Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó – tartja a régi mondás, és ehhez tartja magát a blogger is. Tavasszal a Csortos és Gózon posztok alatt szó került arról, hogy a 30-as évek jelentős színművészei közül még egy Gyuláról, az általam non plus ultrának tartott Kabos Gyuláról is lesz külön poszt. Lesz hát, persze, de előtte még górcső alá vesszük a magyar hangosfilm korszak második darabját. Az első próbálkozás, A kék bálvány (amit 1931. szept. 25-én mutattak be a mozik) nem igazán aratott sikert (nekem sem tetszik, már ha ez érdekel valakit), ám a november 27-én debütált Hyppolit, a lakáj mindent elsöprő sikerrel robbant be a magyar mozgókép történelmébe, és ragyog azóta is a délibábos magyar róna felett. (Népieschen: fölött.)

Szóval idén 92 éves az a mozi, ami Kabos Gyulát országosan ismertté tette és ami azóta is megkerülhetetlen, ha a magyar filmművészetről beszélünk. A létezett szocializmus idején a 30-as évek filmjei és zenéi természetesen teljes tiltás alatt voltak, ám a hanyatló Kádár-korszak idején ez lassacskán megváltozott. Első példa volt a Karády Katalin által énekelt dalok lemezkiadása 1979-ben, amire a szüleim azonmód lecsaptak és ez lett a család vinyl gyűjteményének első darabja. Majd a 80-as évektől fel-feltűnt a Magyar Televízió kínálatában egy-egy harmincas években készült film, ezek közül az egyik első a Hyppolit volt. Számomra ez volt az első mozi, amit abból a korszakból láttam, és amivel egyből szerelembe estem. Kabos Gyulával teljesen egy hullámhosszon éreztem és érzem magam: félszeg vagyok, mint az általa megformált karakterek többsége, hadarok, dadogok, de a viccet, a rejtett humort és a szójátékokat, aminek mestere volt, nagyon bírom. Bővebbet majd a róla szóló posztban.

A Hyppolit sikere a rendező Székely Istváné mellett a teljes stáb pályáját sínre tette. A színészekét (Kabos és Csortos mellett Jávor Pál és Gózon Gyula is a korszak keresett művésze lett), az operatőrét (Eiben István a glamúrstílus első számú hazai mesterévé vált), a rendezőasszisztens-vágóét (Benedek László Hollywoodig jutott, ahol rendezőként Székelynél nagyobb sikereket aratott) és a zeneszerzőét (Eisemann Mihály). A Köszönöm, hogy imádott c. örökzöld ebben a filmben hangzik el először, és valószínűleg a dal sikere ihlette a korszak egy pár évvel későbbi vígjátékának a címét is, szintén Kabossal a főszerepben, ez volt a Köszönöm, hogy elgázolt.) A forgatókönyvből a rendszerváltás idején hatalmas sikerű színdarabot rendezett Verebes István a Játékszínben, a fő szerepekben Szacsvay Lászlóval, Benedek Miklóssal, Molnár Piroskával és Bajor Imrével, amit volt szerencsém látni, naná! Na és akkor ennyi prológ után lássunk végre neki a film hogyvoltjának, két részre bontva.

Antagonisztikus vitával indítunk, a benzinhajtású és a ló vontatta járművek vezetőinek összeszólalkozásával: büdös gőzöket fújtató csotrogányok versus lócitromot potyogtató kocsik sofőrjei szidják egymást. Hasonló a téma Schneider Mátyás szállítmányozó vállalkozó és Terka lánya között is: Terka a haladást képviselő autómobilok, míg atyja a jól bevált lóvontatás mellett érvel. Ott van például Hannibál, aki lovas hadseregével egészen Moszkváig vonult, érvel Schneider úr, de lánya felvilágosítja: Az Napóleon volt! Na, de az se ment táxin!, tromfol az atya.

Belép Benedek úr, aki valami 100 pengős eltérést talált az egyik elszámolásban, de a könyvelőként működő Terkát nem ez érdekli. Sokkal nagyobb problémának tartja, hogy a snájdig Benedek ma nem borotválkozott és megint csak valami egyszerű kezeslábasban jelent meg. Az öreg Schneider nem érti, mi a gond ezzel, de a béke érdekében hamiskás mosollyal utasítja Benedeket, hogy másnap díszmagyarba öltözve jöjjön dolgozni és ha van neki, akkor sarkantyút is kössön. (Érdekesség: Jávor Pál szinte az összes vele készült filmben a róla elnevezett keskeny bajusszal játszott, ez a szerepe talán az egyetlen kivétel.)

Megszólal a telefon, Schneider mindent tudó arccal mondja Terkának: „Ismerem ezt a csengést, az anyád. Azanyád!” Felveszi a kagylót, szervusz mama, köszönti hitvesét, aki azonban nem vele, hanem Terkával kíván értekezni.

Ugyanis udvarlója, a snájdig Makáts úr már fél órája várja otthon a kisasszonyt. Dolgom van, nem tudok még hazamenni, rázza le Terka a mamát, aki a keserű üzenetet természetesen nem adhatja át szó szerint, és csak annyit közöl Makáts-csal, hogy a leánya szívélyes üdvözletét küldi.

A randevú, azaz a megbeszélt teniszparti elmaradása miatt Schneider is elégedetlen, hiszen Makáts nagybátyja a fő-fő góré a budapesti szemétszállításban, és ha ez a biznisz a Schneider céghez kerülne, akkor Terka lenne a leggazdagabb lány Pesten. Én nem hiszek ebben az egész koncesszióban, de ha neked ez annyira fontos, menj vele te teniszezni!, replikál Terka, mire apja: Tenisz?! Hát az is sport? Jöjjön velem alsózni, tönkreverem!

És váltás után látjuk is, amint Schneider úr és barátai vidám kártyapartival múlatják az időt egy hangulatos óbudai kocsma kerthelyiségében. Már ugyancsak emelkedett a hangulat, amikor megjelenik az asztalnál Tóbiás, Schneider kocsisa és közli, hogy este 7 óra van, indulni kell haza, mert mit fog szólni a nagyságos asszony. Schneider persze egy darabig erősködik, hogy majd akkor megy haza, amikor akar, de pár perccel később úgy dönt, most már ő akar hazamenni, és némileg akadozó nyelvvel búcsút vesz a baráti asztaltársaságtól. Egy dal eléneklésére azonban természetesen még marad idő, így a társaság rázendít, hogyaszondja:

„Jaj de jó a serital, míg az ajkon zeng a dal
Jaj de jó a borital, hogyha nincsen zivatar…”

A high society felé törekvés jegyében Schneiderné a lakásán fogad egy állásközvetítőt, aki lebeszéli a nasasszonyt a komornáról, hiszen manapság mindenki inast tart. Ő tud is egyet, aki 27 évig szolgált egy grófi házban.

Gyorsan meg is egyeznek, épp időben, mert érkezik a ház ura és indignáltan megjegyzi, hogy már este 7 és még mindig nincs megterítve. Majd diszkréten arról érdeklődik Julcsától, a cselédtől, hogy mi lesz a vacsora. Hideg libasült, jön a válasz, Schneider azt kéri, a sülthöz Julcsa szervírozzon neki pár fiatal hagymát. Lehet közte pár idősebb is, teszi hozzá megengedően.

Táxi érkezik a ház elé, amiből hoch elegáns úriember száll ki, az eléje siető Tóbiással közli, hogy jelentse be őt Schneider úrnál, elég, ha csak annyit mond: Hyppolit.

Tóbiás egyszerű lélek, nem mond ellent, bemegy az ebédlőbe, ahol Schneiderné éppen azt fejtegeti az urának, hogy nem tűri az asztalnál a hagymát. Naná, majd ibolyával vagy kö-körcsinnel fogom enni ezentúl a libasültet!, tiltakozik enyhe dadogással Schneider. Majd mindketten várakozásteljesen néznek Tóbiásra, aki egyik lábáról a másikra állva csak annyit bír kinyögni: Hippodrom. Schneider persze nem ért semmit (ebben hasonlít Tóbiásra), de b. neje a segítségére siet: Talán Hyppolit?, mondja Tóbiásnak, mire a kocsis: Úgy is lehet mondani, de annak nincs semmi értelme.

Schneiderné felfedi a titkot: felvett egy inast, aki 27 évig szolgált egy grófi háznál. Hát itt nem fog, mert úgy kirúgom…, pattog Schneider úr, ám ekkor belép a kifogástalan öltözetű Hyppolit és Schneider úgy dönt, inkább ő is felveszi a zakóját, mert egy ilyen előkelő személyzetet talán mégsem kellene ingujjban fogadnia.

Hyppolit a bemutatkozás után azonnal átveszi a kezdeményezést, és monoklit téve a szemére a napirend iránt érdeklődik és jegyzetel. (Ehelyt idézhetjük a korszak nagyszerű drámaíróját, Molnár Ferencet, aki ezt írja Az ördög c. darabjában: A feleség egyébként is olyan, mint a monokli. Elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember.) Mikorra parancsolja az úr a fürdőt, milyen diétát tart a nagyságos asszony, ez utóbbi esetében természetesen ő maga fog a legszigorúbban őrködni afelett, hogy saláta, alma és egy szelet pirítóson (vaj nélkül!) kívül a nagysága mást ne fogyasszon. Vaj nélkül?, panaszkodik Schneiderné, aki eddig semmiféle fogyókúrára nem gondolt, ura viszont kárörvendően kuncog: Nagyon helyes, úgy kell neki! De az inas nem áll le: természetesen ki kell cseréltetni a bútorokat és fel kell emelni a személyzet létszámát. Schneiderék kissé riadtan pislognak egymásra.

Schneider persze kissé még riadtabb, mint a neje, mert pár nappal később a nasasszony már elragadtatással dicséri szembe Hyppolitot az ízléses új bútorok és a személyzet kiképzése miatt. Ám a változásokat a hazatérő Schneider úr először kissé értetlenül, majd egyre erősebb indignáltsággal fogadja. A megszokott ruhafogas helyén festmény lóg, és a fehérkesztyűs másodkomornyik, meg a kissé butuska komorna is csak ront a helyzeten. Ám amikor estélyibe öltözött felesége felszólítja, hogy öltözzön át szmokingba, mert hamarosan szervírozzák a szupét, kiborul nála a bili. „Még hogy én a saját marhapörköltöm tiszteletére szmokingot vegyek fel?! Soha!”

Na és mit gondolunk, melyik akarat győz? A választ szavak nélkül kapjuk meg, mert a következő jelenetben Schneider úr már a merev szmokinggallért igyekszik felerősíteni, ami nem nagyon megy neki, ezért az inggombot dühösen földhözvágja és az eltörik. Ám így sem menekül meg az átöltözés kínjától, ugyanis a belépő Hyppolit megértő mosollyal egy új gombot nyújt át neki csinos dobozkában. Schneider nem boldog.

Eközben a szalonban Makáts úr igyekszik szóhoz jutni, hogy érzelmeiről valljon Terkának, de a lány hangos zongorajátékkal nyomja el a nem igazán kedvelt udvarló hangját. Majd dalba kezd, hátha abból jobban ért Makáts (ez amúgy a ’30-as évek filmslágerei közül talán a legismertebb, mind a mai napig):

„Köszönöm, hogy imádott, hogy reám így vigyázott,
De ne küldjön virágot nekem.

Köszönöm, hogy becézett, de egy kissé elkésett,
Mert titokban másé lett szívem…”

A mama, pardon, Schneiderné nagyságos asszony azonban igencsak támogatója Makátsnak, és titokban utasítja Hyppolitot, hogy ha Benedek üzletvezető (a másik udvarló) jönne látogatóba, akkor dobja ki. A lakáj öles léptekkel indul teljesíteni a megbízatást, de amikor a fiatalemberhez lép, kiesik a monokli a szeméből. Benedek ugyanis előző gazdája, a gróf fiának legjobb barátja, ráadásul nem egyszerű sofőr vagy üzletágvezető, amint Schneiderék hiszik róla, hanem mérnök! Inzsenyér! Benedek számít Hyppolit diszkréciójára, hogy nem fogja lebuktatni, a lakáj mosolyogva bólint és hozzáteszi, hogy Terka kisasszony valóban nagyon csinos. Végszóra belép Terka, és félrevonul a télikertbe Benedekkel, hogy átnézzenek valami üzleti papírokat.

A kisasszony társaságának hiányában a jó Makáts a szülőket Mórickás viccekkel igyekszik szórakoztatni, nem túl nagy sikerrel. (Ezen annak idején amúgy meglepődtem, mert azt hittem, Mórickás viccek csak az én gyerekkoromtól kezdve voltak.)

Eközben Benedek valami költöztetési projektet beszél meg Terkával, az egyik bútordarab egy XV. Lajos korabeli széles ágy, de még mielőtt mélyebbre merülnének a témában, Terka kéri, hogy másnap délelőtt folytassák a megbeszélést, a viszontlátásra. Terka átmegy a nappaliba, ahol Hyppolit éppen bejelenti, hogy a vacsora tálalva van, Schneider úr némi zavart tétovázás után karját nyújtja hitvesének, míg Makáts Terkának, és a kicsiny társaság átvonul az ebédlőbe, hogy elköltse a szupét.

Másnap folytatódnak a nehézségek: a fogyókúra jegyében a csinos tornásznő kemény gyakorlatsoron hajszolja végig Schneidernét, aminek a végén szétdobált papírfecniket kell felszednie, nyújtott térddel! Amíg a tornatanár elvonul átöltözni, addig az úrnő nagyszerű cselt eszel ki: a sarokban heverő porszívó segítéségével szépen felszippantja a cetliket, amiket aztán csak könnyedén ki lehet szedegetni a porzsákból (nyújtott térddel természetesen).

Schneider úrra is rájár a rúd (ezt mondjátok el ötször gyorsan egymás után): a nasasszony kívánságára ugyanis Hyppolit megszabadítja pompás bajuszától. Majd a reggeli következik, Hyppolit mindenféle evőeszközöket adogat a ház urának kezébe, aki persze a felét sem ismeri, majd zavarát leplezendő megkérdezi a lakájt:

- Az mi az a vörös?
- Lazac.
- Érdekes, egy hónappal ezelőtt ez nálunk még cékla volt!

 (Családunkban ez szintén bevett szólás lett természetesen, amikor néhanap lazac kerül az asztalra.)

Schneiderné ugyan csak egy darab almát ehetne reggelire, de együttérző férjura rábeszéli, hogy falatozzon mást is nyugodtan, van itt az asztalon például kitűnő lazac is. Ám ekkor belép Hyppolit az obligát almával, a lakáj zord tekintete elől Schneiderné inkább kimenekül a hallba, ahol Benedek úr várakozik. Akit Terka kisasszony kéretett ide üzleti megbeszélésre, ám a jó édes anyja letagadja mondván, hogy a leányzó a János-hegyre rándult ki Makáts úrral, akivel hamarosan ugye… Benedek indignáltan felpattan és kivonul a házból, és az arra járó Schneiderrel közli, hogy kilép a cégtől. Szóval végre sikerült elmarnod ezt a derék fiút a háztól, mondja Schneider a feleségének, majd mit fogsz kapni ezért Terkától!

A ház ura visszamegy az ebédlőbe, ahol Hyppolit az esti programja felől érdeklődik: Miért, hát paprikás csirke lesz, nem?, kérdez vissza Schneider. Majd kiderül, hogy a lakáj a művészetek iránti érdeklődéséről érdeklődik, Mi az, mi az?, értetlenkedik Mátyás úr. Merthogy idősebb korban az úriemberek különös figyelmet tanúsítanak a művészetek és a kellemes művésznők iránt, magyarázza a lakáj. Mi az, mi az?. Schneider még mindig nincs igazán képben. Szabad akkor a kis hölgy nevét?, kérdezi Hyppolit, erre Schneider: Mi? Mi? – Tehát Mimi, kis tüzes, vörös, ismerem, tavaly Rapaport báró úr barátnője volt, bólint a mindent tudó Hyppolit. Mindjárt fel is hívom, a száma 435-15, nyúl a telefonért. De Schneider gyorsan lebeszéli, ebben az erkölcsös házban nem szoktak könnyű kis nőcskéknek telefonálgatni. A lakáj távozik, Schneider huncut mosollyal felveszi a kagylót és a központtól kéri kapcsolni a 435-15-öt…

Folytatás errefelé.