Az eredeti sugárzás dátuma 1970.03.15.

Óvakodj március idusától!, ezt a figyelmeztetést már Julius Caesar megkapta, mégis történt, ami történt. Az irodalomban akár Shakespeare úrtól is hozhatnánk példát: „Beware the Ides of March”, olvashatjuk a vonatkozó dráma első felvonásának 2. színében. „Őrizkedjél Martius idusától”, fordította magyarra Vörösmarty. Kedvenc családunk irodalmi ismeretei vagy hiányosak, vagy nem foglalkoznak a figyelmeztető jóslattal. Ugyanis pont március 15-én indulnak kirándulni, jó levegő, jó idő, középkori várrom, mi kell más? Kriszta egyből fennterem a legmagasabb várfokon és lábát kalimpálva nézeget szerteszét. Géza fényképez, Paula az egyik kihelyezett táblát olvasgatja, miszerint innen indult az a titkos folyosó, amin éjjelente a várúr titkos kalandokra kiosont. Milyen praktikus lehetett, sóhajt Géza, de neje lehurrogja: Te csak ne sóvárogj!

Blöki nekilát kaparni és előás egy régi pénzdarabot. Aladár hiába kéri tőle, az anyagias jószág csak gazdija megkezdett szendvicséért cserébe hajlandó lemondani a leletről. Géza szerint a tallér megérhet vagy száz forintot is, mire Paula további ásatásra bíztatja a kutyut. Ami még két érmét hoz napvilágra, ám ekkor megjelenik a biztonsági őr és harsány hadonászással a látogatóktól az eb eltávolítása foganatosításának szükségességét kéri az ásatási területről. Merthogy volt már rá példa, hogy a látogatók ölebe kikapart valami ezüstpénzt és azt a feketepiacon értékesítették ezer forintért!

Paula „okos kutya” felkiáltással simogatni kezdi Blökit, Géza is kész a távozásra, az együttműködési készséget látva az őr kacifántosan blikkfangos jogi nyelvezettel búcsúzik tőlük. Hol tanulta bátyám ezeket a nyakatekert kifejezéseket?, érdeklődik Géza. Állami ítéletvégrehajtó voltam, kérem, jön a felelet a stilizált akasztófát simogató közegtől. Mézgáék minden további szó nélkül kocsiba vágják magukat és elporoznak.

Hazaérve első dolguk áthívni Márist, a főiskolai tanár hosszan vizsgálja az érmét kézi lupéjával, majd közli, a latin nyelvű felirat szerint a pénzt Vak Béla király verette, és Máris hajlandó 2000 jó magyar forintot adni érte. Mézgáék összesúgnak és kapzsiságtól fűtve felemelik az árat 2500-ra. Meglepetésükre a szomszéd elfogadja az új árat, Géza már nyújtja is a tenyerét a lovettáért, de Máris lehűti: Mézgák 3300-zal tartoznak neki, úgyhogy abból levonva a kért összeget, már csak 800 forint adósságuk marad. Hoppácska, hőseink nem pont így képzelték el a dolcsevitát. Kétségbeesésükben felajánlják a másik két talált érmét is, szerencsére Máris ezeket is megvenné, de nincs nála annyi kápé, majd másnap kiveszi a takarékból.

A szomszéd távozása után Mézgáék azon kezdenek agyalni, hogy csak vissza kéne menni a romokhoz újabb értékes érméket kiásni, éber őr ide vagy oda. Paula valamelyik újságban olvasott is egy kincskereső szerkezetről. Géza szivarra gyújt és közben elméjében is fény gyullad: szerkezet, motyogja és besiet Aladár szobájába. Ahol azzal kell szembesülnie, hogy fiacskája az atyai esőkabátból gázzal töltött meteorológiai ballont készített. Géza két kézzel igyekszik magához ragadni a megcsúfolt ruhadarabot, hiába figyelmezteti Aladár az égő szivar jelentette veszélyre. A robbanás persze be is következik, így egyszerre mondhatunk búcsút egy izgalmas meteorológiai kísérletnek meg egy alig használt esőkabátnak. (Kern András hasonló című dala megvan?)

A durranás, majd a családfő fenyegetőzései okozta izgalom elülte után a hímek behívják a rádión M/X-et. A hanghullámok ismét megindulnak csigavonalban a tér-idő kontinuumon át és Öcsi már jelentkezik is. Géza pár szóban elmondja, hogy XIII. századi pénzérméket szeretne összegyűjteni, Öcsi persze tud segíteni, véletlenül pont van neki egy időkibővítő nevű szerkezete. Barátilag figyelmezteti ősét a régmúlt jelentette veszélyekre, majd beprogramozza a ketyerét a kért évszázadra és elküldi fénypostával.

Csak meg kell nyomni rajta a piros gombot, így eljutnak a XIII. századba, de a készülék fél óra eltelte után automatikusan visszahozza a tulajt a saját idejébe, úgyhogy nem kell nagyon aggódni. Ezt azért majd még meglátjuk. A nagy izgalomban Géza persze megint nem nyitja ki időben az ablakot, így ez a készülék is üvegcserepek között landol a párkányon. Hogy lehetne elérni, hogy ilyenkor ne törjön ki az ablak?, mereng apuka, mire Aladár kész a válasszal: nem kell beüvegeztetni. Hibátlan.

És Aladárnak az az észrevétele is hibátlan, miszerint nem kell halogatni a kincsvadászatot, induljanak el most mindjárt éjjel. Mert egyrészt hátha lemerül a kütyüben a töltés, másrészt meg minden kincsvadászat ideális ideje az éj leple. A kiccsalád kocsiba pattan és nekivág az éjszakai országútnak. (Omega, valaki?) 

Amikor elérkeznek a várromhoz, Aladár megnyomja a piros gombot, mire a romból épségben meredező várkastély lesz: máris megérkeztek a XIII. századba. Géza továbbhajt, de váratlanul nem szívélyes fogadtatás várja őket: minden irányból nyílvesszők suhannak, az egyik telibe találja Paula széles karimájú kalapját. (Ami ideális viselet kincsvadászathoz, amint az köztudott.) Oltári jó kalaptű!, vihog szokás szerint Kriszta.

A CS 47-69 frg rendszámú gépkocsi pár pillanaton belül úgy néz ki, mint egy sündisznó.

Aladár biztatására Géza felkapcsolja a reflektort, ennek hatására az elősereglő fegyveres vitézek félrehúzódnak, sőt némelyikük féltérdre ereszkedik. Géza becélozza a felvonóhidat, ám azt a várvédők az utolsó pillanatban felhúzzák, így a gépjármű a vizesárokban landol. A behatolókat körbeveszik a várvédők (a jobb hátsó kimondottan hasonlít a Monty Python Fekete Lovagjára) és zordonan közlik, hogy a vár ura elé kell vezetniük a társaságot. A titkos útvonal miatt természetesen be kell kötni a szemüket.

(Na most én sem középkorász, sem várparancsnok nem vagyok, ezért nem értem, hogy ha csak egy út vezet be egy várba, a függőhídon át, akkor mi a fenének kell bekötni a szemeket?)  

A marcona várúr elé lépve Géza udvariasan bemutatkozik, ám a magyar nyelv 800 évnyi különbözősége miatt kissé nehezen értik meg egymást. Mézga Géza bérelszámoló vagyok a XX. századból Budapestről, nyújt kezet a fater a várúrnak, ám az simán csak rablóknak tartja az egész csapatot, akik tüzes szekéren érkeztek az ő kifosztásukra. Géza próbál magyarázkodni Blökiről és az általa kikapart érmékről, de a várúr tudja, miről van szó. Ezek itt az „ürdüng cimborái”, akik az ő kincseinek elrablása miatt jöttek.

Embereivel máris elveszejtetné a szerencsétlen ebet, de Paula, félretolva a pipogyáskodó Gézát, alaposan leoltja a marcona várurat. Maga már régóta nincs, és mi nem hiszünk a kísértetekben!, közli határozottan. Mars vissza a kriptába!, vágja oda zárszóul, mire a várúr felordít: Ispán! (Mintha csak a pár évvel később készült Lúdas Matyi rajzfilm földesurát hallanám.) Rövid sutyorgás után már kész is az ítélet: a férfiembert nyakazza le a bakó, míg az asszonyállatot vessék máglyára! Hoppácska.

Végső kétségbeesésében Géza Aladártól kér segítséget, van-e valami jó ötlete a megmenekülés sikeres kieszközlése érdekében. Két perc múlva lesz, mutatja Aladár a ketyere visszaszámlálási kijelzőjét, addig húzzátok az időt, mondjuk uszítsátok rájuk Blökit.

Paulát két marcona hóhérsegéd elkezdi vonszolni a máglya felé, ezt látva Géza habozás nélkül ráuszítja Blökit a várúrra. Az veszettül csapkod ugyan a buzogányával, de méltó ellenfélre talál a XX. századi kutyuban. Eközben Gézát is a hóhér tökére, pardon, tőkéjére vonják és az ítéletvégrehajtó már emeli is pallosát, hogy lesújtson. Blöki nekiugrik és szaggatni kezdi a hóhér munkaruháját, utálnék árvaházba kerülni, motyogja Kriszta maga elé, rádöbbenve, hogy ez az egész talán mégsem egy vicces kabaréjelenet.

Még húsz másodperc, számol vissza Aladár feszülten, és pont amikor a bakó lesújt, az egész család újra a XX. századi várromnál találja magát. Koszosan, ziláltan, de élve. Ám ekkor rájuk támad a régről ismert éjjeliőr, akinek ily cizellált szavak hagyják el foga kerítését: Kik maguk? Záróra utáni illetéktelen itt-tartózkodás végrehajtása miatt rendőrhatósági közeg beavatkozását fogom igényelni!

Fussunk!, adja ki az ukázt Géza, de Paula csak nehezen akar menekülni, mert hát mi lesz a sok kinccsel?! Majd túlórázom, de most sipirc, feleli Géza, és a család ismét heves sportolásba kezd. Hát kellett ez nekem? Ó, ha Hufnágel Pistihez megyek feleségül…, de már késő!, lihegi Paula sprintelés közben. Mire Géza indignáltan, a mögöttük trappoló éjjeliőrre sandítva: Miért, hát nem látod, hogy még mindig futnak utánad a férfiak?