Egy vallomással tartozom. Nem szeretem különösebben az operát, a zenét még csak-csak, de az áriákat már nem igazán. Az operettel meg ki lehetne üldözni a világból; könnyűzenei eszmélésem idején, a 70-es, 80-as évek fordulóján mélyen egyetértve énekeltem a HBB-vel: "Sohasem tudtam rock and rollozni én, / Operettbe vittek mindig a hét végén, / Száz éve már a barométer esőre áll, / Helyettem a babám a Hajmási Pálra vár."

Szent Jakab havának ezen a szép kora reggelén dobpergés és kürtszó hívta egybe a falu lakosait. Császári kancellista érkezett, aki, miután szépen bodorodó vendéghaját megigazította, tudtára adta mindeneknek, hogy a rekvirált állatokat jófajta császári aranyért és ezüstért kótyavetyére bocsátják. (A fiskális lelkületű Eberstein ezredes ily módon kívánja begyűjteni a hadisarcot; dejszen egyszerűbb is így neki, ha már gulyása nincs, aki Bécsig terelné a jószágokat.) Jó idea ez ott, ahol gazdag falvak vannak, de hát az itteni nép szegény, aranyat sose látott, legfeljebb ha rézgarast.

Hej, nehéz nap köszöntött a siklósiakra! Az ég rogyassza rá a labancokra a várat, most már igazán nekikezdtek a rekvirálásnak. Eberstein ezredes már korán reggel magához rendelte a húsos képű Bruckenbackert és jól leteremtette, amiért még mindig nem sikerült összeszednie a kirótt hadisarcot a környékbeli falvakból. Hiába mentette magát a rusnya főtiszt azzal, hogy a Tenkes kapitánya lázította fel a parasztokat, azért nem akarják beszolgáltatni a sarcot, az ezredes parancsba adta, hogy akkor erőszakkal vegyék el tőlük. A falvakat egyenként körül kell zárni, nehogy hírt vihessenek egymásnak a rekvirálásról és idő előtt elrejtsék a jószágot. Úgy is történt, Nagyharsány lett az első a sorban. Vitte a rabló labanc a lábasjószágot, lisztet, gabonát, amit ért, aki meg ellenállt, az kapott a fejére és még a földre is lelökték, durván... Volt nagy sírás-rívás és fogaknak csikorgatása!

A császáriak berendezkedtek a várban, vajha Isten segedelmével mielőbb sikerülne őket kiebrudalniuk onnan Bottyán generális kurucainak! A labancok most még ugyancsak vígan vannak, e szép májusi reggelen éppen céllövészetet gyakoroltak az egyik bástyán. A húsos képű Bruckenbacker kapitány dicsekedve mutatta az ezredes feleségének lövésztudományát, sorra találván el a felsorakoztatott cserépkorsókat. Vogeller és Ritpek lövészek adogatták a töltött pisztolyokat Pityik őrmester felügyelete mellett. Amália is ki szerette volna próbálni ezt a szórakozást, a selyma kapitánynak persze nem kellett kétszer mondani. Felöltvén hódítónak szánt farkasmosolyát, megragadta a szépasszony kacsóját és célzásra emelte. Éppen ekkor lépett a bástyára Eberstein ezredes, és a rajtakapott Amália ijedtében saját hites urára lőtt, aminek nyomán a báró kalpagja messzire repült...

Az idei október 23-i nemzeti ünnepre a Kétfarkúak is készültek, szintén békemenettel és Stop mindenki! jelszóval. Déli 12-re hirdették a gyülekezést az Oktogonra, Kovács Gergő pártelnök úr egy interjúban külön felhívta a figyelmet, hogy mindenki legalább 10 órával korábban induljon el, nehogy Karácsony Gergely alkalmatlansága miatt elkéssen. Én megfogadtam a tanácsát, és nem is késtem el. Mindenhonnan érkeztek a népek, a táblák szerint pl. Pécs, Eger, sőt még a Langerhans szigetek is képviseltette magát.

Volt egyszer egy hogyvolt blog a régi Indexen, "sorozatepizódok zanzásítva, viccesen, akár gúnyosan" alcímmel, aminek egyik legpörgősebb időszakában volt szerencsém írni ennek az ikonikus magyar sorozatnak az epizódjairól. Az általam akkor gyűjtött képanyag viszont meglehetősen gyatra minőségű volt, ezért elhatároztam, hogy ezt a hiányosságot itt, saját játszóteremen korrigálom a posztok másodközlésével. Az első poszt eredetileg 10 éve, 2011. február 24-én jelent meg.

Villányi bortúra során egy régi présház pincéjében bukkantam rá erre a naplóféleségre. Az ismeretlen szerző jókor volt jó helyen, Siklós környékén az 1704-es évben. A könnyebb érthetőség kedvéért a napló régies nyelvezetét csak helyenként hagytam meg, viszont dőlt betűkkel időnként saját megjegyzéseimmel kiegészítettem. Az átiratot ezúton bocsátom közre a tisztelt olvasók reménybeli szórakoztatására.

Szép meleg üdővel köszöntött be az Úr 1704-dik évében a tavasz Magyarországba. Nagyságos Rákóczi urunk kurucai ekkorra már az ország nagy részéből dicsőségesen kiverték Lipót császár labancait, a déli Dunántúl azonban még nyögi a németet. Amint hírlik, a császár Siklós várába báró Eberstein Eckbert ezredest nevezte ki azzal a céllal, hogy Béri Balogh Ádám brigadérost elfogja, akinek fejére száz arany vérdíjat is kitűzött. Pünkösd havában jártunk, amikor katonáival megérkezett a Tenkeshez, oldalán a rusnya képű Bruckenbacker Alfonz kapitánnyal.

A szekta Picurt is kényszermunkára fogja, de ő a kőfejtés helyett titokban saját maga, pontosabban összebilincselt lábai kiszabadításán dolgozik. A templomban újabb áldozathozatal készül, amit a bedrogozott Indy jelent be monoton hangon: Friss húst és vért áldozunk Kálinak, a mi védelmezőnknek. Na és kiét? Hát bizony jónő szőkénkét, akit máris bevezetnek a terembe. A jól megismert selyempizsama helyett csinos áldozati ruhába öltöztették és már készítik is elő az áldozati ketrecet. A lány mindent látott, de semmit sem fog elmondani, mondja vészjósló hangon Chattar Lal miniszterelnök a matán álló Indynek. Willie kétségbeesetten szólongatja Indyt, segítsen már, miért nem csinál semmit, de a férfi a szer hatása alatt felé sem fordul. Willie egyik kezét lebilincselik a ketrecben, a főpapnak azonban az az ötlete támad, hogy a szívkivételt Indyvel végezteti el, így lehetne hősünk a szó minden értelmében szívrabló.

Úgy tűnik, félelmük alaptalan, mert a palota udvarán a maharadzsa miniszterelnöke, Chattar Lal fogadja őket. Hírből már ismeri a neves régészt, Miss Scott-tól el van bűvölve, Mister Picurról azonban eddig nem hallott. Meghívja a látogatókat vacsorára, ahol találkozhatnak jópár érdekes emberrel. Elsőnek itt van Blumburt százados a brit birodalom képviseletében, aki szintén ismeri Mr. Jones munkásságát. Előkerül a csinibe öltözött Willie, aki sejti, hogy a maharadzsa tele van dohánnyal, és érdeklődve hallja Laltól, hogy egyelőre nőtlen, mert még nem találta meg az igazit. Ami bizonyos fokig érthető. mert a vacsorán később megjelenő maharadzsa, Zalim Singh jó ha megvan 10 éves. Willie enyhén szólva csalódott, de Picur megvigasztalja: Talán kedveli az idősebb nőket.

Az Indy mozifilmek második darabját 1984 májusában mutatták be az Egyesült Államokban, lángoktól ölelt kis hazánkban ’86 július végén. Ez azért volt így jó, mert ’86 augusztus közepén intettem búcsút az előfelvételis katonai szolgálatnak, és pár nappal később már abszolválhattam is a moziélményt, újra civilben. A film sztorija 1935-ben, azaz egy évvel korábban játszódik, mint a Frigyládáé. Intimpistás érdekesség, hogy a női főszerepben (szó szerint) domborító Kate Capshaw a forgatás alatt olyannyira összemelegedett a rendező Spielberggel, hogy pár évvel később összeházasodtak. Utólag is gratulálunk. A korábban bevált módszer szerint ezt a filmet is három részben tárgyaljuk, egymást követő napokon.

Shanghajban nyitunk, az egyik helyi bárban zenés-táncos műsor látható, csinos szőke énekli Cole Porter szerzeményét, az Anything Goes-t ékes mandarin nyelven, na ebből nem sokat értünk. Táncolni a szuperszűk ruha miatt nem tud, de szerencsére van női tánckar, ők mozognak helyette is. (A Broadway zeneszerző Porter amúgy Indiana államban született, nem tudom, ez esetleg belső poén vagy csak véletlen.) Rosszarcú kínaiak figyelik a produkciót, akikhez fehér öltönybe öltözött ismerős alak csatlakozik: hősünk, Indy. (Még egy zárójel: ebben a cuccban pont úgy néz ki, mint James Bondként Sean Connery a Goldfinger bevezető jelenetsorában. És azt pl. a Reddit-ről is tudjuk, hogy ez nem véletlen, mert az Eon Films pár évvel azelőtt utasította vissza Spielberg kérését, hogy James Bond filmet rendezhessen. Kedvenc rendezőnk ezzel a filmes utalással reagált.)

Amikor pár hónapja elindítottam ezt a blogot, azt gondoltam, írok mindenféle vidám és számomra érdekes dologról. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy másként is alakulhat a helyzet, és szomorú dolgok miatt is klaviatúrát fogok ragadni. Pedig sajnos így alakult, mert alig két hónapon belül a harmadik, általam nagyra becsült muzsikus távozott az élők sorából Dusty Hill és Charlie Watts után. Szeptember 14-én, alig pár nappal 68. születésnapja után meghalt Póka Egon basszusgitáros.