Az eredeti sugárzás dátuma 1970.03.08.

Ha valakit érdekel: ez volt az első epizód, amit gyerekkoromban láttam a sorozatból, bár nem ’70-ben, mert akkor a szüleimnek még nem volt tévéje, hanem egy pár évvel későbbi ismétlésben. Sötét fellegekkel és égzengéssel kezdünk, de aztán a korszak meghatározó „beat” együttesét, az Illést idézve: „Elvonult a vihar, felsütött a Nap.” 

Vonulnak kedvenc családunk tagjai is, mindenkinél egy-egy fonott kosár, a hétvégi kiskert felé caplatnak, bízva a pompás cseresznyetermésben. Maffia a Kriszta karján himbálózó kosárban viteti magát, míg a jólnevelt és munkaterápiás Blöki a szájában viszi az ötödik kosarat. De dús termésről természetesen nincs szó: a kert olyan, mint egy kihalt pusztaság, csak pár karó meredezik szomorúan.

Paula nem hisz a szemének, de Géza kész a magyarázattal: a kerítés léceit Aladárral egyetértésben felhasználták szőlőkarónak, minden tőkén bőséges termés várható majd. Na persze nem az idén, mert a családfő véletlenül összekeverte a vegyszereket: rézgáliccal trágyázta és kálisóval permetezte a tőkéket. Blöki közönyösen lepisili az egyik karót, mire Kriszta felvihog: A Blöki vizezi a bort!

Sorra járják a cseresznyefákat, de csak alig pár szemet találnak rajtuk. Az okot az egyik fára tűzött, és „egy igényes cseresznyetolvaj” aláírással jegyzett felháborodott hangú üzenet fedi fel: a cseresznyék annyira kukacosak, hogy még lelopni sem érdemes őket. Puffneki.

Persze a termés mind a fák legtetején található, így, mivel nem szeretne létrára mászni, Géza úgy dönt, inkább lerázzák a cserkókat. Az előrelátó Aladár még időben félrevonul, így a fákról lezúduló esővíz csak Géza és Paula frizuráját áztatja szét. Paula természetesen azonnal kér 20 forintot fodrászra, Géza fanyalogva nyúl a tárcájába.

Na és kinek lehetne eladni a kukacos cseresznyét? Naná, hogy Márisnak, ám a jó szomszéd nem sokkal később átjön és indignáltan közli: ő csak a gyümölcsöt vásárolta meg, a kukacokat nem, ezért egy dobozkába gyűjtve ezennel visszaszolgáltatja őket. Sátáni mosollyal lecsapja a „húsárut” az asztalra és távozik. Puffneki. Kriszta persze megint csak vihog: Ekkora kupac kukac!

Paula természetesen férjurát hibáztatja (némileg jogosan, lássuk be), mert amíg a szomszédos kertek csak úgy ontják a bő termést, náluk minden faág egy féregnyúlvány. (Ez meg vicces poén, lássuk be ezt is. Olyan, mintha a család a Langerhans-szigetekre menne kirándulni.) Így persze hogy nem lesz a cseresznyére vevő, vonul ki Paula sértődötten a szobából. Vevő…, motyogja Géza, aztán fény gyullad a fejében és már rohan is Aladár szobájába. Ahol is fiacskája éppen puttonyt fabrikál édes jó anyukája kalapdobozából a bőséges szőlőtermés reményében. Géza az átalakítás azonnali abbafejezésére szólítja fel Aladárt, aki sértődötten indul visszaszolgáltatni a kalapdobozt a tulajdonosának.

Géza mérgesen rácsap a legközelebbi tárgyra, ami nem más, mint a rádió adó-vevő, a jólnevelt munkaterápiás Blöki egyből odasomfordál a készülékhez, hogy fülére csatlakoztatott csipesszel biztosítsa a földelést. Géza jelentkezésre szólítja Öcsit, mire a hanghullámok megindulnak jól ismert útvonalukon a tér-idő kontinuumon át a XXX. századba.

Eleinte persze kissé nehézkes a szövegértés (szörnyű nyelv ez az újmagyar, puffog Géza), de aztán Öcsi felteszi a fejére a fordítógépet és máris minden világos. Géza bőséges termést szeretne a kertben, ami szerencsésen találkozik Öcsi nemrég szerzett képesítésével: okleveles gazember lett. Géza hümmög, azért ez túlzás, de Öcsi leinti: a kifejezés a távoli jövőben gazdaságemelési berendezőt jelent, ezt én még ómagyarul sem nagyon értem, de azért sejtésem van róla. (Amiről a hozzám hasonló boomereknek természetesen az új gazdasági mechanizmusnak nevezett reformkísérlet jut eszébe, ami javában zajlott a ’60-as, ’70-es évek fordulóján, míg a fiatalabbaknak napjaink eszement, a szochazás hagyományokat felidéző Nagy Márton-féle árrésstop (a prostiknál rés-ár stop). (Amiről meg persze eszembe jut az ismert cserkészköszöntés /Légy résen!/ angol szakos gimis barátaimmal készített „pontos” fordítása, anit rendszeresen mondogattunk: Be on the slit!) 

Öcsi pár perc türelmet kér, mert meg kell fejnie a szomszéd szobában növő kókuszpálmákat: diónként napi 15 litert adnak. Persze köb-ükapjának is hajlandó segíteni: fénypostával küld felfújható góliát- védőfóliát és egy növserbeskészt. Ez utóbbit Aladár fordítja ómagyarra: növekedést serkentő besugárzó készüléket. Ezek segítségével két hét alatt pompás termést lehet majd szüretelni. Géza vigyorogva dörzsöli a tenyerét, a nagy bizakodás közben persze megint elfelejti kinyitni az ablakot. A diavetítőre hajazó készülék nagy csörömpöléssel landol a párkányon.

A család hímtagjai (Géza, Aladár, Blöki) kivonulnak a telekre a titkos eszközzel, Géza mérgesen szidalmazza a gyümölcsfák körül keringő rigókat, amik az összes gyümölcsöt lecsipegetik. De persze a ketyere bekapcsolása sokkal fontosabb, Aladár sorban megnyomja a megfelelő gombokat: az első eredményeként az egész telket beborítja egy hatalmas védőfólia, aztán jön a növekedést serkentő, amire mesterséges napfényhez hasonló sugárzás indul meg a készülékből. Blöki ugyan bennmarad a fóliasátorban, de szerencsére gyorsan kiássa magát. Figyelmeztető jelzésként a bundájából egy méretes bolha ugrik át Géza kezére és jól megcsípi, Aladár elismerően hümmög, úgy látszik, tényleg működik odabent a növekedési folyamat. Két hét múlva szüretelünk!, dörzsöli kezét diadalmas vigyorral a családfő.

A kertszomszédok persze nincsenek elragadtatva a technikai csodától, biztos valami külföldről származó készülékkel csinálta ezt, tán egyenesen Prüsszelből!, és mi lesz, ha felrobban?, hergelik egymást.

Eltelik a két hét, Mézgáék hatalmas kosarakkal plusz Máris szomszéddal megrakodva megérkeznek a telek lábjába, a szomszédság árgus szemekkel figyel. Géza enyhe beképzeltséggel üdvözli őket és közli, hogy a Mézga Mintagazdaság szívesen átadja növénytermesztési tapasztalatait az érdeklődőknek. Aladár a csodaketyerével kikapcsolja a sugárzást, majd visszaszívja a fóliasátrat, és uramfia: a fákon hatalmas gyümölcsök lógnak, mindenki aléltan nézi őket. Géza, te valóságos varázsló vagy!, csapja össze a kezét Paula, ám a következő pillanatban hangos sikoly hagyja el rózsaajkait. Ugyanis a fóliasátor fogságába került rigók sasméretűre nőttek és most heves szárnycsapásokkal menekülnek a szabadba. Közben ledöntenek pár kéményt és összekócolnak pár frizurát, griffrigók!, mutat rá helyesen a jelenségre az egyik szomszéd. (Pedig a hippogriffekről 1970-ben még nem is hallhatott.) 

De nemcsak a madarak, hanem a szöcskék is óriásira nőttek és hangos zúgással röpködnek Mézgáék körül. Máris az egyik méretes vesszőkosár alá bújva keres menedéket előlük.

A veszély elmúltával a társaság megcsodálja az überextra méretűre nőtt almákat a fákon, a rendkívüli eredményt Máris is elismeri, bár a dicséretet nem tudja befejezni, mert az egyik gyümölcs a fejére esik, mire a tanár úr aléltan elhever a földön. Puffneki.

Nemsokára magához tér és a társaság most a hidroglóbusz nagyságú dinnyéket veszi szemügyre, Géza baltát hoz, hogy meg tudja lékelni. Édes, mint a méz, kóstol bele öntelt mosollyal a családfő. Aladár szerez egy favágó fűrészt és apjával nekilátnak felszeletelni az egyik almát. A zaklatásra azonban előbújik egy méteres kukac, sőt több is, és agresszív tekergésükkel szívbajt hoznak a hölgyekre.

Hasonlóképpen termetes növésűek lettek a hernyók is, amik nekilátnak lelegelni a szomszédok veteményeseit és gyümölcsfáit. A sértett tulajok kapát-kaszát ragadnak, és válogatott szidalmakkal (pl. apátok kaszát!) rátámadnak Mézgáékra.

Akik a sorozat történetében nem először, és nyilván nem is utoljára, kénytelenek futásban keresni menedéket. Kriszta természetesen ezen is csak vihog és felidézi, hogy pont így menekültek a múltkor a beatkoncert után is. Paula viszont ismét szajkózni kezdi szokásos monológját Gézának, ilyeténképpen: És én még téged választottalak, pedig a Hufnágel Pisti is hogy futott utánam!