Itt a tavasz, dagad a fa… szárán a sok friss hajtás, hogy nyomdafesték tűrővé változtassuk az ismert népi szólást. Sőt nemhogy tavasz, de mindjárt itt a hosszú forró nyár (Ben Quick megvan?), tehát pont ideje, hogy újabb írást hozzunk össze a tavaly nyári, méltán népszerű poszt után. Mert hát mit adott nekünk (a headbangen kívül) a kemény rock?  Például lányokat, és a velük folytatott mindenféle szexuális interakciókat. Szóval azt folytatjuk újabb példákon, hogy a blogger kedvencei hogyan ábrázolták mindezt őszintén és kőkeményen.

Radoséknál indítjuk a reggelt, Gyula egyedül indul suliba, mamája figyelmezteti, el ne felejtse öccsét felszedni a keresztanyjuknál, Borsó ugyanis ott aludt. Gyula meglepetésére azonban a keresztmutter közli, az öcsi már korán reggel elment a suliba. Bagoly, Andris és Méri hármasban (!) baktatnak az iskola felé, nocsak, a jónő oldalt váltott volna?, témájuk az előző napi buli és Lada gyors távozása a villamostól. Bagoly szerint csak Gyula haverját követte, hiszen ők még mindig egy brancs, Andris azonban erről már nincs meggyőződve, Méri meg egyenesen kijelenti, hogy Lada nem rossz szándékkal ment a villamoshoz, az iskolai lopásokhoz meg pláne nincs semmi köze.

Enni jó, jót enni még jobb. Persze, hogy kinek mi a jó kaja, az egyéni ízlés kérdése: van, aki a belsőségből készült ételeket kultiválja, és van, aki ki nem állhatja. Ez a törésvonal hatotta át a Klubrádióban május 4-én sugárzott beszélgetést a műsorvezető Para-Kovács Imre és a meghívott vendég, a kortárs író Cserna-Szabó András között. A beszélgetést vezetés közben hallgattam és a röhögéstől többször is a kormánykerékbe kapaszkodva igyekeztem nem felhajtani a járdára. Mindenkinek jó szívvel ajánlom az adást, aki akár az egyik, akár mindkét résztvevőt kedveli.

A villamosban kezdünk, Andrisék elégedetten konstatálják, hogy működött az elektromos házőrző: Radosék nyilván voltak itt, de csak a kertig jutottak, a villamosban nem jártak. Andris javaslatára mindenesetre kitesznek egy figyelmeztető feliratot is: Ha rossz szándékkal jössz, magadra vess! Ez nyilván nem hangzik túl félelmetesnek, de hátha lesz valami távoltartó ereje.

Ott folytatjuk, ahol a múltkor abbahagytuk: a Komlóstetőről Bogdán András és Kollár Eugén (nem tudok betelni ezzel a névvel, majdnem olyan veretes, mint a Baradlay Eugén a jól ismert kötelező olvasmányból), szóval Andris és Pikó szemléli az erőmű udvarán gazdátlanul heverő, na jó, álló villamost. Kincset érő lelet, helyet is találnának neki Bagolyék közeli telkén, már csak valahogy meg kellene szerezni, brainstormingolnak a fiatalok. Andrisnak persze megint van ötlete, lestoppol egy arra járó fekete Volgát, Pikó meg gyalogoljon csak hazáig, vagy szálljon fel a róla elnevezett modellvasútra. Változnak az idők, ezek már a ’70-es évek, így a fekete Volga már nem kelt olyan negatív asszociációkat hősünkben, mint keltett volna az ’50-es években, Andris tehát nyugodtan beül és elviteti magát Manó bácsihoz.

Kérem szépen, ez egy ilyen időszak, sorjáznak a negyvenesek: a Maiden és a Van Halen után egy újabb nagy kedvenc, a német Scorpions 40 éve megjelent albumát vesszük górcső alá. A Blackout 1982. március 29-én került a nagyközönség elé, és robbant akkorát, hogy a fal adta a másikat. Szerintem ez és az 1984-ben kiadott Love at First Sting a két legjobb lemeze a bandának. A netről bárki tájékozódhat a csapat megalakulásáról (több mint ötven éve zenélnek), lemezeiről, sikereiről, de a blogger személyes élményeiről csak itt és csak most, úgyhogy vágjunk is bele.

Az engem rendszeresen olvasókon kívül ki más gondolna arra, hogy a Scorpions is a gimis éveim alatt jött szembe velem. Ám az ő esetükben nem a Magyar Rádiónak a ’80-as évek első felébe sugárzott zenei műsorai jelentették az első alkalmat, hanem az egyik évfolyamtársam révén megsimert 1979-es Lovedrive c.LP. Ezt követte az egy-két évvel alattam járó P. Géza ismeretsége, és az ő lemezgyűjteményében található 1978-as Tokyo Tapes c. dupla (!) koncertlemez. Egyik nap órák után együtt haladtunk fel Gézáék Döbrentei téri lakásába, ahol a magammal hozott 90 perces Sanyo kazettára sikeresen átjátszottuk a lemezt. Dallamos, olykor speed metalba hajló rockzene, olyan kiemelkedő korai darabokkal, mint az All Night Long, Speedy’s Coming, Steamrock Fever. Klaus Meine kissé karcos tenorja magával ragadó, a japán közönség hatalmas ovációjától kísért és japánul elénekelt népdalt, a Kojo no tsuki-t (kb. Hold a romos kastély fölött) meg majdnem olyan különleges élmény volt hallgatni, mint pár évvel később Freddy Mercuryt a Népstadionban, ahol magyarul énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt-ot az 1986-os Queen koncerten.

A felvételt természetesen körbeadtam rockzenét kedvelő barátaimnak és onnantól kezdve fokozott figyelemmel vadásztunk a csapat egyéb elérhető lemezeire. Ezek közül a Lovedrive már ugye megvolt (erről pár szóban már egy tavalyi posztban megemlékeztem), majd az Animal Magnetism 1980-ból, rajta a fő kedvenccé vált The Zoo-val, és az egészen különleges hangulatú címadó szerzeménnyel. És aztán jött Komjáthy György és az ő 1982. augusztus 1-i műsora, amelyben leadta a Blackout c. album nagy részét. A teljes lemezanyag ugyanis nem fért bele a 30 perces műsoridőbe, ezért hosszú ideig csak azt a csonka verziót hallgathattam vissza kazettán, de azt legalább rongyosra. Most viszont a teljes lemezt vesszük górcső alá, amit a Rolling Stone magazin 2017-ben beválogatott a 100 legjobb metálalbum közé, tehát hegyibe! Alig 36 perc az egész, de milyen 36! A borító Gottfried Helnwein osztrák származású képzőművész alkotása, ordít rajta a szerencsétlen, de korántsem biztos, hogy azért, mert nem tetszik neki a lemez.

Ismét Radoséknál kezdjük a reggelt, anyukájuk felfedezte, hogy az egyik nyúlketrec eltűnt. A mama nagyon kivan, főleg Gyulára, mérgében még saját cipőjét is drágalátos fia után vágja, a párját meg Borsó után, egy ilyen ketrec legalább 200 forint, hol van a pénz? Gyula nem vall rá öccsére, de az utcán kérdőre vonja, kinek passzolta el a ketrecet a nyulakkal? Borsó hősiesen állja a faggatást, nem árul el semmit, na akkor majd előveszem a drágalátos Isti haverodat, fenyegetőzik Gyula.

Utánam, srácok, gyerünk locsolkodni!, mondhatnám a húsvéthétfőre utalva, de természetesen a soriban erről nincs szó. És ha már sori, jogosak az első részhez fűzött kommentek észrevételei, pontosítsunk pár dolgot, ami a nagy rohanásban kimaradt az első rész bevezetőjéből. Tehát: a sorozat Berkes Péter azonos című, 1975-ben megjelent könyvéből készült, aki főleg ifjúsági regényeket írt, többek között a korábban itt már tárgyalt Az öreg bánya titká-t. Az író tavaly múlt 90 éves, ezúton kívánunk neki jó egészséget és minden más szépet. A filmben szerepel két fia, a kisebbik a zenészként ismert Berkes Gábor, a nagyobbik a Radost játszó Berkes Zoltán, róla sajnos nem tudok semmit. (Esetleg a kommentelők?) A forgatási helyszínek egyrészt Miskolc/Diósgyőr/Lillafüred, másrészt a budapesti, XVIII.kerületi Lakatos utcai iskola, ami ma már magyar-angol két tanítási nyelvű általános iskolaként működik.

Reggeli kiabálás Radoséknál, anyukájuk eléggé kivan a tesóktól, főleg persze a nagyobbtól, válogatott szavakkal szidja őket: vérszopók, csak a csavargáson jár az eszük, kiteszem a szűrötöket!, csak úgy zeng a ház, még a tornác végében található ketrecek is rezegnek, bennük jónéhány nyuszómuszóval. Gyula előresiet, Borsóhoz viszont odaszegődik Kapufa és együttérzően beszélgetni kezd vele. Borsó sem igazán lelkesedik bátyja dolgaiért, de hát mit tehetne ellene, ráadásul a Gyula most meg még külön pipa a múltkori rakétás balhé miatt. A suli előtt Gyula még elkapja öccse grabancát, miről beszélgettél te azzal a falábúval?, de Borsó csak annyit mond, semmiről, mindössze udvariasan érdeklődtünk egymás hogyléte felől.

Alig két hete emlékeztünk meg egy mérföldkőnek számító album 40 éves szülinapjáról. és máris itt a következő negyvenes: 1982. április 14-én jelent meg a Van Halen ötödik stúdiólemeze, a Diver Down (kb. mélybúvár). Oké, ez nem annyira  korszakalkotó darab, mint a Maidené, nekem viszont tetszik, úgyhogy csapjunk bele.

Aki rendszeresen olvas engem, az már kívülről fújja, hogy a blogger rockzenei gyűjteményét nagy részben a '80-as évtized első felének rádióműsorai alapozták meg, konkrétabban Komjáthy György és Göczey Zsuzsa áldásos működése az akkori Magyar Rádióban. Első találkozásom a Van Halennel természetesen szintén nekik köszönhető, pontosabban az 1981. október 10-én sugárzott "25 perc beat" c. adásnak. Ebben hangzott el a Halen Fair Warning címre hallgató LP-je, amit az azon a nyáron szüleimmel egy bécsi kirándulás során becsempészett (a bűntett mára már elévült) Toshiba rádiósmagnóval rögzítettem. A csapat nevét már ismertem, de ez volt az első anyag, amit hallhattam is tőlük. Eddie Van Halen jellegzetes gitárjátéka, David Lee Roth fantasztikus énekhangja, Alex Van Halen mindenféle hártyát (igen, még azt a hártyát is) szaggató dobolása és Michael Antony basszgitározása, ez volt a titok.

Brutálisan jó lemez, barátaimnak sorra adtam kölcsön a kazettát átmásolni, véleményünket legpontosabban az akkor még szintén kiskorú K. Zsolt fogalmazta meg: "A Halen az a hard rock banda, ahol a gitárt ütik, a dobot meg lövik." Ennek illusztrálására csak egy példa, az Unchained (Láncok nélkül) c. darab, borotvált és szőrös mellkasokkal, bónuszként David Lee Roth duzzadó férficsomagjával:

Az április 3-i választáson Kádár népe (hej) úgy döntött, nem kell neki többpártrendszer, sajtószabadság, elszámoltathatóság, továbbra is megmarad a Kádár-korszakban már megszokott és az Orbán-korszakban csúcsrajáratott hazug pártállami propaganda, homofóbia, Nyugat ellenesség, és a szovjet birodalmi érdekek ajnározása mellett. Ez kell nekünk, a hónaljszagú '70-es évek, a "választásokon" szavazzunk a Népfront jelöltjeire, addig jó, míg Kádár Orbán él. (A képbe némileg bezavar, hogy ezúttal sikerült egy virtigli náci pártot is bejuttatni a parlamentbe, ami eddig ugyan csak darált, de hamarosan valószínűleg égetni is fog könyveket, és ez a fejlemény már túlmutat a '70-es éveken, egészen a '30-asokig.) De hát ha a hetvenes évek kellenek a népnek, akkor szolgáljuk ki ezt az igényt itt is, és a korábban már tárgyalt eposzok után rántsuk elő a mondott évtized egyik újabb filmes darabját. A poszt másodközlés, eredetileg a hogyvolt.blog.hu-n jelent meg 2015. július 9-én. Úttörőnyakkendők, rajgyűlések, szochaza, miskolciak előnyben, hat héten át hétfőnként.