Az idei október 23-i nemzeti ünnepre a Kétfarkúak is készültek, szintén békemenettel és Stop mindenki! jelszóval. Déli 12-re hirdették a gyülekezést az Oktogonra, Kovács Gergő pártelnök úr egy interjúban külön felhívta a figyelmet, hogy mindenki legalább 10 órával korábban induljon el, nehogy Karácsony Gergely alkalmatlansága miatt elkéssen. Én megfogadtam a tanácsát, és nem is késtem el. Mindenhonnan érkeztek a népek, a táblák szerint pl. Pécs, Eger, sőt még a Langerhans szigetek is képviseltette magát.

Volt egyszer egy hogyvolt blog a régi Indexen, "sorozatepizódok zanzásítva, viccesen, akár gúnyosan" alcímmel, aminek egyik legpörgősebb időszakában volt szerencsém írni ennek az ikonikus magyar sorozatnak az epizódjairól. Az általam akkor gyűjtött képanyag viszont meglehetősen gyatra minőségű volt, ezért elhatároztam, hogy ezt a hiányosságot itt, saját játszóteremen korrigálom a posztok másodközlésével. Az első poszt eredetileg 10 éve, 2011. február 24-én jelent meg.

Villányi bortúra során egy régi présház pincéjében bukkantam rá erre a naplóféleségre. Az ismeretlen szerző jókor volt jó helyen, Siklós környékén az 1704-es évben. A könnyebb érthetőség kedvéért a napló régies nyelvezetét csak helyenként hagytam meg, viszont dőlt betűkkel időnként saját megjegyzéseimmel kiegészítettem. Az átiratot ezúton bocsátom közre a tisztelt olvasók reménybeli szórakoztatására.

Szép meleg üdővel köszöntött be az Úr 1704-dik évében a tavasz Magyarországba. Nagyságos Rákóczi urunk kurucai ekkorra már az ország nagy részéből dicsőségesen kiverték Lipót császár labancait, a déli Dunántúl azonban még nyögi a németet. Amint hírlik, a császár Siklós várába báró Eberstein Eckbert ezredest nevezte ki azzal a céllal, hogy Béri Balogh Ádám brigadérost elfogja, akinek fejére száz arany vérdíjat is kitűzött. Pünkösd havában jártunk, amikor katonáival megérkezett a Tenkeshez, oldalán a rusnya képű Bruckenbacker Alfonz kapitánnyal.

A szekta Picurt is kényszermunkára fogja, de ő a kőfejtés helyett titokban saját maga, pontosabban összebilincselt lábai kiszabadításán dolgozik. A templomban újabb áldozathozatal készül, amit a bedrogozott Indy jelent be monoton hangon: Friss húst és vért áldozunk Kálinak, a mi védelmezőnknek. Na és kiét? Hát bizony jónő szőkénkét, akit máris bevezetnek a terembe. A jól megismert selyempizsama helyett csinos áldozati ruhába öltöztették és már készítik is elő az áldozati ketrecet. A lány mindent látott, de semmit sem fog elmondani, mondja vészjósló hangon Chattar Lal miniszterelnök a matán álló Indynek. Willie kétségbeesetten szólongatja Indyt, segítsen már, miért nem csinál semmit, de a férfi a szer hatása alatt felé sem fordul. Willie egyik kezét lebilincselik a ketrecben, a főpapnak azonban az az ötlete támad, hogy a szívkivételt Indyvel végezteti el, így lehetne hősünk a szó minden értelmében szívrabló.

Úgy tűnik, félelmük alaptalan, mert a palota udvarán a maharadzsa miniszterelnöke, Chattar Lal fogadja őket. Hírből már ismeri a neves régészt, Miss Scott-tól el van bűvölve, Mister Picurról azonban eddig nem hallott. Meghívja a látogatókat vacsorára, ahol találkozhatnak jópár érdekes emberrel. Elsőnek itt van Blumburt százados a brit birodalom képviseletében, aki szintén ismeri Mr. Jones munkásságát. Előkerül a csinibe öltözött Willie, aki sejti, hogy a maharadzsa tele van dohánnyal, és érdeklődve hallja Laltól, hogy egyelőre nőtlen, mert még nem találta meg az igazit. Ami bizonyos fokig érthető. mert a vacsorán később megjelenő maharadzsa, Zalim Singh jó ha megvan 10 éves. Willie enyhén szólva csalódott, de Picur megvigasztalja: Talán kedveli az idősebb nőket.

Az Indy mozifilmek második darabját 1984 májusában mutatták be az Egyesült Államokban, lángoktól ölelt kis hazánkban ’86 július végén. Ez azért volt így jó, mert ’86 augusztus közepén intettem búcsút az előfelvételis katonai szolgálatnak, és pár nappal később már abszolválhattam is a moziélményt, újra civilben. A film sztorija 1935-ben, azaz egy évvel korábban játszódik, mint a Frigyládáé. Intimpistás érdekesség, hogy a női főszerepben (szó szerint) domborító Kate Capshaw a forgatás alatt olyannyira összemelegedett a rendező Spielberggel, hogy pár évvel később összeházasodtak. Utólag is gratulálunk. A korábban bevált módszer szerint ezt a filmet is három részben tárgyaljuk, egymást követő napokon.

Shanghajban nyitunk, az egyik helyi bárban zenés-táncos műsor látható, csinos szőke énekli Cole Porter szerzeményét, az Anything Goes-t ékes mandarin nyelven, na ebből nem sokat értünk. Táncolni a szuperszűk ruha miatt nem tud, de szerencsére van női tánckar, ők mozognak helyette is. (A Broadway zeneszerző Porter amúgy Indiana államban született, nem tudom, ez esetleg belső poén vagy csak véletlen.) Rosszarcú kínaiak figyelik a produkciót, akikhez fehér öltönybe öltözött ismerős alak csatlakozik: hősünk, Indy. (Még egy zárójel: ebben a cuccban pont úgy néz ki, mint James Bondként Sean Connery a Goldfinger bevezető jelenetsorában. És azt pl. a Reddit-ről is tudjuk, hogy ez nem véletlen, mert az Eon Films pár évvel azelőtt utasította vissza Spielberg kérését, hogy James Bond filmet rendezhessen. Kedvenc rendezőnk ezzel a filmes utalással reagált.)

Amikor pár hónapja elindítottam ezt a blogot, azt gondoltam, írok mindenféle vidám és számomra érdekes dologról. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy másként is alakulhat a helyzet, és szomorú dolgok miatt is klaviatúrát fogok ragadni. Pedig sajnos így alakult, mert alig két hónapon belül a harmadik, általam nagyra becsült muzsikus távozott az élők sorából Dusty Hill és Charlie Watts után. Szeptember 14-én, alig pár nappal 68. születésnapja után meghalt Póka Egon basszusgitáros.

A fáklyák kezdenek kialudni, a kígyók meg egyre merészebbé válni, nyilván ez a legjobb pillanat némi féltékenykedésre. Ezt a ruhát Belloqtól kaptad?, kérdezi dühösen Indy. Én csak próbáltam megszökni, mert te nem jöttél értem!, vág vissza Marion. Indy észreveszi, hogy az egyik falra vésett figura szeméből másznak elő a kígyók, aha, akkor mögötte nyilván üreg van! Felmászik a krokodilszoborra és némi küzdés után sikerül ledöntenie úgy, hogy a szobor faltörő kosként szakítja át a falat. A másik helyiség valami temetkezési terem, mindenhonnan csontvázak hullanak Marion nyakába, de jön Indy és kihúzza a lányt szorult helyzetéből. Szerencsére a terem túlsó felén lazán rakták a köveket és párosunk sikeresen kijut a szabadba. A közelben repülő várakozik indulásra készen, nyilván azzal szállítják el a frigyládát Berlinbe. Mire felrakják, mi is fent leszünk a gépen, mondja Indy elszántan.

A párocska tehát együtt gépre száll és Karacsi, valamint Bagdad érintésével Kairóba repül. Itt Indy régi barátjánál, Sallahnál szállnak meg, aki népes családja plusz egy valahonnan megszökött random majmocska (amin pont olyan mellény van, mint az Aladdin rajzfilmben látható társán) társaságában fogadja őket. Sallah szerint a németek minden valamirevaló régészt felfogadtak, őt is, és hatalmas területen folytatnak ásatásokat. Indy átadja neki a csúcsdíszt, Sallah tud valakit, aki megfejtheti a rávésett jelek jelentését. Hangot ad viszont annak az aggodalmának, hogy a frigyládát nem lenne szabad bolygatni, mert nem evilági dolog és halál jár a nyomában.

Kedvenc mozifilmünk idén lett 40 éves. De nem csak ezért veszem elő, hanem mert anno a hogyvolt.blog.hu-n tárgyalt Az ifjú Indiana Jones kalandjai c. sorozat nyitó posztjában jeleztem az olvasóknak, hogy a sori után a mozifilmeket is hogyvoltozni fogom. Nos, azóta sok minden történt a Dunán innen meg a Mississippin túl, az ígéret viszont ígéret, amit ideje teljesíteni, és ha nem a méltánytalanul tönkretett hogyvolt blogon, akkor ezen az új játszótéren. A mozifilmet 1981 júniusában mutatták be a Nagy Sós Vízen túl, de a létezett cucilizmus szokása szerint a magyar mozibemutatóra csak évekkel később került sor, 1985-ben. Sok elődumára nincs szükség, hiszen a filmeket mindenki ismeri és többször látta, hogyvoltot viszont még senki nem olvashatott róluk. Ezidáig, úgyhogy essünk neki az elsőnek, amit három részre bontva tárgyalunk, három egymást követő napon.

1936-ban egy dél-amerikai őserdőben menetelő háromfős csoporttal nyitunk, amit egy barna kalapos fickó vezet, de őt egyelőre csak hátulról látjuk. Meglehetősen rosszarcú kísérői azon aggódnak, hogy a helyi indián törzs megtámadja őket, a vezetőt azonban ez teljesen hidegen hagyja, ő csak valami Forrestalt emleget, aki még gondot okozhat nekik. Egy méretes sziklához érve a kalapos szétszakadt térképet vesz elő és ellenőrzi, tényleg jó helyen járnak-e. Valószínűleg igen, mire az egyik kísérő pisztolyt vesz elő, hogy a neki háttal álló kalaposra fogja, de alig húzza fel a kakast, hősünk lekapja az övén lógó ostort és meg sem fordulva kirántja vele a rosszarc kezéből a fegyvert. Csak ekkor fordul szembe velünk és így végre szemügyre vehetjük a keményöklű és szívdöglesztő, a megszólalásig Han Solóra emlékeztető akcióhőst, Indiana Jonest!

Az utolsó etaphoz érkeztünk a KFT születésnapi boncolgatásában. A rendszerváltás történelmi jelentőségű eseménye után, 1990-ben, nagyjából a demokratikus parlament megalakulása környékén jelent meg A nagy alakítás című lemez. Az Afrikához vagy az Elizabethez fogható sláger ugyan nincs rajta, de hozza a megszokott színvonalat. Elizabet helyett lett rajta Eszter, a meztelen nő, ezzel a számmal indul az LP. KFT-s csavarral szemléli az új idők új szokását, nevezetesen, hogy pucér csajjal minden terméket el lehet adni, nemcsak a cucilizmus hónaljszagában megszokott kártyanaptárt, hanem nehézipari termékeket is: kombájnt, gőzkalapácsot, vagy a dalban is szereplő hőlégballont. A rendőr foglalkozást firtató kérdésére viszont már nem köteles válaszolni a kishölgy, hiszen kikerült a hivatalos terminológiából a KMK (közveszélyes munkakerülő), és így már érthető az a nyitottságot (érted?) sugalló szakasz, miszerint: „És ha megkérdezi tőle a rendőrség, / Mégis miből éli nagy lábon életét, / Lába helyett csak a karját tárja szét.”