Volt egyszer egy hogyvolt blog a régi Indexen, "sorozatepizódok zanzásítva, viccesen, akár gúnyosan" alcímmel, aminek egyik legpörgősebb időszakában volt szerencsém írni ennek az ikonikus magyar sorozatnak az epizódjairól. Az általam akkor gyűjtött képanyag viszont meglehetősen gyatra minőségű volt, ezért elhatároztam, hogy ezt a hiányosságot itt, saját játszóteremen korrigálom a posztok másodközlésével. Az első poszt eredetileg 10 éve, 2011. február 24-én jelent meg.
Villányi bortúra során egy régi présház pincéjében bukkantam rá erre a naplóféleségre. Az ismeretlen szerző jókor volt jó helyen, Siklós környékén az 1704-es évben. A könnyebb érthetőség kedvéért a napló régies nyelvezetét csak helyenként hagytam meg, viszont dőlt betűkkel időnként saját megjegyzéseimmel kiegészítettem. Az átiratot ezúton bocsátom közre a tisztelt olvasók reménybeli szórakoztatására.
Szép meleg üdővel köszöntött be az Úr 1704-dik évében a tavasz Magyarországba. Nagyságos Rákóczi urunk kurucai ekkorra már az ország nagy részéből dicsőségesen kiverték Lipót császár labancait, a déli Dunántúl azonban még nyögi a németet. Amint hírlik, a császár Siklós várába báró Eberstein Eckbert ezredest nevezte ki azzal a céllal, hogy Béri Balogh Ádám brigadérost elfogja, akinek fejére száz arany vérdíjat is kitűzött. Pünkösd havában jártunk, amikor katonáival megérkezett a Tenkeshez, oldalán a rusnya képű Bruckenbacker Alfonz kapitánnyal.
Kurucaink a vár közelében megtámadták a császári sereget. Dörgött az álgyú, csattogtak a kardok, Vivát Rákóczi!, Szorítsd a labanc anyját!, hangzott a harci biztatás, a heves küzdelemben egy kurucra két labanc is jutott. Béri Balogh a túlerővel szemben is sikerrel irányította seregét, de végül az ellenség bevetette pihent tartalékát és ezzel megfordította a csatát. Miközben a kurucok visszavonultak, az álnok német, az ördög szánkázzon a hátán, lesből rásütött két puskát brigadéros urunkra, aki a lövésektől találva lebukott lováról. Fiatal kapitánya, Eke Máté fogta fel a sebesültet és fektette szekérre. Néhány emberének megparancsolta, hogy az öreg Siklósi bácsi vezetésével a Tenkesen át gyors menetben szállítsák Bottyán generális táborába. Ő maga pedig, cselt eszelvén ki, felöltötte a brigadéros mentéjét és süvegét, hogy magára vonja a labanc figyelmét. Két növendék fát kivágatván, azokat lova nyergére kötötte és így vágtatott az erdő felé, nagy porfelhőt húzva maga után.
A csel bevált, ott menekül a brigadéros, utána!, ordított az ezredes, és személyesen indult egy csapattal Eke Máté üldözésére. Ám a nagy melegben a parancsnok hamar elfáradt, és két emberével letelepedett hűsölni egy nagy tölgy alá, az üldözés folytatását a rusnya Bruckenbackerre bízva. Cserépkorsóval a kezében épp akkor jött arra „véletlenül” Siklósi bácsi. A furfangos öreg tisztelettudóan megkínálta a jófajta borocskával az ezredest (kár belé, a fene a bélését!), ám kínálás közben „véletlenül” leejtette a korsót. (Inkább a föld igya be, mint ez a toportyán!) Donnerwetter, szidalmazta a főlabanc az öreget, aki erre ajánlkozott, hogy hoz másik kancsóval a közeli pincéjéből. Az ezredes kíséretül mellé rendelte két katonáját, Ritpeket és Vogellert (róluk csak annyit mondok a későbbi korok olvasóinak: Szabó család és Kántor nyomoz), ő maga pedig nagy fújtatva legyezgetni kezdte magát a kalapjával.
A nagyeszű Eke Máté csak erre várt: egy közeli fáról, ahol eddig rejtőzködött, aláereszkedett, és kendővel eltakarván arcát meglepte az ezredest, Béri Balogh Ádámnak adva ki magát. Figyelmeztette, bánjon emberségesen a néppel, amíg a kurucok visszatérnek, mert különben nem lesz kegyelem a fajtájának. A rókalelkű báró erre pisztolyával rálőtt, de az égnek hála, nem talált. Majd kardot rántva Mátéra rontott, a kuruc kapitánynak azonban kardvívásban nemigen akad ellenfele, hamar le is fegyverezte az ezredest, és két karddal a fához szögezte.
Eközben a jó Siklósi bácsi sorra kóstoltatta a két katonával a pincebéli hordókat, hogy kiválaszthassák a legjobbfajta itókát az ezredes úr számára. A gyenge gyomrú labancok pár icce után már meglehetőst elfáradtak, és ugyancsak botladozva indultak vissza megtöltött kulacsaikkal az ezredeshez. Jöttükre Máté lóra pattant és elvágtatott, a két katona még utánalőtt, de szerencsére a pincében magukba vett célzóvíz nem használt, mert csak megsebesíteni tudták a kapitányt, akinek végül az omladékos hegyoldalban egy nagy szikla alatt sikerült megbújnia. Időközben a rusnya Bruckenbacker is visszatért csapatával a facsemeték üldözéséből, az ezredes nagy hangon föstötte le neki, hogyan küzdött meg egyedül Béri Baloghgal és kényszerítette menekülésre.
A siklósi várba visszatérve feleségének, Amáliának is eldicsekedett „hőstettével”. Ő azonban egyáltalán nem volt lenyűgözve a hírtől, csak az érdekelte, hogy minél hamarabb visszakerüljön Bécsbe. Sárfészeknek és bolhafészeknek nevezte a gyönyörű várat, az ilyen asszonyszemély tényleg jobban teszi, ha inkább a Grabenen lopja a napot. A belépő Bruckenbacker biztosította az ezredesnét arról, hogy mindent megtesz a lázadók mielőbbi elfogásáért. Közben úgy vigyorgott a szépasszonyra, hogy attól minden jóérzésű embernek a hideg futkározik a hátán. Sose volt ez szép ember, kár lenne tagadni, de farkasmosolyának látványától is mentsen meg minket az Úr! Csak a vak nem veszi észre, na meg az ezredes, hogy a kikapós szépasszony úgy csavargatja ezt a rusnya kapitányt az ujja körül, ahogy akarja.
Időközben Siklósi bácsi rátalált a sebesült Eke Mátéra, és nagy titokban saját házában bújtatta el. Az óvatosságra szükség is volt, mert a kis ház csak alig pár kőhajításnyira volt a vártól. A kuruc kapitány elgyötörten hanyatlott a szegényes fekhelyre, az öreg meg elindult, hogy valami jófajta gyógyírt szerezzen a vajákos Biri nénétől.
