Amikor pár hónapja elindítottam ezt a blogot, azt gondoltam, írok mindenféle vidám és számomra érdekes dologról. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy másként is alakulhat a helyzet, és szomorú dolgok miatt is klaviatúrát fogok ragadni. Pedig sajnos így alakult, mert alig két hónapon belül a harmadik, általam nagyra becsült muzsikus távozott az élők sorából Dusty Hill és Charlie Watts után. Szeptember 14-én, alig pár nappal 68. születésnapja után meghalt Póka Egon basszusgitáros.

A nekrológok felsorolják, hol mindenhol zenélt: Metro, Tűzkerék, Olympia, Juventus, P. Mobil, de egyértelmű, hogy a legmeghatározóbb szerepet a Hobo Blues Bandben vitte. Földes László a Pókától búcsúzó bejegyzésében azt írja, hogy a basszusgitárosnak köszönhetően lett az eredetileg bulizenekarnak indult bandából professzionális rockegyüttes. A HBB-nek 1978-tól 1993-ig volt tagja és a csapat indulása után jópár évig szinte kizárólag Póka írta a dalok zenéjét. Olyan legendás számokról beszélünk ebből a korai korszakból, mint a 3:20-as blues, Mata Hari, Közép-európai hobo blues, Hosszúlábú asszony, Kopaszkutya, Moszkva tér blues.

’79-ben kezdtem a középiskolát, és a gimiben hamar kialakult az a baráti kör, akiknek bejött a HBB. Együtt jártunk a koncertjeikre, elsősorban az Ifiparkba, ahol mindig teltházas tömeg hallgatta őket és egy emberként mozogta, ugrálta, hullámozta végig a bulikat. Az ugrálás azért is volt hasznos, mert 170-es magasságom (alacsonyságom) miatt amúgy nem sokat láttam volna a színpadi történésekből. A Mata Hari közben mindig egy fiatal csaj táncolt a zenére és erre hullámoztak a nézők, majd amikor Hobo felszólította Billt, hogy „Gyere Billy és vigasztalj meg minket hosszúlábú asszonyoddal!”, akkor beindult az őrület. A zenekar tagjainak felsorolásakor Földes általában mindkét keresztnevén említette Pókát (csak őt, talán külön tiszteletből vagy csak viccből, de mindegy is): „Basszusgitár: Póka Egon Benedek!”

Hiába volt az óriási népszerűség, a HBB csak három évvel az indulása után, 1980 végén adhatta ki első nagylemezét, a Középeurópai hobo blues-t. A magam részéről abban az évben ezt kértem karácsonyra a szüleimtől, akiktől ez a fajta zene távol állt, így ideadták az árát, vegyem meg magamnak. Természetesen nem tudtam megvárni az ünnepet, és amikor a szülők nem voltak otthon, mindig elővettem a nem is olyan titkos rejtekhelyről és végighallgattam. 1981-ben elkészült a Kopaszkutya c. film és mindenki várta a moziban hallott zenék lemezkiadását. Erre azonban a cenzúra miatt nem került sor, így a Tortát, a Belladonnát, a Farockot és a többi számot továbbra is csak koncerteken, meg persze kazettára másolt kalózfelvételeken tudtuk meghallgatni. (Vagy ha úgy sem, akkor várhattunk a rendszerváltásra, aminek köszönhetően a lemez 1993-ban végül mégiscsak megjelent.)

Új HBB lemez csak egy évvel később, 1982-ben jött ki, ez volt az Oly sokáig voltunk lenn. Földes a koncerteken ezt így kommentálta: Mi már oly régóta vagyunk fent, hogy nem is tudjuk, milyen lent. A rajongók számára új dalt nem tartalmazott az LP, koncerteken már valamennyit hallhattuk és nagyon szerettük. Hobótól tudható az is, hogy kifelé ugyan ő volt a zenekar vezetője és arca, az adminisztratív feladatokat és a hivatali packázások elleni küzdelmek jelentős részét azonban Póka vállalta magára. Valószínűleg az illetékes elvtársakkal folytatott napi hadakozások járulhattak hozzá a ’83-as Még élünk c. lemez depressziós hangulatához.

És eljött 1984, ami nemcsak a HBB, hanem a magyar rockzene egyik legjelentősebb tematikus lemezének, a Vadászatnak a megjelenési éve. A rendkívül szerencsés csillagállások, esetleg isteni sugallat hatására emblematikus dupla lemez született. Földes László szövegei addig is egyedülállóak voltak, de itt egészen különleges világot teremtenek. Költőiség, politikai áthallások, humor és tragikum olyan elegye, ami a mai napig aktuális. Az album zenéjét Póka Egon közösen írta Tátrai Tiborral (aki 1983-85 között volt tagja először a HBB-nek), és az anyag minden szempontból csúcsminőség.

A későbbi lemezeken már nem csak ő szerzi a zenét, hanem az újabb tagok is, mint pl. Fuchs László vagy Tóth János Rudolf. Póka a későbbi lemezborítókon (Esztrád, Csavargók könyve, Kocsmaopera) a basszusgitár kezelőjén kívül új szerepkörben, zenei rendezőként is fel van tüntetve, akármit is jelentsen ez. Én ugyan nem sokat értek a zenéhez, de számomra Póka egész habitusa, kisugárzása és színpadi jelenléte azt a megbízhatóságot jelentette, aki háttérember ugyan, de nélküle nagy valószínűséggel szétesne a produkció. A koncert- és egyéb videofelvételeken is leginkább a háttérbe húzódva látható, gyakran csak sejtjük, hogy ott van, de nem sokat látunk belőle.

Engem a legfogékonyabb életkorban, serdülő koromban ért az ő zenei hatása, ami egyértelmű irányba állította és a mai napig meghatározza zenei ízlésemet. Az 1992-es Tábortűz mellett c. dupla lemez belső borítóján a HBB tagjairól készült grafikák láthatók, a nevek és hangszerek mellett megadva, hogy az adott zenész milyen hangszeren és milyen italon játszik. Tátra Tibor: gitárok, falkavokál, vörösbor; Solti János: ütősök, falkavokál, whisky; Tóth János Rudolf: gitár, ének, Unicum; Hobo: ének, vers, tej; Póka Egon: gitár, ének, sör.

Bontsunk hát mi is egy üveggel a nagyszerű zenész emlékére.