A Jazzy Rádió reggeli műsorsávja, a Millásreggeli elsősorban gazdasági hírekkel foglalkozik, de igen helyesen kulturális és történelmi témájú blokkokat is készítenek a műsorvezetők. A június 14-i adás „Mesél a múlt” c. rovatában Ács Gábor és Kántor Endre a budai Márvány utcának az átmenő forgalomtól kevésbe terhelt részében található Márványmenyasszony étterem történetét beszélte át telefonos interjú keretében Katona Csaba történésszel. A blogger többszörösen érintett a témában: zsenge fiatalságom a viszonylag közel található szülői (társas)ház miatt ezen a környéken is telt, kisebbik középső fiam innen nem messze járt oviba, pályaelhagyó történészként meg ab ovo érdekel a múlt és az ő mélységes mély kútja. Született budapestiként pedig elképedve és tehetetlen dühvel figyelem, hogyan teszi tönkre a harmadik Fidesz 2/3 szeretett városomat, vág ki minden fát, amit csak lehet (pl. Városliget, József nádor tér), költ eszetlenül milliárdokat a minisztériumoknak a Budai Várba költöztetésére, stb. stb., még nézni is tereh.

Ismét a nizzai reptéren vagyunk, de ezúttal nem érkezés, hanem távozás a téma: Danny üzleti útra indul Londonba, Brett a teraszról, az elmaradhatatlan kelléknek számító hölgykoszorútól körülvéve int búcsút neki. A géphez vonulás közben az egyik csinos utas (a rendkívül fotogén Susan George alakítja, az ilyen típusok nekem erősen az eseteim) leejt néhány papírtekercset, amiket a lovagias Wilde felvesz és vissza akar adni a lánynak

Közben felkelti figyelmét az egyik rajzon látható kecskeszakállas férfiportré, de mielőtt kiderülhetne, kit ábrázol, a tengerpart felől lövés dörren és a csaj összeesik. Danny reptéri csomagszállító furgonnal, Brett a teraszról lerohanva egy közelben álló random helikopterrel (!) száguld a lövés irányába, de az időközben odaérkező rendőrök segítségével sem sikerül a búvárruhás merénylő nyomára bukkanni. A lord meglátása szerint a golyót minden bizonnyal Dannynek szánták, és nem a lánynak. Főcím.

Egy éves lett a blogom, hurrá! Torta, whisky, pezsgő és más egyéb tudatmódosítók befigyelnek, mindenkinek köszönet, aki olvas, aki még kommentelni is szokott, annak duplán! Sokat gondolkoztam, mivel ünnepeljem meg ezt az évfordulót, végül úgy döntöttem, újraközlöm a zsenge fiatalságom kedvenc sorozatáról készült posztokat, ezekkel debütáltam a világot jelentő deszkákon szervereken 2010.07.02-án a hogyvolt.blog.hu-n.  Frissített képanyag és szöveg, heti egy epizód minden pénteken, jó szórakozást és nosztalgiázást kívánok minden érdeklődőnek!

Nos tehát, itt vagyunk a sorozattörténelem egyik legnépszerűbb párosának showjával, amelyben a korai 70-es évek autói, bikini viseletei és tízcentis műszempillái szolgáltak állandó kellékül a lightos bűnügyi történetekhez. Érdekesség, hogy a Nagy-Britanniában 1971 szeptemberében debütált sorozatot a magyar nézők alig egy évvel később már nálunk is láthatták a tévében, bár akkor még nem az összes részt, meghatározó élményt nyújtva ezzel a mai 50+-os korosztálynak, blogger included. "Tony Curtis, magyar hangja Sztankay István és Roger Moore, magyar hangja Láng József főszereplésével bemutatjuk a "Minden lében két kanál" című sorozat újabb epizódját..." Íme.

Mit adott nekem a címben szereplő öregúr? Két dolgot biztosan. Az első: amikor először láttam moziban a Gyalog galoppot (kb.14 éves koromban a tabáni Diadal moziban), annyit röhögtem rajta, amennyit filmvígjátékon addig még egyszer sem. Mit tudtam én 1978-ban a szocializmust építő Magyarországon, hogy mi az az angol abszurd humor. Csak azt tudtam, hogy a film verbális és képi poénjai totálisan bejönnek, és akkor is nevettem egy-egy vicces jeleneten, amikor a nézőtér nem nagyon. Kissé az én agyam is fordítva van bekötve, mindenben meg tudom látni az adott dolog fonákját és hajlamos vagyok kiröhögni a pátoszt. (Innen egyenes út vezetett a ’80-as évek KFT iránti, majd a ’90-es évek L’art pour l’art Társulat iránti rajongásáig.)

A második: a film felkeltette érdeklődésemet az Artúr király és a Szent Grál mondakör iránt, tudatosan kerestem az akkoriban elérhető művészeti feldolgozásokat erről. Moziban az Excalibur (1981), a Vígszínházban a Merlin avagy a puszta ország (1985), rajzfilmen a Sárkány és papucs (1990), könyvben az Egy jenki Artúr király udvarában, et cetera, ecetet rá. Sőt tudat alatt talán ez is motivált abban, hogy 1986-ban töri-angol szakon találjam magam a szegedi bölcsészkaron. Itt az angol lektor (aki mellesleg ír volt) többször tartott videoklubot, ahol az egyik rendszeresen bemutatott darab a Fawlty Towers (Waczak Szálló) volt, amin időnként úgy vinnyogtam, hogy a csoporttársak azt hitték, mindjárt leesek a székről. Na tehát, ha ezen előzmények után csak egyszer az életben véletlenül szembejött volna velem John Cleese az utcán, már attól tuti lehidaltam volna, de most, hogy több mint másfél órát egy légtérben tölthettem vele (még ha 2000 ismeretlen ember társaságában is), nem érzek mást, csak mérhetetlen örömöt.

A stadionkoncertek ideje sajnos lassan lejár, mert már alig van olyan csapat, amelyik vállal ekkora megmérettetést, meg hát őszintén: kik azok, akiket manapság alkalmanként 20-30-40 ezer ember megnézne? Nyilván nem sok ilyen van, az egyik kivétel a Maiden. A járvány miatt többször elhalasztott Legacy of the Beast turné időpontváltozásai után június 7-én végre ismét személyesen találkozhattunk az elnyűhetetlen fiúkkal. Amint az tudható volt, a csapat a horvátországi Splitben készült a turnéra, majdnem egy teljes hónapig próbáltak ott és az eredmény kiváló lett. Az első koncert is déli barátainknál volt, május 22-én Zágrábban kezdte a banda a kamionok újabb vonulását Európán keresztül. Budapestre a kies Helsinkiből érkeztek.

Péntek délelőttönként van a Klubrádióban egy olyan műsorsáv, amiben Gálvölgyi János beszélget különböző emberekkel. A kitűnő színművész gyerekkorom nagy kedvence, rengeteg tévés produkcióban láthattuk, és számtalan rádiós kabaréműsorban hallhattuk. Május 26-án volt 74 éves, Isten éltesse még nagyon sokáig! A május 20-i adásban az ismert zenész és előadóművész Dolák-Saly Róbert volt a vendége.

Újabb darabját bocsátjuk közre a rockzenében feldolgozott történelmi események krónikájának. Az első poszt a témában a veterán Saxon munkásságára fókuszált, a mostani a ma este a Groupama Arénában fellépő másik veterán és szintén nagy kedvenc Iron Maidenére, amire a jegyet már hetek óta morzsolgatom a zsebemben. Öt számot veszünk górcső alá a banda első klasszikus korszakából, a történelmi események időrendjében haladva. Korábban már tömjéneztem a Maident, ezért most a tömjén elmarad, koncentráljunk a tényekre.

Na kérem, ez is megvolt. Május 30-án eszméletlenül szuper koncertet adott mindnyájunk kedvence, a hard rock egyik legnagyobb királya, a Scorpions. Teljességgel hihetetlen, de ha valaki csukott szemmel hallgatta volna végig, az azt hihette volna, hogy max. a 40-es éveikben járó bandatagok nyomják a showt. De a majdnem teljesen megtelt Arénában természetesen egyetlen ember sem csukta be, ellenkezőleg, tágra nyílt szemmel és hullámozva, csápolva hallgatta a srácokat. A három szenior: Rudolf Schenker (73), Klaus Meine (74), Matthias Jabs (66) és a két junior: Pawel Maciwoda (55) és Mikkey Dee (58) olyan döbbenetes tempójú másfél órát nyomott le, aminek a végén a közönség egymás ujját nyalogatta elégedettségében.

Klikkvadász a cím, nem tagadom, de aki azt hiszi, az Animal Planet valamely korhatáros műsoráról lesz szó, ami a skorpiók bizarr szexuális szokásait taglalja, az téved. Jelen posztunk tárgya ugyanis a német Scorpions zenekar viszonya / interakciója a közönséghez / közönséggel, pontosabban mit éreznek a tagok, amikor a színpadon állnak és hogyan próbálják meg viszonozni a rajongók szeretetét – mindezt pár daluk fényében, amikben ők nyalnak a drága közönségnek. És miért jön pont most a poszt? Hát mert a Rock Believer turné keretében máma este lépnek fel az Arénában és nekem nemsokára indulnom kell, nehogy elkéssek.

Itt a tavasz, dagad a fa… szárán a sok friss hajtás, hogy nyomdafesték tűrővé változtassuk az ismert népi szólást. Sőt nemhogy tavasz, de mindjárt itt a hosszú forró nyár (Ben Quick megvan?), tehát pont ideje, hogy újabb írást hozzunk össze a tavaly nyári, méltán népszerű poszt után. Mert hát mit adott nekünk (a headbangen kívül) a kemény rock?  Például lányokat, és a velük folytatott mindenféle szexuális interakciókat. Szóval azt folytatjuk újabb példákon, hogy a blogger kedvencei hogyan ábrázolták mindezt őszintén és kőkeményen.