Korosztályom egyik legmeghatározóbb személyisége február 13-án ünnepelte 77. születésnapját maratoni hosszúságú koncerttel a Sportarénában. Spoiler: számomra maradandó élmény volt, és annyi minden jutott közben eszembe, hogy a poszt végül meghaladta az egyszerre végigolvashatóság határát, ezért két részben bocsátom az érdeklődők képernyőjére.
A magam részéről a Klubrádióban egy héttel korábban Kadarkai Endrével készített interjú meghallgatásával és számos emlék felidézésével készültem az eseményre. Gimis éveim nagyjából egybeestek a Hobo Blues Band indulásával és bár az 1980 augusztusi Hajógyári-szigeti Fekete bárányok koncertről információ hiányában lemaradtam, de az év őszén a koncert kalózfelvételéhez sikerült kazettán (mi máson?) hozzájutnom és rongyosra hallgattam. Szüleimtől pedig az év végén megjelent első HBB lemezt kértem karácsonyra, amit annyiszor hallgattam végig, hogy a tű helyenként már szinte átlyukasztotta a vinylt, főleg a Mindenki sztár és az Operett c. felvételeknél. Földesnek nincs hangja, oké, de ahogyan és főleg amiről énekelt, az teljesen új és szokatlan volt a(z akkori) pártállam idején.
A cucilizmus három T (támogatott, tűrt, tiltott) kategóriájában a HBB a tűrtbe tartozott, a közönség körében éppen ezért (is) rendkívül gyorsan népszerűvé vált. Egyszerre tudta megszólítani az értelmiségi és a kevésbé művelt tömegeket, előbbit a helyenként költői szövegekkel, utóbbit a bluesos és a gyakran keményrockos zenékkel. Földes igazi kultúrmissziót képviselt olyan előadók mainstreambe emelésével, akik finoman szólva sem voltak a hatalom kedvencei. Én például először Hobótól hallottam Allen Ginsbergről, Jack Kerouacról, Faludi Györgyről, József Attilától meg olyan szuggesztív erővel tudta előadni a Hetediket, hogy a hátam beleborsózott. A Póka Egonról szóló posztban már írtam arról, hogy HBB koncertekre főleg a Budai Ifjúsági Parkba jártunk, mindig telt ház volt, és amikor Földes felszólította Billt, hogy vigasztalja meg a közönséget hosszúlábú asszonyával, elszabadultak az indulatok és egymás hegyén-hátán ugrálva csápolt több ezer ember.
Ahogy Tátrai Tibusz fogalmaz az egyik interjúban: „Laci a magyar popzene szerény kis parányi szemétdombján egy hihetetlen, gyönyörű szép nagy … halaskonzerv.” (Ezen percekig röhögtem, mert eszembe jutott a zseniális Kukori és Kotkoda sorozat vonatkozó epizódja.) Földes és a HBB tényleg különleges kategóriát jelentett a létezett szocializmus idején, ezt én is éreztem. Ugyan 15 – 16 évesen az ember nem sokat filozofált a rendszer ellentmondásain, inkább folyamatosan szerelmes volt (nyilván én is, bár azok a viszonyok legtöbbször csak 50%-osak voltak: én szerettem volna, de a kiszemelt lány nem). De Hobo mindig kimondta a szarról, hogy szar, iróniával gúnyolta a rendszert, ami teljesen új szemléletmódot jelentett számomra, és pl. a Kossuth rádió helyett egyre gyakrabban tekertem a Szabad Európára vagy az Amerika Hangjára. És igaz az is, hogy a Hobóék által előadott verziók sok esetben jobbak voltak, mint az eredetiek, gondoljunk csak a Hey Joe-ra (természetesen maximális riszpekttel Jimi Hendrixnek).
Na hát ilyesmik kavarogtak a fejemben a Papp László Aréna felé menet, na meg az, hogy február 13-a Budapest felszabadulásának napja is. Utoljára szinte napra pontosan 11 évvel ezelőtt láttam ugyanitt Hobót a HBB 2011. február 12-én adott búcsúkoncertjén. Az rendkívül jól sikerült buli volt, vicces és megható, több mint két és fél órán át tartó gyönyör. A fent linkelt Kadarkai interjú végén Hobo azt mondta, hogy a mostani közéleti gyűlölködés ellensúlyozására és közelgő, elkerülhetetlen térdműtéte ellenére meglehetősen vidám hangulatú koncertet fog adni és ha ő ezt mondja, akkor úgy is lesz. Az előzenekar a Jazztelen volt, akiket nem ismertem eddig, mindenesetre remek pörgős blues rockot nyomnak, ráadásul a Vasárnap c. klipjükben szerepel a jelenleg legszebb szemű magyar színésznő, Törőcsik Franciska. Illedelmesen csak alig félórás blokkot nyomtak, hogy időben átadhassák a színpadot az est ünnepeltjének.
Ami ¼ 9-kor meg is történt, konckertkezdésként szokatlan módon Hobo egyedül állt ki a függöny elé. Megköszönte a rengeteg jókívánságot, amit a covid fertőzése idején, illetve a mai születésnapja alkalmából kapott, és közölte, hogy igyekezett a lehetőségekhez képest vidámra hangolni az estet. Majd arról beszélt, neki mennyire fontosak a nagy elődök, így lesznek őket megidéző részek is. A zenekar Hobo és bandája, azaz Kiss Zoltán, gitár, Gál István dob, György Attila, basszusgitár, Igali Csanád, billentyűsök, Büdi Szilárd, gitár, szájharmonika, tehát egyetlen volt HBB-s sincs köztük, sőt a zenészek átlagéletkora még a fele sincs Hobóénak. Az első szám a Halálapa blues, a háttérben kivetített képeken a közelmúltban elvesztett barátok láthatók: Póka Egon, Baksa-Soós János és Kóbor János. A tiszteletadás után Hobo és barátai belecsaptak a 45-ös blues-ba ami az 1986-os „Esztrád” c. lemezen jelent meg és akárhogy nézzük, a művész talán legerősebb önéletrajzi ihletésű felvétele. A vetített háttér képei az 1944 - 45-ben felrobbantott budapesti hidakat mutatják.
Tovább a Földesi úton (bocs) elérkezünk 1968-ba, amikor is januárban az akkor MSZMP pártlap Népszabadságban megjelent egy cikk az Omega Klubról (ami akkoriban a Kinizsi utcában működött, ha jól tudom). Az írás annyira nem tetszett Földesnek, hogy válaszképpen írt egy számot Lakáj dal címen Doleviczényi Miklóssal (a Kex egyik tagjával), amit elő is adtak a klubban. Hobo elmondása szerint a szövege miatt Szalkai Sándor későbbi filmrendező feljelentést tett ellene és többször meg kellett jelennie a Deák téri Rendőrkapitányságon (a mai Kempinski Szálloda) kihallgatásra. Részlet a dalból: „Jutott egy jó hely neked. / Használd csak a nyelvedet, / Így még sokra viheted. / Biztonságban vagy, a szád tehát nagy. / Príma lakáj vagy.” A fiúk elnyomják a számot szuper blues alappal (a háttérben két animált fehér patkány táncol a zenére), és bár a végét kicsit elrontják, kit érdekel. Hobo nevetve mentegetőzik, még sosem játszották ezt közönség előtt, és hozzáteszi: „Egyes rosszindulatú zugfirkászok szerint a dal szövege ma is aktuális.” Nem mondod, Laci?!
Az előzőhöz kapcsolódva következik a Csillagok ne ragyogjatok, aminek szövegét Földes, a zenéjét Baksa írta, és a Kex egyik legismertebb száma volt. (Annak idején a HBB is szinte minden koncerten eljátszotta.) Megtudjuk, hogy a HBB első lemeze ezzel a dallal indult volna, de a cenzúra nem engedte, merthogy Baksa-Soós a családjával együtt 1971-ben az NSZK-ba disszidált. Majd jön a Ki vagyok én?, ami szintén az első lemezen jelent meg, a közönség természetesen a refrén kérdésére egy emberként kiáltja: Hobo! Ezt követi a Gazember, ami a HBB második lemezén jelent volna meg, de azt a cenzúra kompletten betiltotta 1981-ben. A nők miatt lettem ilyen gazember, mondja a refrén, a kivetítőn ennek megfelelően különböző modellcsajok jönnek-mennek, riszálnak. Következik a Rolling Stones blues, amit annak idején csak kislemezen adtak ki (párban a 3:20-as blues-zal), a szám előtt Hobo utólag is elnézést kér a szövegben szereplő kínrímekért. (Méghogy kínrímek, nekem akkor is és azóta is bejön a szöveg.)
Előreugrunk a 2019-es „Hé Magyar Joe” dupla CD-re, ennek nyitó száma jön, A család. Majd vissza a Hobo Blues Bank korszakhoz, következik az Operett az együttes első lemezéről, a vetített háttéren természetesen Rátonyi Róbert és a női kar táncol a Csárdáskirálynő archív felvételéről. Földes felidézi az 50-es éveket, amikor szinte mindent betiltottak, de a nevetést nem tudták. És jött a két Latabár az 1984-es „Esztrád” c. lemezről, a háttérben természetesen a két ismert színész testvérpár képe. Következik egy sikeres migránstörténet, konferálja be Hobo a következő számot, és felcsendül a Leila, az arab démon a 2020-ban megjelent „Rejtő Dekameron”-ról (CD és képregény egyben). Budapest legjobb hastáncosa lett egy bevándorlóból, ez a dal lényege: „Mindenki Leilától lázas, legyen az szingli vagy legyen házas… Messze Arábia, Dubaj vagy Katar, hogyha Leila táncol, tombol minden magyar.”
Egy rövid átkötő szövegben Hobo tréfásan mérgelődve megjegyzi, hogy az előző napon szintén az Arénában tartott Bangó Margit estre a koncertszervezők meghívták Schmuck Andort, bezzeg az ő mai műsorára meg nem. Saját maga és a közönség megvigasztalására újabb dal jön a Dekameronból, a Gorcsev Iván elvtárs. A kuplé alapra épülő dalból megtudjuk, hogy Gorcsev Iván igazán jó választás lenne külügyminiszternek: „Nyugodtan küldhetjük az Európa Tanácsba, nem szarik be senkitől és nem szorul tanácsra.” Ezt követi a Kisember Földes 2009-es szólólemezéről, a „Circus Hungaricus”-ról. Majd ugyanerről a lemezről elhangzik a Circus Europa, aminek zenei alapja megegyezik a Közép-európai hobo blues I.-ével, de azon a lemezen, ill. most a koncerten új szöveget kapott:
"Mikor még kiskölyök voltam, ötéves srác, / Csak a cirkusz érdekelt, nem a zene meg a színház.
Felnőttem rég, hetvenhét vagyok, / De még mindig úgy érzem, cirkuszban vagyok.
Jön a rezesbanda, a legnagyobb dobás, / Brüsszeli karmester, párizsi trombitás,
Londoni a szaxis, svéd lány a fuvolás, / Római a prímás, madridi a kontrás.
A fellépők sztárok, a személyzet is pazar, / Svájci a pénztáros, de a vécés néni magyar."
A szülinapi izgalomban Hobo elrontja a szöveget, párizsi karmestert és brüsszeli trombitást énekel, a szám közben és a végén is elnézést kér keresetlen szavakkal: „Elbasztam, bocsánat!” Természetesen senki sem akarja a fejét venni, a közönség hangos ovációval fogadja a mentegetőzést. Jön Az oroszlánszelidítő vallomása a balerinának, lírai dallam és szöveg, ha azt mondom, a közönség párás szemmel hallgatta, akkor nem járok messze az igazságtól. A kivetítőn ezalatt felesége, Eigner Márta fényképe látható, akivel 30 éve házasok és van két lányuk, ezúton is gratulálok tiszta szívből.
A következő blokk a HBB (szerintem) legnagyobb durranásának számító 1984-es „Vadászat” c. dupla album pár számát tartalmazza. A fattyú reménytelen szerelme és halála c. dallal indul: „Üvölt a szél és kacag a hold, anyám egy hajtó asszonya volt, április 4-én ellovagolt, sosem tudom meg, apám Hansi, Sztyopka vagy Béla volt.”, konferálja fel Hobo. Ezt követi A lakoma, („aki magyar, addig eszik, míg a koporsóba teszik”), majd következik a kereskedelmi rádiók által rendszeresen játszott és slágerré vált A hajtók dala. („Teérted hajtok, mindened meglegyen,” stb.) A blokkot a Mesél az erdő zárja, a blogger legnagyobb kedvence a lemezről, de Hobo ezt is a mai valósághoz igazítja a felkonfban: "Ezt a dalt ma már nem lehetne megírni, mert a vadak meg vannak számolva, a szerelmesek nem járnak oda, partizánok nincsenek, mesék se nagyon. Ma már pusztul, nem mesél az erdő."
Az orosz Jim Morrison, azaz Vlagyimir Viszockij dala, a Farkashajsza következik. Amint az tudható, Viszockij József Attila és Jim Morrison mellett Hobo hármasoltárának tagja, két lemezen is kiadta (1998-ban és 2012-ben) verseinek megzenésített magyar fordításait, amiket ő maga készített. A magam részéről Viszockijról gyermekeim anyjától hallottam először szerelmünk hajnalán, a rendszerváltás körüli években, neki orosz szakosként már a rendszerváltás előtt fő kedvence volt, és az a mai napig. Viszockij igazi szuggesztív egyéniség volt, elképesztően sajátságos orgánummal, akinek dalait a Szovjetunióban természetesen betiltották és csak bűnrossz minőségű kalózfelvételeken lehetett hozzájuk jutni. A Farkashajsza költői képekben mondja el, mennyire esélytelen volt bármilyen tiltakozás vagy ellenvélemény kifejtése a brezsnyevi Szovjetunióban, közben a kivetítőn különböző civil tiltakozások és tüntetések felvételei láthatók.
„Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra / Szopós kölykökre és anyafarkasokra
Üvölt a sok hajtó, tombolnak a kutyák / A jelző zászlók közt vér ömlik a hóra”
Akit érdekel eredetiben, az megnézheti itt. Elképesztő, ahogy egy szál gitárral és az énekkel milyen erős jelenlétet produkál. Viszockij 42 évesen halt meg szívrohamban, alig egy héttel az 1980-as moszkvai csonka olimpia megnyitója után.
A következő szám a Blues Jim Morrisonnak a 2001-es Morrison lemezről.
„A tévé ugat: Itt a Nyugat / Minden magyar McDonald's-ban mulat
Kólásüveg a Föld farka / Amerika marka rajta
Költő nem jár kamatlábon / Vissza ne gyere, barátom!
Régen nem szívok és már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison”
Én a Doorst is középiskolás éveim alatt ismertem meg, és egészen különleges hatást tett rám, a „Hello I Love You” c. szám szövegét le is fordítottam méltán ismeretlen gimis zenekarunk, a Rectum számára. (Részlet ebből: „Helló, szeretlek, mondd meg a neved / Helló, szeretlek, hadd játsszam veled! / Úgy simul elé a járda / mint kutya a cukrot várva / Azt hiszed, hogy majd észrevesz / és a te saját ékszered lesz?”)
Morrison nem volt még 28 éves sem, amikor 1971-ben meghalt, valószínűleg kábítószer túladagolás következtében.
Folyköv itt.
