Alig másfél hete írtam a Rock'n'Sex posztot, benne egyik nagy kedvencemmel, a ZZ Toppal, erre most érkezik a hír: július 27-én váratlanul meghalt Dusty Hill, az együttes basszusgitárosa. 72 éves volt. Dusty Hill, Frank Beard dobos és a gitáros Billy Gibbons több mint 50 évig játszottak együtt ZZ Top néven, és bár most olyan híreket hallani, hogy a korábbi technikus Elwood Francis folytatja velük Hill kimondott kérésére, az biztos, hogy nélküle a ZZ Top már nem lesz ZZ Top.
Spoileres a cím, nem is érdemes sokat mellébeszélni, nézzük inkább, milyen történések vezetnek a címben jelzett eseményig. Bütyök és Tutajos szinte egyszerre ébred, Bélánk bevallja, hogy előző este kissé túlette magát, plusz a szokatlan terepen elég sokáig tartott, mire el tudott aludni. Na igen, a berek enyhén szólva más, mint a megszokott angyalföldi szoba-konyhás enteriőr. Matula természetesen már régóta talpon van, most be is lép és pár szavas eligazítást tart a fiúknak. Kiderül, hogy délelőtt megint Róbert Gidát játszik: Nekem dógom van, csak délután jövök, ebédre vigyenek szalonnát, ha nem akarnának halat fogni, és vihetik a puskát is. Tutajosék még heverésznek egy kicsit, indulás előtt az öreg még figyelmezteti őket: A tüzet oltsák ki, ha elmennek, nehogy a szél felszítsa, mert akkor leég az egész gunyhó, én meg nem rakom újra. Nem lesz ma szél, jelenti ki magabiztosan Tutajos, a gyakorlott nádi ember. Azért erre ne fogadjál nagy összegben, öcsém, mondhatnánk neki, de persze nekünk könnyű, hiszen ismerjük az egész könyvet. Matula persze ilyet nem mond, csak hümmög: A fene tudja, túlságosan csendes az idő, meg aztán a harkály is nagyon hangoskodott hajnalban.
Nagytotállal indítunk, a kamera svenkel körbe a nádon-berken, itt pocséta, ott zsombék, igazi idill, végtelen nyugalom terpeszkedik el a tájon. Fekete István ezt persze sokkal szebben írja le, jobban is jár mindenki, ha nem botcsinálta hogyvoltírók leírásából akar megismerkedni a berekkel, hanem az eredeti szöveget olvassa el. Nyári napnak alkonyúlatánál megállék a kanyargó Tiszánál, jutnak még eszünk be a költő sorai is, bár ez itt most a Zala és nem este van, hanem fényes nappal, de a többi stimmel. Csolnak úszik be balról, négyen vannak benne, ebből ketten ülnek, Matula és Tutajos, a harmadik ugrál, az Csikasz, a negyedik fekszik, az a puska. Tutajos lapátol, már egész jól megy neki, viszonylag egyenesen halad a ladik, Matula is elismerően pislog, és mivel látja, hogy Gyulánk kezd fáradni, lényegretörően megkérdezi: Átvegyem? Még húzom egy kicsit, Gergő bácsi, válaszolja a pesti csávó, persze rögtön utána szitkozódni kezd magában, udvarias ökörnek titulálva magát, akinek közel három hét sem volt elég rájönni, hogy ha elfáradt, akkor azt egyenesen meg kell mondani az öregnek, és nem kell játszani holmi Herkulesbe oltott Khárónt.
Az ugyebár közhely, hogy a rockzenék jelentős része csajokról, szerelemről, szakításról, a nő utáni vágyról szól. Van viszont egy másik vonulat, ami az egészen explicit szexuális aktus témáját helyezi a középpontba, de nem trágár szavakkal, hanem szimbolikusan, úgy, hogy felületes hallgató akár át is siklik fölötte. A témára érzékeny fülűek (pl. jelen sorok írója) viszont marha jól szórakoznak azon, hogy már megint tanultak valami új kifejezést.
(Ja a szimboláról csak úgy közbevetőleg beidézem az utánozhatatlan Rejtő Jenőt és az ő Tizennégy karátos autóját:
- … És miféle mestersége is van?
- Szimbolista vagyok.
- Igazán? Zenél is? Én sajnos nem játszom semmiféle hangszeren.
- Sajnálhatja. A szimbolizmus igen finom muzsika.
- Magával hozta az izét... a szimbolát?
- Itt van a kis dobozban... Hosszú hangszer. Három darabból rakom össze.
Na de ne csapongjunk össze-vissza, mint megzavarodott denevér a Lopakodó körül, térjünk inkább vissza a témához. Szóval nyilván nem arra gondolok, ami gyerekkorunk, vagy még az előtt, a ’60-as években számított szókimondónak, mint pl. a Beatlestől (akiknek ugye túl hosszú volt a hajuk, ráadásul a fülükre is rálógott) az I want to hold your hand, vagy pláne a Stonestól (akiket meg ugye sátánistának bélyegeztek) az I just want to to make love to you. (Ami ráadásul nem is az övék, hanem egy, az ’50-es évekből származó Willie Dixon szám feldolgozása.) Vigyázó fülünket fordítsuk inkább a ’80-as és az az utáni évtizedek rockzenéjére, ahol egészen szórakoztató / magával ragadó / az újdonság erejével ható szexcentrikus utalású számok születtek.
A múltkori részt cliffhangerrel zártuk, meglépett a víziszörny, de Matula gyors akcióterve reményt ad a kétségbeesett Tutajosnak. Csónakba szállnak, Matula újabb különleges pákászeszközzel ismerteti meg Gyulát: a fentővel. Hosszú bot végén háromágú kampó, ezzel kell kotorászni a mederfeneket. 100 méter zsinórt nem nyel el a föld, ismételgeti többször is Matula. Az öreg csendesen evez, egy lapáttal hogy tudja ilyen egyenesen hajtani a ladikot, kérdezi magában Tutajos. Matula időnként megáll, kotorászik a zsinór után, de semmi. Tud evezni?, kérdezi váratlanul. Tutajos ugyan már kezd rájönni, hogy itt a berekben nem érdemes köntörfalazni, de azért még mindig szégyelli, ha valami nem megy neki. Hát, megpróbálhatom, mondja bizonytalanul, mire Matula: Szóval nem tud, na mindegy, akkor a fentővel próbálkozzon. Tutajos becsülettel gereblyézi a feneket, időnként kiemeli a kampót, de avatatlan szemével végül mégsem ő veszi észre az iszapos zsinórt, hanem Matula. Kösse rá a végét az orsóra és tekerjen fel belőle, amennyit tud, utasítja Tutajost.
Meleg van, sőt hőhullám, kerüljük a tűző napot és igyunk sok vizet, sört, bort és töményet viszont csak napszállta után, mert az alkohol dehitratál, mint köztudott. Maszkot már nem kell hordani bevásárláskor, viszont van egy fontos dolog, amire figyelni kell, főleg a hölgyeknek:
Másodközlés, az eredeti poszt 2012.07.04-én, szerdán, Ulrik napján jelent meg a hogyvolt.blog.hu-n. Na ja, időzíteni tudni kell. Most ugyan negyedike már elmúlt, de a szerdát ismét sikerült eltalálni.
Elérkezett a múltkori részben említett szerda, Ulrik napja, de Tutajos ezzel nem sokat törődik, jobban lefoglalja lassan gyógyuló égett háta, fájdalmas sziszegéseket hallatva közlekedik fel-alá a gunyhóban, még a vállára terített könnyű lepedőt is nehéznek érzi. Pár pillanatra hazagondol, mert eszébe jut a szomszéd házban lakó Csepregi Évike, aki minden nyáron saját szerzeményű dalocskáját énekelgeti a gangon, miszerint: Nyár van, alig-fürdőruhában égetem magam a napon… Kisanyám, a te leégésed sehol sincs az enyémhez képest, morogja magában Gyulánk.
Tutajos ablakzörgésre ébred, Matula érkezik ígéretéhez híven hajnali 4 órakor. Készüljön, két óra kell, amíg kiérünk a berekbe, akkor harapnak a legjobban a halak!, sürgeti az álmosan pislogó városi gyereket. Hoztam gumicsizmát is, mert sok ott a víz, sás, nád, pióca, vázolja fel a rájuk váró kellemes élményeket. Tutajos persze okos fiú, nem kell neki csizma, meleg az ilyenkor nyáron, majd ellesz ő a kitűnő minőségű Tisza szandáljában. Akkor jó, mondja erre az öreg. Nancsi néni könnyű reggelit csomagol: vagy két kiló rántott csirkecombot jó nehéz fémdobozban, erősödjön a fiú, ha már ilyen jó helyre került! Matula is ott toporog a konyhában, hátizsákját rendezgeti, indulna már, Nancsi néni közben valami furcsa szagot érez. Matula szerint a csirkéből jön, de Nancsi leinti: Ugyan már, ez gumiszag! Attól még lehet a csirke, mondja az öreg rezignáltan, pedig ő még nem is ismerhette a teszkógazdaságos verziót. Végre minden összepakolva, indulhatnak, de a szandált látva Nancsi is meglepődik: Ebben akarsz menni, kisfiam? Hagyjad Nancsi, ő tudja, mit csinál, inti le Matula és indul kifelé.
Másodközléssel jelentkezem: majdnem pontosan 9 évvel ezelőtt, 2012.06.22-én posztoltam a Tüskevár c. sorozat első részét a hogyvolt.blog.hu-n, amihez akkor sajnos eléggé gyatra minőségű képanyagot sikerült összegereblyéznem. Ez azóta is bánt, de most itt a remek alkalom, hogy eszembe idézve a régi Index cikkét a sorozat UHD-s felújításáról, minőségi képekkel illusztráljam a posztokat. A 40-es, 50-es generáció tagjai nyilván emlékeznek, hogy A Tenkes kapitánya mellett ez volt annak idején a nyári szünidei matinék másik elmaradhatatlan darabja a tévében. Dacolva a kötelező olvasmány elrettentő státuszával, az alapmű a 2005-ös Nagy Könyv felmérésben az 5. legnépszerűbb magyar regénynek bizonyult, valamicske részben köszönhetően a poszter többszöri klikkelésének is. Az 1957-ben megjelent regényt tíz évvel később filmesítették meg, vágjunk is bele, felidézve messzeringó gyerekkorunk világát, amikor gyerekfilmek főszereplőit nem Pikachunak meg Shreknek hívták, hanem Gyulának, Bélának, horribile dictu, Gergőnek.
Részlet a Magyar filmhíradóból, 1967. június 10.
"Folyamatosan épülő-szépülő szocialista hazánk fővárosának útjain suhannak a kék színű korszerű Ikarus autóbuszok, csilingelnek a vidám sárga színű villamosok, néhány éven belül pedig elkészül a piros metró a Deák tér és a Fehér út között. A növekvő forgalmat biztonságosan irányítják a forgalmasabb útkereszteződésekben szolgálatot teljesítő rendőrök és a folyamatosan bővülő közlekedési jelzőlámpa-rendszer. A gombaként előbújó korszerű lakótelepeknek köszönhetőn egyre több család költözhet új otthonba, a tanulóifjúság számára pedig az újonnan épülő világos és tágas iskolák biztosítják a tanuláshoz szükséges nyugodt környezetet. Természetesen így a tanév vége felé ezt a nyugalmat lassan felváltja a közelgő vakáció miatt érzett jóleső izgatottság…"
Ez az a szám, amit tuti hallott mindenki legalább egyszer az életében, még ha nem szereti a rockot, akkor is. Olyan, mint a Satisfaction a Stonestól, valamelyik mainstraim rádión úgyis szembejön. Ian Paice, a Deep Purple alapító dobosa pont máma lett 73 éves (a Jóisten éltesse a csapat többi tagjával együtt még nagyon sokáig), ez a szülinap adja az apropót ahhoz, hogy pár sort képernyőre vessek az együttessel, illetve a címbeli alapművel kapcsolatban. (Anyukámnak meg tegnap volt a szülinapja, ő is hajrá, bár ő zeneileg lemaradt a Vámosi-Záray párosnál.)
Számomra a Purple a Ritchie Blackmore, Ian Gillan, Jon Lord, Roger Glover, Ian Paice felállásban működött formációt jelenti, és akármennyire meglepő, így öten csak 4 stúdiólemezt adtak ki 1970-73 között, na meg persze a Made in Japan c. koncertalbumot 1972-ben. (Ez utóbbi nálam a legjobb koncertlemezek versenyében simán benne van az első háromban.) A stúdiólemezek közül az In Rock, a Fireball és a Machine Head szuperlativuszokkal értékelhető szerintem, a klasszikus felállás utolsó lemeze, a Who Do We Think We Are azonban számomra hallgathatatlan. (A My Woman from Tokyo az egyetlen kivétel róla.) A klasszikus formáció 1984-ben állt újra össze és két lemezt adott ki: a Perfect Strangers a régi időket idéző szuper darab, a '87-es The House of the Blue Light sem rossz, de erre már érvényes Arkagyij Rajkin (50 év alattiak már csak a Google-lal találhatnak rá) kritikája: Válámi ván, de nem áz igázi.
A magam részéről élőben láthattam volna pár egyetemi évfolyamtársammal együtt a klasszikus felállást az 1987. januári koncertjükön a Budapest Sportcsarnokban, már a jegyünk is megvolt, barátaim el is mentek rá, én viszont helyette összehoztam egy utóvizsgát ókortörténetből... Ezért aztán egészen 2014. februárjáig kellett várnom, hogy élőben hallhassam a legendás zenészeket a Papp László Sportarénában. A klasszikus felállásból akkor már csak Gillan, Paice és Glover játszott együtt, de az élmény így is fenomenális volt.
A Smoke on the Water a Machine Head c. lemezen jelent meg, és amint eléggé köztudott, valós történeten alapul. Ezt a nagylemezt a svájci Montreux-ban vették fel, az eredeti tervek szerint az ottani kaszinó komplexumban a Rolling Stones mobil stúdiójával, 1971 decembere folyamán. A felvételek megkezdése előtti estén Frank Zappa adott koncertet a Mothers of Invention nevű zenekarával ugyanott, és koncert közben az egyik néző sikeresen felgyújtotta a nádborítású mennyezetet. Az épület teljesen leégett, a Purple így kénytelen volt új helyet keresni, ez lett az Hôtel des Alpes-Grand Hôtel, ami a téli holtszezon miatt üresen állt. A szövegben szerepel még "Funky Claude", aki nem más, mint a Montreaux-i Dzsesszfesztivál kitalálója és igazgatója, Claude Nobs.
Szóval mindezt azért hoztam elő, mert egyik éjjel arra riadtam fel, hogy ha nem készítek erről a rock alapvetésről egy viszonylag szöveghű és az eredeti szótagszámot megtartó fordítást, akkor jön a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók és megeszi a forró kását a hasamról. Ezt mindenképpen el szerettem volna kerülni, ezért hát nekiültem, az eredmény lejjebb olvasható. Aki valami érthetetlen oknál fogva nem tudja kívülről a dallamot és az angol szöveget, az alant lekövetheti. Ha pedig egy magyar Deep Purple tribute zenekar érdeklődik a fordítás iránt, jogdíj ügyben nyugodtan keressen meg, szívesen adok számlaszámot.
FÜST A VÍZ FÖLÖTT
(írta Ian Gillan verse)
Már várt miránk szép Montreux / A Genfi-tónak partján
Az új lemezt ott csináljuk / De nincs sok idő rá
Frank Zappa and the Mothers / Ők ott játszottak már
De a koncert közben, képzeld, / Kigyulladt az a ház
Füst a víz fölött
Tűz az ég alján
Füst a víz fölött
Recsegve égett minden / A nagy, régi kaszinó
Szuper Claude sok srácot kimentett / Őrülten klassz csávó
Na most hová menjünk? / Kell egy menő másik hely
Az időnk gyorsan fogyott már / Mit tegyünk a sikerért, hej
Füst a víz fölött
Tűz az ég alján
Füst a víz fölött
Kivettük a bezárt Grand Hotelt / Hideg, üres és csupasz
Az új Rolling Stones cucc ott kint várt ránk / Zenéljünk hát, húbazz
Némi vörös fény és pár rossz ágy / Dolgoztunk izzadva
Akármi lesz is ezek után / Tudom, az élmény velünk marad
Füst a víz fölött
Tűz az ég alján
Füst a víz fölött
