Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Charlie Watts 1941 - 2021

2021. augusztus 25. 15:15 - Gabba

Pár napja dobta fel a Spotify a Stones egyik régi, eddig kiadatlan felvételét, a Living in the Heart of Love-ot, amit a Tattoo You LP deluxe kiadására szánnak bonusként az LP megjelenésének 40. évfordulójára idén ősszel. Összetéveszthetetlen Stones hangzás, jellegzetes Jagger ének, a háttérben a mindig nyugodt és rendíthetetlen Charlie adja a ritmust. Ez az a dobolás, amit élőben már soha többé nem fogunk hallani. Charlie Watts 80 éves korában, augusztus 24-én meghalt. Dusty Hill után egy hónapon belül egy újabb meghatározó rockzenész hunyt el.

charlie_watts_1999.jpg

Watts 1963 elején csatlakozott a Kövekhez, és az együttes összes lemezén játszott. Sosem volt az a médiakedvenc figura, inkább a háttérbe húzódott, hasonlóan Bill Wymanhoz. Nem ugrált ki-be nők ágyából-ba, az övében sem fordultak meg tömegesen: 1964 óta élt feleségével, Shirley Ann Shepherd-del házasságban. Elegáns volt és visszafogott, nemcsak az öltözködésben, hanem a zenében is. A Stones lemezborítóin vagy a többiekkel együtt szerepel, vagy úgy sem, egyetlen kivétel az egyik korai koncertlemezük, a Get Yer Ya-Ya's Out 1970-ből, amit ő ural egyedül.

charlie_watts_get_yer.jpg

Pont azon a napon halt meg, amelyiken a Tattoo You c. LP 1981-ben megjelent. A '70-es évek második felében kiadott és a rajongók körében nem igazán kedvelt lemezek után a Tattoo You újra nagyot robbant. Vették, mint a cukrot, a kritikusok is dicsérték, a lemezt indító Start Me Up kiemelkedő siker lett, onnantól kezdve a koncertjeik egyik sztenderd darabja. És Bill Gatesnek is kedvence lehetett, hiszen 3 millió dollárt fizetett Jaggeréknek azért, hogy a Windows 95 marketingkampányában felhasználhassa a számot. Az LP sikere nyomán a Stones elindította új koncertturnéját, aminek első felében Észak-Amerikában játszottak, majd '82 nyarán Európában. Berlinben (persze a nyugati felében) is koncerteztek, itt történt, hogy a show közben több ezer lufit engedtek a levegőbe. A közönség soraiban ott volt a német új hullámos Nena együttesének a gitárosa, Carlo Karges is, akit úgy megfogott a látvány, hogy annak hatására megírta a 99 Luftballons c. übermegagigaslágert.

A turné Magyarországhoz legközelebb eső állomása Bécs volt, ahová akkoriban a vasfüggöny miatt nem volt mindennapos dolog eljutni, pláne nem Rolling Stones koncertjegyet venni komoly schillingösszegért. A bécsi koncertről ugyan a Világ Ifjúsága c. havilap is beszámolt képes riportban (Rolling láz Bécsben, írták a címlapon), amit nyilván megvettem, de még jobb volt rágyógyulni a Szabad Európára, ahol zenei részletekkel illusztrálva számoltak be a koncertről, talán a Tinédzserparti egyik adásában. A setlist maga volt a gyönyör. Gimis voltam akkor és azon gondolkoztam, hogy valószínűleg soha életemben nem fogom élőben látni a one and only bandát.

Szerencsére ez nem így történt. A '95-ös budapesti koncertről még lemaradtam ugyan, de 2007-ben már ott csápoltam a Népstadionban. A setlist itt is csodálatos volt, csupa klasszikus darab. A Start Me Up-pal kezdtek, a nyitó gitárriff hallatán felrobbant a stadion. Az óriás ledfalnak hála mindegyiküket jól lehetett látni: Jagger 67 évesen is szinte az egész showt végigmozogta, Richards vigyorgott és néhányszor ugyan mellényúlt, de who gives a shit, Ron Wood egyik cigiről a másikra gyújtott, és hátul ott ült a mindig megbízható Charlie és pontosan hozta az ütemet.

Az embernek az volt az érzése, hogy Watts olyan, mint a jóindulatú óvóbácsi: hadd randalírozzanak egy kicsit a gyerekek, én itt vagyok és pont a megfelelő pillanatban vissza fogom zökkenteni őket a helyükre. A koncert végefelé három csúcsklasszikust nyomtak le egymás után, a Jumpin' Jack Flash alatt a közönség már úgy bepörgött, hogy nemcsak a küzdőtér hullámzott az ugrálástól, hanem az ülőszektorok is, ahol senki sem maradt ülve addigra. Fenomenális koncertélmény volt, FGF barátommal nagyokat bólogatva hallgattuk, amikor a zenészek levonulása után egy nálunk jóval fiatalabb srác azt mondta a barátjának: Most már meghalhatok.

Charlie, a végét most kissé elsietted.

charlie_watts_closed.jpg

 

10 komment
Címkék: rolling stones

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr6016670088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2021.08.25. 21:02:39

Az alkalom sajnálatos, de nagyon szépek ezek a nekrológjaid

Gabba 2021.08.26. 06:15:57

@Flankerr: eskü, tervbe volt véve a Stonesról pár poszt, de nem ilyen apropóból :(

Neoprimitív 2021.08.26. 10:53:19

Köszi, ez szép volt! (A koncertért meg nagyon irigyellek.)

FlybyWire 2021.08.26. 13:33:56

A 2007-es koncert még bőven világosban kezdődött, szóval kizárt, hogy a Start Me up lett volna a nyitódal.

Ott voltam élőben, sajnos fönt a karéj tetején csak, de nem én vettem a jegyet....

FlybyWire 2021.08.26. 13:35:53

Hmm, pedig a setlist szerint az volt az első.
Ez meglep, pedig tuti világosra emlékszem.....

Gabba 2021.08.26. 14:35:56

@FlybyWire: hidd el, az volt a kezdő. és már tök sötét volt, ez látszik a beágyazott videón, ami a budapesti koncerten készült.
de ez nem is fontos, a lényeg úgyis az, hogy ez az élmény már nem fog megismétlődni.

Millerdraft 2021.08.26. 16:41:08

Méltó nekrológ volt, egy nagyszerű zenészről. Nekem szerencsére megvolt mindkét budapesti koncert, ráadásnak egy 98-as prágai koncert is.

2021.08.26. 17:20:38

tessék: dum dum dum dim
a ducéról is lesz?

Gabba 2021.08.26. 18:31:43

@Millerdraft: akkor nálad tényleg három a magyar igazság :)

G.Tibor 2021.08.27. 09:51:57

Senki nem dobolt rajta kívül ilyen elegánsan rockot.
süti beállítások módosítása