Nem kerek évforduló, de legalább a hónapot-napot sikerül a mostani időzítéssel eltalálnom: 1982. nov. 29-én jelent meg a Thriller album, Michael Jackson hatodik szólólemeze. Aki viszonylag rendszeresen látogat ide, az esetleg felhúzhatja a szemöldökét: a blogger a zenei témájú posztjaiban szinte mindig a rock és hard rock körül sertepertél, akkor ezt így most hogy? Kérem szépen, erre két magyarázatom is van, ami a következő három:

1. Az idén nyári Kim Wilde posztban már coming outoltam elismerve, hogy nem csak rockzene van a világon. Na és akkor itt egy újabb vallomás: nem csak rock és new wave, hanem funky és pop rock is létezik, amire a Thriller a legjobb példa.

2. Ez minden idők legsikeresebb nagylemeze, világszerte 70 millió darabot adtak el belőle, ebből az első évben 32 milliót, és ezen belül volt olyan időszak, amikor hetente (!) egy milliót. Ilyen sikert fekete előadó addig soha nem ért el, és nagyon valószínű, hogy soha senki nem is fog. A lemez producere Quincy Jones volt, akit a könnyűzenét kedvelőknek nem kell bemutatni. Idén töltötte be a 90-et, jó egészséget és minden más jókat kívánunk ezúton is neki.

3. Az egyik felvételen kedvenc hard rock gitárosom pöngeti a szólót, lehet találgatni, ki ő. (Megfejtés lejjebb.)

És még egy dolog: a posztban nem lesz szó sem a bőrfehérítésről, sem a gyerekmolesztálási vádakról, csak a popzenét meghatározó korszakos lemezről. Ezt kérem a kommenteléseknél is figyelembe venni.

Kezdetben volt ugye a Jackson 5, a családi zenekar, amiben Michael volt a legfiatalabb. Aki a 70-es évek elején négy önálló lemezt is megjelentetett, de ezek nem voltak igazán sikeresek. Michael 1979-ben kiadót váltott, a Motown Recordstól átment az Epichez, ők hozták ki az énekes ötödik lemezét, ez volt az Off the Wall. Még kicsit disco, de már erősebb funky és R & B hangzás jellemzi, rajta olyan szuperségekkel, mint a Don’t Stop ’til You Get Enough vagy a Rock with You. El is ment belőle vagy húsz millió példány, de Jacko nem volt igazán elégedett. Olyan nagylemezt akart, aminek minden száma „killer”, azaz kib@szott nagy sláger lesz – és ez 1982-ben sikerült is. 42 percnyi, minden ízében tökéletesen megkomponált, talpalávaló zene – ez lett a Thriller. Az album kilenc dala közül hét kislemezen is megjelent, ilyesmiről még a legrégebbi kalendáriumok sem tesznek említést. A stílus alapvetően kemény funky, néhol rockos beütéssel, de nem maradhatnak el a lágyabb hangzások sem. A lemez mindent elsöprő sikeréről és a popzenére kifejtett hatásáról oldalak ezrei állnak rendelkezésre a neten, ezért én ebbe nem is megyek bele, inkább szokás szerint az egyes dalokat veszem közelebbről szemügyre.

Kemény, dögös alapokra épülő funkyval nyitunk, ez a Wanna Be Startin’ Something (El akarok kezdeni valamit). A szövegnek elég sok értelmezése van, én azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy Michaelnek már ekkorra eléggé tele lett a hócipője a pletykalapokkal és az általuk szállított „celebhírekkel”. Nem számít, hogy a hír igaz-e vagy nem, a lényeg, hogy minél több bőrt le lehessen húzni az adott előadóról. (A lemezen négy szám van, amit teljes egészében Jackson írt, ez az egyik.) A szövegben említés történik Billie Jeanről, akiről ugyebár külön dal is születik, de itt még csak annyit tudunk meg róla, hogy beszél össze-vissza:

„Billie Jean is always talkin' when nobody else is talkin'
Tellin' lies and rubbin' shoulders
So they called her mouth a motor”

Szerelmes disco dal következik, a Baby Be Mine (Legyél enyém, bébi), a téma egy huszonéves előadó esetében nyilván nem meglepő, sőt inkább kötelező darab. Annyi idős koromban én is szerelmes voltam minden lányba, aki szembe jött, és ha még el tudtam merülni velük az angol uralkodók családfájának különböző leágazásaiban 1066-tól, a hastingsi csatától kezdődően napjainkig, az pláne nyerő volt. Egyetemi csoporttársaim közül ketten voltak ilyenek, őket ezúton is pusszantom sok szeretettel.

A harmadik szám a lemez legviccesebb darabja, szintén Jackson szerzemény, a Paul McCartney-val közösen énekelt The Girl Is Mine (A csaj az enyém). Két csávó azon vitatkozik, hogy a címbeli leányzó melyikükbe szerelmes, természetesen mind a kettő magának vindikálja a jogot (ezt de szépen mondtam), de a csajt természetesen nem kérdezik meg erről... (Érdekesség, hogy McCartney 1983-as Pipes of Peace c. lemezén a duó újból összeállt és felénekelte a Say Say Say c. szintén kitűnő darabot.)

Az „A” oldalt záró szong a címadó Thriller, ami a 80-as évek közepén beindult videókorszak egyik legsikeresebb darabja volt. Témája az akkoriban rendkívül népszerű zombie vonal, aminek talán legismertebb filmes alkotója George Romero volt, és az ő témába vágó filmjei.

Miről is van szó röviden? A srác randira hívja szerelmét, menjünk moziba, veszek neked barnakólát meg popkornot, de aztán ne sikíts, ha olyat látsz, amire nem számítottál. A lány persze sikít, ezért Michael egy kis megnyugtató sétára megy vele, de bár ne tenné.

A videó talán a legsikeresebb klip volt a szép emlékű Music Television műsorában a 80-as évek közepén (ó, Kristiane Backer, my forever love), és jelentősen hozzájárult a lemezeladás további növeléséhez. 900 ezer dollárból készült, zenei videóra addig még soha nem költöttek el ennyi pénzt. Michael partnere a sugárzó mosolyú és elképesztően gyönyörű Ola Ray volt, aki korábban már domborított, mint Playboy centerfold az 1980. júniusi számban. (Amit én természetesen nem láttam, csak meséltek nekem róla.)

A dal narrációját Vincent Price, az ismert horrorszínész mondta fel, hátborzongatóan. (Szövege itt.)

Mint oldtimer fan megjegyzem, hogy a videóban egy 1957-es Chevrolet Bel Air látható. A stáblista végén a szokásos filmes védjegyes szöveg (kicsit kibővítve) szintén fun factor.

Az MTV a közönség igényére tekintettel általában csak a rövid verziót sugározta, de mi itt és most tekintsük meg a bő tízperces eredetit, nyami.

Ráfordulunk a „B” oldalra; mondják, hogy 40 fölött már a B oldal játszik, a magam részéről ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy ha az is olyan pörgős és dögös, mint a Thriller B oldala, akkor nem aggódom. Már csak azért sem, mert az első szám a Beat It (kb. Nyomd le, adj neki), ami a blogger abszolút kedvence a lemezről. Szintén Jackson szerzeménye, feszes rock alap, szuper szöveg, és a gitárszólót Eddie Van Halen pöngeti, zseniálisan. (Íme a megfejtés a bevezetőben említett kérdésre.)

Eddie Van Halen

Mind a dal, mind a hozzá forgatott klip meghatározó volt a popkultúra fejlődésére, a szám Grammy díjat is nyert 1984-ben. A szöveg rivális bandák háborúskodásáról szól, de Michael értelmezésében ennek semmi értelme, hülyeség az egész, nincs szükség erőszakra:

„You better run, you better do what you can
Don't wanna see no blood, don't be a macho man"

A klipet Los Angelesben forgatták, méghozzá két valódi rivális banda tagjainak közreműködésével. Az MTV-n 1983.március 31-én került első alkalommal sugárzásra, és napjainkra már 1 milliárd (!) megtekintést ért el a youtube-on.

Következik a Billie Jean (ami szintén Jacko szerzemény), akiről már az első dalban is történt említés. A sztori valós alapokon nyugszik: egyik rajongója (Jacko őt nevezi Billie Jeannek) azzal vádolta meg Michaelt, hogy gyereket csinált neki. Ez nem bizonyult igaznak, erre utalnak a következő sorok:

„Billie Jean is not my lover
She's just a girl who claims that I am the one
But the kid is not my son”

A zene popos rhythm and blues, a hozzá forgatott klip ’83. március 10-én került adásba az MTV-n, és a Beat It-tel együtt az elsők között voltak az adó műsorában, amiket fekete előadó készített.

A harmadik szám a "B" oldalon a soft rockos Human Nature (Emberi természet), amit a kitűnő Toto együttes tagjai játszottak fel, és ami egy New Yorkban bóklászó turistáról szól. A köznyelvben Nagy Almának (Big Apple) nevezett metropolisz köztudottan sosem alszik, ott éjjel-nappal történik valami. És ha már egyszer ott jársz, akkor élvezd ki a lehetőségeket, kószálj az utcákon, fedezd fel a várost. 

„If this town is just an apple
Then let me take a bite”

Sőt még jobb, ha eközben olyan lánnyal találkozol, akinek bejössz és együtt töltitek az éjszakát.

„Reaching out to touch a stranger / Electric eyes are everywhere
See that girl, she knows I'm watching / She likes the way I stare”

Természetesen a szöveget tágabban is lehet értelmezni: milyen nehéz az állandóan változó világban meghitt kapcsolatra lelni.

Következik egy csinos fiatal darab, azaz a Pretty Young Thing, Quincy Jones szerzeménye, ami természetesen szintén szerelmes dal, mégpedig a bókoló fajtából. Érted égek bébi, csak te olthatod el a tüzemet, csakis téged szeretlek, és más kedvességek, hogy ne mondjam, közhelyek. Persze, ha nekem is olyan mozgásom és énekhangom lett volna annak idején, mint Jackonak, akkor a közhelyes bókok ellenére is jóval sikeresebb lehettem volna a lányoknál, mint amilyen lettem.

„I want to love you (P.Y.T.) / Pretty young thing
You need some loving (T.L.C.) / Tender lovin' care
And I'll take you there, girl”

És jön a záró tétel, a nagyszerű brit zeneszerző Rod Temperton dala, a The Lady in My Life (Életem hölgye). (Ja, Temperton szerzeménye a Baby Be Mine és a Thriller is, ezt elfelejtettem megemlíteni.) Azt már többször is írtam itt a blogon, hogy az én életem egyik legjobb éve 1983 volt. Akkor estem szerelembe E-vel, akinek nagyon sokat köszönhetek, és cserébe rengetegszer idéztem neki a szöveget. Az erős személyes érintettség  miatt erről a dalról csak annyit, hogy aki szerelmes, az azért hallgassa meg sokszor, aki meg nem szerelmes, az meg azért, mert jó.

Michael Jackson minderről persze semmit sem tudhatott, az viszont bizton elmondható, hogy a Thriller album minden dala egyedi és meghatározó. Kevés olyan lemez van, amit egy nap akár többször is végig lehet hallgatni, anélkül, hogy megunnánk: a Thriller egyike ezeknek. Hallgassuk meg újra és újra: Don't stop 'til you get enough.