Ho-ho-hó, hát mit rejtett el mindnyájunk kedvenc blogja a Mikulás puttonyába? Puttonyától Nemesmedvesig, vághatná rá erre minden, a történelmet és a pusztító szóvicceket egyaránt kedvelő olvasó. Ám ők most tévednek, ugyanis a múlt heti Michael Jackson poszt számomra váratlan sikere és olvasottsága arra ösztönzött, hogy még egy írást kanyarítsak Jackoról, aki vitathatatlanul az egyik legsikeresebb és legmeghatározóbb előadója volt a popzenének. Ezúttal viszont kis csavarral, merthogy ezúttal nem csak róla lesz szó, hanem róla is.

Van ugyanis egy bizonyos Al Yankovic nevű amcsi énekes, aki szlovén és horvát bevándorló nagyszülők unokájaként 1959. október 23-án született Kaliforniában. (Okt.23…. – véletlen? aligha, mondhatják erre elborult agyú összeesküvéshívők.) A kis Alfred azt találta ki, hogy pénzkeresetül olyan munkát fog végezni nagykorában, amiben tényleg örömét leli. Maxi riszpekt, mondhatnánk elnéző mosollyal, de ő ezt tényleg megvalósította a korlátlan lehetőségek hazájában. Gyerekkorában a szülei tangóharmonikázni taníttatták, és ha ez még nem lett volna elég, a tinédzser Alt olyan különlegesebb stílust képviselő előadók kezdték érdekelni, mint Frank Zappa, a Monty Python, vagy a David Zucker, Jim Abrahams és Jerry Zucker rendezői hármas vígjátékai (Airplane!, Top Secret!, Csupasz pisztoly). Mivel a fentiek mindegyikét én is nagyon szeretem, ezért csak kicsi híja volt, hogy a magam részéről nem lettem világhírű parodista-énekes. Ez a két kicsi ok, hogy 1) gyerekkoromban nem tangóharmonikán, hanem furulyán tanultam játszani, és hogy 2) nem Kaliforniában, hanem a nyóckerületi II. Női Klinikán születtem.

Yankovicnak viszont bejött az élet, mert bár már az egyetemi évek alatt elkezdték furcsa (weird) csávónak hívni, ő ezen nem sértődött meg és művésznévként felvette a „Weird Al” Yankovic nevet. 1980-ban már a rádióban is szerepelt, mégpedig a Dr. Demento Show-ban, amit a los angelesi KMET adó sugárzott. És kérem szépen, nem fogjátok kitalálni, mit adott elő itt élőben. Hát az übermegagiga világsztár Queen akkori menő slágerét, a világunkban jelenlévő erőszakról szóló Another One Bites the Dust (Még valaki a fűbe harap) c. opuszt, természetesen „weird al yankovic”-osan elferdítve Another One Rides the Bus címmel (Még valaki felszáll a buszra). Amit egy évvel később, 1981-ben az országos sugárzású NBC-n is előadott a Tomorrow Show c. műsorban, imígyen:

A zenei előadókról készített paródiáit egyre több tévéadó tűzte műsorra, pl. az akkortájt indult MTV is, ezért Yankovic úgy döntött, feladja kevésbé jól fizető postahivatalnoki állását és pénzkeresetül olyan munkát fog végezni, amiben tényleg örömét leli (lásd fentebb). Saját zenekart alapított, akikkel 1983-ban kiadta első lemezét. Ami sikeres lett és így jöhetett a második 1984-ben, amivel el is érkeztünk a címben jelzett témához.

A „Michael Jackson újratöltve” cím (same in English: Michael Jackson reloaded) ezúttal nem csak átvitt, hanem tényleges jelentésében értendő: zabáljunk! Yankovic ’84-es lemezén jelent meg ugyanis a Michael Jackson gigasláger, a Beat It paródiája Eat It címmel. Tehát ne verekedjünk, hanem inkább halózzunk be mindent, hiszen csak az a mienk, amit megeszünk. Az előző posztban már linkeltem az eredeti Jacko klipet, itt és most következzen a paródia. (Ne rettenjünk meg a fenyegető szövegtől, nyugodtan kattintsunk az utolsó sorra.)

Természetesen vannak olyan megszállott rajongók, akik a két klipet mesterien egymás mellé montírozták, hogy még pontosabban lássuk a hasonlóságokat és a különbségeket. Íme:

A Thrillernek az ősrobbanással felérő hatása és mindent elsöprő sikere után Jacko csak 1987-ben jött ki új nagylemezzel, ez volt ugyebár a Bad. Kiadója szintén az Epic, producere szintén Quincy Jones, hossza szintén 43 perc. Talán még keményebb a hangzás, mint a Thrillernél, és itt is szinte az összes számot kiadták kislemezen is. Témánkba vágva most csak a címadó Bad paródiáját vesszük szemügyre, ami a Yankovic féle keresztségben a Fat címet kapta. Yankovic nagy Jacko rajongó amúgy, és a video elkészítéséhez természetesen kért engedélyt Jacksontól, aki azt minden sértődés nélkül megadta. Az annalesek szerint a Black or White c. szongról viszont Jacko kimondottan kérte, hogy ne készüljön paródia, mert az eltérő bőrszínűek egyenlőségéről szóló dal túlságosan fontos ahhoz, hogy viccelődjenek vele. („But, if you're thinkin' about my baby / It don't matter if you're black or white”)

A Fat a jelen poszt újratöltés tematikájához szintén maximálisan kapcsolódik, mert ugye ha az Eat It paródiában mindent (is) megeszünk, annak előbb-utóbb meglesz az eredménye, és szép kövérek, pardon, politikai korrektül túlsúlyosak leszünk. És hogy mennyire, azt megtudjuk a klipből. Előtte azonban tekintsük meg az eredetit, amit a meglehetősen jónevű Martin Scorsese rendezett. Ennek van egy 18 perc hosszúságú, Wesley Snipes-szal felerősített verziója is (hardcore fanoknak itt), a poszt olvasóbarát attitűdjéhez viszont jobban passzol a rövidített, tévésugárzásra alkalmas változat.

A klip forgatási helyszíne a brooklyni Hoyt–Schermerhorn Streets nevű metróállomás volt. A forgatás során Scorsese szintén jónevű elődjéhez, Alfred Hitchcock mesterhez hasonlóan önmagát is megörökítette egy "Wanted" poszter erejéig. A felirat szerint Scorseset szentséggyalázás miatt körözik, ami az akkor még csak forgatási státuszban levő Krisztus utolsó megkísértése c. filmjére utal, amit az 1988-as bemutatója után (de már előtte is) keresztény szervezetek mindenféle vallás- és szentséggyalázási vádakkal támadtak. 

Yankovic saját bevallása szerint már a klip első megtekintésekor eldöntötte, hogy erről is csinál saját verziót, Miután megkapta Jacko hozzájárulását, hogy ugyanazon a metróállomáson forgathasson, egyből belevágott. Íme az eredmény (ne rettenjünk, kattinsunk az utolsó sorra, ahogy szoktunk):  

Természetesen ebben az esetben is akadtak olyan elszánt rajongók, akik összemontírozták a két klipet a többi rajongó és szórakozni vágyó számára, hogy még pontosabban lássuk a hasonlóságokat és a különbségeket (ld. mint fent).

Yankovic tehát a paródia vonalon mozgott tovább és mozog azóta is, ajánlom mindenkinek a Dire Straits Money for Nothing általa készített verzióját, ahol (a sértődés teljes mellőzésével) Mark Knopfler játszotta fel a gitáros részeket, aki ugyebár az eredeti verzió szerzője.

És mivel ezidáig funky, ill. rock vonalon mozogtunk, levezetésül tekintsünk meg Weird Al-tól egy Madonna Louise Veronica Ciccone paródiát (na, hány olvasó tudta a művésznő teljes nevét?, kezeket fel!). Ami nem más, mint az énekesnő 1984-es popsikere, a Like a Virgin paródiája Like a Surgeon címmel.

(Jut eszembe a popsikerről: a Rapülőktől a Ringasd el magad ide illő sora megvan?

„…és leteper,
Hogy nem igazán érdekelnek a popsikerek;
És nem okoz örömöt az, ha a popsi kerek…”)

Nem tudom, ez esetben volt-e sértődés vagy nem, de az biztos, hogy az eredeti dal szövegét sikerült a maga teljes egészében kifordítani. Madonna ugyebár arról énekel, hogy az új csávójába annyira bele van zúgva, hogy szinte szűzlánynak érzi magát, akihez először ér férfi. Erre aztán meglehetősen zúzós ellentételként jön Yankovic, aki szerint a dalban szereplő „lírai én” egy orvosi egyetemen éppen csak hogy átbukdácsolt sebész, aki működését tekintve inkább boncmester, mint orvos, mert a pácienseket szó szerint kifordítja magukból... 

A döntő csapást az utolsó sorok jelentik, az eredeti szerelmes verzió aszongya:

"Like a virgin, hey / Touched for the very first time
Like a virgin / With your heartbeat / Next to mine"

Míg a boncmesteres variáció:

"Like a surgeon, hey / Cuttin' for the very first time
Like a surgeon / Got your kidneys on my mind

I can hear your heartbeat / For the very last time"

Mindenkinek tiszta szívből kívánom, hogy nemcsak ilyenkor mikuláskor, hanem egyébként is legyen vidám, szórakozzon, nevessen, és minél később kerüljön egy ilyen, Yankovic által ábrázolt boncmester kése alá! (A klip elindításához a felirattól nem megrettenni, hanem az utolsó sorra kattintani, mint korábban.)

Ho-ho-hó! (Meg egy üveg rum!)