Pár napja dobta fel a Spotify a Stones egyik régi, eddig kiadatlan felvételét, a Living in the Heart of Love-ot, amit a Tattoo You LP deluxe kiadására szánnak bonusként az LP megjelenésének 40. évfordulójára idén ősszel. Összetéveszthetetlen Stones hangzás, jellegzetes Jagger ének, a háttérben a mindig nyugodt és rendíthetetlen Charlie adja a ritmust. Ez az a dobolás, amit élőben már soha többé nem fogunk hallani. Charlie Watts 80 éves korában, augusztus 24-én meghalt. Dusty Hill után egy hónapon belül egy újabb meghatározó rockzenész hunyt el.
Watts 1963 elején csatlakozott a Kövekhez, és az együttes összes lemezén játszott. Sosem volt az a médiakedvenc figura, inkább a háttérbe húzódott, hasonlóan Bill Wymanhoz. Nem ugrált ki-be nők ágyából-ba, az övében sem fordultak meg tömegesen: 1964 óta élt feleségével, Shirley Ann Shepherd-del házasságban. Elegáns volt és visszafogott, nemcsak az öltözködésben, hanem a zenében is. A Stones lemezborítóin vagy a többiekkel együtt szerepel, vagy úgy sem, egyetlen kivétel az egyik korai koncertlemezük, a Get Yer Ya-Ya's Out 1970-ből, amit ő ural egyedül.
Pont azon a napon halt meg, amelyiken a Tattoo You c. LP 1981-ben megjelent. A '70-es évek második felében kiadott és a rajongók körében nem igazán kedvelt lemezek után a Tattoo You újra nagyot robbant. Vették, mint a cukrot, a kritikusok is dicsérték, a lemezt indító Start Me Up kiemelkedő siker lett, onnantól kezdve a koncertjeik egyik sztenderd darabja. És Bill Gatesnek is kedvence lehetett, hiszen 3 millió dollárt fizetett Jaggeréknek azért, hogy a Windows 95 marketingkampányában felhasználhassa a számot. Az LP sikere nyomán a Stones elindította új koncertturnéját, aminek első felében Észak-Amerikában játszottak, majd '82 nyarán Európában. Berlinben (persze a nyugati felében) is koncerteztek, itt történt, hogy a show közben több ezer lufit engedtek a levegőbe. A közönség soraiban ott volt a német új hullámos Nena együttesének a gitárosa, Carlo Karges is, akit úgy megfogott a látvány, hogy annak hatására megírta a 99 Luftballons c. übermegagigaslágert.
A turné Magyarországhoz legközelebb eső állomása Bécs volt, ahová akkoriban a vasfüggöny miatt nem volt mindennapos dolog eljutni, pláne nem Rolling Stones koncertjegyet venni komoly schillingösszegért. A bécsi koncertről ugyan a Világ Ifjúsága c. havilap is beszámolt képes riportban (Rolling láz Bécsben, írták a címlapon), amit nyilván megvettem, de még jobb volt rágyógyulni a Szabad Európára, ahol zenei részletekkel illusztrálva számoltak be a koncertről, talán a Tinédzserparti egyik adásában. A setlist maga volt a gyönyör. Gimis voltam akkor és azon gondolkoztam, hogy valószínűleg soha életemben nem fogom élőben látni a one and only bandát.
Szerencsére ez nem így történt. A '95-ös budapesti koncertről még lemaradtam ugyan, de 2007-ben már ott csápoltam a Népstadionban. A setlist itt is csodálatos volt, csupa klasszikus darab. A Start Me Up-pal kezdtek, a nyitó gitárriff hallatán felrobbant a stadion. Az óriás ledfalnak hála mindegyiküket jól lehetett látni: Jagger 67 évesen is szinte az egész showt végigmozogta, Richards vigyorgott és néhányszor ugyan mellényúlt, de who gives a shit, Ron Wood egyik cigiről a másikra gyújtott, és hátul ott ült a mindig megbízható Charlie és pontosan hozta az ütemet.
Az embernek az volt az érzése, hogy Watts olyan, mint a jóindulatú óvóbácsi: hadd randalírozzanak egy kicsit a gyerekek, én itt vagyok és pont a megfelelő pillanatban vissza fogom zökkenteni őket a helyükre. A koncert végefelé három csúcsklasszikust nyomtak le egymás után, a Jumpin' Jack Flash alatt a közönség már úgy bepörgött, hogy nemcsak a küzdőtér hullámzott az ugrálástól, hanem az ülőszektorok is, ahol senki sem maradt ülve addigra. Fenomenális koncertélmény volt, FGF barátommal nagyokat bólogatva hallgattuk, amikor a zenészek levonulása után egy nálunk jóval fiatalabb srác azt mondta a barátjának: Most már meghalhatok.
Charlie, a végét most kissé elsietted.
