Kérem szépen, a blog indulása óta eltelt bő másfél évben szemléztünk már jópár magyar klasszikust: nyaraltunk a Kis-Balatonnál, harcoltunk a labancokkal, bányatitkokat fejtettünk meg, bandaháborúba bonyolódtunk, illetlenkedtünk nyáron, köhögtünk ősszel és nyomoztunk kutyával. Országjárásba viszont még nem kezdtünk, úgyhogy ezt most pótoljuk csütörtökönként. 

Mert hát mik történtek a nagyvilágban 1977-ben? Csehszlovákiában a Charta ’77 verte ki a biztosítékot, Kínában a négyek bandája, a Szovjetunióban Leonyid Brezsnyevet a Legfelsőbb Tanács elnökévé választották, Kádár Jánost pedig fogadta VI. Pál pápa. Meghalt Elvis Presley és megszületett Orlando Bloom, megalakult a Dire Straits és az AC/DC-től megjelent a Let There Be Rock c. alapvetés. Amerikában bemutatták a Csillagok háborúját, nálunk meg a Magyar Televízió 1977. január 29-én, majd' napra pontosan 46 évvel ezelőtt a szombat esti kiemelt műsorsávban elkezdte sugározni jelen vizsgálódásunk tárgyát, Buga Jakab alteregójának kalandjait a legvidámabb barakkban hat epizódon át. Road movie Hungarian style, c’mon!

Bors Máté reinkarnációjával kezdünk, aki ezúttal mint Kőris Bálint újságíró (más néven Szerkesztőkém) egy nyári vasárnap riportkészítésre indul a fővárosból a keleti végekre, pontosabban Nyírmadocsára, megtalálni az ország utolsó analfabétáját. A nyírségi többszintes autópályahálózatban azonban sikeresen eltévednek, és az egyik kereszteződés útjelző táblái alatt nagy fejvakarás kezdődik. A helységnevek ugyanis lekoptak, egyedül az egyik táblára kézzel írt „Szeretlek Erzsi” felirat hirdeti a nyírségi amorózók és walthervondervogelweidék szívében lángoló tüzet. Négy út van előttem, melyiket válasszam?, tépelődik Szerkesztőkém. Jancsi, a sofőr félti az úttalan utaktól az AE 12-51 forgalmi rendszámú szolgálati Zsigulit és legszívesebben visszafordulna, sőt azt is felveti, hogy az újságírás helyett főnöke inkább válasszon valami tisztességes foglalkozást, de Szerkesztőkém leinti és tettetett magabiztossággal megmutatja a követendő utat: irány balra! 

Nyírmadocsán a falu egyik fele misére vonul, a másik viszont jelentős ünnepi eseményre készülődik a kocsma kerthelyiségében, nevezetesen a helyi sportkomplexum, mindközönségesen kuglipálya átadására a tanácselnök, Veres Károly elvtárs személyes jelenlétében. Nemzetiszínű szalag kihúzva, a kockás abrosszal leterített asztalokon nagyobb mennyiségű Kőbányai Világos sorakozik, szól a Rákóczi induló, amit gyerekkorunkban az unortodox „vappali vappali mindent lát, szemüvegen át kutya valagát” szöveggel énekeltünk. Veres et. elmondja az ünnepi beszédet, a zenekar tust húz, a tanácselnök az ollóval már vágná is át a szalagot. A szocialista könnyűfémipar remeke azonban csak nyiszálja az anyagot, telnek a kínos másodpercek, végül egy nagybajuszú világosszőke ember lép elő: Józsi, a falu esze, és átnyújtja élesre fent szalonnázókését. A bicsak úgy vág, mint Matula bácsié, az ünneplő közönség így végre birtokba veheti az ép testben ép lélek legújabb fellegvárát. Az első gurítás joga természetesen Veres elvtársé.

A falu túlvégén azonban sötét felhők gyülekeznek, ugyanis János, a TSZ szemefénye holland bika egy szerencsétlen farolást követően éppen most csúszott bele a gémeskútba. Bak Feri bácsi, a tehenész kétségbeesve küldi el segédjét segítségért. A hírnök fellármázza a falut, a helyi tűzoltóknak is szól, de azok gyors indulását két dolog akadályozza. Az egyik, hogy parancsnokuk részeg albán szamár üzemmódban próbál felkapaszkodni a szekérre, a másik viszont ennél komolyabb: az egyik szaki nem találja a sisakját, anélkül pedig a tűzoltó félkarú óriás. Felesége először egy fém vájdlingot kerít elő „magának ez is jó lesz” felkiáltással, de végül előkerül a sisak is, bár a ritka használatbavétel miatt időközben belekölykezett a macska. De aztán a szekér végre elindulhat, szirénázás helyett hangos kolompolással.

A hírnök befut a kocsmába, Veres elvtárs hitetlenkedve hallgatja a beszámolót, ezért valaki felelni fog!, fenyegetőzik, és híveivel máris indul megtekinteni a tényálladékot. A plébános is félbeszakítja a misét, a népek kitódulnak: jaj de sok dollárt fizettünk érte – de így legalább több hús lesz a boltban, röpködnek a vélemények pro és kontra. Mindeközben a falu hangszórója (népieschen lármafa) helyi kívánságműsort sugároz: A következő számot a legjobb fejőnőnek küldi a brigád. Felhangzik az LGT pörgős rakenrollja, így a falu népe a Gyere ki a hegyoldalba dallamára siethet a legelő irányába.

Útba ejtik a téeszelnök, Egyenes Pál házát is, Veres feldúltan magyarázza neki, hogy ő személyesen kérte kölcsön a bikát a megyétől a helyi állomány nemesítésére, az a jószág több ezer dollárba került az államnak, hát micsoda skandalum ez. A felmentő sereg elé azonban akadályt gördít a faluból kivezető út, ami aszfaltozás híján csupa sár, hát hogy jutunk át ezen a cipőmarasztaló dágványon, néznek egymásra az emberek. Cipőt lehúzni, utánam!, adja ki az utasítást Veres. Ekkor feltűnik Józsi síléccel a lábán és az élre tör, ennek a csávónak nemcsak a bicskája vág, hanem az esze is.

A nagy sietés közben Egyenes próbálja nyugtatni Verest: Kútba esett már más is nálunk, ezt is túléljük, de a tanácselnök nem ért egyet, őt az államot ért kár foglalkoztatja. Odaérnek a kúthoz, János, a bika mélán néz felfelé, szerencsére a víz nem mély, leér a bika lába, de valahogy mégis ki kell húzni, mert felfázik.

Veres azonban egyre csak a felelősséget firtatja és a helyzet kivizsgálására operatív bizottságot akar felállítani. Szegény marha, mondja hangosan Józsi, majd a dühösen felé forduló Veressel faarccal közli: Az állatnak mondtam. Miközben Józsi pár önkéntest elküld hosszú kötelekért, Veres az embereivel félrevonul bizottságosdit játszani. Jegyzőkönyvet veszünk fel, Rózsika!, közli határozottan, de a titkárnő tiltakozik: Írógép nélkül?

Veres visszaküldi a mindenes Karcsit a községházára a nagy Continentalért, Bak Feri addig elkezdi a hogyvoltot: A János nekifarolt a kútdeszkának oszt’ belecsúszott, mert korhadt vót a deszka, hiába jelentettem már régen a brigádvezetőnek. Az persze tiltakozik, ő nem is tudott az esetről, különben is a téesz nem adott pénzt új deszkára, megy tehát az ilyenkor szokásos szarlapátolás. Miért nem írtál feljegyzést az ügyben?, kérdezi Veres Baktól, mire az öreg: Mert nem tudok írni.

A faluba megérkezik Szerkesztőkém, sehol egy lélek, még a kocsma is üres, Jancsi fagylaltmérgezésre gyanakszik, szalmonella került a vaníliafagylaltba, veti fel a tömeges kipusztulás lehetséges okát. Ekkor észreveszik az ötvenkilós írógéppel a hóna alatt lépegető Karcsit, aki persze konspiratív alkat és nem árulja el a pestieknek, miért ürült ki a falu. Szerkesztőkém felajánlja, hogy kocsival elviszik, ha elvezeti őket a tanácselnökhöz, Karcsi (a szerepben Dózsa László 1942 - ) beleegyezik, csak előbb még lemossa a kert végében a sáros lábát. Persze esze ágában sincs segíteni és a hátsó ösvényen meglép.

Utolsónak érkezik a baleset színhelyére az önkéntes tűzoltók csapata, vezetőjük danolászva közelít a kút felé: Ég a kunyhó, ropog a nád… Józsi azonban leoltja: Itt nem oltani, hanem húzni kell, komám. Négy csapatra osztja a lakosságot, de hiába a közös erőfeszítés, a kötél elszakad, János marad a kútban. Karcsi jelenti Veresnek az újságíró érkezését, aki az utolsó analfabétát keresi. Nem szabad összeengedni Bak Ferivel, mert az öreg mindent kitálal neki, még a végén benne leszünk a tévében is, ráncolja Veres elvtársi homlokát. Persze nem hiába ő a tanácselnök, váratlanul mentő ötlete támad: Szerzünk neki egy másik analfabétát! Egyenes nem vállalja, így Józsival beszélnek, aki hajlik a dologra: Voltam én már sok minden: matróz, vöröskatona, műszerész, zárfékes, boncolóorvos. Hamar megállapodnak, Józsi némi pénzt is kap a fellépésért, de azért gyanakszik: Bak Feri ingyen is írástudatlan, akkor nekem miért fizetsz érte? Veres válasza: Csak nem állíthatok egy pesti újságíró elé olyan analfabétát, aki se írni, se olvasni nem tud! Az érvelés hibátlan, Józsi is helyeslően hümmög.

Józsi szakadt karimájú ganajozókalappal a fején, enyhén debilre véve a figurát fogadja a delegációt, Szerkesztőkémnek kicsit gyanús a ház hightech berendezése: lemezjátszó, rádió, tévé, minek ez egy analfabétának? Ha már benne van a hazugságban, Józsi elmondja, hogy ő a faluban a kondás, akkor menjünk, lefényképezném magát a disznókkal, javasolja Kőris. Jaj, nem kell az, elvtársam, tiltakozna Veres, Józsi viszont már pattan is be a Zsiguliba: Menjünk csak, viszlát elnök bácsi!, integet ki mezítlábas lábával a lehúzott ablakon.

Útközben különféle sztorikkal szórakoztatja Szerkesztőkémet, majd megállítja az üzemi telephelynél, ahová be kéne ugrania, mert az itt dolgozó komája tartozik neki pár forinttal. Kőris egy idő múlva utánamegy, a portástól aztán megtudja, hogy Józsi nemhogy nem analfabéta, de még angolul is ír és olvas. Most beszélt az igazgatóval, kért tőle egy emelődarus kocsit, ott hajt ki vele éppen, mutat a portás a kapu felé. Újságíróék üldözőbe veszik, de az ominózus sáros szakaszon Jancsi nem hajlandó a Zsigával végigmenni, így Kőris kénytelen mezítlábazni.

A daruval sikerül kiemelni a bikát, mindenki tapsol, a lihegve érkező újságíró is gratulál Józsinak: Tudja mit, írja le az életét és küldje el nekem a szerkesztőségbe! Mindenki örül a sikeres mentésnek, Karcsi saját kalapját teszi a bika fejére: Csak kihúztunk végre, a holland anyádat!

Egyenes dicséri Józsit az ötletért, majd a távolabb álló Veresre mutat: Ha raja múlik, még mindig értekezünk. A két helyi tótumfaktum kicsit még húzza egymást, de aztán megállapodnak az áldatlan sárhelyzet rendezésében: a téesz is ad rá pénzt, Veres is szerez a megyétől, Józsi meg ért a betonozáshoz is, ő majd irányítja a munkálatokat. És mi kell hozzá még? Természetesen egy úthenger, Józsi máris leboltolja a dolgot Szerkesztőkémmel: Tegyen be hirdetést az újságba, fettel szedve, kerettel kiemelve: Használt úthengert vennénk! Előre Megyünk Termelőszövetkezet, Nyírmadocsa.

Hamarosan válasz érkezik, a nyugati határszélen van egy eladó példány, Józsit elbúcsúztatják a vasútállomáson: hivatalos pecsét, amivel fizethet, meg nyugta ellenében 93 forint, a napidíj három napra. Vigyázz, be ne csapjanak, alkudj, ha lehet, meg akkor is, ha nem, és óvakodj a nőktől!, figyelmezteti Egyenes. Sietek vissza a mi rezedaszagú falunkba, búcsúzik Józsi.

A célállomásra érve egy random helybéli öregúrtól érdeklődik, merre van a vastelep, az öreg felajánlja, hogy elkíséri. Annyi időm nincs, de elég, ha megmondja az irányt, hárítja el kedvesen Józsi.

A telepvezető 5000-et kér a járgányért, a bolondnak is megéri. Csakhogy én nem vagyok bolond, legalább a rozsdát dörzsölje le róla, azt nem veszem meg, közli Józsi. Rövid idő alatt megegyeznek 4000-ben, és ebben benne van még egy öl fa meg némi szén a kazán fűtéséhez, plusz egy utánfutó lakókocsi. Ezt az üzletkötést még James Onedin is megirigyelhetné. Józsi átöltözik munkaruhába, négyszögre kötött zsebkendőt tesz a fejére, markába köp és dolognak lát: fát vág, olajoz, a gőzsípot is megjavítja, felfűti a kazánt és indul az állomásra.

Az irodában a vasút komoly és szigorú szabályrendszerét idéző feliratok olvashatók: "A vett rendelkezést ismételd meg! Vonatot a téren időben fogadd!" Józsi beléptére az állomásfőnök fel sem nézve a papírjaiból odaveti neki: Tegye a mérlegre! Az bajos lesz ezzel a gőzúthengerrel, vigyorog Józsi, erre már a mávos szaki is felfüggeszti a lázas munkavégzést. Körbejárja a járgányt, majd fejét csóválva közli, hogy a nyári betakarítási csúcsidőszakban nem tud vagont adni, talán majd októberben. Így aztán Józsi táviratot ad fel az otthoniaknak: az úthengert megvettem olcsón stop vagon októberig nincs stop keréken elindultam hazafelé stop napidíjat majd utólag ki kell egészíteni stop útközben írok mindenkit szeretettel üdvözlök a viszontlátásig józsi bácsi stop a kutyámnak rendszeresen adjatok enni a virágokat pedig meglocsolni stop stop stop.

Veres elvtárs elhűlve olvassa a táviratot a kerthelyiségbe kihelyezett irodájában, szokásos emberei és a szokásos Kőbányaik társaságában: Mikorra fog ez hazaérni és mennyi lesz így a napidíj?!, zuttyan le a székbe és a sokk enyhítésére kér egy hideg nagyfröccsöt. Kettőt!, int Egyenes vigyorogva a pincérnek.