A fővárost elhagyva kelet felé száguld a munkagép alsóbbrendű utakon, az út mentén gyümölcsfák, az ég kék, a fű zöld, sárgul már a kukoricaszár, érik a gyümölcs, summer colours in black & white, nice. Előreugrunk a Basavár nevű faluba, ahol a központi intézményt jelentő Góltanya nevű kocsmában a helyi szurkolótábor cserél eszmét éppen a falu vezetőjével, Sándorral, és a helyi focicsapat edzőjével, Gyulával. (Ha már az előző részben szóba került Torzonborz király, most az edző személyében találkozhatunk Süsü magyar hangjával is.) A békésen induló sörözés lassan komoly vitába megy át, a szurkolók ugyanis sérelmezik, hogy már három hazai meccset nem engedtek a bírók lejátszani a focipálya minősíthetetlen állapota miatt, és holnap 2-kor újabb meccs lenne. Bezzeg Felcsúton milyen szép pálya épült!, harsogják. Az elnök próbál védekezni, hogy a járástól már többször kért pénzt, de nem adtak, talajegyengető gép helyett is csak egy halom gereblyét küldtek. Még hogy nincs pénz, vérmeskednek a szurkolók, arra bezzeg volt, amikor a múltkor a jugoszláv tengerparton kerestetek vendégcsapatot, akik aztán végül el se jöttek! A trénernek erre pompás válasza van: Persze, mert megtudták, micsoda játékerőt képviselünk és nem mertek kiállni ellenünk. A vitát gépzúgás szakítja félbe, az elnök arcán mosoly terül szét: Csak nem egy úthenger hangját hallom? Csak de! Meg vagyunk mentve!

A szurkolókkal a nyomában odasiet a leparkolni készülő géphez, és intésére a társaság a „Vak Bottyán” nevű helyi csapat indulójával köszönti Józsit: „Fel, fel fiaim a csatára, / A bőrt rúgjátok a hálóba / Bicegjen az ellen haza a botján / Nem győzhet itt más, csakis a Vak Bottyán!” (Az utóbb rímpáron Babits Mihály zokogva tépné le homlokáról a babérkoszorút, amiért egy ilyen tiszta rímpár nem neki jutott az eszébe.) Az elnök felvázolja nehéz helyzetüket és kéri Józsi segítségét a pálya rendbetételére. Ám hősünk húzódozik, mert ugyan szereti a focit és ’37-ben, amikor dokkmunkás volt Marseille-ben, játszott a helyi csapatban is másfél évig, egy ilyen munka legalább egy nap kiesést jelent, neki viszont sietnie kell, mert mint tudjuk: Vár engem az én kis rezedaszagú falum, ahol esténként, ha feltámad a szél, az emberek összesúgnak: jön már Józsi az úthengerrel!

Az emberek győzködik, amióta megszüntették náluk a kirakodóvásárt, nincs a faluban semmi szórakozás, az utolsó bicskázás is legalább egy évvel ezelőtt történt, mostanra nem maradt nekik más, csak a foci. Az elnök felajánlja, hogy ingyen átnézik az úthengert, elvégzik rajta a kisebb javításokat, még ingyen tűzifát is szereznek a kazán fűtéséhez. Józsi csak hümmög, ám ekkor feltűnik Rózsika, a pincérnő, egyben a falu jónője és újabb söröskorsókat hord körbe. Józsi ellenállása egy pillanat alatt megszűnik: Maradok!, jelenti ki a szurkolók nagy örömére, akik újból rázendítenek a Bottyán-indulóra. Te jó ég, hová kerültem?, motyogja Józsi félhangosan maga elé.

Józsinak, mint illusztris vendégnek az elnök megmutatja a helyi tsz melléküzemágaként működő műszaki részleget, ahol egy pesti cég részére szerelnek össze URH adóvevőket és fülhallgatókat egy lelkes műszaki szaki vezetésével. Az üzemlátogatást Kocsis, a helyi lótifuti megjelenése zavarja meg, aki rémülten közli, veszélyben a másnapi meccs, mert a csapat két oszlopos tagja, Lajos I. és Lajos II. abban fogadtak, melyikük tud több szilvapálinkát meginni egy hajtásra, levegővétel nélkül. Az elnök és a tréner rémülten ugrik be Kocsis kocsijába és sietnek a falu túlvégére a lagziba. Menyasszonytánc, hejehuja, emelkedett hangulat, násznép az asztalok mellett, alatt és fölött.

Sándor és Gyula nekilát keresgélni, és az egyik asztal alatt rá is bukkannak a két totálrészeg focistára. Ezek szerint már megvolt a pálinkaivó verseny és mindkettő nyert. Az elnök hiába locsolja őket hideg vízzel, meg se moccannak.

Na most mi legyen, az úthengerész hiába csinálja meg nekünk a pályát, így nem lesz elég emberem, nem tudunk kiállni, idegeskedik a tréner. Valahogy el kell érni, hogy elmenjen a kedve az egésztől és odébbálljon, állapodnak meg végül a stratégiában és indulnak vissza a kocsmába. Az összetolt asztalokon ipari mennyiségű Kőbányai, Józsi éppen marseille-i fociélményeiről mesél a szurkolóknak Háry János stílben, de a sztorikról eszünkbe juthat Vágó István korabeli vetélkedője is, A fele sem igaz.

Az elnök megjátszott kétségbeeséssel közli, hogy sajnos mégsem tudnak ingyen tűzifát szerezni, de a szavatartó Józsi kijelenti, ha már egyszer elvállalta a munkát, megcsinálja barátságból. Az elnök nem boldog. Új terv kell, a konyhában a magánál hordott altatóból három tablettát összetör és a porral megszórja az éppen elkészült töltött paprikát, cselesen megjelölve az ominózus gombócot egy fogpiszkálóval. Rózsika felkapja a tálat és indul kínálni, az ajtóban viszont elkapja Balogh vezérszurkoló egy kis flörtölésre, ami rendben is lenne, de a csávó közben lazán kihúzza a jelölésre szánt fogpiszkálót és macsósan rágcsálni kezdi. Van-e igazi hölgy, aki nem olvadna el egy ilyen férfiasch gesztustól?

Van hát, a Rózsi, mert ő elhajtja a kéretlen udvarlót és belibben a terembe. Jobb, mint a Marina Vlady, pislog felé perzselő pipája mögül perzselő tekintettel Józsi. A jónő leteszi a tálat az elnök elé, aki elhűlve látja, hogy hiányzik a jelölés, na most akkor melyik az altatóporos gombóc? Biztatja Józsit, szedjen bátran, ő úgyis csak egy kis levet kér, mert a paprika savat csinál neki. A tréner is étvágytalanságra panaszkodik, Kocsis viszont Józsi után bátran szed a tálból. Kaja után Józsi lepihenne, mert elálmosodott, és reggel úgyis korán kell kelnie, Rózsika megy előre, hogy megmutassa a hálóhelyét. Az elnök megörül, étvágya hirtelen visszatér, úgy néz ki, mégiscsak Józsinál landolt az altatós gombóc! Az öröm azonban korai, mert Kocsis hamarosan lehanyatlik a székről és hortyogni kezd, bakker, ez a szerencsétlen nyomta be a poros gombit! Elviszik az orvos lakásához, de az már lefeküdt aludni, a zörgésre csak annyit szól ki, hogy rázzák erősen a delikvenst, attól majd felébred. Igaza is van, ez a gyógymód nem kerül egy fillérjébe se az OEP-nek.

Nincs más hátra, Rózsit kell bevetni, mint végső fegyvert (ultimate weapon), az elnök és a tréner együtt győzködik, tegyen meg mindent (igen, azt is, sőt főleg azt) annak érdekében, hogy Józsi másnap reggel ne tudjon felkelni. Marinavlady kicsit kéreti magát, bár sok alapja nem lehet rá, ugyanis a két pasi sorolni kezdi a múltbéli példákat a csaj kikapósságára. Így nem marad más hátra, Rózsi felveszi szekszuálisan pöttyös otthonkáját és behatol Józsihoz, aki már javában durmol. Nem tudok aludni, így Rózsi, most már én sem, így Józsi.

Nyírmadocsai emberünk ezúttal szingapúri történetet kap elő a tarsolyából és amíg mesél, lassan vízszintesbe kerülnek, a megfelelő pillanatban Józsi lecsavarja a petróleumlámpát és most már rajta van a behatolás sora… ("Kémlelt éjeket, sok lepkét megégetett és tűrt sok, sok-sok hazugságot... Száz év rálépett, ismeri az életet és érti a nagyvilágot", jutnak eszünkbe a Petróleumlámpa örökbecsű sorai.)

Hajnali 4-kor az elnök és a tréner vekkercsörgésre ébrednek és átosonnak Józsihoz megnézni, hogy végezte el Rózsi a rábízott munkát. Az ágyban takaró alatt fekszik az alany, meg se moccan, a konspirálók azonban úgy döntenek, a biztonság kedvéért az ágyat Józsival együtt kivontatják a határba a Búbos-dűlőbe, mert ha esetleg mégis idejekorán felébredne, onnan úgysem talál vissza a faluba egyedül gyalog. Mivel az ágy kerekes, egyszerűen a szolgálati Zsiguli után kötik.

Kint a határban azonban meglepetés éri őket, mert ugyan az alany tényleg ki van merülve és fel se ébred, viszont nem Józsi az, hanem Rózsi! Bár csak egy betű a különbség, ez most végzetes. Sietnek a focipályához, ahol Józsi klottgatyában, atlétatrikóban már nagy vígan egyengeti a talajt és Hajrá magyarok! kiáltással üdvözli a sporttársakat. Az elnök nem boldog.

A pálya elkészül és hamarosan megérkezik az ellenfél busza, oldalán a felirat: Szentkuti Látó Géza S.C. A csapat tagjai sorra kiszállnak, és itt nyilván belső poén van, mert ha jól látom, ezek a ’60-as -’70-es évek fordulója Fradijának a tagjai. Én ugyan világéletemben Újpest drukker voltam (már amíg még volt értékelhető magyar foci), de Novák Dezsőt és Géczi Istvánt felismerni vélem. (A kommentekben lehet pontosítani.) Lajos I. és Lajos II. azonban még mindig eszméletlen, így a Vak Bottyán csapata továbbra is csak tíz tagú, az elnök és a tréner együtt győzködi Józsit, álljon be ő csatárnak. Úgy tudjuk, az éjszaka is nagy formában volt, mondja neki gúnyosan az elnök. Józsi végül elvállalja és magára húzza a gazdátlan 9-es mezt.

Térfélválasztás, sípszó, kezdőrúgás, kezdőszó, sípválasztás, térfélrúgás, kezdőválasztás, térfélszó, síprúgás, stb, mindenesetre elindul útjára a pettyes. Zúg a "Hajrá Vak Bottyán!", az aranylábú gyerekek viszont nem nagyon vannak formában, az ellenfél pár perc után meg is szerzi a vezetést. Józsi már tíz perc után kivan, hiába, nem mai gyerek, és ugye Rózsika keze is benne van a dologban, más testrészeiről nem is beszélve... Hamarosan már 0:2, a közönség egyre dühösebb, a csapat örül, hogy végre elérkezik a félidő. Az öltözőben lihegnek, de a szurkolók itt is megtalálják őket, fő célpontjuk persze Józsi: Tegyétek az úthenger alá, az jót tesz a reumának!, ilyesmiket kiabálnak be az ablakon.

Itt valamit tenni kell, mert a csapat lelkes ugyan, de nincs összjáték. Józsi magára locsol pár liter szódát és hamarosan mentő ötlete támad. Előkerítteti az URH-s műszaki szakit és valamennyi csapattagnak adat vele egy fülhallgatót. Ő maga beáll a kapuba és adóvevőn keresztül kezdi instruálni a csapatot.

Megy a szélső, add elé, fuss az alapvonalig, add be, 8-askám fejelj!, szórja az utasításokat és máris 1:2 az állás. Az ellenfél tiltakozik, ennek hatására a bíró előkapja a szabálykönyvet és gyorsan átfutja. A szabályzat azonban nem tiltja a rádiózást, úgyhogy mehet tovább a meccs. Újra megjön a közönség hangja, lobognak a zászlók, recsegnek a kereplők, aztán fordítva, és nem is hiába: a csapat kiegyenlít! 2:2, ez lesz a végeredmény is, de a közönség mégis győztesként ünnepli az aranylábú gyerekeket, zúg a "Szép volt fiúk!"

A minden tekintetben (érted?) jól végzett munka után Józsi befűti a gépet és indul tovább, a hálás helybeliek minden földi jóval ellátják: fonott demizson, parasztcipó, süteményhegyek, egyéb kaják és piák, sőt még egy élő tyúk is. Az utolsó házból előlép Rózsi: Szép volt, fiú!, dob csókot Józsinak. Talpig úriember hősünk gálánsan lenyújt neki egy korábban ajándékba kapott cserepes virágot: Ne felejtsd el a Józsit, mondja búcsúzóul. Majd továbbindul, mi pedig némi irigykedéssel nézünk utána: ennek a mázlistának megvolt serdülőkorunk nedves álmainak (egyik) tárgya!