Nem is olyan régen, idén nyáron egészen sokat törököztünk itt a blogon, Bécsben és Budán egyaránt. És ezt most folytatjuk, összekötve a XX. és a XVI. században az ország függetlenségéért vívott szabadságharcokat. Az 1956-os szabadságharcunk hazaárulással felérő értelmezésére korábban már utaltam, ezért most menjünk vissza a XVI. századba, amikor mindenki számára egyértelmű volt, hogy ki a fő ellenség. A sokszoros túlerővel szembeni mégoly kilátástalan küzdelemnek az aktualitást 1956-os forradalmunk november 4-i vérbetiprása adja.
A történelem iránt minimálisan érdeklődők tudhatják, hogy 1552 dicső év volt: az egri várvédők diadala az ostromló török sereg felett. Ez volt a magyar történelem egyik legdicsőségesebb eseménye: a Hadim Ali budai pasa, illetve Kara Ahmed nagyvezír által Erdély és a királyi Magyarország ellen külön-külön indult oszmán seregek Szolnok elfoglalása után egyesültek és a mintegy 40 ezresre duzzadt sereg 1552 őszén a Felső-Magyarország kulcsának számító Eger ellen vonult. Amit Dobó István kb. 2000 emberrel sikeresen megvédett, így a törökök 38 napi próbálkozás után, október 17-én kénytelenek voltak felhagyni az ostrommal.
Na de most nem Eger, hanem Drégelyvár a témánk. Aminek kapitánya 1552-ben Szondi György volt, nagyszerű és példamutató hős, akinek életéről sajnos keveset tudunk. Valószínűleg egyszerű közember volt, aki Révay Ferenc nádorhelyettes szolgálatában részt vett a végzetes mohácsi ütközetben, majd a végvári harcokban tűnt ki vitézségével, ezért Várdai Pál esztergomi prímás az 1540-es években kinevezte őt a drégelyi uradalom élére.
Drégelyvár
(Csak zárójelbe: a jelentősebb várostromokról elég kevés regény született. Oké, az Egri csillagok viszi a pálmát minden tekintetben, ami nálam a námbörvan magyar regény. Kőszeg 1532-es ostromáról ott van az Égig érő vár (Hunyady József), Szigetvár 1566-os elestéről Az Alapiak kincse (Szántó György), de például Drégely hőseiről nem írt senki könyvet.)
Drégely vára a XVI. században az esztergomi érsek vadászkastélyaként üzemelt, ezért sem megerősített falakkal, sem komoly védelmi rendszerrel nem rendelkezett. Ezzel Szondi is tisztában volt, ám hiába kérte a vár megerősítését I. Ferdinánd királytól és Várdai Pál esztergomi prímástól, azok jó magyarosch szokás szerint magasról tettek az egészre. Így Ali pasa kb. 12 ezer fős seregének érkezésekor a várnak csak 146 védője volt. Szondi György a megadás helyett a "háborús védekezést" választotta, bármennyire is neheztelne rá emiatt a kései utókor hazaáruló képviselője, Orbán Balázs. Tette mindezt úgy, hogy a nagyságos király úr még a Szondi számára hónapok óta elmaradt illetményt, 322 forintot sem fizette ki.
Szondi szobra a Kodály köröndön
Ráadásul a nyár elején villámcsapás érte a várat, ami felrobbantotta a puskapor és a muníció jó részét, így a mintegy 150 védő esélyei tovább romlottak. A kapitány újabb elkeseredett levelezés révén próbált támogatást szerezni, de 1552. július 6-án végül egyedül kellett szembenéznie Ali pasa seregével; Erazmus von Teuffel (a magyarok által csak Ördög Mátyásnak hívott) felvidéki főkapitány ugyan a elvidéki bányavárosok kapujában, Léván állomásozott, de nem segített a drégelyieknek. Sorsát azonban nem kerülhette el: az 1552. aug.10-11-én zajlott palásti csatában Ali pasa seregeitől vereséget szenvedett, őt magát elfogták és Konstantinápolyba vitették, ahol karóba húzták.
A törökök július 6-án faltörő ágyúkkal kezdték meg Drégely ostromát, ám az ezt követő oszmán rohamot a maroknyi védősereg visszaverte. Ali pasa ugyan megpróbálta rábeszélni Szondit a megadásra, ő azonban ezt elutasította. Az újabb bombázások következtében a kastély gyakorlatilag romhalmazzá vált, ám Szondi ekkor sem volt hajlandó a megadásról tárgyalni, hiába küldte hozzá Ali tárgyalni a szomszédos Oroszi község papját, Mártont. Szondi csak két dolgot kért a török fővezértől: kímélje meg két apródja, Libárdy és Sebestyén életét, őt magát pedig temesse el tisztességesen.
A török sereg július 9-én döntő rohamot intézett a vár ellen, aminek a maroknyi védősereg nem tudott ellenállni. A védőket mind egy szálig legyilkolták, de Ali teljesítette Szondi kérését: az apródokat megkímélte, a vár parancsnokát pedig katonai tiszteletadással temettette el díszes sírba, ami fölé kopját tűzetett.
A Szondi Görgy szarkofág Drégelypalánkon, a Honti u. 12. előtt (Kő Pál alkotása)
Na de hogy kerül ez a téma a budapesti séták tag alá?, kérdezheti az olvasó. Egyrészt Szondi szobra megtalálható a Kodály köröndön Vak Bottyán, Zrínyi Miklós és Balassi Bálint társaságában, másrészt ott van a Nyugatitól két sarokra, a Terézvárosban húzódó Szondi utca. Aminek a Nagykörútra nyíló sarkán található a Szondi mozaik, rajta az ércnél maradandóbb Arany János ballada, a Szondi két apródja idézeteivel. Itt a sarkon eredetileg Bory Jenő szobrász alkotása állt az akkori Britannia szálló oldalában. A szobrot 1939. december 17-én avatták fel.
A szobor Budapest ostromakor megsemmisült, és a helyére 1947-ben került Haranghy Jenő mozaikja. A Britanniából mára Béke Radisson lett, a mozaik viszont a mai napig látható. (Az eredeti Szondi szobor másolata a székesfehérvári Bory vár történelmi árkádsorában található.)
"Felhőbe hanyatlott a drégeli rom"
"Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja"
"Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát"
"Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét"
"Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába"
"Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold...
...Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet."
Örök dicsőség a hősöknek és örök megvetés a hőseink emlékét meggyalázó perc-emberkéknek!