Másodközléssel jelentkezem: majdnem pontosan 9 évvel ezelőtt, 2012.06.22-én posztoltam a Tüskevár c. sorozat első részét a hogyvolt.blog.hu-n, amihez akkor sajnos eléggé gyatra minőségű képanyagot sikerült összegereblyéznem. Ez azóta is bánt, de most itt a remek alkalom, hogy eszembe idézve a régi Index cikkét a sorozat UHD-s felújításáról, minőségi képekkel illusztráljam a posztokat. A 40-es, 50-es generáció tagjai nyilván emlékeznek, hogy A Tenkes kapitánya mellett ez volt annak idején a nyári szünidei matinék másik elmaradhatatlan darabja a tévében. Dacolva a kötelező olvasmány elrettentő státuszával, az alapmű a 2005-ös Nagy Könyv felmérésben az 5. legnépszerűbb magyar regénynek bizonyult, valamicske részben köszönhetően a poszter többszöri klikkelésének is. Az 1957-ben megjelent regényt tíz évvel később filmesítették meg, vágjunk is bele, felidézve messzeringó gyerekkorunk világát, amikor gyerekfilmek főszereplőit nem Pikachunak meg Shreknek hívták, hanem Gyulának, Bélának, horribile dictu, Gergőnek.
Részlet a Magyar filmhíradóból, 1967. június 10.
"Folyamatosan épülő-szépülő szocialista hazánk fővárosának útjain suhannak a kék színű korszerű Ikarus autóbuszok, csilingelnek a vidám sárga színű villamosok, néhány éven belül pedig elkészül a piros metró a Deák tér és a Fehér út között. A növekvő forgalmat biztonságosan irányítják a forgalmasabb útkereszteződésekben szolgálatot teljesítő rendőrök és a folyamatosan bővülő közlekedési jelzőlámpa-rendszer. A gombaként előbújó korszerű lakótelepeknek köszönhetőn egyre több család költözhet új otthonba, a tanulóifjúság számára pedig az újonnan épülő világos és tágas iskolák biztosítják a tanuláshoz szükséges nyugodt környezetet. Természetesen így a tanév vége felé ezt a nyugalmat lassan felváltja a közelgő vakáció miatt érzett jóleső izgatottság…"
Az egyik ilyen korszerű iskola udvarán ismerkedünk meg főszereplőnkkel, a hetedik osztályos Ladó Gyula Lajossal, aki nyilván már sokadszorra meséli el valami Tiszán szerzett tutajos élményét, aminek köszönhetően a teljes 4028-as számú Stromfeld Aurél úttörőcsapat Tutajos néven ismeri. Állandó hallgatósága a veretes nevű Pondoray Béla (beceneve Bütyök) és Csillik Árpád (Bika). Tutajos és Bütyök közös nyaralást terveznek, de ennek helyszíne még bizonytalan. Bütyök két hetes táborba készül, de a Ladó szülők közül csak az apa támogatja ezt az ötletet (Hadd erősödjön a fiú!), anyuka ugyanis nem túl lelkes. A nagymama is adja alá a lovat: Még hogy táborba, de hát gyerek még! Ott minden reggel 6-kor kelnek, ráadásul krumplit kell pucolniuk! Végül megegyeznek, hogy Gyula elutazhat István nagybácsihoz, aki egy Keszthely közeli állami gazdaságnál főagromókus. A mérnök szülők ehhez viszont komoly feltételt szabnak: az év végi számtanjegy nem lehet 4-esnél rosszabb.
Tutajosunk nagyon megörül a vakációs tervnek, az utolsó héten már alig tud figyelni az órákon, gondolatai minduntalan elkalandoznak: Van ez a Szikora nevű srác a másik osztályból, zenésznek készül, állandóan a rock and rollról meg valami csikidamról mesél; a rock and rollt még tudom is, hogy mi, a kapitalista fiatalok azt hallgatva fetrengenek Coca Cola mámorban, de mi a fene lehet az a csikidam?, mereng magában. Majd lelki szemei előtt ladikok és kapitális horgászzsákmányok úsznak el, pedig éppen számtanóra van, Kengyel tanár úr folyamatosan feleltet a táblánál. Izzadnak a delikvensek a Π-vel való szorzással: ez rohadt nehéz, a Π-csába!, morogják többen a helyükön. Kengyel kihívja Tutajost is, akinek persze fogalma sincs, miről van szó, képtelen folytatni a feladatot. Hát így bizony nem adhatok év végén hármasnál jobbat, küldi helyére a tanár Gyulát.
Bütyök biztatására Tutajos a szünetben Kengyel után rohan, hogy szeretne javítani, ez neki életbevágóan fontos. Kengyel cigarettázva hallgatja (iskolában!, a folyosón!, '67-ben!, ja kérem, azok voltak a kemény idők!): Majd meglátom, sok felelő van még, mondja végül és elvonul. A következő órán folytatódik a feleltetés, Gyulánk persze megint elmereng (ladik, csikidam, stb.), amikor a tanár újra felszólítja: Helyes ez a megoldás, Ladó? Szerencsére az osztály főstrébere buzgón bólogat, Tutajos erre benyög egy igen, tanár urat. Kengyel leülteti, Tutajos meg ott ül teljes bizonytalanságban. Ne majrézz, megadja a négyest, láttam, amikor beírta, vigasztalja óra után Bütyök.
Elérkezik az évzáró napja, a táblán a minden diáknak legkedvesebb felirat díszeleg, Lajos bácsi, az osztályfőnök kiosztja a bizonyítványokat az ünnepi úttörőnyakkendőbe öltözött tanulóknak. Pár szóval jó nyaralást kíván mindenkinek, majd kivonul az osztályból. A kordában tartott indulatok végre felszabadulnak, a fiúk egymás hátát ütögetve nagy hanggal szintén távoznak. (Itt hívom fel a figyelmet, hogy ekkoriban még egynemű osztályok voltak, külön a fiúk, külön a lányok, mondom, hogy kemény idők voltak.) Tutajos és Bütyök maradnak, mert Tutajos még nem merte megnézni a bizonyítványát. Guberálni kezdenek, persze nem a szemétben, hanem a bizonyítványban: soronként nézik meg a jegyeket. Alig kezdik el azonban, amikor belép a rettegett Kengyel és Éva nevű menyasszonya, aki szintén számtan-fizika szakos tanár. Engedélyt kér a fiúktól, hogy végignézhessék a guberálást, most komolyan, mit lehetne erre mondani? A letakart sorok közül egymás után bukkannak elő az osztályzatok, majd jön a megameglepetés: számtan – jeles! A vicces Kengyel meglepetést színlelve gratulál a fiúknak, majd ő is jó nyaralást kíván és a nővel lelép.
A két barát csak nehezen tér magához: Mondtam én, hogy ötöst ad, hajtogatja Bütyök, feledve, hogy két bekezdéssel feljebb még csak a négyest látta beíródni. Tutajos bevallja, hogy amikor belépni látta Kengyelt, arra gondolt, bárcsak inzultálná a tanárt a kengyelfutó gyalogkakukk, de most már minden meg van bocsátva, tuti a nyár! Pár nap múlva már a Déli pályaudvaron látjuk viszont a családot, Tutajos (fején valami stüszi kalap, kemény idők voltak, na) a vonatablakból integet: Bütyök, a kéthetes tábor végeztével gyere utánam István bácsihoz! A szülők még gyorsan mondanak pár szót (anyuka: Vigyázz a keszthelyi átszállásnál!, apuka: Aztán matekozz is! (nyári szünetben? nooormális?!), nagyi: Csókoltatom Nancsit!), majd a gőzmozdony vontatta szerelvény kihúz az állomásról. A család hosszan integet, elment a legnagyobb gyerek, énekelt meg egy hasonló szituációt a KFT 15 évvel később.
Tutajos a rendkívüli izgalmaktól képtelen egy helyben ülni, először utazik egyedül, ennek megfelelően végig az ablakban lóg, fejéről le nem venné a takaros stüszi kalapot, így dacol a szemébe röpködő szikrákkal. Füst száll az ég felé, zászlóval intenek, lángol az arcod és bámul a nép – bocsánat, most jövök rá, hogy ez egy másik járműről szól… Na mindegy, mire barátunk behalózza az uzsonnára csomagolt fasírtot, rántott csirkecombot, koviubit, cserkészkolbászt, virslisalátát, mézes puszedlit és császármorzsát, a 27.047 sorozatszámú gőzös már fékez is Sármellék állomáson. Felhangzik a hangosanbeszélő közlése: Figyálem, figyálem, számélyvonat érkezik Kászthelyről az Á vágányra, Á, mint Álámér, a vágány mállett kérjük vigyázzanak!
István bácsi segít lecihelődni a vonatról, az állomás előtt kétlovas kocsi várja a Pestről érkezett gyereket, a bakon idős kocsis ücsörög, aki Siklósi Balázs néven mutatkozik be. (István bácsi egy másik Siklósival és egy másik sorozatban rendkívül hatékony munkát végzett Siklós környékén, ott úgy is nevezték emiatt, hogy a Tenkes kapitánya.) Amíg hazafelé döcögnek, a főagromókus mesél a környék látnivalóiról, a Kis-Balatonról, a Tüskevár nevű régi romról, és Matuláról, az öreg csőszről. Az ő gondjára foglak bízni, egész nap a környéket járja, amit ő nem ismer, arról nem is érdemes tudni; nem szabok neked korlátokat, tanulj meg vigyázni magadra, vázolja fel nagy vonalakban az elkövetkező hét epizód eseményeit a nagybácsi.
Estefelé a faluszéli ház tornácán ücsörögve Nancsi néni előszedi a könnyű vacsorának szánt lebbencslevest, rántott csirkemellet, házi kolbászt, hasaszalonnát, sült oldalast, túrós csuszát, mellé a kilós kenyeret, tejfölös köcsögöt, meg a desszertnek szánt lekváros buktát fél vájdling barátfüle kíséretében, közben elszörnyedve nézegeti a Gyula gyereket: De sovány vagy, hát mit adnak neked otthon, na majd én gondoskodom rólad, hogy ne legyél ilyen keszeg! Pedig annál nincs is jobb, parázson sült keszeg, hogy még a szálkáját is el lehet rágni, veszi át a szót az öreg Matula. Majd elkéri Tutajos bicskáját, aminek szerinte alig van éle, "még a meleg vizet se viszi el", de majd ő a műhelyben megköszörülteti a bognárral. Jó bicsak nélkül nem lehet meglenni odakint, közli Tutajossal, majd elbúcsúzik: Hajnal felé bezörgök, aztán indulunk a berekbe, addig is joccakát!