A megemlékezést folytassuk a valódi közszolgálati adóként működő Klubrádió egyik legszínvonalasabb műsorának, a Három az igazság-nak 2024. február 26-i adása felidézésével. Ebben a sorozatban a műsorvezető Szénási Sándor Spiró György íróval és Hatos Pál történésszel beszélget különféle kulturális és történelmi témákról, ebben az adásban pont Rejtő Jenőről.  

Elképesztő, de igaz párhuzam a 30-as évek másik zsenijével, Kabos Gyulával (akiről hozsannázó poszt a múlt évben készült, itt olvasható). Napjainkig ható és máig élvezhető munkásságuk alig néhány év alatt született: Kabos esetében 1931-38 között, míg Rejtőnél 1938-42 között.

Spiró elismeri, hogy Rejtő ugyan elsősorban ponyvaíró volt, de a szövegei igényesek, a mondatfűzése, a szóhasználata és az, hogy rengeteget javított a szövegein, igazi íróvá teszik. (Az idén 200 éves Jókai viszont úgy írta meg kézzel többszáz oldalas regényeit, hogy a szövegekben alig volt javítás, tehetné hozzá bármelyik kekec, de ne tegye.) Rejtő azért vált a magas irodalom részévé, mert a humora megértéséhez szükséges a szakma ismerete, amit parodizál, a műveltségi anyag vagy amire hivatkozik. Spiró felemlíti, hogy Babits éjjeliszekrényén is volt Rejtő kötet, és a költőfejedelem dicsérőleg nyilatkozott róla a ’40-es évek elején Tolnai Gábornak, aki Spiró későbbi egyetemi tanára volt az ELTE-n 1965-ben.

Rejtő erős testalkatú volt, egy időben bokszolt is, a Fülig Jimmy-féle pofonok jórészt saját megélt élményeiből származhatnak. Rengeteget kellett írnia, mert nagy volt az igény és sok színpad csődbe ment, a honorból nemcsak az író kapott, hanem operettlibrettók esetében a zeneszerző is. Kis magyar tragédia: Rejtő gyakori zeneszerzője az a Sándor Jenő, aki jelentékeny részt vállalt a zsidótörvények végrehajtásában: a ’30-as években belügyminisztériumi osztálytanácsos, idegenrendészeti vezető, később budapesti rendőrkapitány volt, s így részben a deportálásokért is felelt a háború alatt. Rejtő tempója egészen elképesztő volt: kéthetente kellett új regényt leadnia a Novának, nem csoda, hogy ezt csak mindenféle ajzószerekkel bírta teljesíteni. (Herman Wouk szuper klasszikusa, a Hajsza megvan? Az is valami ilyesmiről szól.) Csúcsra járatta az ún. pesti humort: hiába játszódnak kalandregényei nagyrészt távoli tájakon, a duma, a stílus a pesti flaszterre jellemző.

Megtudjuk, hogy Rejtő Spiró anyukájának is udvarolt (Rejtő életrajzának ismeretében itt azért megkérdezhetnénk, hogy kinek nem), de anyuka (Kelemen Klára) ellenállt így az udvarlás sikertelen volt. Kelemen Klára bátyja viszont jó haverságban volt Rejtővel, együtt lógtak a mindenféle kávéházakban, hülyéskedtek, röhögtek; magyar hallivud, csak nem akkora pénzzel, mint a tengerentúlon. (Jut eszembe egy hasonló sztori Mészöly Dezsőről, aki a szépemlékű Lyukasóra c. tévéműsor egyik adásában arról beszélt, hogy a nagymamája (vagy keresztanyja?) egyszer kezet fogott Arany Jánossal, és Mészöly valahányszor az idős rokon kezét megfogta, arra gondolt, hogy ez micsoda érzés: azt a kezet fogni, ami Aranyét is érintette.)  

Hatos Pál arról beszél, hogy a regények tele vannak bunyókkal és ellenségekkel, de nincs uszítás senki ellen, csak a mesélés van. Mese, de mese felnőtteknek: ahogy a világ a ’30-as években kezd beszürkülni, sőt bebarnulni, úgy lesz egyre nagyobb a kontraszt a művek és a valóság között. Kései utódokként nyilván nem tudhatjuk, de nem kizárt, hogy az érzékeny idegrendszerű Rejtő az Európát fenyegető fasiszta / náci veszedelemmel szemben ezzel a jellegzetes pesti, vagy ha úgy tetszik, zsidó humorral próbált védekezni. Jellemző példa (nem a humorra, hanem a megérzésre) A csontbrigád /1938/, ami a vidám krimi műfajának elmélyítése: egy büntetőszázad napi életének leírása, véglényszerű emberek vonszolódnak, ami lehet a zsidó munkaszolgálat vagy a koncentrációs táborok előrevetítése, ahogy erről Hegedűs Gyula is írt a P. Howard, akit Rejtő Jenőnek hívtak c. esszéjében.

Szóba kerül A detektív, a cowboy és a légió c. kisregény (1942), ami természetesen egy pesti kávéházban (hol máshol) játszódik és arról szól, hogyan készül a tömegtermék, azaz a légiós regények, a ponyvakrimik: miféle mintázatok, fordulatok legyenek benne, hogy a közönség megkajálja.

„(Nany) szerette a "fiúkat", és csak betűik szerint, bizalmaskodva K. B.-nek, L. Z.-nek vagy Mr. R. I.-nek nevezte őket. Mert itt mindegyik viselt legalább két kezdőbetűt, hogy világhírre jutása esetén nevét ne bitorolhassák, vagy nehogy elcseréljék egy kezdő névrokonával. Volt itt például H. G. Shaw és G. B. Wells is. Nany szerette, hogy ezek a fiúk mindig izgatottak, mindig írnak, mindig rablókról és bűnözőkről, és közben szorgalmasak, becsületesek. Elsején rendesen fizetnek, és többé-kevésbé hozzátartozókat is támogatnak keresetükből.”

„…Úgy látszik, nincs fennakadás fordulatokban. A helyiség valamennyi szerkesztője buzgón ír. Időnként az órára néz valamelyik, s még buzgóbban folytatja. Megáll, csak másodpercekre, a rágás szenvedélyének hódolva, ám mentolos ízű gumi helyett irónja keserű gyökerén rágódik, a felső nagy őrlő és a jobb alsó, kis őrlő közbejöttével. Azután, az így nyert lendülettel, ismét a papír fölé dőlve róják a sorokat. Egyre szorosabbra fonják a hálót néhány tettes körül, mind nagyobb kínszenvedések közepette roskadoznak a légionáriusok, és egyre elképesztőbb gyakorlattal rántják elő a coltot, midőn a nagy üldözés végén Hobbo Hill nem bírja idegekkel a hajszát, és szembefordul a Virginiai Kölyökkel, hogy kezdődjék a végső küzdelem.

A küzdelemnek hatig végződni kell, mivel a kiadóhivatal zárása után a szerkesztőség utalványait aznap nem váltja be.”

Hát mi ez, ha nem elképesztően nagyszerű önirónia?!

A műsorban még egy Rejtő regényt emelnek ki, ami az Ezen egy éjszaka. Ami alig 24 óra alatt játszódik le és arról szól, hogyan próbál egy fiatal banktisztviselő egy általa írt rövid bohózattal bejutni a világot jelentő deszkák, azaz a kabaré világába. Természetesen ez a regény is önleleplező: mindegyik, a kívülálló néző által imádott, szeretett színész csak magát akarja előtérbe tolni, az egyéni kapcsolatok hálója, a szeretet, utálat folyamatosan változik, de végül minden mindegy, csak az aktuális darab siker legyen a közönség előtt. Ha valakit érdekel elmondom, hogy ez az egyik olyan Rejtő könyv, amit jóval a légiós és vadnyugati regények után olvastam, de azóta többször is. A fejezetcímek egészen elképesztően viccesek (Hósötétke és a hét sörte, Csali baba és a negyven napló, stb.), az előszóban megidézi Kabos Gyula alakját, és a történetben különböző korabeli budapesti eseményekre történik utalás - ami egyértelműen arra predesztinálja, hogy a könyvről külön poszt készüljön. És fog is!

És ha már így rátévedtünk a szubjektív vonalra, privatizálok tovább. Első könyvélményem Rejtőtől A szőke ciklon volt, amire tizenpáréves koromban bukkantam rá anyai nagynéném nyíregyházi házában, ahol rendszeresen eltöltöttem három vagy négy hetet minden nyári szünetben. Jóllehet a néni egyszerű varrónő volt, de házikönyvtárában Rejtő regényeken kívül volt jópár Jókai, sőt a teljes Mikszáth életmű is, amit az évek alatt végigolvastam (és lett ily módon a „legnagyobb palóc” a második kedvenc íróm Rejtő mellett).

A poszt első felében volt arról szó, hogy a Reich család az Izabella téren (ma Hevesi Sándor téren) lakott. Ma már emléktábla utal erre, sőt a Magyar Színház előtt Kolotkó Mihály „gerillaszobrász” pár éve elhelyezte a 14 karátos autó miniszobrát. A ’80-as évek közepén az egyik legjobb gimis barátom, V. Zs. a szomszéd házban lakott. Rendszeresen jártunk fel hozzá mindenféle tévés meccsnézések, ill. házibulik ügyében (ez utóbbiakról csak annyit: halál a májra), de mivel akkor még sem emléktábla, sem szobor nem volt, és ugyan baráti körünk minden tagja odáig volt Rejtőért, nem tudtuk, milyen nevezetes szomszédságot rejtett a másik kapualj.

A péhovardi humor egyik legközvetlenebb előzménye talán a mára már kissé elfeledett, pedig egészen magávalragadó Heltai Jenőtől a Jaguár, ahogy arra Hegedűs Géza tanár úr hívta fel a figyelmet fentebb már linkelt írásában. Mindenesetre tény, hogy a Heltai kisregény egyes mondatai olyanok, mintha Rejtő valamelyik érett regényéből származnának. Csak pár példa:

„Az újság főszerkesztője előkelő és eladósodott ellenzéki politikus volt, aki csak nagyon rövid ideig maradt a vállalat élén, mert halaszthatatlan teendői Amerikába szólították. Fájdalom, az új hazában sem sikerült milliókat szereznie. Már a megvagyonosodás útján volt, amikor meghívták egy kivégzésre. Ezt a megtisztelő meghívást életével fizette meg, mert többé nem kelt föl a villamosszékről, amellyel udvariasan megkínálták.”

„… nyakig ült a politikában, a nagy spekulációkban, az állami és városi panamákban, vasúti koncessziókban, nyakig ült az aranyban, holott nyakig vasban kellett volna ülnie.”

„Olyan előkelő munkatársaink voltak, hogy például a divatrovatot Comtesse Eglantine néven egy, a reverendából kiugrott pap vezette, katonai tudósítónk pedig gróf Mindenyssa Zdenkó, nyugalmazott huszárfőhadnagy volt. Amióta a főhadnagyot nyugalmazták, egészen nyugtalan életet élt, és így sodródott az újságírás forgatagába.”

A korszak hasonló humorral megáldott tehetségei közül Aszlányi Károly is menő szerintem, bár ő helyenként talán kissé széteső, de azért a Hét pofon és a Sok hűhó Emmiért a topon van.

Évtizedek óta megy a huzavona, hogy most akkor Rejtő stílusparódiákat írt vagy saját jogán humoros. Szerintem az utóbbi, én mindenesetre alélt gyönyörrel olvasom a regénykezdő mondatatait, meg a regényzárókat, meg a szövegekben elhelyezett egysoros poénokat. Nem beszélve az olyan halhatatlan karakterekről, mint pl. Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegy feltalálója, Fülig Jimmy, a pofonok királya, Török Szultán, a magyar helyesírás non plus ultrája, Troppaur Hümér, a költő (Holnap indul a század csuklógyakorlatra), Senki Alfonz, akit a világ valamennyi államából örök időkre kiutasítottak és még folytathatnám.

És ennek a zseninek mindössze 37 év adatott. Tényleges halála előtt két évvel megírta saját sírfeliratát, bár neki ugyanúgy nem lett sírhantja, mint Petőfinek; mindketten tömegsírban nyugszanak.

Sír (a) felirat

Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői lant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!

Kedves mindenki, olvassatok Rejtőt minden nap! De legalább minden másnap.