Ezt a részt 1973. március 17-én sugározta a Magyar Televízió Vidéki kastély címmel. A Greensleeves egyébként ismert angol dal a XVI - XVII. század fordulójáról, bővebben itt. Az epizódban meg lesz kérem minden, színesedik a paletta: fekete szereplők, elfelejtett földalatti labirintus, titkos ajtók, magyar beszéd, kardozás. Tehát hegyibe!

Továbbra is Angolhonban maradunk, kedvenc Danielünk az óhaza építészeti remekeitől elragadtatott amerikai turistát játszva érdeklődik egy vidéki kastély morcos őrzőjétől, hogy ki a büszke tulaj. A 15. lord Sinclair, hangzik a válasz. Danny megköszöni és elhajt, de csak a park hátsó frontjáig, ahol már várja az emlegetett earl. Miközben átmásznak a falon, párbeszédükből kiderül, hogy az ingatlan a Greensleeves nevű birtok, ami tényleg Bretté, ő azonban már hosszú évek óta nem használja, szerinte csak rom az egész és mindössze egy régi családi inas van megbízva az őrzésével. Ehhez képest viszont minden tip-top, a szép ződ gyep nyírva, az épület felújítva és éppen egy jónő lovagol át a parkon. Én ezt nem hívnám romnak, jegyzi meg Danny kétértelműen. Főcím.

Majdnem pontosan 45 évvel ezelőtt, 1977. június 30-án jelent meg a KISS hatodik stúdiólemeze, a Love Gun. Nem fogok itt wikipédiázni, csak az alap infókat hozom: 1973-ban alakultak és annak az évtizednek az egyik legsikeresebb hard rock bandája voltak az Egyesült Államokban. A klasszikus felállás az évtized végéig ez volt: Ace Frehley szólógitár, Paul Stanley ritmusgitár, Gene Simmons basszus, Peter Criss dob. Ki gondolta volna (legfeljebb az, aki rendszeresen olvassa a blogot), hogy gimis éveim egyik legnagyobb kedvence volt a csapat, a zenéjük jobban bejött, mint az AC/DC-é. És természetesen külön pikantériát adott a dolognak, hogy a cucilizmusban csak limitált információ állt rendelkezésre róluk, és ezekben a fő hangsúly a tagok egyedi stílusjegynek számító arcfestése volt; mindenki azt találgatta, hogy nézhetnek ki a maszk alatt. Tetszett a nevük írásmódja is a két villámmal, barátaimmal szívesen rajzoltuk tele vele a füzetborítóinkat, egészen addig, amíg aktív bányászból gyorstalpaló átképzés után töritanárrá avanzsált T. Ernő tanárunk magából kikelve közölte, hogy ez SS logó és tüntessük el azonnal. Jóvanakkor.

50 Heavy Metal Years címmel nyomja idei turnéját a hard rock és heavy metal egyik legnagyobbja, a Judas Priest. A csapat 1969-ben alakult Birminghamben, tehát 53 éve, de akkor miért szerepel ötven a turné címében, gondolkoztam el a netes jegyvásárlás közben. Aztán rájöttem, hogy ezt a turnét 2020-ban indították, de aztán a covid miatt le kellett állniuk. De van saját magyarázatom is: Rob Halford, a Hang, 1972-ben csatlakozott a bandához és tulképp a Priest azóta az, ami: megkerülhetetlen alapvetés a metálzene történelmében. Idén májusban döntés született arról, hogy az együttest beiktatják a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, magára a ceremóniára novemberben kerül majd sor. Nagy gratula innen is.

Kedvenc rovatom (talán nem csak az enyém) harmadik darabja következik, ám az ebben szereplő valamennyi szám, ellentétben a korábbi két írással, egyetlen előadótól származik. Vajon miért?, kérdezheti a kíváncsi olvasó és választ is kap rá a poszt végén.

A Judas Priest egyike a heavy metal legnagyobbjainak, 1969-ben alakultak és a mai napig aktívak, riszpekt. Érdekes módon ők voltak azok, akik a hard rock kedvencek közül a legkésőbb tűntek fel az életemben. Ellentétben a blogon korábban tömjénezett Scorpions, ZZ Top, AC/DC, Iron Maiden állócsillagokkal, a Priest igazából csak az egyetemi éveim alatt, 1986 után jött szembe velem. Oké, a nevüket és egy-két számukat már ismertem a gimiből (pl. az ikonikus Breaking the Law-t, a Freewheel Burning-et vagy éppen a Love Bites-ot), de az első teljes album, amire rátehettem a kezem, az az 1979-es japán koncertturnén készült Unleashed in the East c. lemez volt. Jó sorsom 1987-ben kivezérelt a Nagy Sós Vízen túlra, ahol Columbiában, Dél-Karolina fővárosában az egyik tartós fogyasztási cikk, amit beszereztem, ez a lemez volt kazettán. (A másik kettő könyv volt: az Animal Farm és az 1984 George Orwelltől.)

Az eredeti, 1972-es magyar sugárzásban ez az epizód Mindent vagy semmit címen került adásba. 

Elhagyva a Riviérát mostani terepünk Albion, ami ezúttal nem ködös, nyitó helyszínünk azonban nem vidám: temetőben vagyunk, egy fiatalember áll Robert és Jessica Lindley sírja előtt, szólván: „Így jobban jártál. Tudom, hogy nem kedveltél volna.” He?, kérdezzük Manuellel együtt.

Az ifjú Luke Skywalkerre hajazó ismeretlen ezután autójába száll és egy hamisítatlan vidéki angol kúriához hajt, ahol meglehetősen otthonosan kezd mozogni. A bárszekrény titkosan nyíló zárját például egyből megtalálja és tölt magának egy emberes adagot. A szobába lépő fiatal lányra azonban nem ez tesz nagy benyomást, hanem amikor a srác kijelenti, hogy ő Mark, a halottnak hitt bátyja. Meglepetésünkre a Jennynek szólított lány nem örömkönnyekben, hanem sikoltozásban tör ki: Az nem lehet, az nem lehet!, hajtogatja hisztérikusan. Főcím.

A Jazzy Rádió reggeli műsorsávja, a Millásreggeli elsősorban gazdasági hírekkel foglalkozik, de igen helyesen kulturális és történelmi témájú blokkokat is készítenek a műsorvezetők. A június 14-i adás „Mesél a múlt” c. rovatában Ács Gábor és Kántor Endre a budai Márvány utcának az átmenő forgalomtól kevésbe terhelt részében található Márványmenyasszony étterem történetét beszélte át telefonos interjú keretében Katona Csaba történésszel. A blogger többszörösen érintett a témában: zsenge fiatalságom a viszonylag közel található szülői (társas)ház miatt ezen a környéken is telt, kisebbik középső fiam innen nem messze járt oviba, pályaelhagyó történészként meg ab ovo érdekel a múlt és az ő mélységes mély kútja. Született budapestiként pedig elképedve és tehetetlen dühvel figyelem, hogyan teszi tönkre a harmadik Fidesz 2/3 szeretett városomat, vág ki minden fát, amit csak lehet (pl. Városliget, József nádor tér), költ eszetlenül milliárdokat a minisztériumoknak a Budai Várba költöztetésére, stb. stb., még nézni is tereh.

Ismét a nizzai reptéren vagyunk, de ezúttal nem érkezés, hanem távozás a téma: Danny üzleti útra indul Londonba, Brett a teraszról, az elmaradhatatlan kelléknek számító hölgykoszorútól körülvéve int búcsút neki. A géphez vonulás közben az egyik csinos utas (a rendkívül fotogén Susan George alakítja, az ilyen típusok nekem erősen az eseteim) leejt néhány papírtekercset, amiket a lovagias Wilde felvesz és vissza akar adni a lánynak

Közben felkelti figyelmét az egyik rajzon látható kecskeszakállas férfiportré, de mielőtt kiderülhetne, kit ábrázol, a tengerpart felől lövés dörren és a csaj összeesik. Danny reptéri csomagszállító furgonnal, Brett a teraszról lerohanva egy közelben álló random helikopterrel (!) száguld a lövés irányába, de az időközben odaérkező rendőrök segítségével sem sikerül a búvárruhás merénylő nyomára bukkanni. A lord meglátása szerint a golyót minden bizonnyal Dannynek szánták, és nem a lánynak. Főcím.

Egy éves lett a blogom, hurrá! Torta, whisky, pezsgő és más egyéb tudatmódosítók befigyelnek, mindenkinek köszönet, aki olvas, aki még kommentelni is szokott, annak duplán! Sokat gondolkoztam, mivel ünnepeljem meg ezt az évfordulót, végül úgy döntöttem, újraközlöm a zsenge fiatalságom kedvenc sorozatáról készült posztokat, ezekkel debütáltam a világot jelentő deszkákon szervereken 2010.07.02-án a hogyvolt.blog.hu-n.  Frissített képanyag és szöveg, heti egy epizód minden pénteken, jó szórakozást és nosztalgiázást kívánok minden érdeklődőnek!

Nos tehát, itt vagyunk a sorozattörténelem egyik legnépszerűbb párosának showjával, amelyben a korai 70-es évek autói, bikini viseletei és tízcentis műszempillái szolgáltak állandó kellékül a lightos bűnügyi történetekhez. Érdekesség, hogy a Nagy-Britanniában 1971 szeptemberében debütált sorozatot a magyar nézők alig egy évvel később már nálunk is láthatták a tévében, bár akkor még nem az összes részt, meghatározó élményt nyújtva ezzel a mai 50+-os korosztálynak, blogger included. "Tony Curtis, magyar hangja Sztankay István és Roger Moore, magyar hangja Láng József főszereplésével bemutatjuk a "Minden lében két kanál" című sorozat újabb epizódját..." Íme.

Mit adott nekem a címben szereplő öregúr? Két dolgot biztosan. Az első: amikor először láttam moziban a Gyalog galoppot (kb.14 éves koromban a tabáni Diadal moziban), annyit röhögtem rajta, amennyit filmvígjátékon addig még egyszer sem. Mit tudtam én 1978-ban a szocializmust építő Magyarországon, hogy mi az az angol abszurd humor. Csak azt tudtam, hogy a film verbális és képi poénjai totálisan bejönnek, és akkor is nevettem egy-egy vicces jeleneten, amikor a nézőtér nem nagyon. Kissé az én agyam is fordítva van bekötve, mindenben meg tudom látni az adott dolog fonákját és hajlamos vagyok kiröhögni a pátoszt. (Innen egyenes út vezetett a ’80-as évek KFT iránti, majd a ’90-es évek L’art pour l’art Társulat iránti rajongásáig.)

A második: a film felkeltette érdeklődésemet az Artúr király és a Szent Grál mondakör iránt, tudatosan kerestem az akkoriban elérhető művészeti feldolgozásokat erről. Moziban az Excalibur (1981), a Vígszínházban a Merlin avagy a puszta ország (1985), rajzfilmen a Sárkány és papucs (1990), könyvben az Egy jenki Artúr király udvarában, et cetera, ecetet rá. Sőt tudat alatt talán ez is motivált abban, hogy 1986-ban töri-angol szakon találjam magam a szegedi bölcsészkaron. Itt az angol lektor (aki mellesleg ír volt) többször tartott videoklubot, ahol az egyik rendszeresen bemutatott darab a Fawlty Towers (Waczak Szálló) volt, amin időnként úgy vinnyogtam, hogy a csoporttársak azt hitték, mindjárt leesek a székről. Na tehát, ha ezen előzmények után csak egyszer az életben véletlenül szembejött volna velem John Cleese az utcán, már attól tuti lehidaltam volna, de most, hogy több mint másfél órát egy légtérben tölthettem vele (még ha 2000 ismeretlen ember társaságában is), nem érzek mást, csak mérhetetlen örömöt.

A stadionkoncertek ideje sajnos lassan lejár, mert már alig van olyan csapat, amelyik vállal ekkora megmérettetést, meg hát őszintén: kik azok, akiket manapság alkalmanként 20-30-40 ezer ember megnézne? Nyilván nem sok ilyen van, az egyik kivétel a Maiden. A járvány miatt többször elhalasztott Legacy of the Beast turné időpontváltozásai után június 7-én végre ismét személyesen találkozhattunk az elnyűhetetlen fiúkkal. Amint az tudható volt, a csapat a horvátországi Splitben készült a turnéra, majdnem egy teljes hónapig próbáltak ott és az eredmény kiváló lett. Az első koncert is déli barátainknál volt, május 22-én Zágrábban kezdte a banda a kamionok újabb vonulását Európán keresztül. Budapestre a kies Helsinkiből érkeztek.