A császáriak berendezkedtek a várban, vajha Isten segedelmével mielőbb sikerülne őket kiebrudalniuk onnan Bottyán generális kurucainak! A labancok most még ugyancsak vígan vannak, e szép májusi reggelen éppen céllövészetet gyakoroltak az egyik bástyán. A húsos képű Bruckenbacker kapitány dicsekedve mutatta az ezredes feleségének lövésztudományát, sorra találván el a felsorakoztatott cserépkorsókat. Vogeller és Ritpek lövészek adogatták a töltött pisztolyokat Pityik őrmester felügyelete mellett. Amália is ki szerette volna próbálni ezt a szórakozást, a selyma kapitánynak persze nem kellett kétszer mondani. Felöltvén hódítónak szánt farkasmosolyát, megragadta a szépasszony kacsóját és célzásra emelte. Éppen ekkor lépett a bástyára Eberstein ezredes, és a rajtakapott Amália ijedtében saját hites urára lőtt, aminek nyomán a báró kalpagja messzire repült...

Ez a skandalum az amúgy is dühös ezredest még jobban felbőszítette, Bruckenbacker ugyanis még mindig nem szedte be a kirótt hadisarcot a környék falvaiból. Ne legyeskedjen, inkább kegyeskedjen végrehajtani a parancsot!, utasította a kapitányt Eberstein. Majd ő is bemutatta lövésztudományát, és a puskával szinte célzás nélkül lőtt, eltalálván egy arra szálló galambot. A szegény jószág éppen a katonák lába elé esett, az új komorna, Veronika szaladt oda és emelte fel. A madár lábára kötve rövid üzenetet találtak, ami csak fokozta az ezredes dühét: „Akadályozd meg a nép kifosztását! Jó egészséget kíván: Béri Balogh Ádám brigadéros” Azon minutában kiadta a parancsot a falu átkutatására, hogy megtalálják azt, akinek az üzenet szólt.

Eke Máténak használtak a vajákos Biri néne kenőcsei és főzetei, Siklósi bácsi kunyhójában már egészen magához jött, csak a vállát fájlalta kissé. Minden nap várták a Tuba nevű postagalamb érkezését, de az egyre késett. Ezért úgy döntöttek, hogy az öreg elhozza a fegyvereket a borospincéjéből és biztos helyen rejti el. Nem sokkal azután, hogy útjára indult, egy szakasz katona érkezett a házhoz Pityik őrmester vezetésével. (A mai olvasóknak az őrmesterről csak annyit mondanék: Lópici Gáspár, az utca hírmondója.) Máténak már nem volt ideje elbújni, ezért úgy döntött, bolondnak tetteti magát. Arcát vastagon bekenyte szappanhabbal és így elváltoztatván magát, rikoltozó hangon kísérgette a katonákat a ház körül. A pincébe leérve aztán gáncsot vetett nekik és a kertkapun kiugorva elmenekült. A labancok üldözőbe vették, Ritpek még utána is lőtt. A nagy felfordulásban azonban társát, Vogellert találta el olyan helyen, ami mindközönségesen hátsó fertálynak neveztetik...

Máténak a Tenkes felé futtában át kellett vágnia egy nagy legelőn, ahol semmiféle búvóhely nem volt. Ezért úgy döntött, alámerül a gémeskút vizébe, amíg a labancok tovaállnak. Szerencséjére a gatyaszárában ott volt meggyfából faragott hosszúszárú pipája, ennek csutoráját szájába véve a víz alatt is tudott levegőt venni. Hamarosan feltűntek az üldöző labancok, akik a nagy melegben ugyancsak a kúthoz tartottak felfrissülni. A csapat végén a póruljárt Vogeller sántikált megcsúfolt ülepét markolászva. A szomjukat oltó katonákat meglepte Bruckenbacker kapitány, aki azonnal továbbküldte őket azzal a paranccsal, hogy az egész hegyoldalt kutassák át. Máté szerencséjére jól szelelt a meggyfaszár (elnézést a szemérmes olvasóktól, de így hívják), így sikerült észrevétlennek maradnia a víz alatt.

Amíg a katonák a Tenkes oldalában botorkáltak, addig Máté az erdőn át elébük vágott, hogy figyelmeztesse Siklósi bácsit. Talpát bekente gyíkfűvel, ettől aztán oly gyorsan szedte a lábát, hogy mire az öreg pincéjéhez ért, lobogó gatyája is megszáradt. Menekülniük azonban már nem volt idő, ezért a furfangos öreg elbújtatta Mátét egy nagy hordóban a fegyverekkel együtt. A zsoldosok sorra törték fel a pinceajtókat és a hordókat, folyt a jó bor szélbe-világba, ezért már alaposan elázva érkeztek Siklósi bácsi pincéjéhez. Az őrmesternek feltűnt a hatalmas hordó, és pisztolyával belelőtt, így akarván csapra ütni. Ezzel majdnem Mátét sikerült megcsapolnia, mert kicsin múlott, hogy a lövés el nem találta a rejtőzködő kapitányt.

Az ördög pörkölje meg a labancokat, olyan pocsékolást vittek végbe a nemes borok között, ami mennyiséget még hadisarcba sem kellett beszolgáltatni. Ez is mutatja, mely erősen és milyen régen tépi a balsors ezt a szegény népet, bárha hozna már az Úr rá víg esztendőket – no, ezt egy jó tollú költő majd felhasználhatná valami versében. A dúlás után a labancok tántorogva indultak kifelé, így a pince előtt az öregnek már nem volt nehéz dolga ártalmatlanná tenni őket. A gajdoló katonákat egy nehezebb fajta lopóval sorra kupán vágta, majd Mátéval ingre-gatyára vetkőztették és egy hosszú láncú bilinccsel összekötötték őket.

A várban egész este és éjjel hiába várták a szakasz visszaérkezését, ezért az ezredes korán reggel kiküldte a rusnya Bruckenbacker kapitányt a keresésükre. Volt ám haddelhadd, amikor rátalált a pince előtt heverő gatyásgalambokra! Remegtek a pincefalak a kapitány ordításától, úgy leszedte róluk a keresztvizet, hogy még Vogeller is megfeledkezett sebesült hátsójáról. A kapitánynak szégyenszemre így pendelyben kellett végigvonultatnia az embereit a várig. Eberstein ezredest a guta kerülgette megcsúfolt katonáit látván, ordításától visszhangot vert a kapuboltozat. Tömlöcbe záratta az egész szakaszt, és az utolsónak lehaladó Pityik őrmester hátán ekkor fedezte fel Máté plajbásszal írt üzenetét: „Ezredes! Megkíméltem az embereit, hadisarcot nem fizetünk, vonja vissza a parancsot! A Tenkes kapitánya”

Ezalatt Siklósi bácsi és Máté a Tenkes legnagyobb barlangjába vitte a labancokról lehúzott uniformisokat és a fegyvereket. Úgy döntöttek, itt fognak berendezkedni, hiszen a pincéhez többé nem mehettek vissza. Ahogy a barlangot vizsgálgatták, elégedetten állapították meg, hogy ide számosan beférnek, kitűnő rejtekhelye lesz ez a környék szegénylegényeinek. A várbelieknek már megmutatták, hogy a kurucokkal nem lehet kikukoricázni - és ez még csak a kezdet...