megütközőknek, utalva a gyerekkori éheztetésekre.

Külvárosi őrszoba (1943) Karády Katalinnal

Budapest ostromát ő is lakóházak pincéjében vészelte át, ami szintén nem tett jót egészségi állapotának. Ráadásul a budai Attila út 117.sz. alatti társasházban meglévő, drága bútorokkal és egyéb értékekkel berendezett lakását bombatalálat érte és mindene odaveszett. És bár a háború után ismét belevetette magát a színházi életbe (Csehov A medve c. darabjában lépett fel a Nemzeti Színházban), romló egészségi állapota miatt ismét kórházba került és a Fasor-szanatóriumban hunyt el 1945. augusztus 1-én. Temetésén Heltai Jenő mondott beszédet, sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található.

Akit érdekel, az adást ezen a linken meghallgathatja.