Aki DVD-n vagy a neten nézi az opuszt, az tudja, hogy a második rész elején rövid összefoglaló hangzik el az eddig történtekről Csákányi László tündéri narrációjában. Aki viszont csak itt a blogon olvassa, az rosszabbul jár, mert írásbeli összefoglaló nem készül, arra ott az előző poszt, itt máris nyomulunk tovább a második részre. Jelzem, ez is hosszú lesz.

Szövetségesek szerzésében a szigetlakók is sikeresek, a bevásárlás után a komp felé haladva Cseppcsányi be is mutat két kiskorút, Mikit és Tibit, összefoglaló nevükön a "Dugókat", akiket ő szervezett be. A főparancsnok nem túl lelkes, szerinte még túl kicsik, de Cseppcsányi bízik bennük, elvégre tudnak olvasni és számolni.

Egy másik beszélgetésben a kompos véletlenül elszólja magát Ábris bácsi előtt, de aztán megnyugodva tisztázzák, hogy mindkettőjük védence szigetlakó, így tehát ők ketten azonos oldalon állnak.

Ó, azok a '70-es évek, amikor térdig gázoltunk a gyerekfilmekben! Aki szívesen emlékszik vissza erre az időszakra, annak érdemes böngésznie a kizárólag az interneten látható M3 adó műsorát, ahol a nemrég sugárzott Keménykalap és krumpliorr után egy újabb Csukás István alapművet tűztek műsorra, az 1975-ös Nyár a szigeten c. ifjúsági regény egy évvel később készült filmes feldolgozását, ami Le cipővel címen került adásba hétvégén, 1976. szeptember 11-én és 12-én a Magyar Televízió délutáni műsorsávjában. A film minden kétséget kizáróan a korszak egyik legjobban sikerült alkotása, hiába húzták le anno az Esti Hírlap és a Film, Színház, Muzsika kritikusai, a nézők, köztük a blogger is, imádták. Ráadásul az opusz Bánhidi László szerepeltetése miatt akár a Tüskevár spinoffjának is tekinthető. Hosszú hogyvolt lesz, előre szólok; csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja. Első rész.

Megboldogult serdülő koromban (a ’70-es-’80-as évek fordulóján) meggyőződésem volt, hogy rockot és rhythm and bluest játsszanak csak a fiúk, a csajok inkább maradjanak a diszkónál és a szintipopnál. Oké, egy-két kivétel akadt, mint például akkori szívszerelmem Kim Wilde, bár ő inkább pop rockot játszott, nem diszkót, de azt irgalmatlanul jól. És volt ez a másik kivétel, az Ike és Tina Turnerből a Tina.

A cucilizmusban nem sok nyugati előadóról lehetett infóhoz jutni, leginkább csak azokról, akikről a cenzorok ezt engedélyezték. Ezek egyike volt Tina Turner, akit akkortájt csak Ike-kal, akkori férjével együtt emlegettek. Időnként játszott tőlük a Magyar Rádió egy-két számot, a River Deep, Mountain High biztosan köztük volt, bár nagy hatást akkor még nem tett rám.

Közel telt ház, többgenerációs közönség és baromi jó hangulat – ez lehetne a pápalátogatás miatt április 29-ről 30-ára tolt jubileumi koncert summája. Fél éven belül két, sőt kétféle P. Mobil koncerten élvezkedni nagyon jó, ajánlom mindenkinek.

És ha ehhez még a Piramis is csatlakozik, az már double pleasure, majdhogynem double penetration (jaj, bocs ezt nemide). Nem árulok zsákbamacskát, nekem a mostani két fellépő közül a Mobil volt a nagyobb kedvenc, bár a Piramis mindig ott figyelt az oldalvonalon. Nemcsak azért, mert egyik általános iskolai szerelmem, Zs.Á. az egyik óraközi szünetben kis papíron az Ajándék c. örökbecsű két sorát nyomta a kezembe: „Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek, / Ahogy szeretnéd, hogy szeressenek”, hanem mert másfél évtizeddel később gyermekeim anyjáról is kiderült, hogy ő is Piramis rajongó volt anno. (Még ha nem is hardcore – hardnak ugyanis ott voltam én, született is három gyerekünk.) Saját örökranglistámon a Kóbor angyal és az Égni kell annak, aki gyújtani akar stabilan benne van az első húszban.

Extra mennyiségű képanyaggal és linkes utalással búcsúzunk a legjobb magyar gyerekfilm címre méltán esélyes sorozattól, a blogger egyik legmeghatározóbb gyerekkori filmélményétől. Amint arra mindenki emlékszik, az utolsó rész gyakorlatilag Alfonzóra (Markos József) épül - de aki mégsem, az most felidézheti. 

Megkerültek az ellopott állatok, a majomteve rács mögött, profi szereplőt sikerült szerezni a cirkuszi előadáshoz Leopoldi személyében, siker minden vonalon a Vadlibák életében. Külön jó hír, hogy a dokibácsi gyógyultnak nyilvánítja Péterkét, ha jól látom, ez ugyanaz a doki, aki Bütyököt és Tutajost is meggyógyította, tényleg arany keze van, mindenhova őt hívják. És a ráadás: a sikerrel zárult nyomozás végén a fiúk kibékültek Bagamérivel, a magánszektor (innen származik a maszek kifejezés, mint tudjuk) gyöngye édesipari kisvállalkozó ennek eredményeként lelkesen segít a cirkuszi színpad ácsolásában Péterkéék udvarán.

Ott hagytuk el, hogy a két markos hórukkember lyukacsos atlétatrikóban felkapja a nyúlbőröket tartalmazó fonott ládát a benne lapuló kis Recével és Bumeránggal, és ismeretlen helyre indul vele. A szállítójármű a testvéri NDK iparának egyik csúcsterméke, egy nyitott platójú Robur (rendszáma FG 97-36, just for the record), ilyenem nekem is van és a mai napig működik, bár az is igaz, hogy az enyém lendkerekes.

Van Esterházy Péternek egy unos-untalan idézett mondata, miszerint „Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.” Természetesen nem gondolom, hogy a blogom a Parnasszus csúcsán állna, de jelen posztban szerepelni fog két személy, akiknek a nevét a fenti idézet gyakorlatba ültetésével eddig sem írtam le és ezután sem fogom.

 fotó: telex.hu

A délelőtti nyüzsgéssel teli ismerős játszótéren nyitunk, a rikkancs nagy hangon kürtöli világgá az előző nap elképesztő skandalumát, amivel tele vannak a lapok: Bűntény az Állatkertben, eltűntek a vadállatok, nagy jutalom a nyomravezetőnek!! A parkőr és Bagaméri felváltva méltatlankodik: Ebben a városban minden megtörténhet!, pedig pl. a szamizdat butikról még nem is hallottak. A parkőr észrevesz egy galád szemetelőt és botját lóbálva akcióba lendül, ezt kihasználva a bokrok közt lapuló tréfás kedvű vadlibások támadást indítanak Bagaméri ellen a magnóra felvett oroszlánbőgéssel és a Lópici Gáspártól csórt oroszlános plakáttal. A gyanús zajokra fel is figyel Bagaméri és beóvakodik a susnyásba, ám amikor az ágak között megpillantja a félelmetes oroszlánfejet és meghallja a csutkára feltekert morgást, rémülten rohan a játszótér túlsó végébe.

A csodálatos meseköltő Csukás István 1936. április 2-án született, és sajnos 2020 óta  nincs velünk. Talán a születésnaphoz lazán kapcsolódva, talán attól függetlenül a kizárólag interneten fogható M3 adó műsorára tűzte az azonos című ifjúsági regényből készült, és a "minden idők legjobb magyar gyerekfilmje" címre joggal pályázható 4 részes feldolgozást. Ez adja az apropót ahhoz, hogy a művet, aminek bemutatója 1974 májusában volt a Magyar Televízióban,  górcső alá vegyük. A film több karaktere és számos idézete bekerült a magyar popkultúra örökzöldjei közé. Hogy volt? Hát így.

Tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a suli tornyára, alakítjuk saját mondandónkhoz az ismert Alexander Petrovics idézetet. Bizony, benne vagyunk a júniusban, az osztályterem tábláján nagy betűk hirdetik a minden diák által legkedvesebbnek tartott visszaszámlálást, miszerint: KÁCIÓ! Bakó Márta tanárnő derekasan küzd, hogy levezesse a nebulóknak a tábla szabadon maradt felére felírt számtanfeladatot, de nem sok sikerrel.

Gróf Márton, úgyis mint Marci gondolatai is teljesen máshol járnak, a Vadliba őrs tagjait stafétaváltó-módszerrel rendkívüli gyűlésre hívja össze az óra utánra. Kihasználva a tanárnő elmélyült magyarázatát, a tagok négykézlábra ereszkedve, a padok alatt kúszva sorra értesítik egymást a teremben. Az akció sikeres, ezer veszélyt leküzdve az utolsó futár, Süle is már majdnem visszaérkezik a helyére, ám ekkor váratlan akadály állja útját: maga a Bakó! Szerencsére bárd helyett csak egy szellemesnek szánt beszólással csap oda a duci fiúnak: Fogyókúra? (A vicceskedő humortalan tanerőktől ments meg, Uram, minket!) Válaszra azonban nincs idő, mert épp ekkor csengetnek ki, a diákok nagy zajjal kitódulnak a teremből, egyikük még felrajzol egy A-t a KÁCIÓ elé, ezzel hirdetve, hogy már csak egy napnyi gyötrelem van hátra ebből a tanévből.

Az 1930-as évek magyar filmművészetének újabb alakját vesszük szemügyre, Csortos után egy másik Gyulát, Gózont. Aki az esztergomi illetőségű Grosszmann Simon és Binéter Emília negyedik gyermekeként született 1885. április 19-én. (Összesen hatan voltak testvérek, három fiú és három lány.). Hivatalosan a felvidéki Érsekújváron (ma Nové Zámky), de az igazság az, hogy várandós édesanyja a szüleihez utazás közben Párkány és Érsekújvár között a vasúti kocsiban hozta világra gyermekét. Kalandos érkezés ebbe a földi világba, kétségtelen.