A mai részben részben elhagyjuk az óbudai körzetet, részben visszatérünk oda, mindenesetre maradunk a főváros budai oldalán. A cím alapján még akár a westernfilmek egyik alap kliséjére is gondolhatnánk, de jelen esetben természetesen erről nincs szó. Hatlovas postakocsi vagy a prérin át pöfögő postavonat kirablása helyett marad nekünk a Magyar Posta egyik teherautója elleni támadás.

Nem mondok meglepőt azzal, hogy ez ismét egy olyan rész, amit a Magyar Televízió nem adott le az eredeti sugárzás idején. Orosz arisztokraták, akik a Nagy Októberi után / elől menekültek el Nyugatra?! Ez bizony nem volt komilfó annak idején, ezért a sorozat magyar rajongói csak jóval a rendszerváltás után, 1998-ban láthatták ezt az epizódot a tévében.

Színhelyünk Genf, a La Paix (Béke) nevű hotelben kezdünk, ami a mai napig létezik, no kidding. Svájci kikapcsolódásra ide érkezett Brett és Danny, az utóbbi lelkesen gyakorolja a síelés alapjait a szállodai szobában. Felcsatol és a botokkal a kezében követi Brett tanácsait a kanyarvételről, lassításról, megállásról. Nem egy óriás műlesikló típus, az kapásból látszik, csak vergődik a lécekkel, mint malac a jégen.

A szomszéd szobába eközben két rosszarcú hatol be az erkélyen keresztül és valamit nagyon keresni kezdenek. A kutatás zajait barátaink is meghallják, Brett gyorsan átmegy megnézni, mi történik. Egy erős pofon visszarepíti Danny mellé, aki szintén csatlakozna a küzdelemhez, de ebben akadályozzák a lécek. Végül nagy nehezen lecsatol, és Brett-tel menekülésre kényszerítik a behatolókat. Ekkor egy fiatal lány érkezik valami inasféle kíséretében, és megkéri Brettet, igazolja magát. A meglepett főúr átnyújtja az útlevelét, mire a lány térdet hajtva közli: Rendelkezzen velem, lord Sinclair. WTF? Főcím.

Kérem szépen, elérkeztünk kedvenc sorozatunk abszolút csúcspontjához, a blogger legkedvencebb epizódjához. Verbális és képi humor minden mennyiségben, amit az eredeti sugárzás idején a magyar nézők is élvezhettek, mert az MTV 1973. január 20-án küldte adásba ezt a részt Halál a családban címmel. Jó szórakozást hozzá a kései utókornak is!

Vidéki angol kúria kellemes parkjában nyitunk, a kertben egy idős úr sétál (a népszerű Roger Moore alakításában) és mondja magnóra önéletrajzát. A 3. kötet 74. fejezete következik éppen (ha kiadják, valszeg hosszabb lesz, mint a Háború és béke), izgalmas II. világháborús csataleíráshoz érkezik az elbeszélő. Mintegy illusztrációképpen egy távirányítású Tigris tank modell tűnik fel a szép ződ gyepen és araszol az öregúr felé, a tankot egy bohócálarcos figura irányítja a bokrok közül.

A bácsi persze szakmai érdeklődéssel kezdi vizsgálgatni a járművet, lehajol hozzá és ekkor bummm!..., a nyugállományú tábornokból csak simléderes sapkája marad meg, amit a légnyomás pont a bohócálarcoshoz repít. A merénylő noteszt vesz elő és elégedetten húzza ki egy listáról Sir Randolph Sinclair nevét. Főcím.

A kortárs (amerikai) irodalom egyik legnagyobb alakja száz évvel ezelőtt, 1922. november 11-én született. Ebből az alkalomból a Klubrádió interjút sugárzott az író egyik magyar fordítójával és életművének kutatójával, Szántó György Tibor történész-műfordító-könyvkiadóval, a riporter Pálinkás-Szüts Róbert volt. Kezdjük azzal, hogy mikor jöttek szembe velem először a fent felsorolt személyek.

Vonneguttal a gimis éveim alatt találkoztam először (ez a ’80-as évek eleje, amint azt a blog rendszeres olvasói már kívülről fújják), nem magamtól, hanem baráti köröm ajánlása révén. Természetesen az első mű, amit olvastam tőle az Az ötös számú vágóhíd volt, és mivel már akkor nagy science fiction rajongó voltam, teljesen megfogott az a stílus, ahogy Vonnegut a II. világháború egyik legnagyobb terrorakciójának, Drezda bombázásának drámai leírását sci-fi elemekkel átszőve mutatja be. (Aztán jött a Mesterlövész, az Éj anyánk és a többi.) Szántó György Tibor az 1986-ban megjelent Anglia története c. munkájával került hozzám közel. Az addig kizárólag száraz évszámokra és unalmas fejtegetésekre épülő történelemtanuláshoz képest az angol királyok emberközelbe hozására és a hozzájuk kapcsolódó különböző „sztorikra” épülő munka teljesen más perspektívába helyezte számomra az angol történelmet, és nyilván pozitív hatással volt arra, hogy két sikertelen felvételi kísérlet után 1986-ban végre bekerültem a szegedi egyetem történelem-angol szakára.

Pálinkás-Szüts Róbert meg évek óta az egyik kedvenc műsorvezetőm a Klubrádióban, aki a múlt évben megkapta a hallgatók közönségdíját, az Arany Zebrát. So it goes, így megy ez, ahogy Vonnegut mester írja a Vágóhídban.

Pálinkás-Szüts Róbert

Az eredeti címből a Metallica kitűnő Seek and Destroy c. dalművére asszociálhatunk, amit volt szerencsém saját füllel hallani  a 2010. májusában a Puskás Ferenc Stadionban adott koncerten; úgy hasított,  mint állat. A szocialista béketáborra vonatkozó negatív jelzők miatt ez az epizód nyilván nem szerepelt a Magyar Televízió eredeti sugárzási listájában, ezért a kései utókor a jelen posztból tájékozódhat, hogy anno mi is történt. Ja, és ez a blogger egyik főkedvenc epizódja a soriból, ha valakit érdekel.

Csendes helyszínen, valahol az NDK-NSZK határ egyik elhagyatott erdőszéli átkelőjénél nyitunk, az ágakat a hidegháború szellője és egy távcsöves puskás, műbőrsapkás rosszarcú mozgatja.

Joe Pfeiffer, az amerikai titkosszolgálat ügynökének narrációjából megtudjuk, hogy titkos akcióra készülnek a nyugati és a keleti szervek: Felix Meadowes szabadúszó ügynököt akarják kicserélni egy no name keleti kémre. (Pfeiffer lazán csak „fekélyországnak” nevezi az NDK-t, ez a jelző a '70-es években nyilván nem hangozhatott el az MTV-ben.)

Rajta kívül jelen van még John Cavendish, brit titkosszolga, a háttérben a nyugatnémet autógyártás emblematikus csodái: egy Mercedes Benz, egy Volkswagen 1500 és egy BMW 2500. Ez utóbbi fényét még két jónő is emeli, egy barna és egy fekete.

A kémcsere rendben lezajlik, a szabad világba visszatérő Felixre a jónők szó szerint rácuppannak. Az idillt lövés szakítja meg, a műbőrsapkás lőtt rá Felixre, aki a felfordulást kihasználva a nőkkel beugrik a BMW-be és elhajt. A szövetséges ügynökök indulnának üldözésére, de a cseles csajok korábban már egy vastag lánccal titokban összekötötték a Mercit és a VW-t, így Meadowesnak sikerül kereket oldania. Frász, frász, és megint frász! – dühöngenek az átvert szövetségesek, mint Gézengúz Guszti a Flúgos futamban. Főcím.

Ezt a részt szintén láthattuk (már aki) az eredeti sugárzás idején, a Magyar Televízió ugyanis pár nappal a Mikulás, oppardon Télapó, sőt annak idején inkább Дед Мороз érkezése után pár nappal adta le, 1975. december 9-én. Idézzük fel tehát hogyvót, mintvót. Külön felhívom a figyelmet, hogy az epizódban szereplő összes svéd nő szőke. Sztereotípia rulez.

Úgy indulunk, mint a Lost pilotja: a kamera egy szemre fókuszál, ami elég nehezen akar kinyílni. Csakhogy a szem ezúttal nem Jack Shepardhoz, hanem Brett Sinclairhez tartozik. Lordunk csak lassan tér magához, erősen másnapos, a lakásban teljes felfordulás, üres poharak, felborult pezsgősüvegek, jó buli lehetett az éjjel. Jegesvödörből hűsíti magát, majd az első gyanús jel: estélyi ruha a földön, de hol van belőle a nő?

Danny érkezik taxival valami szörnyű csillogó zakóban (vazze, felnőtt emberre ilyet ráadni, eszem megáll), beszélgetésükből kiderül, hogy Stockholmban vagyunk, innen küldött Brett táviratot az éppen Helsinkiben tartózkodó barátjának, a következő szöveggel: „Elveszem a legszebb svéd nőt, legyél a tanúm, siess, siess, siess!” Végszóra narancsszínű neglizsében belibeg az ara, és bemutatja magát Dannynek: Lady Sinclair vagyok. Barátaink egy szót sem tudnak kinyögni. Főcím.

Ismét egy olyan epizódot tárgyalunk, ami a sorozat '70-es évekbeli eredeti sugárzásakor nem szerepelt a Magyar Televízió kínálatában. Most viszont a miénkben igen! 

Ez alkalommal Spanyolhonba vet jó sorsunk és a forgatókönyv. Valahol a Costa Braván, tengerpart, pálmafák, buenos noches, flamenco és Hotel Don Juan. (Ez komoly, tényleg így hívják a szállodát.) Ez utóbbi előcsarnokában egy pakompartos német és egy hosszúhajú francia beszélget, poharukban olasz cinzano, az asztalok között spanyol pincér. Nemzetközi a társaság, akárcsak Rejtőnél A három testőr Afrikában c. alapmű nyitójelenetében. („Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.”)

A Michel nevű francia a recepcióról telefonál Lisa Zorakin lakosztályába, szerelmes csacsogás, nyuszómuszó és társai, én is puszi, te is puszi stb. A beszélgetésnek fültanúja Mary, a barna hajú angol társalkodónő, aki figyelmezteti Lisát, hogy apja ellenzi ezt a kapcsolatot, természetesen a lány érdekében. A tüzes spanyol donna némi csapkodás után kivonul a szobából, az előcsarnokban pedig Michel elégedetten ül vissza a pakompartos Kurt mellé, és koccintanak miss Zorakin elrablására és a félmillió dolláros váltságdíjra. Mivan? Főcím.

Újra otthon, Tausz, a család barátja jön át, kendővel bekötteti a szemét és találomra rábök a térképre. Majd leveszi a kendőt és megnézi az eredményt: Tirana. Nem jó, új próba, dönti el, a ceruza hegye ezúttal Caracasra mutat. Venezuela mindjárt jobban hangzik (Pillangónak is sikerült oda télakolnia, ugyebár), éjjel 2-kor indulok, jöttök?, kérdezi Tausz Feriéktől.

Közben Annamari csúnyán köhögni kezd, Franciska szerint ez tuti szamárköhögés, nagyi szerint csak sima megfázás. Feri sem ad határozott választ, Tausz erre felcihelődik, mert akkor ő egyedül is nekiindul. Én már egyszer nem mentem sehova, meg is lett az eredménye, mondja búcsúzóul, majd odaguggol Annamari elé: Na, add vissza azt a pofont! Annamari lekever egyet, Tausz megnyugodva távozik, az aggódó Franciska meg kihívatja az ügyeletes gyerekorvost.

A dokinéni megvizsgálja a kislányt, szerinte sem szamárköhögés, nem kell aggódni. A szülők megnyugodva kimennek, de Annamari, aki nyilván már értesült bátyja méretbeli bizonytalanságáról, súg valamit a doki fülébe. Dokinéni mosolyogva felajánlja Tominak, hogy őt is megvizsgálja, vetkőzzön le nyugodtan, az alsógatyót is húzza le. Szakértő arccal és kézzel megvizsgálja a srác alsó régióit, majd kijelenti: Itt minden rendben van.

Tomi megnyugszik és kihúzza magát, hasonlóképpen tesz az imént vizsgált szerve is, Annamari a teljes meglepődés hangján konstatálja a látványt: Csont nőtt a fütyijébe!

Másnap a gyerekek három társukkal kint bóklásznak a Hűvösvölgy környékén, az úttörővasút alagútja közelében Müller Gyuri, a legidősebb köztük, géppisztoly lőszert talál és büszkén mutogatja. Majd felülnek egy elhagyott hajtányra és elindulnak vele, Gyuri hajtja, a többiek lelkesen éneklik a Hegyek között, völgyek között kezdetű örökzöldet.

Egyre harsányabban szól az ének, a hajtány száguld, egyszer csak a fák közül géppisztolysorozat hangzik fel, a gyerekek rémülten hasalnak le. A lövések párszor megismétlődnek, a járgány szerencsére viszonylag hamar átjut a veszélyes szakaszon és lassan megáll. Tomiék lekászálódnak és hívják Gyurit is, de ő nem mozdul, holtan fekszik a hajtókar mellett. A gyerekek egy darabig döbbenten állnak, majd egymás kezét fogva elfutnak.

Késő este Feri bekopog Szidi szobájába és a meglepett alkalmazottól megkérdezi, meg tudná-e reggel csinálni a gyerekek kakaóját. A nagyságos asszony ugyanis elment. És az öreg nagysága?, kérdezi Szidi, ő maradt, válaszolja Feri. Anyóspajtás nincs úgy oda lánya távozásától, mint a veje, vidáman fütyörészik és cigizik. Feri egy idő után megunja, és egy afrikai törzsről kezd neki mesélni, ahol az öregasszonyokat az erdőben fához kötözik, és a sorsukat rábízzák az arra kóborló vadállatokra. De a nagyi nem sértődik meg, hanem felajánlja, hogy megmossa Feri haját, úgyis nagyon korpás már. Hajmosás közben beszélgetnek, a nagyi szerint Feri öccse rossz ember, ő azért nem szereti, Feri viszont jó ember, csak gyenge máz. Szóba kerül még Franciska (majd visszajön) és a sziréna (biztos berozsdált már). Annamari megint bepisált, szakítja félbe az idillt a fürdőszobába belépő Tomi.

Pár nappal később korán reggel kopognak, visszajött Franciska, igaza lett a nagyinak. Leszakadt fülű bőröndjével a kezében bizonytalanul álldogál az előszobában, meg kéne csinálni, mondja tétován. Most?, de hát ¼ 6 van, én még ilyenkor alszom, feleli pikírten Feri. És most mi lesz?, kérdezi Franciska, nem tudom, mondja Feri.

Odakint az élet lassacskán visszazökken a normál kerékvágásba, a rádió közleményben rendeli be munkahelyükre a telefongyár dolgozóit, rendeleteket olvasnak be hajléktalanszállók kialakításáról és egyes budapesti fürdők újranyitásáról – bár törölközőt és lepedőt egyelőre nem tudnak adni a vendégeknek. A magabiztossá vált Tomi kopogás nélkül belép a fürdőszobába, ahol Szidi áztatja habtestét a kádban. A cselédlány nem kezd el sikoltozni, ellenkezőleg: Miért nem kopogtál?, kérdezi csak úgy tessék-lássék, és megértő mosollyal néz a srácra, aki ezt biztatásnak veszi és keze megindul a vízben a lány domborulatai felé.

Beindul a politikai számonkérés, Tomi ebből csak annyit érzékel, hogy családjával együtt beidézik a rendőrségre, azonosítsa a nagyi megkerült Royal írógépét. Igen, ez a miénk, a B betű rossz rajta, de a gép a suliban volt, a nagyi nem írt rajta semmit, mondja a nyomozónak, majd kimegy a folyosóra, ahol apja és Annamari várakozik Franciskára.

A két testvér halkan suttogva arról beszélget, szereti-e apjuk a nagyit. Tomi szerint igen, de Annamari szerint nem, apa csak anyát szereti, még féltékeny is rá, súgja bizalmasan. Tomi megfogja apja kezét és megszorítja, közben előkerül Franciska és Tomi narrációjából megtudjuk, hogy a nagyi két hétre vizsgálati fogságba került, mert azzal vádolták, hogy az írógépen röplapokat írt.

Újraindul az iskola, az első tanítási napon az osztályfőnök névsorolvasást tart. Az osztály nagy része megvan, páran viszont elutaztak, és feltehetően soha többé nem jönnek vissza. Az ofő Müller Gyurit szólítja, egy darabig csend, majd Paja halkan közli: Meghalt. Az osztályfőnök hitetlenkedő arccal tovább kérdez, Tomi megerősíti az infót, Gyurit lövés érte. A nagydarab ofő válla megroskad, de aztán erőt vesz magán és kihívja az egyik srácot a táblához matekpéldát megoldani. Annak persze fogalma sincs, hogy kell nekikezdeni, akkor húzzál egy vonalat!, mondja neki a tanár. A fiú felvesz egy krétát és húzni kezdi a vonalat, csak húzd tovább, utasítja az ofő. A srác elér a tábla széléhez és szófogadóan továbbhúzza a krétát végig a falon, az ajtón, ki a folyosóra. A tanár ekkor utánamegy, lekever a fiúnak egy pofont, és ezzel mintha kiadta volna minden erejét, elkezdi rázni a zokogás.

A nagyit kiengedik a vizsgálatiból és első útja a szirénás bérházhoz vezet. Kezében kedvenc könyvét szorongatva elgyötört arccal felmegy a tetőre, egy pillanatra megáll, nagyot sóhajt, majd odalép a szirénához. Kiejti kezéből a Hódító Pellét és meghúzza a kart, a sziréna felbődül. Szimbolikus jelenet: a nagymama felismeri, hogy nem az imperialisták támadása, hanem a „testvéri” tankokkal érkezett új rend jelenti a veszélyt.

A szirénát meghallva Tomi kirohan az utcára és döbbent arccal néz fel a tetőre... Tökéletes zárókép egy tökéletes filmhez.

Szereposztás:

Feri, az apa – Garas Dezső
Franciska, az anya – Hernádi Judit
Nagymama – Törőcsik Mari
Tomi – Tóth Marcell
Annamari – Kárász Eszter
Feri öccse – Végvári Tamás
Tausz – Reviczky Gábor
Ákos – Eperjes Károly
Szomszéd – Gera Zoltán
Tanár – Ujlaki Dénes

Rendezte: Gárdos Péter

Annamari korán kel, felmegy a tetőtérbe és egy maga által készített kék zászlócskát kezd lengetni az ablakból, közben egyre hangosabban kiabálja: Rákosi Mátyás, elvtárs, pajtás! A ház lakói kezdenek összegyűlni az udvaron, Feriék barátja, Tausz felrohan és gyorsan lerángatja a kiscsajt az ablakból. Mivel Annamari tovább hajtogatja a mondókát, Tausz csak egy pofonnal tudja elhallgattatni.

Az ’56-os forradalom ünnepi megemlékezéseiből természetesen nem maradhat ki kedvenc blogom sem: a magam részéről a nyolcvanas évek egyik legjobb magyar filmjének hogyvoltozásával teszem ezt. Gárdos Péter 1986-ban, tehát a 30. évfordulóra készítette el a művet, de a szocialista kultúrhatóság csak 1987. szeptemberében engedte bemutatni a mozikban. Történelem alulnézetben egy kisfiú szemével, akárcsak az előképnek tekinthető pompás Vámos Miklós regény, a Zenga zének esetében. A könnyebb emészthetőség érdekében a filmet három részre bontva tárgyaljuk.

Az ünnepi zászlódíszbe öltöztetett Budapesttel nyitunk május 1-én, a munkásosztály legnagyobb ünnepén. Nagymama tízegynéhány éves Tomi nevű unokájával a magyar zászlókkal és a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogóival feldíszített Lánchídon sétál Budáról Pestre és érkezik meg egy bérház nyitott tetőterére. A nagyi régi munkásmozgalmi harcos és elkötelezett híve a rendszernek, ezért fontos társadalmi feladatot bíztak rá: neki kell őriznie a légvédelmi szirénát nagy ünnepeken. Megszólaltatni viszont csak veszély, mint például az imperialisták támadása esetén szabad, pedig Tomi nagyon szeretné hallani, milyen a hangja, de a nagyi nemcsak régen volt ellenálló, hanem most is az, és nem kapcsolja be a szirénát. A kissrác narrációjából megtudjuk még, hogy a nagyi a Hódító Pellét olvassa, már évek óta. Ugrunk előre pár hónapot és jön a mechanikus írógéppel kiírt főcím és utána az időpont: 1956 október.