A fáklyák kezdenek kialudni, a kígyók meg egyre merészebbé válni, nyilván ez a legjobb pillanat némi féltékenykedésre. Ezt a ruhát Belloqtól kaptad?, kérdezi dühösen Indy. Én csak próbáltam megszökni, mert te nem jöttél értem!, vág vissza Marion. Indy észreveszi, hogy az egyik falra vésett figura szeméből másznak elő a kígyók, aha, akkor mögötte nyilván üreg van! Felmászik a krokodilszoborra és némi küzdés után sikerül ledöntenie úgy, hogy a szobor faltörő kosként szakítja át a falat. A másik helyiség valami temetkezési terem, mindenhonnan csontvázak hullanak Marion nyakába, de jön Indy és kihúzza a lányt szorult helyzetéből. Szerencsére a terem túlsó felén lazán rakták a köveket és párosunk sikeresen kijut a szabadba. A közelben repülő várakozik indulásra készen, nyilván azzal szállítják el a frigyládát Berlinbe. Mire felrakják, mi is fent leszünk a gépen, mondja Indy elszántan.

A párocska tehát együtt gépre száll és Karacsi, valamint Bagdad érintésével Kairóba repül. Itt Indy régi barátjánál, Sallahnál szállnak meg, aki népes családja plusz egy valahonnan megszökött random majmocska (amin pont olyan mellény van, mint az Aladdin rajzfilmben látható társán) társaságában fogadja őket. Sallah szerint a németek minden valamirevaló régészt felfogadtak, őt is, és hatalmas területen folytatnak ásatásokat. Indy átadja neki a csúcsdíszt, Sallah tud valakit, aki megfejtheti a rávésett jelek jelentését. Hangot ad viszont annak az aggodalmának, hogy a frigyládát nem lenne szabad bolygatni, mert nem evilági dolog és halál jár a nyomában.

Kedvenc mozifilmünk idén lett 40 éves. De nem csak ezért veszem elő, hanem mert anno a hogyvolt.blog.hu-n tárgyalt Az ifjú Indiana Jones kalandjai c. sorozat nyitó posztjában jeleztem az olvasóknak, hogy a sori után a mozifilmeket is hogyvoltozni fogom. Nos, azóta sok minden történt a Dunán innen meg a Mississippin túl, az ígéret viszont ígéret, amit ideje teljesíteni, és ha nem a méltánytalanul tönkretett hogyvolt blogon, akkor ezen az új játszótéren. A mozifilmet 1981 júniusában mutatták be a Nagy Sós Vízen túl, de a létezett cucilizmus szokása szerint a magyar mozibemutatóra csak évekkel később került sor, 1985-ben. Sok elődumára nincs szükség, hiszen a filmeket mindenki ismeri és többször látta, hogyvoltot viszont még senki nem olvashatott róluk. Ezidáig, úgyhogy essünk neki az elsőnek, amit három részre bontva tárgyalunk, három egymást követő napon.

1936-ban egy dél-amerikai őserdőben menetelő háromfős csoporttal nyitunk, amit egy barna kalapos fickó vezet, de őt egyelőre csak hátulról látjuk. Meglehetősen rosszarcú kísérői azon aggódnak, hogy a helyi indián törzs megtámadja őket, a vezetőt azonban ez teljesen hidegen hagyja, ő csak valami Forrestalt emleget, aki még gondot okozhat nekik. Egy méretes sziklához érve a kalapos szétszakadt térképet vesz elő és ellenőrzi, tényleg jó helyen járnak-e. Valószínűleg igen, mire az egyik kísérő pisztolyt vesz elő, hogy a neki háttal álló kalaposra fogja, de alig húzza fel a kakast, hősünk lekapja az övén lógó ostort és meg sem fordulva kirántja vele a rosszarc kezéből a fegyvert. Csak ekkor fordul szembe velünk és így végre szemügyre vehetjük a keményöklű és szívdöglesztő, a megszólalásig Han Solóra emlékeztető akcióhőst, Indiana Jonest!

Az utolsó etaphoz érkeztünk a KFT születésnapi boncolgatásában. A rendszerváltás történelmi jelentőségű eseménye után, 1990-ben, nagyjából a demokratikus parlament megalakulása környékén jelent meg A nagy alakítás című lemez. Az Afrikához vagy az Elizabethez fogható sláger ugyan nincs rajta, de hozza a megszokott színvonalat. Elizabet helyett lett rajta Eszter, a meztelen nő, ezzel a számmal indul az LP. KFT-s csavarral szemléli az új idők új szokását, nevezetesen, hogy pucér csajjal minden terméket el lehet adni, nemcsak a cucilizmus hónaljszagában megszokott kártyanaptárt, hanem nehézipari termékeket is: kombájnt, gőzkalapácsot, vagy a dalban is szereplő hőlégballont. A rendőr foglalkozást firtató kérdésére viszont már nem köteles válaszolni a kishölgy, hiszen kikerült a hivatalos terminológiából a KMK (közveszélyes munkakerülő), és így már érthető az a nyitottságot (érted?) sugalló szakasz, miszerint: „És ha megkérdezi tőle a rendőrség, / Mégis miből éli nagy lábon életét, / Lába helyett csak a karját tárja szét.”

Pár napja dobta fel a Spotify a Stones egyik régi, eddig kiadatlan felvételét, a Living in the Heart of Love-ot, amit a Tattoo You LP deluxe kiadására szánnak bonusként az LP megjelenésének 40. évfordulójára idén ősszel. Összetéveszthetetlen Stones hangzás, jellegzetes Jagger ének, a háttérben a mindig nyugodt és rendíthetetlen Charlie adja a ritmust. Ez az a dobolás, amit élőben már soha többé nem fogunk hallani. Charlie Watts 80 éves korában, augusztus 24-én meghalt. Dusty Hill után egy hónapon belül egy újabb meghatározó rockzenész hunyt el.

Watts 1963 elején csatlakozott a Kövekhez, és az együttes összes lemezén játszott. Sosem volt az a médiakedvenc figura, inkább a háttérbe húzódott, hasonlóan Bill Wymanhoz. Nem ugrált ki-be nők ágyából-ba, az övében sem fordultak meg tömegesen: 1964 óta élt feleségével, Shirley Ann Shepherd-del házasságban. Elegáns volt és visszafogott, nemcsak az öltözködésben, hanem a zenében is. A Stones lemezborítóin vagy a többiekkel együtt szerepel, vagy úgy sem, egyetlen kivétel az egyik korai koncertlemezük, a Get Yer Ya-Ya's Out 1970-ből, amit ő ural egyedül.

Kedves olvasók, a harmadik fejezethez érkeztünk az idén 40 éves kedvenc csapat munkásságának boncolgatásában. Volt eddig koncertélmény, tinédzserkori napló és előfelvételis katonaság (hogy rohadjon meg, mondtam már?), ez utóbbit szerencsésen magam mögött tudtam 1986 júliusában. Várt az egyetemi polgári lét és a ’87-ben megjelent Ég és Föld (Asztrológia) c. KFT lemez. Amint az előző posztban írtam, a lemez nyitószámához, a Napkirályhoz felvett ovációt a Közgáz Klubban adott koncerten rögzítették, a közönség soraiban (immár újra civilben) a blogger is ott ordította, hogy „éljen a Napkirály!”. Megrögzött republikánusként és mindenfajta egyszemélyes hatalomközpontosítás elítélőjeként akkor is és azóta is mélyen egyetértek az egész szöveggel, különösen találónak érezve „Az alattvalók kiáltják: Éljen a Napkirály! / Az ünneplés neki mindennap kijár. / Pedig közben tudja jól, hogy a Nap a feje felett / az egész hajcihőn csak egy jóízűt nevet” szakaszt.

Kérem szépen, ott hagytuk el, hogy ’83-ban megjelent a 2. nagylemez, a blogger meg a barátaival mindenféle helyekre elment, ahol a KFT koncertezett: Ifipark, SOTE Klub, KEK, Almássy téri Szabadidő Központ, stb. A kitűnő kulturált szórakozás közben így tudtuk meg a zenészek beceneveit is: Náti (Laár András), Dráni (Bornai Tibor), Miki (Lengyelfi Miklós) és Marcipán (Márton András).

Az egyik első koncert, amit velük láttam, az Ifiparkban volt ’82. májusában. A GM 49 volt az előzenekar, pontosabban az első fellépő, mert akkor még egy kategóriába tartozott a két együttes. Galla akkoriban volt vagy 49 kiló (lehet, hogy emiatt lett a csapat neve az, ami), gitározott és énekelt, közben bakkecskeként szökdécselt és nyomatta az eszement dalszövegeket, mint pl. „A nyelvem kint volt, / mint lógó, lógott. / De most már benn van / a szokott helyen." A KFT műsorának kezdése előtt Laár nem a szokásos „mikrofonpróba, 1-2-3”-mal hangolta be a cuccot, hanem különféle ételnevekkel, amiket akkori naplómat elővéve (nem röhög!) most szó szerint idézek: „szilvásgombóc, csipás pite, borostás palacsinta, parasztlábujjköz-pálladék leves.” A következő évben ugyancsak az Ifiparkban hangzott fel először a később übermegagigaszuper slágerré vált Afrika, azon a koncerten is jelen voltam, nagy idők tanúja, ugye. Az Afrikát a Magyar Rádió is rendszeresen játszotta, a kívánságműsoroknak is állandó szereplője volt. Talán az Almássy téri egyik koncerten történt, hogy a közönség soraiból az egyik női hölgy egy doboz négercsókot nyújtott fel a zenekarnak a színpadra, Laár nagyon vihogott, úgy köszönte meg. Az elbaszott PC nevében persze ma már a négercsókot is másképp hívják, talán csokis csók vagy habos csúcs, a franc se tudja.

Lírai hangulatban nyitunk, ami némileg az egész epizódot és így a posztot is át fogja lengeni, előre szólok. Bütyök és Tutajos ücsörög a ladikban, horgászgatnak, de gondolataik másfelé járnak, egyre többször jut eszükbe az iskolakezdés, az osztálytársak, a tanárok. Beúsznak a kis szárcsák, már nem is olyan kicsik, Tutajos kedélyesen köszönti őket, de azért közben azt tervezgeti, hogy az osztályban megint Bütyök mellé ül majd. Ne álmodozz, Tutajos, jut eszünkbe a sokat hallott figyelmeztetés, és tessék, megint bejön, mert Gyulánk sikeresen elrontja a kapást. Így nem lesz meg az ebédrevaló, szedi össze magát Tutajos, és újra erősen koncentrál a vízre. Nem sokkal később azonban új fejlemény vonja el a fiúk figyelmét: a szemközti fánál feltűnik a barnakánya. Ő is halat fog, bár nem horoggal, Bütyök izgalma az egekig csap. Lődd le, Tutajos, biztos ő vitte el a harmadik szárcsát!, tüzeli bosszúra barátját. Tutajosnak sem kell kétszer mondani, óvatosan emeli a puskát, céloz és az éppen felszárnyaló madarat egyetlen lövéssel eltalálja. Höjj, megvan a non plus ultra, ezt a szép lövést még Tutajos távolbaszakadt nagybátyja, Telly de Találat is megirigyelhetné! Vigyük a gunyhóba, majd fog nézni Matula, vidámkodnak a fiúk.

Mit adtak nekünk a rómaiak?, kérdezik egymástól a Brian életében a Júdea Népe Front tagjai. Ennek mintájára kérdezem, mit adott nekem a KFT? A rövid válasz: rengeteget. A hosszú válaszra három vagy négy posztra lesz szükség, úgyhogy haladjunk. Az apropót az adja, hogy az együttes idén ünnepli 40. születésnapját, tehát fiatalabb, mint a blogger, a tagok viszont öregebbek nála, 1:1.

Gimis éveim nagyjából egybeestek a KFT indulásával, és a kissé kitekert világnézet, az ilyesféle viccek, poénok befogadó talajra találtak bennem, nem kis részben köszönhetően Rejtő Jenő regényeinek, eddigre már mindegyiket ismertem és szerettem. Kedves barátom és osztálytársam, az akkor még szintén kiskorú S. Péter ’81 őszén szerzett egy 60 perces kazettát, amin a KFT egyik első koncertje volt hallható. A nevüket és a Bábu vagy-ot persze már ismertük az augusztusi Táncdalfesztiválról (ahol a 8 éves Ullmann Mónika különdíjat kapott, mert írt a bátyjának egy dalt), de ez a koncertanyag olyan volt, mint amikor egy gyors numera helyett elnyújtva élvezed a szexet, többször is elérve a csúcsot. Olyan fenomenális darabok szerepeltek rajta, mint a Kincses kalendárium, Szép szolídan, Elmúltak az ünnepek, Budapesti anzix, Nem sikerül kikúrálni magam, stb, megspékelve Laár és Bornai versekkel. A felvételt persze egyből átmásoltattam magamnak, és ha nem is minden nap, de hetente kétszer-háromszor végighallgattam, barátaimmal meg lépten-nyomon idéztük a szövegeket.

Mint emlékszünk, a múltkori vihar Bütyökben nem tett túl nagy kárt, de Tutajost alaposan hazavágta, napokon át lázasan fekszik. Érzékelése is eléggé bizonytalan, egyik este például csiripeléshez hasonló sípoló hangot vél hallani. Hallod, milyen szépen dalol a bíbic?, kérdezi Bütyöktől, barátja viszont kénytelen kiábrándítani: Ez nem a bíbic, hanem a BBC, már megint zavarják az adást. Matula is benéz a fiúkhoz, de a folyton kába Tutajos helyett inkább csak Bütyökkel beszélget. Most a berek is csúnya, nagyon összevágta a jég, nem is érdemes kimenni, ad helyzetjelentést, hallgassanak a doktorra, pihenjenek, szedjék csak össze magukat. A doktor bácsi pár nap után Bütyököt gyógyultnak nyilvánítja, István bácsi fel is ajánlja a vendéggyereknek, hogy kiviszi magával a gazdaságba, nézzen ott is szét. Hajnalban indulok, ha rajta leszel a kocsin, kijöhetsz velem!, búcsúzik Bélától, aki vekker híján Nancsi nénit kéri meg, hogy keltse fel időben.