A fővárost elhagyva kelet felé száguld a munkagép alsóbbrendű utakon, az út mentén gyümölcsfák, az ég kék, a fű zöld, sárgul már a kukoricaszár, érik a gyümölcs, summer colours in black & white, nice. Előreugrunk a Basavár nevű faluba, ahol a központi intézményt jelentő Góltanya nevű kocsmában a helyi szurkolótábor cserél eszmét éppen a falu vezetőjével, Sándorral, és a helyi focicsapat edzőjével, Gyulával. (Ha már az előző részben szóba került Torzonborz király, most az edző személyében találkozhatunk Süsü magyar hangjával is.) A békésen induló sörözés lassan komoly vitába megy át, a szurkolók ugyanis sérelmezik, hogy már három hazai meccset nem engedtek a bírók lejátszani a focipálya minősíthetetlen állapota miatt, és holnap 2-kor újabb meccs lenne. Bezzeg Felcsúton milyen szép pálya épült!, harsogják. Az elnök próbál védekezni, hogy a járástól már többször kért pénzt, de nem adtak, talajegyengető gép helyett is csak egy halom gereblyét küldtek. Még hogy nincs pénz, vérmeskednek a szurkolók, arra bezzeg volt, amikor a múltkor a jugoszláv tengerparton kerestetek vendégcsapatot, akik aztán végül el se jöttek! A trénernek erre pompás válasza van: Persze, mert megtudták, micsoda játékerőt képviselünk és nem mertek kiállni ellenünk. A vitát gépzúgás szakítja félbe, az elnök arcán mosoly terül szét: Csak nem egy úthenger hangját hallom? Csak de! Meg vagyunk mentve!

Amint az köztudott, január 22-e a magyar kultúra napja 1989 óta, abból a megfontolásból, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le végleges formában Hymnus c. költeményét. A vers tehát idén 200 éves, ennek apropóján számos rendezvény, esemény, rádió- és tévéműsor foglalkozott vele. Ezek közül én a Klubrádió január 19-én elhangzott adását fogom szemlézni, ebben Rózsa Péter műsorvezető vendégei Nyáry Krisztián író és Csepeli György szociálpszichológus, egyetemi tanár voltak. A magam részéről az üres frázispufogtatás és nemzethy hergelés nemcsak hidegen hagy, hanem egyenesen dühít is. A mindigcsakbáncsákamagyart központi narratívája helyett sokkal jobban érdekelnek a tények a Himnusszal kapcsolatban is; az hogy konkrétan mi volt, hogy volt és miért volt. Spoiler: a tárgyalandó műsor ennek az elvárásnak maradéktalanul megfelelt.

Az úthenger szeretett fővárosunk felé közelít, de mivel az M0-ás elkészülte még a távoli jövőben lebeg, Józsi kénytelen a lakott területeken áthaladni. Sikeresen bekeveredik a szocialista építőipar egyik büszkeségének számító lakótelepre, Ikarus 31-esek, Skodák, Wartburgok között lavíroz, közben vidáman integet a vezetőállásból. Fejéről a kockás zsebkendőt is lecseréli csinos pörgekalapjára, hadd lássák a pesti népek, kivel van dolguk. De jaj, egyszer csak a kormányszerkezet bekrepál, Józsink hiába tekeri, a gép innentől csak arra megy, amerre ő akar. Nyírmadocsai emberünk kétségbeesetten hadonászva igyekszik jelezni a veszélyt a szemből érkező járműveknek, mivel a gőzsípot is hiába rángatja. Elromlott a kormány, meg a fütyülőm is!, kiabálja. A jó szerencse / a Jóisten / a kommunizmus kísértete (nem kívánt törlendő) azonban nem hagyja el hősünket, a gép ugyanis végül benavigálja magát Tóth Jenő maszek autószerelő műhelyének udvarába, onnan viszont már nem mozdul.

Józsi még valahol a Dunántúlon jár, kicsit unhatja magát, mert egy-egy egyenes szakaszon leszáll a gépről és gyalog kíséri, nehogy megmacskásodjon a lába. Az út mellett egy vele egykorú kalapos fószer lestoppolja és kéri, vigye el a közeli városig. Józsi rááll, társaságban jobban telik az idő. A kalapos valami szövetkezetnek dolgozik és máris szerződést ajánl: 20 forintos órabérért kibérelné az úthengert, elvégzendő munkát tuti találna hozzá, például gebinben beszállnának az M7-es építésébe, mert különben sose készül el. Józsi azonban elhárítja, őt várja Nyírmadocsa, ahol utat kell építeni az istállókig, az fontosabb, mint az autópálya, az M7-est építse meg a Közgép, tanácsolja. A kalapos elfogadja az érvelést, a kazánban viszont fogytán a víz, meg kell állniuk valahol.

A száguldó munkagép és vezetője pihenőt tart a Balaton északi partján egy útmenti fogadóban, a pultot két törzsvendég támasztja: egy csíkos pólós, bajszos izompacsirta, aki szakasztott úgy néz ki, mint Borus Demeter, és középkorú haverja, az meg kiköpött Csákányi László. Józsi belép és a csapostól rég nem látott földije, H. Kubala András iránt érdeklődik, aki rendőrként itt szolgál valahol a környéken. A csapos sajnos nem ismeri, sőt a többiek sem, a csíkos pólós viszont nagy mókamester lehet, mert egyszer csak tettetett haraggal ráförmed a csaposra: Miért adja ezt nekem, tudja, hogy én nem iszom tömény szeszt! A csapos meglepődve néz, mire a pólós: Mert én töménytelen szeszt iszom! Majd vigyorogva Józsi vállára üt és meghívja egy stampedlire, de hősünk elhárítja, csak málnaszörpöt iszik, mert kocsival van.

Kérem szépen, a blog indulása óta eltelt bő másfél évben szemléztünk már jópár magyar klasszikust: nyaraltunk a Kis-Balatonnál, harcoltunk a labancokkal, bányatitkokat fejtettünk meg, bandaháborúba bonyolódtunk, illetlenkedtünk nyáron, köhögtünk ősszel és nyomoztunk kutyával. Országjárásba viszont még nem kezdtünk, úgyhogy ezt most pótoljuk csütörtökönként. 

Mert hát mik történtek a nagyvilágban 1977-ben? Csehszlovákiában a Charta ’77 verte ki a biztosítékot, Kínában a négyek bandája, a Szovjetunióban Leonyid Brezsnyevet a Legfelsőbb Tanács elnökévé választották, Kádár Jánost pedig fogadta VI. Pál pápa. Meghalt Elvis Presley és megszületett Orlando Bloom, megalakult a Dire Straits és az AC/DC-től megjelent a Let There Be Rock c. alapvetés. Amerikában bemutatták a Csillagok háborúját, nálunk meg a Magyar Televízió 1977. január 29-én, majd' napra pontosan 46 évvel ezelőtt a szombat esti kiemelt műsorsávban elkezdte sugározni jelen vizsgálódásunk tárgyát, Buga Jakab alteregójának kalandjait a legvidámabb barakkban hat epizódon át. Road movie Hungarian style, c’mon!

Rockszempontból jól indul az idei év, hiszen a Mobilmánia dupla koncertet hirdetett a Barba Negrába január 13-14-ére. 13-án kizárólag P. Mobil számokat játszottak, míg 14-én kizárólag Metálmánia szongokat. Tekintettel arra, hogy a magam részéről már vagy negyven éve szeretem a Mobilt, egyértelmű, hogy a péntek 13-i eseményre váltottam jegyet. (Bár szintén aznap az új kultúrpápa Demeter Szilárd is koncertezett saját zenekarával, de az vesse rám az első követ, aki inkább őt választotta volna Zefiék helyett.)

Kadarkai Endre jelenleg az egyik legfelkészültebb és leginkább odafigyelő interjúvoló a magyar rádiózásban, erről kár lenne vitát nyitni. A beszélgetések előtt az összes elérhető infót felkutatja az interjúalanyról és úgy tűnik, emiatt jobban ismeri az "áldozatokat", mint azok saját magukat. Időnként meg is kérdezik (ami talán a legnagyobb dicséret a kérdező számára), hogy: De hát ezt honnan tudod? Kadarkai ilyenkor csak sejtelmesen somolyog, a magamfajta mezei hallgató viszont elismerően csettint: így kell ezt. Kadarkai 2019 őszén csatlakozott a Klubrádióhoz és hozta magával a korábban az Echo majd a Story tévén megismert portrékészítő műsorát. Először páros interjúkat készített Világtalálkozó címmel, majd 2021 októberében elindította a Szavakon túlt, ahol egy embert kérdez, de őt aztán alaposan. A műsor vasárnaponként hallható déli 1 órakor, ami ideális időpont rádióhallgatásra: az ember vagy éppen készíti a vasárnapi ebédet a húsleves - tejszínes csirke - császármorzsa vonalon, vagy már eszi a menüsort, vagy épp a végére ért és már a kávéját kavargatja.

2022. december 18-án a Jászai Mari díjas népszerű színművész, Lengyel Tamás volt a kifilézett alany. (Most majdnem kiflizett alanyt írtam, mert eszembe jutott, hogy Lengyellel először a Kossuthkifli c. sorozat és az ő hogyvoltozása idején találkoztam anno nagyon régen.) Azóta számos sorozatban (pl. A mi kis falunk) láthattuk és még több rádiókabaré-felvételen hallhattuk; jelenleg az egyik legnépszerűbb és leginkább foglalkoztatott színész.

Amint azt a kormánypropagandából tudjuk, Karácsony (a Gergely) mindenre alkalmatlan, Hobo december 18-i karácsonyi koncertje (idén már a 44., ómájgád) viszont érdemes lett a NER figyelmére, ezt bizonyítják az Origón, a Magyar Nemzetben és az Indexen publikált, vele készített előzetes interjúk. (Magáról a koncertről persze már nem készült beszámoló, legalábbis én nem találtam.)

Hobo koncertre menni mindig örömünnep, ha meg ez ráadásul egy évben kétszer is sikerül, az nagyobb élvezet, mint a double penetration (jaj, bocs, ezt nem ide, de most már mindegy). A csillagok szerencsés együttállása miatt idén februárban részt vehettem Hobo 77. éves szülinapi buliján (beszámoló itt), és ezt tetőzte a december 18-án a Kongresszusi Központban adott karácsonyi koncert. Hobo, illetve korábban a Hobo Blues Band karácsonyi koncertjei hagyományt teremtettek, bár a magam részéről ezek közül csak kevésen vehettem részt. Ami a legjobban megmaradt bennem, az a rendszerváltás körüli időszak egyik koncertje volt a városligeti Petőfi Csarnokban (a pontos évre sajnos nem emlékszem). Az a buli nagyjából a pár évvel korábban megjelent Vadászat c. dupla lemezre épült, ami a magyar rocktörténelem egyik csúcsteljesítménye, erről kár is lenne vitát nyitni. (Még egy ilyen van szerintem, az LGT Loksi c. dupla albuma.) A lemezen a narrációt Major Tamás mondta el, de mivel ő 1986-ban meghalt, azon a koncerten Mensáros László lépett fel ebben a szerepben. A színművész akkor már meglehetősen beteg volt, emlékszem, ahogy botjára támaszkodva lassan araszolt a PeCsa felé. Amikor viszont a színpadra lépett, teljes meglepetésemre a botnak nyoma sem volt, Mensáros szinte beszökkent a színpadra és úgy olvasta fel a vadászati alapelveket. (Mellékszál, de megemlítem, hogy arra a bulira együtt mentem el akkori egyetemi évfolyamtársammal, Ny. Viktorral, aki később Fidesz közeli kispotentát lett: az első Orbán-kormány idején középvezető volt a Magyar Televízióban.)

Az epizód címéről természetesen eszünkbe juthat az 1979-es A nagy vonatrablás (The First Great Train Robbery) c. kitűnő film Sean Conneryvel és Donald Sutherlanddel; nézzük, hogy négy évvel a hanyatló Nyugat fenti produktumának elkészülte előtt hogyan sikerült abszolválni egy hasonló témát Magyarhonban. Férfiolvasóknak előrebocsátom, hogy az utolsó egy perc kivételével az epizódban egyetlen egy női szereplő sem látható, ez még a kor maszkulin viszonyait ismerve is mindenképpen szokatlannak tekinthető. Szempillán rezgő könnycseppel írt poszttal búcsúzom a sorozattól, amiből természetesen a zenei betétek sem maradnak el.