Közel telt ház, többgenerációs közönség és baromi jó hangulat – ez lehetne a pápalátogatás miatt április 29-ről 30-ára tolt jubileumi koncert summája. Fél éven belül két, sőt kétféle P. Mobil koncerten élvezkedni nagyon jó, ajánlom mindenkinek.

És ha ehhez még a Piramis is csatlakozik, az már double pleasure, majdhogynem double penetration (jaj, bocs ezt nemide). Nem árulok zsákbamacskát, nekem a mostani két fellépő közül a Mobil volt a nagyobb kedvenc, bár a Piramis mindig ott figyelt az oldalvonalon. Nemcsak azért, mert egyik általános iskolai szerelmem, Zs.Á. az egyik óraközi szünetben kis papíron az Ajándék c. örökbecsű két sorát nyomta a kezembe: „Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek, / Ahogy szeretnéd, hogy szeressenek”, hanem mert másfél évtizeddel később gyermekeim anyjáról is kiderült, hogy ő is Piramis rajongó volt anno. (Még ha nem is hardcore – hardnak ugyanis ott voltam én, született is három gyerekünk.) Saját örökranglistámon a Kóbor angyal és az Égni kell annak, aki gyújtani akar stabilan benne van az első húszban.

Amint az tudható, az eredeti tagok közül csak Köves Miklós (Pinyó) dobos és Závodi János (Janó) gitáros játszanak még most is a bandában, Köves 48 éve püföli ugyanazt a dobszerkót, amin annak idején az Ifiparkban is játszott, Závodinak meg 75 évesen is több haja van,  mint amennyi nekem valaha is volt. A lányok bálványa Révész Sanyi helyett ma már Nyemcsók János ragadja magához a mikrofont, akinek tényleg hasonló a hangja, mint a nagy hírű elődé. A Gyere közelebb-bel indítanak, majd jön a Szabadnak születtem, a hang kicsit még csúszkál, de a Ha volna két életem-re már rendesen összeáll minden, az Arénát megtölti a közönség éneke, akik természetesen kívülről és lelkesen fújják az összes számot.

Következik az Emelj fel a szívedig, majd az egyik fő közönségkedvenc, az Ajándék (lásd mint fent). Nyemcsók alig énekel, megteszi ezt helyette az Aréna közönsége, blogger included. Jön a Csak rövid idő, a gyors, alkalmi, de mégis meghatározó élményt jelentő kapcsolatok dala, ami az ováció után átúszik az Őszintén akarok élni-be, a közönség ismét egy emberként énekli a Gulyás Gergely és Rogán Antal számára ismeretlen kifejezéseket tartalmazó szám szövegét.

És érkezik a blogger nagy kedvence, a Kóbor angyal, a Nő, sőt A NŐ utáni vágy indulója, ami a dögös alap mellett azért is lehet a magamfajta rockzenét szeretők kedvence, mert hasonló helyzetbe („megőrülsz egy nőért / a bőröd is viszket már / a lelked is eladnád / ha egy ágyhoz juthatnál”) nyilván számos férfiember került már és fog is kerülni, az biztos.

Egy rövid intro után a zongora a mindenki által jól ismert dallamot hozza, jön a Szállj fel magasra, a közönség ismét egy emberként énekli végig, Nyemcsóknak csak vezényelnie kell, hogy jókor lépjenek be, de anélkül is mindenki jókor lép be. Közben a háttérkivetítőn a magyar rock sajnálatosan korán eltávozott alakjai tűnnek fel (Gallai Péter, Som Lajos, Török Ádám, stb), megható tisztelgés az elhunytak előtt – a végén természetesen vastaps.

A záró darab A becsület, ami alatt minden tag külön szólót nyom, ahogy szokás, Nyemcsók János sorra felkonferálja a zenészeket: billentyűs hangszereken Nyemcsók Bence, szólógitáron Vilmányi Gábor, basszusgitáron Vörös Gábor, a dobokon az egyik zenekaralapító Köves Miklós, és gitáron a másik ős tag, Závodi János. A kb. egy órás műsor után a fiúk nagy hajlongás után a ZZ Top Gimme All Your Loving c. örökbecsűjének hangjaira figurázva vonulnak le a színpadról. Jó volt, na.

De amint azt Bödőcs Tibortól tudjuk, nincs idő gólörömre, mert alig húsz perces átszerelés után este 9-kor begördül a színpadra a magyar rock örökmozgója, az est fénypontja, az 50 éve működő P. Mobil! Kemények leszünk, mint Tarzan sarka! – ígérte a honlap a koncertet beharangozó posztban és a fiúk ennek maradéktalanul meg is feleltek. Oké, az őstagok közül már csak Schuster Lóri és Sárvári Vili nyomja a bandában, de elmondhatjuk, hogy a később érkezettek is faján beilleszkedtek és tolják a rockot ezerrel.

Az Aréna eddigre nagyjából megtelt, lehetünk vagy tízezren, azt nem mondom, hogy full house volt és a küzdőtéren egy gombostűt sem lehetett leejteni, mert le lehetett, így viszont volt elég hely a táncra és a többgenerációs közönség mozgására. Felvezetőként magyarosch népdalcsokor hangzik fel magnóról, a kivetítőn Piroschkák, Marischkák és Julischkák énekelnek, közben a tagok észrevétlenül elhelyezkednek a színpadon és a népdalcsokor végeztével belecsapnak a húrokba, dobokba, orgonákba, lecsókba és indul a Nem érhet baj, majd utána rögtön (rockton, bocs) a Rocktóber.

Schuster köszönti a közönséget, majd elmondatja velük az eskü szövegét, és jön a Maradsz, aki voltál. Egymást követik a ’70-es, ’80-as évek nagy számai: A király, a Főnix éjszakája (a blogger egyik nagy kedvence), Tűzimádó. És mivel nincs P. Mobil koncert Honfoglalás nélkül, az természetesen most is elhangzik, bár az ab ovo megahosszúságúnak szánt koncertprogram miatt csak az Új haza c. tételt játsszák el a jó húszperces szvitből, közli elnézést kérve Lóri. A közönség nagy hujjogással adja jelét megbocsátásának.

„Állsz a hágón, az égbolt határán / Tiéd lenn a völgy.
Népek élnek a két folyó partján / Ekét vár a föld.
Hajtsd meg Álmos ősz fejed, élni csak velük lehet...”  

Közben csatlakozik a csapathoz Tunyogi Bernadett (Berni), az elhunyt „Tunyó” lánya. Berni még két szám erejéig marad a színpadon, és előadják a mobilosokkal közösen készülő CD-jének egyik számát, a Te és én-t.

A következő dalt ismeritek, mi csak eljátsszuk, mondja Schuster és jön az Ismerős Arcoktól a Nélküled, oké, egy P. Mobil ünnepen ennek is el kell hangoznia, hiába vannak nekem mindenféle fenntartásaim vele kapcsolatban. Nem a számmal, hanem a körülötte kialakított hangulattal. Az Aréna kívülről fújja a szöveget, én viszont csak pár sorát ismerem, de ezt csak itt a blogon merem bevallani. Berni levonul, és következik egy vadi új dal a készülő Mobil albumról, címe: Nagyon nagy a baj. Amúgy tényleg.

Érkezik a Szabad vér, ami eredetileg a Tunyogi Rock Band száma, de itt is helye van, az kétségtelen. Majd némi (nemi?) performansz következik, aminek felvezetőjéből megtudjuk, hogy a Mobil tagjai nőkkel élnek rendszeresen nemi életet, majd Lóri felkonferál pár nőtípust, akiknek a képét a magányos férfiember szívesen teszi ki a WC falára. Erősen kisminkelve, hogy az óriás kivetítőkön is jól látszódjon, sorra érkezik az Iskoláslány, a Dizőz, a kórházi Nővér, a Playboynyuszi, az Apáca, a Menyasszony, a Rendőrlány, a Tehenészlány, az Úrinő, a Titkárnő, a sort két Rockerlány zárja. És ezek után mi más jöhetne, mint az Asszonyt akarok.

Móóóbil, Móóóóbil, zúgják a népek, következik az Örökké szeress, amit a magam részéről nem ismertem eddig, bevallom, mea culpa. A ceremóniamester Lóri különféle angol vezényszavakat (baby, all right, I love you) ismételtet a közönséggel, ez szolgál felvezetésül másik nagy kedvencemhez, ami nem más, mint az Oh yeah tréfás teremtéstörténete, ami hajaz az AC/DC Let There Be Rock c. alapvetésére. Szabó Péter billentyűs szuperül adja, a közönség óje üvöltéseitől szinte megremegnek a falak. Evribádi!, biztat mindenkit Schuster, de erre nincs nagy szükség, mert anélkül is mindenki hullámzik és énekel és tapsol. Pár taktus erejéig a Beatles is megidéződik, konkrétan a She Loves You (Yeah, Yeah), szuper ötlet.

A csapat kicsit visszavesz a tempóból, jön a Csoda történt, bocsi, erről nem tudok sokat írni, nekem két fiam is van, a dalt hallgatva mindig kissé nehezen pislogok a könnyeimen át.

Maradunk a lírai hangulatnál, mert érkezik A zöld, a bíbor és a fekete, a kivetítőn a már elhunyt zenésztársak képeivel, köztük a legutóbbi veszteséggel, Török Ádámmal. A Piramis után újabb megemlékezés, köszönjük.

Vigyázzatok magatokra, meddig él egy Ötvenéves férfi?, figyelmeztet mindenkit Lóri, én, mint életkorilag erősen érintett, egyetértőn bólogatva mozgom végig a számot.

Erőteljes dob + basszus intro következik, ami a Varjúdal-ba, a kései szocializmus keserű-szatírikus látleletébe vezet át.  

„Tyúkólba zárt szelíd róka, / deltaszárnyú pillangó,
aranyhal a mosogatóban, / terepszínű békegalamb…

…Varjú vagy, kár! / Nagyon kár, hogy varjú vagy!
Varjú vagy, kár, ne sajnáld, hogy varjú vagy!”

Köszönjük szépen, játsszunk valamit az Eddától is?, kérdezi Schuster. Persze mindenki levágja, hogy a Miskolc következik, és innentől a show még magasabb fordulatszámon kezd pörögni, mert az utolsó negyven perc igazi besztof. Itt a Mobilizmo, a blogger harmadik nagy kedvence ezen az estén, járókeretek, kerekesszékek, görbe botok repülnek a levegőbe, még a végstádiumosok is felélednek erre az örömzenére, olyan, mintha Szabó billentyűs nemcsak két kézzel, hanem a lábával is nyomná a hangszert.

De a banda nem hagyja ünnepeltetni magát, legalább másfélszeres sebességre felpörgetve belevág az Utolsó cigarettába, komolyan mondom, az ülőhelyesek is úgy verik lábbal a ritmust, hogy szinte remeg az Aréna. A zene közben Lóri megköszöni a rajongóknak az ötven évet, „a hajsza, a gálya, a főnix éjszakája”, skandálja a tömeg, szuper pillanatok. Az átlagnál szebb vagy, az átlagnál jobb vagy, maradsz, aki voltál, leszel, aki vagy, válaszolja a zenakaralapító. A banda visszatér a Cigaretta motívumához és eszméletlen tempóban elnyomja a végét. De akkor sem állnak le, hanem átváltanak a rock’n’roll egyik klasszikusára. Ami az Oh Carol, ami közben Szabó Péter tényleg szinte mind a négy végtagjával (de lehet, hogy az ötödikkel is...) olyan hangokat csal ki az elektromos zongorából, hogy ihaj. Örömzene? De még mennyire! És nincs pihenés, mert jön a Menj tovább!, az Aréna énekel, mint a kisangyal, ha az épületnek lennének ablakai, rezegnének, mint a nyárfalevél.

Hova lehet ezt még fokozni? Hát természetesen az abszolút ismert, übermegagiga slágerekig. Lóri egy hatalmas papundekli 2 forintos érmére támaszkodva konferálja fel azt a szongot, amit még az is ismer, akinek fogalma sincs, mi az a P. Mobil. Jön a Kétforintos dal, a testek hullámoznak, a fejek bólogatnak, a lábak jobban figuráznak, mint Michael Flatley háttértáncosainál. Nálam mindig két forint ez a dal, harsogják a népek, Schuster multilanguage funkcióban biztatja a közönséget: Hangosabban, nem a Tescoban vagyunk, everybody, дорогие друзья вместе!

És itt az Örökmozgó, a negyedik nagy kedvencem tőlük, ha már most vége lenne, én akkor is ki lennék elégítve (két órán belül négyszer). De még nincs vége, újabb kanyar jön (50 felett ez már szívinfarktus veszély), Lóri a Rainbow Long Live Rock’n’Roll dallamára sorra bemutatja a zenekar tagjait: Szabó Péter, billentyűsök, Tarnai Dániel, basszus, Kocsis Máté, dob, Sárvári Vilmos, szólógitár, Baranyi László ének-gitár. Az én nevem Schuster Lóránt, még élek, mutat végül magára, hatalmas ováció közepette.

És ezzel vége a maratoni 2 óra 20 perces bulinak, utolsó utáni számként playbackről felhangzik az Újra kezdeném, a tagok egymás kezét fogva hajlongva köszönik meg a sok tapsot és szeretetet.  

Kedves fijjug, mi köszönjük nektek a rengeteg meghatározó és korszakos dalt és az ötven éves működést! „Holnap kezdjük a következő ötven évet!” – írta ki a csapat a monitorokra búcsúzóul. Úgy legyen!, írom nekik ehelyt válaszul.

(Én nem sokat fotóztam, de egy remek képgaléria elérhető itt.)