Újra otthon, Tausz, a család barátja jön át, kendővel bekötteti a szemét és találomra rábök a térképre. Majd leveszi a kendőt és megnézi az eredményt: Tirana. Nem jó, új próba, dönti el, a ceruza hegye ezúttal Caracasra mutat. Venezuela mindjárt jobban hangzik (Pillangónak is sikerült oda télakolnia, ugyebár), éjjel 2-kor indulok, jöttök?, kérdezi Tausz Feriéktől.

Közben Annamari csúnyán köhögni kezd, Franciska szerint ez tuti szamárköhögés, nagyi szerint csak sima megfázás. Feri sem ad határozott választ, Tausz erre felcihelődik, mert akkor ő egyedül is nekiindul. Én már egyszer nem mentem sehova, meg is lett az eredménye, mondja búcsúzóul, majd odaguggol Annamari elé: Na, add vissza azt a pofont! Annamari lekever egyet, Tausz megnyugodva távozik, az aggódó Franciska meg kihívatja az ügyeletes gyerekorvost.

A dokinéni megvizsgálja a kislányt, szerinte sem szamárköhögés, nem kell aggódni. A szülők megnyugodva kimennek, de Annamari, aki nyilván már értesült bátyja méretbeli bizonytalanságáról, súg valamit a doki fülébe. Dokinéni mosolyogva felajánlja Tominak, hogy őt is megvizsgálja, vetkőzzön le nyugodtan, az alsógatyót is húzza le. Szakértő arccal és kézzel megvizsgálja a srác alsó régióit, majd kijelenti: Itt minden rendben van.

Tomi megnyugszik és kihúzza magát, hasonlóképpen tesz az imént vizsgált szerve is, Annamari a teljes meglepődés hangján konstatálja a látványt: Csont nőtt a fütyijébe!

Másnap a gyerekek három társukkal kint bóklásznak a Hűvösvölgy környékén, az úttörővasút alagútja közelében Müller Gyuri, a legidősebb köztük, géppisztoly lőszert talál és büszkén mutogatja. Majd felülnek egy elhagyott hajtányra és elindulnak vele, Gyuri hajtja, a többiek lelkesen éneklik a Hegyek között, völgyek között kezdetű örökzöldet.

Egyre harsányabban szól az ének, a hajtány száguld, egyszer csak a fák közül géppisztolysorozat hangzik fel, a gyerekek rémülten hasalnak le. A lövések párszor megismétlődnek, a járgány szerencsére viszonylag hamar átjut a veszélyes szakaszon és lassan megáll. Tomiék lekászálódnak és hívják Gyurit is, de ő nem mozdul, holtan fekszik a hajtókar mellett. A gyerekek egy darabig döbbenten állnak, majd egymás kezét fogva elfutnak.

Késő este Feri bekopog Szidi szobájába és a meglepett alkalmazottól megkérdezi, meg tudná-e reggel csinálni a gyerekek kakaóját. A nagyságos asszony ugyanis elment. És az öreg nagysága?, kérdezi Szidi, ő maradt, válaszolja Feri. Anyóspajtás nincs úgy oda lánya távozásától, mint a veje, vidáman fütyörészik és cigizik. Feri egy idő után megunja, és egy afrikai törzsről kezd neki mesélni, ahol az öregasszonyokat az erdőben fához kötözik, és a sorsukat rábízzák az arra kóborló vadállatokra. De a nagyi nem sértődik meg, hanem felajánlja, hogy megmossa Feri haját, úgyis nagyon korpás már. Hajmosás közben beszélgetnek, a nagyi szerint Feri öccse rossz ember, ő azért nem szereti, Feri viszont jó ember, csak gyenge máz. Szóba kerül még Franciska (majd visszajön) és a sziréna (biztos berozsdált már). Annamari megint bepisált, szakítja félbe az idillt a fürdőszobába belépő Tomi.

Pár nappal később korán reggel kopognak, visszajött Franciska, igaza lett a nagyinak. Leszakadt fülű bőröndjével a kezében bizonytalanul álldogál az előszobában, meg kéne csinálni, mondja tétován. Most?, de hát ¼ 6 van, én még ilyenkor alszom, feleli pikírten Feri. És most mi lesz?, kérdezi Franciska, nem tudom, mondja Feri.

Odakint az élet lassacskán visszazökken a normál kerékvágásba, a rádió közleményben rendeli be munkahelyükre a telefongyár dolgozóit, rendeleteket olvasnak be hajléktalanszállók kialakításáról és egyes budapesti fürdők újranyitásáról – bár törölközőt és lepedőt egyelőre nem tudnak adni a vendégeknek. A magabiztossá vált Tomi kopogás nélkül belép a fürdőszobába, ahol Szidi áztatja habtestét a kádban. A cselédlány nem kezd el sikoltozni, ellenkezőleg: Miért nem kopogtál?, kérdezi csak úgy tessék-lássék, és megértő mosollyal néz a srácra, aki ezt biztatásnak veszi és keze megindul a vízben a lány domborulatai felé.

Beindul a politikai számonkérés, Tomi ebből csak annyit érzékel, hogy családjával együtt beidézik a rendőrségre, azonosítsa a nagyi megkerült Royal írógépét. Igen, ez a miénk, a B betű rossz rajta, de a gép a suliban volt, a nagyi nem írt rajta semmit, mondja a nyomozónak, majd kimegy a folyosóra, ahol apja és Annamari várakozik Franciskára.

A két testvér halkan suttogva arról beszélget, szereti-e apjuk a nagyit. Tomi szerint igen, de Annamari szerint nem, apa csak anyát szereti, még féltékeny is rá, súgja bizalmasan. Tomi megfogja apja kezét és megszorítja, közben előkerül Franciska és Tomi narrációjából megtudjuk, hogy a nagyi két hétre vizsgálati fogságba került, mert azzal vádolták, hogy az írógépen röplapokat írt.

Újraindul az iskola, az első tanítási napon az osztályfőnök névsorolvasást tart. Az osztály nagy része megvan, páran viszont elutaztak, és feltehetően soha többé nem jönnek vissza. Az ofő Müller Gyurit szólítja, egy darabig csend, majd Paja halkan közli: Meghalt. Az osztályfőnök hitetlenkedő arccal tovább kérdez, Tomi megerősíti az infót, Gyurit lövés érte. A nagydarab ofő válla megroskad, de aztán erőt vesz magán és kihívja az egyik srácot a táblához matekpéldát megoldani. Annak persze fogalma sincs, hogy kell nekikezdeni, akkor húzzál egy vonalat!, mondja neki a tanár. A fiú felvesz egy krétát és húzni kezdi a vonalat, csak húzd tovább, utasítja az ofő. A srác elér a tábla széléhez és szófogadóan továbbhúzza a krétát végig a falon, az ajtón, ki a folyosóra. A tanár ekkor utánamegy, lekever a fiúnak egy pofont, és ezzel mintha kiadta volna minden erejét, elkezdi rázni a zokogás.

A nagyit kiengedik a vizsgálatiból és első útja a szirénás bérházhoz vezet. Kezében kedvenc könyvét szorongatva elgyötört arccal felmegy a tetőre, egy pillanatra megáll, nagyot sóhajt, majd odalép a szirénához. Kiejti kezéből a Hódító Pellét és meghúzza a kart, a sziréna felbődül. Szimbolikus jelenet: a nagymama felismeri, hogy nem az imperialisták támadása, hanem a „testvéri” tankokkal érkezett új rend jelenti a veszélyt.

A szirénát meghallva Tomi kirohan az utcára és döbbent arccal néz fel a tetőre... Tökéletes zárókép egy tökéletes filmhez.

Szereposztás:

Feri, az apa – Garas Dezső
Franciska, az anya – Hernádi Judit
Nagymama – Törőcsik Mari
Tomi – Tóth Marcell
Annamari – Kárász Eszter
Feri öccse – Végvári Tamás
Tausz – Reviczky Gábor
Ákos – Eperjes Károly
Szomszéd – Gera Zoltán
Tanár – Ujlaki Dénes

Rendezte: Gárdos Péter

Annamari korán kel, felmegy a tetőtérbe és egy maga által készített kék zászlócskát kezd lengetni az ablakból, közben egyre hangosabban kiabálja: Rákosi Mátyás, elvtárs, pajtás! A ház lakói kezdenek összegyűlni az udvaron, Feriék barátja, Tausz felrohan és gyorsan lerángatja a kiscsajt az ablakból. Mivel Annamari tovább hajtogatja a mondókát, Tausz csak egy pofonnal tudja elhallgattatni.

Az ’56-os forradalom ünnepi megemlékezéseiből természetesen nem maradhat ki kedvenc blogom sem: a magam részéről a nyolcvanas évek egyik legjobb magyar filmjének hogyvoltozásával teszem ezt. Gárdos Péter 1986-ban, tehát a 30. évfordulóra készítette el a művet, de a szocialista kultúrhatóság csak 1987. szeptemberében engedte bemutatni a mozikban. Történelem alulnézetben egy kisfiú szemével, akárcsak az előképnek tekinthető pompás Vámos Miklós regény, a Zenga zének esetében. A könnyebb emészthetőség érdekében a filmet három részre bontva tárgyaljuk.

Az ünnepi zászlódíszbe öltöztetett Budapesttel nyitunk május 1-én, a munkásosztály legnagyobb ünnepén. Nagymama tízegynéhány éves Tomi nevű unokájával a magyar zászlókkal és a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogóival feldíszített Lánchídon sétál Budáról Pestre és érkezik meg egy bérház nyitott tetőterére. A nagyi régi munkásmozgalmi harcos és elkötelezett híve a rendszernek, ezért fontos társadalmi feladatot bíztak rá: neki kell őriznie a légvédelmi szirénát nagy ünnepeken. Megszólaltatni viszont csak veszély, mint például az imperialisták támadása esetén szabad, pedig Tomi nagyon szeretné hallani, milyen a hangja, de a nagyi nemcsak régen volt ellenálló, hanem most is az, és nem kapcsolja be a szirénát. A kissrác narrációjából megtudjuk még, hogy a nagyi a Hódító Pellét olvassa, már évek óta. Ugrunk előre pár hónapot és jön a mechanikus írógéppel kiírt főcím és utána az időpont: 1956 október.

Ismét olyan epizódhoz értünk, amit az eredeti sugárzás idején nem adott le a Magyar Televízió. Az okát csak találgathatjuk, de meddő agyalás helyett inkább nézzük meg, mit nem nézhettünk meg anno.

Minden út Rómába vezet, mostani epizódunk is itt kezdődik: az éjszakában szirénázva érkezik a helyi polizia egy elegáns villához. A hozzá tartozó elegáns hölgyet a magas homlokú Brusati felügyelő faggatja az áldozatról, Gino Francoról. Alvilági leszámolás történt, ezt egyből levesszük, a csaj bevallja, hogy Francót az ő fiúja, Frank Rocco lőtte le, aki nem mellesleg amerikai állampolgár.

A sötét mellékutcában egy fehér Mercedes Benzben gyanús fazon ücsörög, és egy aktatáskába rejtett összerakható távcsöves puskát ad át valakinek, aki sejtelmes zene közben a házhoz oson. Miközben a rendőrök a szomszéd szobában található telefonról a központot hívják, hogy körözést adjanak ki Rocco ellen, üvegcsörömpölés hallatszik. A berohanó szerveket két lyuk fogadja: az egyik az ablakon, a másik az elegáns csaj homlokán. Rövid szerepe volt, de reméljük, a gázsit rendben megkapta. Főcím.

Az eredeti sugárzáskor a Magyar Televízió ezt a részt Az én kis otthonom címmel adta le, 1975. december 31-én. A szilveszteri hangulatra való tekintettel szüleim megengedték, hogy komoly 11 éves ifjúként én is megnézhessem. Ez volt az első epizód, amit láttam a sorozatból, az első pár perc jelenetsora a csuklyás rosszemberekkel azóta is agyamba égve kísért.

Vidéki Anglia, egy szemüveges fószer a semmi közepén álló lepukkant házat sasol erősen a bokrok közül. Kerekes kút az udvaron, sejtelmes fények az ablak mögött, károgó holló a padláson. Emberünk közelebb oson, majd az ablakon bemászik. A romos szoba padlóján titokzatos jelek, rajzok: alkimista vagy szabadkőműves összejövetelre, esetleg kémia szakkörre utaló ábrák. Középen viaszból készült vudu baba, a szemüveges meglepődve forgatja kezében, amikor hirtelen fekete csuklyás alakok veszik körbe.

Egyetlen hang nélkül lenyomják a szerencsétlent, aki kétségbeesetten emeli magasba a bábut, közben a zsebéből kiesik egy igazolvány: John Walden detektívfelügyelő nevére szól, a sussexi rendőrségtől. Hiába, veszélyes szakma ez, remélhetőleg a felesége szép özvegyi nyugdíjat fog kapni. Főcím.

Kedves olvasók, nemrég volt kerek évfordulója a magyar gyógyszeripar egyik legkiválóbb alapítója születésének: Richter Gedeon 1892. szeptember 23-án látta meg a napvilágot Heves VÁRmegyében, a Hatvanhoz közeli Ecséden. (Tehát ő is Szűz csillagjegyű, akárcsak a blogger, yesss!) Ennek apropóján a Jazzy Rádió Mesél a múlt c. kiváló rovata (minden kedden reggel 9 után) is fókuszába helyezte ezt a nagyszerű embert a szeptember 27-i adásban az állandó vendéggel, Katona Csaba történésszel folytatott beszélgetésben. A két műsorvezető Kántor Endre és Mihálovits András volt.

Ez az epizód a sorozatot Angliában sugárzó ITV-n karácsonyi ajándékként került adásba 1971.december 24-én, a Magyar Televízióban közel másfél évvel később adták le "Kissé kockázatos" címmel.

Újra London, újra a Heathrow, ezúttal Danny érkezik és vár az útlevélellenőrzésre. Közben igyekszik hasznosan tölteni az időt: egy barna MILF-et fűz nagy hévvel, randira akarja hívni, így nem veszi észre, amikor egy ismeretlen egy HL monogramos aktatáskát helyez rá a csomagszállító tolikocsijára. A nő örömmel elfogadja a meghívást, remélve, hogy a férje is ráér és a gyerek mellé is sikerül bébiszittert fogadni. Danny érdeklődése egyből alászáll, és csalódottan lökögeti tovább a kézikocsit.

Az ellenőrzésen rendben áthalad, az ismeretlent viszont két hatósági közeg kiemeli a sorból és egy külön helyiségbe tereli. A nevét is ismerik, Harvey Lomaxnek hívják, és úticéljáról, ill. londoni kapcsolatairól kezdik faggatni.

A terminál előtt Dannyt egy rózsaszín kalapos nő köszönti forró csókkal (ez ám a fogadtatás) és csomagostól egy Jaguár XJ6-ba tuszkolja. Az Aston Martinnal ekkor érkezik Brett, és a kíséretében lévő nővel együtt csak nézik, ahogy a Jaguár elhajt Dannyvel. Mint kiderül, a Charlie nevű kalapos nőt az aktatáska érdekli és 10.000 $-t ad át az amerikainak, akit Mr. Lomaxnek szólít.

Útközben még beszáll melléjük egy rendkívül rosszarcú fazon, akinek gyanús, hogy Danny esetleg mégsem Lomax, bár a csaj szerint a táska és a rajta lévő HL címke stimmel. És mi lenne akkor, ha esetleg nem én lennék Lomax?, kérdi Wilde. Akkor meg kellene ölnünk magát, mondja biztatóan a rosszarc. Természetesen én vagyok Mr. Lomax, sieti leszögezni Danny. Na tessék, kedvenc amerikaink megint beletenyerelt valamibe. Főcím.

Egy héttel ezelőtt, szeptember 25-én lépett fel a Budapest Parkban Billy Idol, akit nagyon szeretek, de élőben eddig még nem láttam. Igencsak rendesen esett az eső, ahogy a Budapest Park felé gyalogoltam, Billy ennél jobbat érdemelne (na meg én is), de talán a kezdésre eláll, gondoltam magamban. Az tudható volt, hogy kedvencünk a jelenlegi „Roadside Tour” nevű koncertsorozatot az Egyesült Államokban kezdte, majd Dél-Amerikában folytatta és szeptember közepén repült át Paraguayból Európába. Itt Halléban kezdett (Hallé Szelasszié módra, jut eszembe erről Boncz Géza örökbecsűje), Budapest a második európai állomás, innen Bécsbe megy tovább az öregfiú.

Ismét egy olyan epizódot tárgyalunk, amit a sorozat eredeti sugárzásakor nem adott le a Magyar Televízió, valszeg az orosz (szovjet) titkosügynök vonal miatt. Schade, ahogy a volt NDK-ban mondták volna.

Olaszországban járunk, az éjszaka csendjében egy szőke csaj és egy barna csávó lapul a bokorban a lankás dombok között. Ha más zsánerű filmben lennénk, akkor a cím alapján lenne ötletünk, hogy milyen vízszintes testhelyzetű figurával indítanánk a jelenetet, de ez most nem az a műfaj: a páros egy közeli présházat sasol erősen, ahol valami készül. Sötét árnyak érkeznek egy ismerősnek tűnő járművel, mintha egy Aston Martin körvonalait lehetne kivenni a sötétben. Úgy is van, a volán mögül Brett száll ki és indul a házba, Danny a kocsiban marad. A házba lépve a lordot egy nagy bajuszú orosz fogadja és köszönti testvéri csókkal. (Az oroszok már a présházban vannak, utalhatnánk A tizedes meg a többiek egyik klasszikus mondatára.)

Hálásan megköszöni a Sinclair által eddig küldött anyagokat, Brett viszont tovább csigázza azzal, hogy sikerült megszereznie a NATO teljes védelmi rendszerének leírását, amiért az orosz hajlandó lenne százezer fontot fizetni. Nocsak, barátunk így tesz szert egy kis mellékesre? A megbeszélést a korábban kintről figyelő csávó feltűnése szakítja félbe, őt rövid tűzpárbaj után az orosz lelövi, majd egy későbbi találkozót megbeszélve Brett-tel, lelép. A lövöldözést hallva Danny siet be, majd miután megnyugodva látja, hogy barátja sértetlen, távoznak. Nem veszik észre azonban, hogy a felfordulásban Brett útlevele a házban maradt, amit a beóvatoskodó szőke megtalál és elégedetten szemlél: Lord Brett Sinclair? Most már tudjuk, mondja magában. Főcím.

Az eredeti sugárzás idején a Magyar Televízió ezt a részt Régi üzenet címmel adta le 1976. február 4-én; ez egyike volt annak a pár epizódnak, amit szülői engedéllyel a blogger is megnézhetett annak idején a fekete-fehér Orion tévénken. A cím amúgy az egyik legnépszerűbb/legelcsépeltebb a különböző műfajokban, a lista meglehetősen hosszú Raymond Chandlertől a Procol Harumon át a West Wingig, hogy csak néhány ismert példát említsünk. Nézzük meg, kedvenc sorozatunk esetében milyen tartalmat sikerült a cím mögé rittyenteni Roger Moore rendezésében.

Skóciában vagyunk, hőseink ember által alig járt erdős részen bolyonganak Joe nevű angol szetterük társaságában. Danny szerint eltévedtek, de Brett ezt hevesen tagadja: a térképet forgatva határozottan állítja, hogy Skóciában vannak... Joe hirtelen előreszalad és hangos ugatással jelez valamit. (A szinkronban a kutya a Jojó nevet kapta, gondolom azért, hogy el lehessen sütni az eredetiben nem hallható Danny-féle beszólást: „Jojó, hol vagy?... Jó, jó, jövünk már.”)

A fák között egy rég lezuhant kisrepülőre bukkannak, a pilóta is alaposan lesovánkodott: nem csont és bőr, hanem már csak csont. A kezében szorongatott papír azonban ép és olvasható: „Aki megtalálja, égesse el a képletet.” A pilótafülkében találnak még egy dobozt is, benne egy lezárt boríték és egy Brian Wilks névre szóló útlevél. Az útlevél kiléptető pecsétjének dátuma szerint a gép 12 éve zuhant le. Főcím.