Na kérem, itt van ez a csávó, aki ugyan Londonban született 1955-ben William Michael Albert Broad néven, de világhírnévre az 1981-es New Yorkba költözése után tett szert, mint Billy Idol. Amint azt a blogomat rendszeresen olvasók már kívülről fújják, zenei ízlésemet a gimis éveim (azaz a ’80-as évek első fele) formálták. Így volt ez mai előadónk esetében is: a létezett szocializmus idején gyéren csörgedező nyugati zenéket nagyítóval kellett keresni a Petőfi rádió (ill. a 3. műsor) adásaiban. A mai fiataloknak nyilván hihetetlen, de annak idején volt egy bizonyos Rádió- és Televízió Újság nevű kiadvány (MRT, később RTV néven), ami tételesen közölte az adásba kerülő könnyűzenei felvételek címét. Tánczenei koktél, 30 perc rock, 25 perc beat, Magnósok figyelem!, stb. just to name a few, amikből az elszánt dallamvadász magnóra rögzíthette a kívánt felvételt. Az én kazettagyűjteményem is így alakult ki, hála az akkori zenei szerkesztőknek, főleg Komjáthy Györgynek és Göczey Zsuzsának.

Idolt sokáig nem tudtam besorolni, rock ez vagy esetleg valami keményebb hangszerelésű tánczene?, de tulképp mindegy is, az volt a lényeg, hogy tetszett. White Wedding, Rebel Yell, Flesh for Fantasy, Mony Mony, Dancing with Myself, Sweet Sixteen, ezek voltak, amiket sikerült magnóra rögzítenem, de aztán jött a rendszerváltás és vele a megnyíló Music Television és Super Channel nevű zenei csatornák, amiket órákon át néztem és csöpögtem a gyönyörtől különféle kedvenc előadóim klipjei láttán.

A sorozat eredeti sugárzásakor a Magyar Televízió ezt a részt A más bőrében címmel adta le 1974. október 23-án.

London, a Szent Pál székesegyház mögött egy magas irodaház legfelső emeletén ijedt arcú lánnyal (Ann) és határozott mozdulatokkal valami papírok között kutakodó fiatalemberrel (Cliff) nyitunk. A háttérben egy rendkívül randa Buddha szobor, az előtérben Cliff éppen mikrofilmre fotózza a dokumenteket, majd telefonál valahová.

A hívás Brett lakásán csörög, ahol Danny barátunk éppen egy kártyavár utolsó lapját illesztené a helyére. Felveszi a kagylót, de a csörgés tovább hallatszik. Keresi a másik telefont, közben a fürdőszobából elősiet a lord, aki megoldja a rejtélyt: az íróasztal fiókjából piros készüléket vesz elő, és bejelentkezik rajta. A vonal másik végén Cliff izgatottan közli vele, hogy megszerezte az utolsó bizonyítékot Thaddeus Krane ellen, és hamarosan eljuttatja Sinclairnek. Ezzel lerakja, és Ann-nel sietve elhagyják az irodát. Sajnos nem olvasták A szőke ciklont Rejtőtől, ezért nem tudják, hogy sok mindent el lehet rejteni egy Buddha szobor homlokában – jelen esetben például egy kamerát.

Brettnél Danny érdeklődik a titokzatos telefonálóról, de a lord egyelőre elintézi azzal, hogy majd minden elmond, ha Fulton bíró megérkezik. Elgondolkodva indul vissza a fürdőszobába, közben egy laza mozdulattal lesodorja a majdnem kész kártyavárat. Dammit Brett! Főcím.

Ez az epizód is egy abból a tízből, amit az összesen 24 részből álló sorozat eredeti sugárzásakor (1972-74) a Magyar Televízió nem adott le, ami jelen esetben talán magyarázható a hidegháborús témával. Lássuk csak!

Nyitó helyszínünk valahol Kelet-Európa, az epizód mellesleg a blogger egyik kedvenc része a sorozatból, már ha ez érdekel valakit. Úgy kezdődik, mint egy klasszikus James Bond film Sean Connery-vel. Propelleres repülő landol valami erdő szélén, a fák közül egy közelebbről meg nem nevezett, vasfüggönyön inneni ország egyenruhás és civil képviselői sasolnak egy dzsipből erősen, valami Baxter nevű ügynököt várva. Bár országnév nem hangzik el, a piros-fehér-zöld sapkarózsa árulkodó jel.

A dzsipben várakozó egyik rosszarcú civil ölében aktatáska, amiről vastag lánc lóg. A fák közül egy motoros robog elő és tart a repülő felé, csomagtartójára erősítve egy ugyanolyan táska. A dzsip üldözni kezdi, géppisztolyból lőnek rá ezerrel, végül el is találják a motorost, így nem sikerül elérnie a gépet. A csomagtartóról leszedik a láncos táskát, a fent említett rosszarcú pedig a nála lévő másikkal beszáll a repcsibe, ami máris indul. A csoport főnöke elégedett mosollyal közli társaival: „Annak a táskának a tartalma fogja a nyugati titkosszolgálat legnagyobb veszteségét okozni.” Örömében majd szétveti a boldogság, majd ezt ténylegesen meg is teszi a sebesült Baxter által észrevétlenül közéjük gurított kézigránát. Főcím.

Ez az epizód is egyike azoknak, amiket az eredeti sugárzás idején, 1972-73-ban a Magyar Televízió nem adott le. A miértre jelen hogyvolt nem fog választ adni, de azért jó szórakozást hozzá!

Újra pörög a rulettkerék, lordunkat a cannes-i Palm  Beach Kaszinóban látjuk viszont, ahol céltalanul lézeng és stíröli a nőket (yesss) zsabós ingben (boáff). Kiszúr egy szemrevaló szőkét, aki látszólag szellőzködés céljából a balkon ajtaját nyitja, majd elóvakodik onnan. A résben nem sokkal később egy pisztolycső tűnik fel és lövés dörren, majdnem leterítve egy közepesen ellenszenves nagydarab fószert.

Felfordulás, sikongatás, Brett angol hidegvérét megőrizve ugrik ki a kertbe a merénylő után, akinek azonban nyoma vész. A kiérkező biztonsági emberekkel Sinclair épületes párbeszédet folytat: „Látták a lányt?” – „Milyen lányt?” – „Ez jó kérdés.”

Mi is kíváncsiak vagyunk, who's that girl? Indul a főcím.

A sorozat eredeti sugárzásakor a Magyar Televízió ezt a részt Halálhozó madár címmel adta le 1973. június 16-án. 

Recsegő gramofonlemezről recsegő német szöveg szól: a világtörténelem legismertebb tömeggyilkosa rikácsol, egy idős ősz hajú férfi merengve hallgatja. A beszéd végén a szobába lépő tökkopasz segítője figyelmét is felhívja, nyilván már sokadszor: Verner, soha nem szabad elfelejtenünk „őt”. Verner figyelmezeti gazdáját (akit monsieur le vicomte-nak szólít), hogy indulniuk kell a találkozóra. Beszállnak egy csodálatos Rolls Royce 20/25 h.p-be és egy elhagyatott erdei út mentén helyezkednek várakozó álláspontra. Piros Simca érkezik, amit a Drakulára emlékeztető gróf és segédje pisztolylövésekkel fogad, de a sofőrnek sikerül megfordulnia és elhajtania az autóval. Le vicomte dühösen csapkod: Az enyém kell, hogy legyen, és az enyém is lesz! A kamera már mutatja is a vágy titokzatos tárgyát: a menekülő autó ülésén egy német birodalmi sast ábrázoló bronz szobor hever. Főcím.

Nyakunkon van 'gusztus huszadika, alkotmány, Estván király, miazmás, ahogy azt az Egészséges erotikából tudjuk, ezért még a nemzeti ünnep előtt belecsapunk a sorozat első, de nem egyetlen hidegháborús tematikájú epizódjába, amit valszeg a nagyszámú tovarisozás miatt nem adott le a Magyar Televízió az eredeti sugárzáskor, 1972-73-ban. 

Helyszínünk Brighton, a Milton’s Club nevű kaszinó, igen, levettük a John Miltonra utalást: a kaszinó, mint Elveszett Paradicsom a lúzer többségnek, akik csak szívnak, mint a küzdő Sámson, és Megtalált Paradicsom a kevés számú nyertesnek. XVII. századi angol irodalomtörténeti elmélkedésünkből az épületbe lépve franszia szózápor zavar fel, csak úgy röpködnek a fetvozsők, szilvuplék, rinnevaplük. Az egyik sarokból gyanús szmokingosok méregetik az egyik játékost, aki éppen teát iszik, de hirtelen kigúvadnak a szemei és elalél. A szmokingosok egy külön irodába viszik a pácienst, ám a Ryker nevű kaszinófőnök vezetésével nem orvosi ellátásban, hanem testi motozásban részesítik. A belső zsebből azonosító kártya kerül elő, a delikvens sussexi nyomozó, eltávolításáról gyorsan intézkednek, mert pontban éjfélkor valami fontos kapcsolat érkezik.

Az óramutatók hamarosan egymáson, és pont ekkor lépnek be kedvenc szereplőink. Danny pörög ezerrel, mindenáron ki akarja próbálni a szerencséjét a rulettasztalnál. Brett sokkal kevésbé lelkes, ő inkább lepihenne a szállodában, végül megállapodnak egy max. fél órás intervallumban. Danny 200 fontot vált zsetonra és az odalépő Rykerrel vidáman közli, hogy saját módszerével indul a rulettgolyó ellen: csak piros és páratlan számra fog tenni. Ryker arca furcsán megrándul, majd a krupiénak titkos jelet ad. Wilde elsőre a piros 19-esre tesz és mit ad isten, nyer. Vidáman dörzsöli a kezét és kezdi tömjénezni magát. Brett csak a szemét forgatja, a krupié meg újra a rulettkereket. Főcím.

Az eredeti sugárzáskor ezt az epizódot Éppen, mint én... címmel adta le a Magyar Televízió karácsonyi ajándékként, 1972. december 26-án.

Továbbra is Londonban maradunk, egy magas csávó skulókat nyomogat egy forgópisztolyba valami irodaház felső emeleti szobájában: mi lesz itt, szereplőválogatás A szarvasvadászhoz? De nem, a szőke titkárnő Mr. Alton érkezését jelenti be. Zavarban lévő köpcös lép az irodába, akit a Scott Maskell nevezetű magas csávó szívélyes farkasmosollyal fogad, és hellyel valamint álláslehetőséggel kínál. Erről egyelőre többet nem tudunk meg, mert Maskell a hangulat oldására különleges sherryt ajánl Altonnak, amit egy kis pincészetből, San Luca de Barramedából sikerült beszerezni. A pincészet nevét meghallva a köpcös furcsán pislogni kezd, majd váratlanul felkapja a pisztolyt és három lövést ereszt Maskellbe. Ezt követően rémülten kirohan a titkárnőhöz, aki nem esik pánikba, hanem visszakíséri a merénylőt az irodába. A lelőtt áldozat éppen vidáman telefonál valahová: Tökéletesen ment a dolog, továbbléphetünk, mondja a kagylóba. Főcím.

Nem is oly régen szemléztem a Jazzy Rádió „Mesél a múlt” c. rovatát és most ismét így teszek, mert a július 26-i adás egy olyan, 150 évvel ezelőtti eseményt tárgyalt Katona Csaba történésszel, ami még a történelem iránt érdeklődők körében is kevéssé ismert. Egy újabb ásónyommal hatolunk mélyebbre a múlt idők mély kútjában (ha szabad ezzel az enyhe képzavarral élnem), amennyiben felidézzük az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legizgalmasabb felfedező útját, amelynek célja az északkeleti átjáró megtalálása volt. Számos felfedező próbálkozott már addigra az Atlanti- és a Csendes-óceánt Szibéria északi partvidéke mentén haladva összekötő átjárás lehetőségét megtalálni, ezek közül bennünket természetesen a Monarchia kísérlete érint a legközvetlenebbül.

Belpolitikai vizekre evezünk, ami minden országban egyformán szennyes – ezt csak az idén először szavazóknak mondom, a többi olvasó remélhetőleg már rájött erre. Érdekes módon ezt az epizódot a sorozat eredeti vetítésekor, 1972-73-ban nem adta le a Magyar Televízió, talán túl veszélyesnek ítélték a témát, elvégre csak alig 15 év telt el az '56-os "sajnálatos események" óta. A mai aktuálpolitikától is mentes, viszont autómárkákkal jócskán felturbózott hogyvolt következik. És egy érdekesség: az epizódot a szőke Sziklaöklű Joe, azaz Roger Moore rendezte.

Back to England, két barátunk az őszi tájban autózik, amikor kiszúrnak az út szélén egy fehér Triumph Spitfire mellett ácsorgó jónőt. Az autóról tudjuk, hogy Triumph, a nő fehérneműjéről csak sejtjük. Danny kipattan és egyből felajánlja segítségét, de meglepetésére a csaj hidegen elutasítja. Az út menti erdőből ekkor kiáltás hallatszik, Danny a „Magánterület – Tilosaz Á” táblát figyelmen kívül hagyva elrohan a hang irányába, a jónő feszült arccal néz utána.

Amcsi barátunk a fák között egy vörös bajszos hullára bukkan, visszasiet az úthoz és magával hívja Brettet, hogy megmutassa neki a "viva Zapata" bajszú férfit, akinek másik különleges ismertetőjegye az, hogy halott. A csaj persze nem tart velük, kocsijába száll és elhajt. Amikor azonban a fiúk visszatérnek a tisztásra, váratlan fordulat: nyúltetemet lelnek merev ember helyett, mely lepergett leveleken hever dermedten. Dan meg Brett meglepett lesz. Csak nem David Copperfield trükközik velük? Főcím.

A Zsiguliban megenyhül a hangulat, Császár, a sofőr egy faluszéli ház mellett leparkol, az udvaron mindenféle göncök száradnak, hátha a háziakkal lehetne valamit boltolni ruhaügyben. A sofőr többször is hangosan köszön, de senki sincs otthon, csak egy tyúkanyó szaladgál föl és alá, még a ládára is fölszáll. Mivel nincs kivel megegyezni, a két hiányos öltözékű fószer nekiáll leszedegetni a szárítókötelekről a szimpatikusabb kinézetű nadrágokat, ingeket. Ám ekkor előkerül a házőrző kuvasz és véget vet a divatbemutatónak, a zubbonyos sofőr a kocsiban, míg a továbbra is pucér főellenőr futásban keres menedéket. Szerencsére rövid üldözés után a kuvasz visszafordul, az ellenőr meg elgyötörten hanyatlik egy erdei tisztáson talált homokos gödörbe.