Újabb átkötésként Hobo elszavalja Petőfitől a Farkasok dalát, majd a srácok belecsapnak a lemezen ugyan nem szereplő, de Hobonak (és a blogger kedves feleségének) fő kedvence, Vlagyimir Viszockij egyik legmegrázóbb dalába, a Farkashajszába. Kiss Zoli fenomenális gitárszólót nyomat, elképesztő, a szong végén az egész Aréna egetverő ovációval köszöni meg a produkciót.
Újabb vers, ezúttal Pilinszky Passiója, majd következik Az áldozatok áriája. („Mindenütt kopók és vérebek, / Szagot kapott a falka, / Mentsd az életed!”)
Aztán megint vers, pontosabban egy rövid részlet a Medáliákból (József Attila):
„Barátommal egy ágyban lakom, / nem is lesz hervadó liliomom,
nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam, / ölni szeretnék, mint mindannyian”
Jön Az üldözés rövid, de véres, illusztrációként a kivetítőn vér csöpög a hóra. Hobo ismét egy Pilinszky verset szaval el, a Harmadnapont, ezt követően a banda újabb kitérőt tesz és eljátssza a Stonestól a Szimpátia az ördöggel c. klasszikust.
Innentől már ismét csak a lemez dalai következnek eredeti sorrendben: A vak zenészek kara lassan lépked a fűben; A zsákmány terítéken, szépen elrendezve; A vadászok bevonulása és az ünnepség kezdete, közéjük illesztve egy újabb saját versrészlet:
„A vadőr lelkéről a nagy nyomás lemegy: / Épségben hazament Leonyid Medvegyev.
Reszket a pártelnök, a szag mindent elárul / A vécés néni beszól: Előjöhet, Kovács úr!”
A vadászok bevonulása közben Nemes Zoli olyan zongoraszólót nyom, hogy Hobo is meglepődik és külön tapsra buzdítja a közönséget. Következik A lakoma, azaz a gulyáskommunizmus dicsérete:
„Legyen ebéd vagy vacsora, / Életformánk a lakoma.
Aki magyar, addig eszik, / Míg a koporsóba teszik.”
És ha korábban már volt Petőtől A farkasok dala, Hobo most elmondja a párját, A kutyák dalát. Hozzátéve, hogy ezt a verset cenzorék annak idején szintén nem engedték rátenni a lemezre. Ami a szöveg ismeretében érthető.
Következik A vendégsereg tánca, a refrén alatt („Táncolj, táncolj világ / táncolj mindenen át”) a háttérkivetítőn kitűnő ötletként két ismert diktátor és tömeggyilkos, Adolf Hitler és Vlagyimir Putyin karikatúra figurája táncol.
Lassacskán a lemez végére érünk, jön Az orgia, tele mindenféle irodalmi és egyéb utalással, beleékelve Pilinszky Négysorosa. És hogy a dalszöveg még mindig mennyire aktuális, azt bizonyítja, hogy annál a sornál:
„Mindenki a Parlamentbe igyekszik, ahol a paraziták parádéján a patkány a prímás”,
az értő közönség hangosan hujjogat, füttyög és tapsol.
Zárásul minimalista megvilágításban és csak zongorával kísérve Hobo elénekli a lemez utolsó dalát, ez A bolond levele a kisfiúnak, az Aréna népe vele énekel. A végén egetverő ováció, dobogás, Hobo megköszöni a közönségnek a sok támogatást, szeretetet, majd a zenészek bemutatása után a csapat levonul. A kivetítőn pedig Hobo köszönetet mond egykori zenésztársainak, akikkel anno a lemezt készítette: Deák Bill Gyulának, Tátrai Tibornak, Döme Dezsőnek és Póka Egonnak.
1 óra 40 percnél tartunk az órám szerint, na de ki hallott már olyat, hogy a mi Lacink 120 percnél rövidebb koncertet adjon?! És most sem lesz másként, mert a bohócruhát levéve Hobo kedvenc csíkos pólójában tér vissza a banda tagjaival a színpadra, és gyakorlatilag leadnak még egy, majd’ egyórás koncertet. Ebben a blokkban régi és újabb dalok váltakoznak, mindjárt a legutolsó, tavaly novemberben megjelent Hobo Rádió c. lemezzel indítanak, pontosabban az azon található Csipcsirippel. Hobo egy ponton tettetett haraggal leállítja a zenészeket: micsoda dolog, hogy zeneakadémiát végeztek és egy ilyen egyszerű csiripelős dal refrénjét nem tudják átéléssel előadni. Bezzeg a közönség!, fordul felénk, mire a tizennégyezres kórus elénekli a refrént, hangereje tényleg lekörözi szegény bandatagokét.
Visszalépünk a Hobo Blues Band korszakhoz, jön ’88-ból a Rohadt rock and roll, egyike azon dögös számoknak, amikért HBB koncertekre jártunk. Plusz Hobo ars poeticája is benne van:
„A zene szült engem, s a nemzedékem, / A zene az utolsó menedékem,
Tudom, hogy egyszer a zene öl meg, / Zenével adjanak vissza a földnek!”
Következik az Éjszakai Budapest blues, a 90-es Tábortűz mellett c. dupla lemezről, majd újra a közelmúlt, a Circus Europa. Ballagunk tovább, jön egy szintén viszonylag friss dal, Az ám, hazám. Mélységes csalódottság a jelenkori viszonyokban, csak pár sor belőle:
„Lehetne prológus vagy epilógus, / A hazugság lett a jó magyar virtus,
Sosem múlik el, mint a koronavírus. / Az ám, hazám.”
A csalódottság érzése marad a következő dalban is, ami az Új Magyarország a Hé, Magyar Joe! c. 2018-as dupla lemezről.
„Gyalázzák egymást ismeretlenek / álnevek mögött sunyin lapulva
És a gyerekek mind Nyugatra mennek / és hízik a bunkó nomenklatúra
Mondják: szolgának lenni jobb, mint rabnak / és mint Petőfi kutyái, talpat nyalnak
Mindegy, hogy zsidó, cigány vagy magyar / Neki van igaza és ölni akar
Ilyen lenne a szabadság? Így fogadott engem az új Magyarország.”
Na de ne süllyedjünk teljes kétségbeesésbe, hiszen a sajtó teszi a dolgát, feltár minden disznóságot, főleg a KESMÁ-hoz tartozó lapok ugyebár. Ja, nem, bocs, mindenesetre jön a Hashajtó sajtó, egy szintén friss darab:
„Édesen horkolok, zörren az ablak / Megjött a parancs, nyalni induljak….
… A rocktól félek, a bluestól hányok / mindig lenéztek engem a sztárok
Nem lettem senki, írni se tudok / tévésnek nyalok, zenészbe rúgok….
…Álnéven írok, kommentelek, csak sajtó vagyok, ne lőjetek!
Hashajtó sajtó, nem lesz több gyötrelem, Hashajtó sajtó, ez, ami kell nekem
Hashajtó sajtó, jobb, mint a gyógyszer, Hashajtó sajtó, nem kell több óvszer!”
Egy kis líra megint, mert érkezik a Pécsi lány, szintén új dal, szintén a Hobo rádióról. Reménytelen vágyakozás egy jóval fiatalabb lány iránt, ezt a magam részéről egyre jobban megértem, bár még nem vagyok 79, mint Hobo.
És jön a fenomenálisan összerakott koncert legmeghatóbb pillanata: Hobo Kiss Zoli egy szál gitárjától kísérve elénekli az Amíg élek, játszom c. önvallomást.
„Voltam híres, voltam nagy sztár, / Elhittem, hogy zseni vagyok,
Mára nem maradt semmi más, / Csak a múltam, meg a dalok.
Amíg élek, játszom, játszom, amíg élek.”
A szám végén a közönség egetrengető ovációval és vastapssal jelzi háláját az őszinte szavakért és az eltelt negyvenakárhány év meghatározó dalaiért. A zenésztársak jammelnek kicsit, na ebből vajon mi lesz? Hát a Középeurópai hobo blues II, a legelső HBB lemezről, aminek szövegét különös ötlettől vezérelve annak idején a gimis kémia füzetem belső borítójára írtam rá, mit mondjak, V.G. tanárnő enyhén szólva nem örült ennek, amikor meglátta. De ez az emlék csak futólag suhan át rajtam, mert elnyomja az Aréna közönségének hangereje, mindenki énekli a szöveget, Hobo úgy dönt, átadja nekünk a terepet és ő inkább csak vezényel.
„Ne bántsatok engem, mert én nem haragszom”, énekli a záró sort Hobo, a közönség természetesen nem haragszik, pont ellenkezőleg. Perceken át tartó hangos ovációval köszöni meg a szuperül felépített maratoni hosszúságú estét. Hobo lecsendesít mindenkit és utolsó darabként előadja A norvég mészégető balladája c. verset. (Az eredeti verzió Latabár Kálmáné, itt megtekinthető, a ballada 33:00-nál kezdődik.)
„Ég a mész, ég a mész / Barna kislány, hová mész?
Égetem a meszetet / Csókolom a kezedet
Édes lányom hallga Helga / Nem vagy te egy balga belga
Ég a mész, ég a mész / Barna kislány, esmételten hová mész?
Megnézem, a mész ég-e, ég-e? / Vége.”
Mindnyájunk kedvence a koncert után pár nappal töltötte be 79. életévét, zárásul az Aréna illetékesei kiírták a ledfalra, hogy a jövő februári 80. születésnapi koncertre jegyek már kaphatók.
Mindnyájunknak el kell menni!
