Az 1930-as évek magyar filmművészetének újabb alakját vesszük szemügyre, Csortos után egy másik Gyulát, Gózont. Aki az esztergomi illetőségű Grosszmann Simon és Binéter Emília negyedik gyermekeként született 1885. április 19-én. (Összesen hatan voltak testvérek, három fiú és három lány.). Hivatalosan a felvidéki Érsekújváron (ma Nové Zámky), de az igazság az, hogy várandós édesanyja a szüleihez utazás közben Párkány és Érsekújvár között a vasúti kocsiban hozta világra gyermekét. Kalandos érkezés ebbe a földi világba, kétségtelen.

A nehézségek később is folytatódtak, merthogy sem szülei, sem reáliskolai tanítója nem támogatták, pontosabban pofonokkal ellenezték, hogy a kis Gyula színész legyen. Ahogy Gózon emlékezett: „Nagy tanító úr igyekezett kipofozni belőlem a színészetet. Minden óra előtt végigkérdezte az osztályt, hogy ki mi akar lenni. Engem mindig utoljára hagyott. „Hát te mi leszel?" - adta fel a kérdést nekem. – „Színész!" - feleltem, és az arcomat odatartottam a tenyere alá. Mert ilyenkor kijárt a pofon. Két éven át minden óra előtt megkérdezte Nagy tanár úr, hogy mi akarok lenni, én meg rendíthetetlenül azt feleltem: színész. Ő pedig pontosan kiutalta erre a pofont.”

A gyötretések ellenére Gózon mégis elérte célját, nem kis részben Rózsa S. Lajos operaénekesnek köszönhetően, aki közbenjárt a Rákosi Szidit jól ismerő Solymosi Eleknél, és így került a fiatalember a színésznő magán színiiskolájába. Rózsa ingyen reggelit is intézett az ifjú Gózonnak az EMKE kávéházban, ez a főétkezés egy csésze kávéból, két tojásból, és két-három vajas zsemléből állt.

Másodéves korában, az 1903-ban futó Paul Lincke-operett, a Lüszisztraté egyik előadásakor beugrott a zenekari nyitány alatt rosszullétre panaszkodó Torma Zsigmond helyére. A sikeres tenorszerepes beugrás ellenére Gózon mégsem kapott fővárosi állást, így került először a Délvidéki Színházhoz, majd 1906 őszén Nagyváradra. Mindent játszott, ami akadt: operettet, Shakespeare-t operett-modorban, népszínművet, vígjátékot, stílusgyakorlatokat, műfajvegyítéseket, egy évadban 40-50 darabot bemutatva. Nagyváradon, „az ifjúság tündéri városában” Ady Endrével, Emőd Tamással és Juhász Gyulával barátkozott, utóbbinak köszönhette az első színikritikát. Szintén Váradon fedezte fel egyik legkedvesebb komédiás társát, a Solymosi Elek színiiskolájából Szabadkára került, már-már nyomorban élő Kabos Gyulát, akit rögtön be is ajánlott a nagyváradi társulatba. (Spoiler: a számomra non plus ultra Kabos lesz a következő Gyula ebben a sorozatban.)

Három sárkány (1936) Kabos Gyulával

Az első világháború kitörése után művésztársaival (többek között Gyárfás Dezsővel és Kertész Mihállyal /a később Michael Curtiz néven ismertté vált világhírű filmrendezővel/) kibérelték Ungerleider Mórtól a Blaha Lujza téri Apolló mozit és Apolló Színház néven hatalmas sikerrel, napi három előadásban üzemeltették. Már ekkoriban elhíresült kupléival és sanzonjaival, amelyeket érzelmesen, trillázó fütyüléssel adott elő. Gyakori vendége volt a hanglemezstúdióknak is, így dalait és őt magát is országszerte megismerték. Az Apollóba, amely kéthetente új műsorral jelentkezett, négy éven át tódultak a pestiek. Gózon igazi hírnévre ezek között a falak között tett szert. 1919-ben megalapította a Muskátli Kabarét, amely rövid ideig működött csupán, mert addig összegyűjtött pénze mind ráment erre a színházi vállalkozásra.

Ez a villa eladó (1935) Pethes Sándorral

A Csortos Gyuláról szóló posztban szó volt arról, hogy Csortos szerepelt az első és a második magyar hangosfilmben (A kék bálvány és a Hyppolit, a lakáj), nos ezekben a mozikban Gózon is jelentős szerepeket játszott – na meg persze a későbbi évtizedek filmjeiben is. A némafilmes korszakot is beleértve vagy 90 magyar filmben szerepelt, ami még gombócból is sok, ugyi.  A színjátszás volt az élete, na meg a rá jellemző báj, humor és derű. Énekes színész volt, rengeteg korabeli filmdal köthető a nevéhez, az egyik legismertebb az Ez a villa eladó (1935) c. vígjátékból A pénzemet én máma mind elmulatom… kezdetű kuplé, amit Kabos Gyulával énekeltek együtt.

Kabossal nagyon jó barátságban volt és a filmekben is remek párost alkottak, a blogger egyik nagy kedvence a Három sárkány (1936) c. filmben nyújtott közös alakításuk.

Hasonlóan vicces a Segítség, örököltem! (1937) c. mozi is, amiben a Bartha Gyula vidéki vendéglőst alakító Gózont, aki távoli gazdag rokona halála után hatalmas örökséghez jut, a tánctanár megpróbálja pár tánclépésre megtanítani, persze kevés sikerrel:

Tanár: Ne lépjen mindig a lábamra, egyszer-kétszer a padlóra is lépjen!
Bartha: Érdekes, akárhova lépek, magának mindenhol lába van!
Tanár: És vigyázzon egy kicsit: taktusra, taktusra! Nincs magának füle, mondja?!
Bartha: Fülem az van, csakhogy nem azzal táncolok!  

Segítség, örököltem! (1937) Rajnay Gáborral

Gózon 1917-ben vette feleségül Berky Lili színésznőt, akivel annak haláláig (1958) élt házasságban, 1935-től (az akkor még nem Budapesthez tartozó) Rákosligeten, családi házukban.

A villától nem messze, a Gózon Gyula utca és a XV. utca sarkán található a Gózon Gyula Kamaraszínház épülete, ami jelenleg éppen felújítás alatt áll, de reméhetőleg szebb lesz, mint új korában. Most mindenesetre elég lehangoló látványt nyújt, de innen szép nyerni.

Gózon és Berky sok színdarabban lépett fel együtt, sőt filmben is szerepeltek közösen: az 1934-ben készült Meseautóban, ahol Gózon a főszereplő bájos naiva Perczel Zita (a filmben Kovács Vera) apját, míg Berky a lány anyját alakította. Akárcsak a korszak többi ismert színművésze esetében, Gózonhoz is számos anekdota fűződik. A két generációval később született komikus, Kabos László (a „kis Kabos) személyesen ismerte, egy régi rádióműsorban több sztorit mesélt róla, ezek közül két jellemző:

Gózon beül a presszóba és a pincérnőtől 5 kg zaccot rendel. Az meglepődik, de kihozza.
Gózon: Kisasszony, biztos, hogy nincs több zacc? – Nincs. – Akkor most kérek egy duplát!

Gózon a szokásos esti borozás után éjjel egy óra után ér haza Rákosligetre, és hiába próbál csendben beosonni a hálószobába, felesége felébred és álmosan kérdezi: Te vagy az, Gyula? Mennyi az idő? – Tíz múlt, jön a válasz. – De Gyula, az óra nemrég ütötte el az egyet! – Mit akarsz, hogy a nullát is kiverje?!, kérdez vissza Gózon.

Azonban hiába volt az országos ismertség, a rengeteg filmszerep, 1941-ben zsidó származása miatt Gózon is tiltólistára került, a korábban ünnepelt színész bujkálni kényszerült. Négy éven át a rákosligeti házának padlásán húzta meg magát, itt vészelte át a szörnyű időszakot. 1935-ben a Nemzeti Színház szerződtette és a zsidótörvények megszigorításáig, 1941-ig itt lépett fel, majd 1945-től 1963-ig szintén itt volt tag. Az 1945 utáni időszakban ismét számos filmben játszott kisebb-nagyobb szerepeket. Ebből a korszakból talán legismertebb az Én és a nagyapám (1954) főszerepe, de kisebb szerepeket játszott pl. Latabár Kálmán filmjeiben (Állami áruház /1952/, Fel a fejjel /1954/), vagy a ’60-as évek egyik szuperprodukciójában, A kőszívű ember fiaiban, ahol a kanonokot alakította. Utolsó filmje az 1966-os Aranysárkány, amiben partnerei Latinovits Zoltán és Mensáros László voltak.

87 éves korában, 1972. október 8-án hunyt el időskori demenciában. Közvetlenül halála után készült róla egy emlékműsor a Magyar Televízióban, Buzáné Fábry Éva rendezte. Ezt nemrég adta az interneten fogható M3 adó, és megható volt látni, ahogy az 1961 szilveszteri műsor élő adásába meghívott Gózont a közönség hosszú percekig tapsolta, a művész a meghatottságtól sokáig nem is tudott megszólalni.

A jó Isten áldja meg zseniális filmművészeinket!