Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Tüskevár 1x01 - Nyaralás feltételekkel

2021. július 02. 04:44 - Gabba

Másodközléssel jelentkezem: majdnem pontosan 9 évvel ezelőtt, 2012.06.22-én posztoltam a Tüskevár c. sorozat első részét a hogyvolt.blog.hu-n, amihez akkor sajnos eléggé gyatra minőségű képanyagot sikerült összegereblyéznem. Ez azóta is bánt, de most itt a remek alkalom, hogy eszembe idézve a régi Index cikkét a sorozat UHD-s felújításáról, minőségi képekkel illusztráljam a posztokat. A 40-es, 50-es generáció tagjai nyilván emlékeznek, hogy A Tenkes kapitánya mellett ez volt annak idején a nyári szünidei matinék másik elmaradhatatlan darabja a tévében. Dacolva a kötelező olvasmány elrettentő státuszával, az alapmű a 2005-ös Nagy Könyv felmérésben az 5. legnépszerűbb magyar regénynek bizonyult, valamicske részben köszönhetően a poszter többszöri klikkelésének is. Az 1957-ben megjelent regényt tíz évvel később filmesítették meg, vágjunk is bele, felidézve messzeringó gyerekkorunk világát, amikor gyerekfilmek főszereplőit nem Pikachunak meg Shreknek hívták, hanem Gyulának, Bélának, horribile dictu, Gergőnek.

Részlet a Magyar filmhíradóból, 1967. június 10.

"Folyamatosan épülő-szépülő szocialista hazánk fővárosának útjain suhannak a kék színű korszerű Ikarus autóbuszok, csilingelnek a vidám sárga színű villamosok, néhány éven belül pedig elkészül a piros metró a Deák tér és a Fehér út között. A növekvő forgalmat biztonságosan irányítják a forgalmasabb útkereszteződésekben szolgálatot teljesítő rendőrök és a folyamatosan bővülő közlekedési jelzőlámpa-rendszer. A gombaként előbújó korszerű lakótelepeknek köszönhetőn egyre több család költözhet új otthonba, a tanulóifjúság számára pedig az újonnan épülő világos és tágas iskolák biztosítják a tanuláshoz szükséges nyugodt környezetet. Természetesen így a tanév vége felé ezt a nyugalmat lassan felváltja a közelgő vakáció miatt érzett jóleső izgatottság…"

tuskevar1_01.jpg

Az egyik ilyen korszerű iskola udvarán ismerkedünk meg főszereplőnkkel, a hetedik osztályos Ladó Gyula Lajossal, aki nyilván már sokadszorra meséli el valami Tiszán szerzett tutajos élményét, aminek köszönhetően a teljes 4028-as számú Stromfeld Aurél úttörőcsapat Tutajos néven ismeri. Állandó hallgatósága a veretes nevű Pondoray Béla (beceneve Bütyök) és Csillik Árpád (Bika). Tutajos és Bütyök közös nyaralást terveznek, de ennek helyszíne még bizonytalan. Bütyök két hetes táborba készül, de a Ladó szülők közül csak az apa támogatja ezt az ötletet (Hadd erősödjön a fiú!), anyuka ugyanis nem túl lelkes. A nagymama is adja alá a lovat: Még hogy táborba, de hát gyerek még! Ott minden reggel 6-kor kelnek, ráadásul krumplit kell pucolniuk! Végül megegyeznek, hogy Gyula elutazhat István nagybácsihoz, aki egy Keszthely közeli állami gazdaságnál főagromókus. A mérnök szülők ehhez viszont komoly feltételt szabnak: az év végi számtanjegy nem lehet 4-esnél rosszabb.

tuskevar1_02.jpg

Tutajosunk nagyon megörül a vakációs tervnek, az utolsó héten már alig tud figyelni az órákon, gondolatai minduntalan elkalandoznak: Van ez a Szikora nevű srác a másik osztályból, zenésznek készül, állandóan a rock and rollról meg valami csikidamról mesél; a rock and rollt még tudom is, hogy mi, a kapitalista fiatalok azt hallgatva fetrengenek Coca Cola mámorban, de mi a fene lehet az a csikidam?, mereng magában. Majd lelki szemei előtt ladikok és kapitális horgászzsákmányok úsznak el, pedig éppen számtanóra van, Kengyel tanár úr folyamatosan feleltet a táblánál. Izzadnak a delikvensek a Π-vel való szorzással: ez rohadt nehéz, a Π-csába!, morogják többen a helyükön. Kengyel kihívja Tutajost is, akinek persze fogalma sincs, miről van szó, képtelen folytatni a feladatot. Hát így bizony nem adhatok év végén hármasnál jobbat, küldi helyére a tanár Gyulát.

tuskevar1_03.jpg

Bütyök biztatására Tutajos a szünetben Kengyel után rohan, hogy szeretne javítani, ez neki életbevágóan fontos. Kengyel cigarettázva hallgatja (iskolában!, a folyosón!, '67-ben!, ja kérem, azok voltak a kemény idők!): Majd meglátom, sok felelő van még, mondja végül és elvonul. A következő órán folytatódik a feleltetés, Gyulánk persze megint elmereng (ladik, csikidam, stb.), amikor a tanár újra felszólítja: Helyes ez a megoldás, Ladó? Szerencsére az osztály főstrébere buzgón bólogat, Tutajos erre benyög egy igen, tanár urat. Kengyel leülteti, Tutajos meg ott ül teljes bizonytalanságban. Ne majrézz, megadja a négyest, láttam, amikor beírta, vigasztalja óra után Bütyök.

tuskevar1_04.jpg

Elérkezik az évzáró napja, a táblán a minden diáknak legkedvesebb felirat díszeleg, Lajos bácsi, az osztályfőnök kiosztja a bizonyítványokat az ünnepi úttörőnyakkendőbe öltözött tanulóknak. Pár szóval jó nyaralást kíván mindenkinek, majd kivonul az osztályból. A kordában tartott indulatok végre felszabadulnak, a fiúk egymás hátát ütögetve nagy hanggal szintén távoznak. (Itt hívom fel a figyelmet, hogy ekkoriban még egynemű osztályok voltak, külön a fiúk, külön a lányok, mondom, hogy kemény idők voltak.) Tutajos és Bütyök maradnak, mert Tutajos még nem merte megnézni a bizonyítványát. Guberálni kezdenek, persze nem a szemétben, hanem a bizonyítványban: soronként nézik meg a jegyeket. Alig kezdik el azonban, amikor belép a rettegett Kengyel és Éva nevű menyasszonya, aki szintén számtan-fizika szakos tanár. Engedélyt kér a fiúktól, hogy végignézhessék a guberálást, most komolyan, mit lehetne erre mondani? A letakart sorok közül egymás után bukkannak elő az osztályzatok, majd jön a megameglepetés: számtan – jeles! A vicces Kengyel meglepetést színlelve gratulál a fiúknak, majd ő is jó nyaralást kíván és a nővel lelép.

tuskevar1_05.jpg

A két barát csak nehezen tér magához: Mondtam én, hogy ötöst ad, hajtogatja Bütyök, feledve, hogy két bekezdéssel feljebb még csak a négyest látta beíródni. Tutajos bevallja, hogy amikor belépni látta Kengyelt, arra gondolt, bárcsak inzultálná a tanárt a kengyelfutó gyalogkakukk, de most már minden meg van bocsátva, tuti a nyár! Pár nap múlva már a Déli pályaudvaron látjuk viszont a családot, Tutajos (fején valami stüszi kalap, kemény idők voltak, na) a vonatablakból integet: Bütyök, a kéthetes tábor végeztével gyere utánam István bácsihoz! A szülők még gyorsan mondanak pár szót (anyuka: Vigyázz a keszthelyi átszállásnál!, apuka: Aztán matekozz is! (nyári szünetben? nooormális?!), nagyi: Csókoltatom Nancsit!), majd a gőzmozdony vontatta szerelvény kihúz az állomásról. A család hosszan integet, elment a legnagyobb gyerek, énekelt meg egy hasonló szituációt a KFT 15 évvel később.

tuskevar1_06.jpg

Tutajos a rendkívüli izgalmaktól képtelen egy helyben ülni, először utazik egyedül, ennek megfelelően végig az ablakban lóg, fejéről le nem venné a takaros stüszi kalapot, így dacol a szemébe röpködő szikrákkal. Füst száll az ég felé, zászlóval intenek, lángol az arcod és bámul a nép – bocsánat, most jövök rá, hogy ez egy másik járműről szól… Na mindegy, mire barátunk behalózza az uzsonnára csomagolt fasírtot, rántott csirkecombot, koviubit, cserkészkolbászt, virslisalátát, mézes puszedlit és császármorzsát, a 27.047 sorozatszámú gőzös már fékez is Sármellék állomáson. Felhangzik a hangosanbeszélő közlése: Figyálem, figyálem, számélyvonat érkezik Kászthelyről az Á vágányra, Á, mint Álámér, a vágány mállett kérjük vigyázzanak!

tuskevar1_08.jpg

István bácsi segít lecihelődni a vonatról, az állomás előtt kétlovas kocsi várja a Pestről érkezett gyereket, a bakon idős kocsis ücsörög, aki Siklósi Balázs néven mutatkozik be. (István bácsi egy másik Siklósival és egy másik sorozatban rendkívül hatékony munkát végzett Siklós környékén, ott úgy is nevezték emiatt, hogy a Tenkes kapitánya.) Amíg hazafelé döcögnek, a főagromókus mesél a környék látnivalóiról, a Kis-Balatonról, a Tüskevár nevű régi romról, és Matuláról, az öreg csőszről. Az ő gondjára foglak bízni, egész nap a környéket járja, amit ő nem ismer, arról nem is érdemes tudni; nem szabok neked korlátokat, tanulj meg vigyázni magadra, vázolja fel nagy vonalakban az elkövetkező hét epizód eseményeit a nagybácsi.

tuskevar1_09.jpg

Estefelé a faluszéli ház tornácán ücsörögve Nancsi néni előszedi a könnyű vacsorának szánt lebbencslevest, rántott csirkemellet, házi kolbászt, hasaszalonnát, sült oldalast, túrós csuszát, mellé a kilós kenyeret, tejfölös köcsögöt, meg a desszertnek szánt lekváros buktát fél vájdling barátfüle kíséretében, közben elszörnyedve nézegeti a Gyula gyereket: De sovány vagy, hát mit adnak neked otthon, na majd én gondoskodom rólad, hogy ne legyél ilyen keszeg! Pedig annál nincs is jobb, parázson sült keszeg, hogy még a szálkáját is el lehet rágni, veszi át a szót az öreg Matula. Majd elkéri Tutajos bicskáját, aminek szerinte alig van éle, "még a meleg vizet se viszi el", de majd ő a műhelyben megköszörülteti a bognárral. Jó bicsak nélkül nem lehet meglenni odakint, közli Tutajossal, majd elbúcsúzik: Hajnal felé bezörgök, aztán indulunk a berekbe, addig is joccakát!

tuskevar1_10.jpg

 

 

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr9416600488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

higeona 2021.07.02. 08:24:55

Ahh, régi jó kajálós hogyvoltok :) Én nem láttam a sorozatot (lehet, hogy mégis túl fiatal vagyok), de a könyv nagy kedvencem. Most meglepődve láttam a képeken, hogy István bácsi a casting során valahol elhagyta a pocakját. Persze az is lehet, hogy minden úgy van, ahogy Piri mama mondja és Náncsi néni nem is főz olyan jól, aztán azért ilyen sovány szegény :D

Gabba 2021.07.02. 12:38:29

@higeona: :))

az eredeti poszt alatt alaposan kivesézték a kommentelők a szereposztást, egyetértve, hogy Zenthe remek színész, de nem a könyvben leírt alkat

AaannnaaA 2021.07.02. 13:29:05

Hm, közvetlen vonat Budapestről Sármellékre? Ilyen sincs mostanában (kit mi ragad meg, ugye...)
Anno láttam a sorozatot, meg olvastam a könyvet, de valahogy már nem emlékszem, hogy a Kis-Balatonnál játszódott. Ezért jó az emlékeztető hogyvolt formájában :)

Szereposztáskor - ahogy a képeket elnézem - tényleg berakták a kor legismertebb, legtehetségesebb színészeinek jókora részét!

Amúgy könyv ajánló is lesz majd itt a blogon? Csak úgy eszembe jutott.

Gabba 2021.07.02. 14:03:48

@AaannnaaA: na de már van repülőtere, az smafu? közvetlen járatok Berlin, Frankfurt, Erfurt, Drezda, stb felé, legalábbis a járvány előtt így volt.

könyvajánló is lesz, persze, de az is főleg retro vonalon. gyűlnek az ötletek...

Pácsó Ármándó 2021.07.02. 17:38:58

Kaptál is rá 107 hozzászólást anno, ami nagyon szép!

Úgy olvastam a címet, hogy"Nyaralás főttételekkel" :)
A Filmhiradó részlet benne volt a filmben is vagy csak te tetted hozzá Gabba?
Egy vezérkari főnökről mindig hálás dolog elnevezni egy uttörőcsapatot :)
Amúgy mi az a csikidam?
Lajos bácsival jól jártak, a mi tanárnénik mindig egy órahosszat beszélt még a évzáró ünnepség után az osztályteremben :(
A KFT-től csak a Balatoni nyárra emléxem (az nyilván Keszthely ugye) és ott is elment egy nagyfiú.
És már akkor megjelent az ikonikus császármorzsi! :))
István bá' jól lepasszolta a gyereket már rögtön az elején! :)
Köszi a hogyvoltot!

Gabba 2021.07.02. 18:05:04

@Pácsó Ármándó: az egyik rekordszámú kommentet kapott posztom volt, köszönhetően az Index címlapnak....

főttétel, az is jó, van pár fogás a szövegben

A Filmhíradó részlet természetesen saját kitalálás, de annak idején sok ilyen típusú hurrátudósítást láttunk-hallottunk a tévében, sőt a mozikban is a filmek előtt vetített híradókban.

Stromfeld Aurél az én ált.iskolás úttörőcsapatom volt, belső poén, csak én értettem anno :)

csikidam: nem dőlök be, egy ilyen hozzád hasonló művelt fiatalember nyilván ismerte az R-GO-t és az általa létrehozott zenei stílust (hová mész, én is jövök, várj, bombázó!)

A KFT megkerülhetetlen az életemben, többször idéztem őket/tőlük a hogyvolton, alapvető tudatformáló csapat volt a számomra, és lesz szó róluk itt is majd, külön dedikált posztban!

Flankerr 2021.07.02. 19:41:22

@Gabba: dedikált Kft poszt, zsírkirály :)

A könyvet valamiért nem olvastam anno, pedig megvolt és imádtam akkor olvasni. Vagy teljesen kiesett.
A sorozatból az első 1-2 részt láttam, a viharost láttam, de az egészet egybe még sose.

AaannnaaA 2021.07.02. 19:42:18

@Pácsó Ármándó: Én meg úgy olvastam a címet elsőre, hogy "Nyalás feltételekkel". Kinek mi a fontossági sorrend, ugye: kinek a főttétel, kinek a nyalás :)

Gabba 2021.07.02. 19:45:37

@AaannnaaA: én pirultam el, elnézést kérek :D

AaannnaaA 2021.07.02. 19:52:56

@Gabba: Miért, Te nem szoktál fagyit enni? Naugye! :)

Gabba 2021.07.02. 20:05:41

@AaannnaaA: de, puncsot

(na ezt kinek hogy sikerül félreolvasni?)

Pácsó Ármándó 2021.07.03. 00:02:56

@AaannnaaA: Izé.. nem állítom biztosra, hogy nekem is a fagyi jutott elsőre eszembe erről :)

@Gabba: Persze, megvan az R-GO, a csikidam nincs meg, hogy az mit jelentett. Annak idején a KFT számokat kívülről fújtam. Makákó!

Gabba 2021.07.03. 07:44:35

@Pácsó Ármándó: ha jól emlékszem, annak idején azt mondta a Robi, hogy ahogy a tevék patája dobog, az hangzik úgy, hogy csiki-dam

Pácsó Ármándó 2021.07.03. 08:39:54

@Gabba: Lehetséges. De azt tudta, hogy ha a teve lejön az aszfaltútról, akkor a sivatag homokjában úgy hangzik, hogy fppfp-fpppfff ? :)

Gabba 2021.07.03. 11:41:24

@Pácsó Ármándó: vagy két kókuszdiót kell közben összeütögetni, mint a Gyalog galoppban, és már stimmel is!

Neoprimitív 2021.07.10. 08:58:06

Amikor most sok év után újra néztem az első részt, akkor vettem észre, hogy mennyi mindent változtattak a még csak tíz éves forráson.
Piri mama eredetileg ugye nem nagymama, hanem amolyan rokonként bentlakó házvezetőnő-szakácsnő az elvtársúri értelmiségi családnál. Bütyök mamája még a bérház udvarán álló fa alatt vasal szenes vasalóval, a sorozatban már udvariasan nem foglalkoznak azzal, hogy milyen körülmények között élnek. Bütyök sem kéthetes táborozás után megy még pár hétre a berekbe, hanem a mamájának szerzett beutalónak köszönhetően tud egyáltalán elszakadni a városból, mert különben ő szállítja házhoz a vasalt ruhákat, ez a család megélhetése.
A tiszta fiú osztály viszont 67-ben már anakronizmusnak számított, legalább is ha a környékünkön lévő három általános iskolából indulok ki. A könyv hangulatához viszont annyira hozzátartozik ez a pre-katonasági férfiközösség, hogy ezt nem merték koedukáltra átírni.

Gabba 2021.07.10. 11:10:01

@Neoprimitív: viszont koedukáltság esetén járhatott volna egy osztályba pl. Csepregi Évikével, akit idéz is a 3. részben :)

Neoprimitív 2021.07.10. 11:51:48

@Gabba: Mennyi kihasználatlana lehetőség! ideje lenne egy harmadik feldolgozásnak is. Kicsit át kellene ugyan dolgozni, Matula pl. lehetne biztonsági őr a nádas helyén épülő fantasztikus vitorláskikötő-teniszpálya-luxusapartman komplexumnál és magyarázhatná Tutajosnak, hogy milyen szép is ahogy hanalban a cölöpverő dummogására életre kel a munkagödör...

KékFény6 2021.07.16. 01:26:59

Éppen most nézem újra, és eddig fel sem tűnt, hogy a tanárok hol magázzák, hol tegezik a tanulókat... A dramaturgnak sem tűnt fel anno. :)

higeona 2021.07.16. 13:06:50

@Neoprimitív: Szerintem a változtatásokhoz nem csak a 10 év, hanem az is hozzájárult, hogy Fekete István nem köntörfalazott. A valóságnak megfelelően ábrázolta a nehéz, gyakran nyomorúságos helyzetben élő emberek életkörülményeit. Nem is nagyon szerette a rendszer, a nem állatokról vagy gyerekekről szóló írásai közül csak kevés jelent meg életében, ha jól tudom. És igen, itt is kivettek sok olyan jelenetet, ami a rendszer tökéletlenségeire utal. Tényleg, a maharadzsa nagybácsi említésre kerül?

Neoprimitív 2021.07.16. 16:47:19

@Tesztelo.hu: "Tegez és magáz – susogta Dubovánszky –, akár az ura. Vége. mindennek" Nem véletlenül volt így, a regényben is így szerepelt.

@higeona: Persze, Fekete környezetábrázolása nagyon jól bemutatta a kort - igazából játszódhatna a regény 56 előtt is, csak akkor aligha hagyta volna ki legalább egy mondatban Rákosi elvtársat. A "Piri mamák" tíz évvel később is csak megritkultak, nem tűntek el teljesen a kor jómódú családjaiból, viszont tévében, főleg ifjúsági tévében nyilván nem volt helyük. Szerintem ha Náncsi néni nem lett volna annyira "náncsinéni", akkor belőle is családtagot kreáltak volna. Egy szocialista értelmiségihez mégsem illik a cseléd, akkor sem, ha házvezetőnőnek hívják...
Ugyanakkor én (városi gyerekként) úgy érzem mindkét könyvből, hogy Feketének a politikai rendszerrel, a kötelező lelkesedéssel ha voltak is gondjai (tudjuk, hogy voltak), az eredményeket nem vitatta. Márpedig falun akár a villanyvilágításról, akár a kiszámíthatóbb, nem zsellér szintű gazdálkodásról van szó, lényegesen nagyobb változások történtek, mint a városokban. (Az mondjuk lehet, hogy az írói öncenzúra része volt, hogy István bácsi egy grófi birtokból lett állami gazdaság főagronómusa, nem egy kényszertéeszé. Akinek a regényekben nincs is főnöke, se elnök, se párttitkár, gyakorlatilag ő az úr. Ami nem jelenik meg a regényben, arra ugye nem is kell reflektálni...)

Rollende Landstrasse 2021.07.28. 14:51:47

A gőzmozdony pályaszáma helyesen: 275,047. Így, vesszővel elválasztva.

Gabba 2021.07.28. 15:37:10

@Rollende Landstrasse: kösz szépen, szakértő nick, szakértő komment :)

Rollende Landstrasse 2021.07.28. 18:52:37

@Gabba: Szívesen. Tudnám még részletezni a pályaszámot, de nem akarom elvinni más irányba a témát. :)

Gabba 2021.07.29. 03:11:26

@Rollende Landstrasse: nyugodtan vidd, vasutas családból származom, felmenőim és lemenőim között is van érintett, úgyhogy érdekel
süti beállítások módosítása