Kérem szépen, elég lenne, ha csak annyit mondanék, hogy erre nincsenek szavak és ezzel letudnám az egészet, így ez lenne a blog történetének legrövidebb posztja. De hát ilyet természetesen nem teszek, mert aki viszonylag rendszeresen jár ide, az tudja, hogy nálam a Maiden benne van az első ötben, munkásságukat több posztban is felidéztem és dicsértem. (Lásd itt jobbra a címkefelhőt.) Nem beszélve arról, hogy a három évvel ezelőtti budapesti koncertjükről szóló beszámoló a mai napig a blogom legsikeresebb posztja, majd’ ötezer olvasó volt kíváncsi rá.

Noblesse oblige, ill. a régi kedvenc Magyar Narancs hetilap egyik ’90-es évekbeli rovatát idézve: Snoblesse oblige, ezért természetesen az idei budapesti showról is készült beszámoló. Aki ott volt, felidézheti és visszarévedhet, aki nem tudott eljutni, az sajnálhatja. A posztot elsősorban az utóbbiaknak ajánlom.

Az eredeti sugárzás dátuma 1970.03.22.

Kedvenc családunk ¾-e az utcán várakozik a családfőre, tavaszi kirándulásra készülnek, ennek megfelelően Paula is lecserélte szokásos padlizsán színű ruciját egy ujjatlan piros csodára. Blöki is szépen becsomagolva lóg Aladár kezében, de ennek nem igazán örül. Úticél a baranyaberenyei kemping, ahol Paula szerint nemzetközi társaság gyűlt össze, akiket meg kell tisztelni divatos öltözékkel is, ezért becsomagolt két malomkerék méretű kalapot.

Az eredeti sugárzás dátuma 1970.03.15.

Óvakodj március idusától!, ezt a figyelmeztetést már Julius Caesar megkapta, mégis történt, ami történt. Az irodalomban akár Shakespeare úrtól is hozhatnánk példát: „Beware the Ides of March”, olvashatjuk a vonatkozó dráma első felvonásának 2. színében. „Őrizkedjél Martius idusától”, fordította magyarra Vörösmarty. Kedvenc családunk irodalmi ismeretei vagy hiányosak, vagy nem foglalkoznak a figyelmeztető jóslattal. Ugyanis pont március 15-én indulnak kirándulni, jó levegő, jó idő, középkori várrom, mi kell más? Kriszta egyből fennterem a legmagasabb várfokon és lábát kalimpálva nézeget szerteszét. Géza fényképez, Paula az egyik kihelyezett táblát olvasgatja, miszerint innen indult az a titkos folyosó, amin éjjelente a várúr titkos kalandokra kiosont. Milyen praktikus lehetett, sóhajt Géza, de neje lehurrogja: Te csak ne sóvárogj!

Az eredeti sugárzás dátuma 1970.03.08.

Ha valakit érdekel: ez volt az első epizód, amit gyerekkoromban láttam a sorozatból, bár nem ’70-ben, mert akkor a szüleimnek még nem volt tévéje, hanem egy pár évvel későbbi ismétlésben. Sötét fellegekkel és égzengéssel kezdünk, de aztán a korszak meghatározó „beat” együttesét, az Illést idézve: „Elvonult a vihar, felsütött a Nap.” 

Vonulnak kedvenc családunk tagjai is, mindenkinél egy-egy fonott kosár, a hétvégi kiskert felé caplatnak, bízva a pompás cseresznyetermésben. Maffia a Kriszta karján himbálózó kosárban viteti magát, míg a jólnevelt és munkaterápiás Blöki a szájában viszi az ötödik kosarat. De dús termésről természetesen nincs szó: a kert olyan, mint egy kihalt pusztaság, csak pár karó meredezik szomorúan.

Az eredeti sugárzás dátuma 1970.03.01.

Ismét családi idillel kezdünk, de hamar kiderül, hogy ez csak látszólagos. Kriszta Maffia karmait lakkozza pirosra, Géza békésen szunyókál, ám ekkor hazaérkezik Paula a szülői értekezletről. És közli, hogy Kriszta lányuk három tárgyból is bukásra áll. Csak háromból?, hát istenem, az ember igyekszik, vihog kissé zavartan a bakfisok gyöngye. Géza dühében a fotel karfáját csapkodja, hát én oldjam meg helyette a matekpéldát?! Kriszta erre természetesen beszól neki ilyeténképpen: Ha tudnád, de ha eléd tesznek egy másodfokú egyenletet két ismeretlennel, azt hiszed, hogy be kell nekik mutatkozni. Hinnye, azanyád!, ezt ugyan Géza nem mondja, de megteszi helyette a blogger. (És közben persze vihog, de csak halkan, nehogy a gyerekei meghallják.)

Mivel lehet feldobni egy több évtizedes házaséletet? Olyan tömeg- (idegen szóval gruppen) rendezvényre kell járni, amin mindenki jól érzi magát. (És még ereszcsatornán sem kell lecsúszni.) Ezekkel a gondolatokkal indult el a blogger és élete párja a kétfarkú kutyák április 12-re hirdetett újabb békemenetére. (A bő három évvel ezelőttiről is írtam posztot, a kommentekben volt is hirig, ahogy kell.) (Egy bekezdésben négy zárójeles megjegyzés, nem lesz ez kicsit sok? De.)

Nyilván gyerekes, de a párt egy bármikor használható és a felnőttek körében is kedves és népszerű szimbólum, egy méretes kékeres mentén jelölte ki a vonulási útvonalat a Hősök terétől a Kodály köröndig és vissza. (Több évtizedes párkapcsolat és három gyerek után ez az anatómiai forma amúgy is kinek jelentene meglepetést? Naugye.)

A megemlékezést folytassuk a valódi közszolgálati adóként működő Klubrádió egyik legszínvonalasabb műsorának, a Három az igazság-nak 2024. február 26-i adása felidézésével. Ebben a sorozatban a műsorvezető Szénási Sándor Spiró György íróval és Hatos Pál történésszel beszélget különféle kulturális és történelmi témákról, ebben az adásban pont Rejtő Jenőről.  

Elképesztő, de igaz párhuzam a 30-as évek másik zsenijével, Kabos Gyulával (akiről hozsannázó poszt a múlt évben készült, itt olvasható). Napjainkig ható és máig élvezhető munkásságuk alig néhány év alatt született: Kabos esetében 1931-38 között, míg Rejtőnél 1938-42 között.

Az eredeti sugárzás dátuma 1970.02.22.

Ismét családi idillel kezdünk: Géza újságot olvas, Paula kötöget, Kriszta meg bejelenti Máris szomszédot. A doktor úr azért jött, hogy visszakérje a több éve kölcsönadott franciaszótárait, mert másnap reggel indul Párizsba. (Ami azért a ’60-as, ’70-es évek fordulóján nem volt olyan mindennapos dolog. Ahogy annak idején Kellér Dezső mondta, ő úgy döntött, ötven évente ellátogat Párizsba.) A szótárakat amúgy Géza a billegő ágylábak alátámasztására használta, ezt megtudva Máris azt javasolja, a jövőben inkább használjon verslábakat erre. Literature rules!

Na kérem, régen készült poszt a „budapesti séták” és a „szól a rádió” rovatokba, úgyhogy most összekötjük a kettőt. A korábban tárgyalt budai helyszínek után áthaladunk Pestre, a Duna-korzóra és megismerkedünk a Pesti Vigadó történetével, amit 160 évvel ezelőtt, 1865. február 20-án vett birtokba Pest városa.

És amiről Katona Csaba történész beszélt a Rádió Café reggeli műsorsávjában keddenként hallható Mesél a múlt rovatban, a február 25-i adásban, a két műsorvezető Gede Balázs és Mihálovics András volt. Fontos: a budai oldalon is van egy hasonló funkciójú épület, ami meglepő módon a Budai Vigadó nevet viseli. Ám míg a budai létesítmény csak 1899-ben készült el, addig pesti társának története jóval régebbre nyúlik vissza, pláne ha elődjéét, a gyászos véget ért Redoute-ét is szemlézni akarjuk ehelyütt. És már miért ne akarnánk? Főleg, hogy ily módon kapcsolódhatunk kokárdás nemzeti ünnepünkhöz és az 1848-49-es szabadságharc eseményeihez is.

Katona Csaba

Gede Balázs                                                                               Mihálovics András

A magyarság legnagyszerűbb nemzeti ünnepén az ember kicsit elmereng a dicső múlton: a vértelen forradalom győzelmén, a rekordgyorsasággal felállított honvédsereg elképesztően sikeres tavaszi hadjáratának nagyszerűségén, az orosz invázós csapatok túlerejével szembeni, sajnos csak rövid ideig tartó sikeres ellenálláson, majd a kegyetlen megtorláson és az aradi tizenhármon. Az ünnepi beszédekben ezeket az eseményeket szokás felidézni, ám ami idén történt, az egészen elképesztő és felháborító. A magyar miniszterelnök a hősök dicsérete helyett politikai ellenfeleinek igért megtorlást és áttelelő poloskákhoz hasonlította őket, azokat pedig a tavaszi nagytakarítás során ki kell majd irtani. Az ellenfelek és minden civil, aki mást vall, mint a fidesz pártállam ideológiája, tehát szubhumánnak tekintendő és úgy is kell velük bánni. Felelős politikus, aki ráadásul az ország legfőbb közjogi „méltósága”, ilyet nyilvánosan nem mondhat senkiről. Hasonló uszító szöveg a nem is olyan régmúltban hangzott el Ruandában, és annak milyen jó vége lett, ugye?