Január 6-án egy ugyanazon napon, de két külön helyszínen adott koncertet Csepregi Éva és a KFT. Jóllehet Évike művésznőt a 80-as években felfokozott serdülőkori hormonműködésemnek köszönhetően meglehetősen figyelemre méltónak találtam, mára be kell vallanom, hogy a tesztoszteron nem minden. Sőt hozzáteszem: ifjúkorom legfőbb tudatmódosító zenekara a 80-as években nem a Neoton Família volt, hanem a KFT (amint arról pár éve hosszabban is megemlékeztem). Tehát mindenkitől elnézést kérek, aki a magyar diszkókirálynő koncertbeszámolójára lenne kíváncsi, mert nekik csalódást kell okoznom: itt és most a KFT zenekar bigbandes, azaz fúvósokra hangszerelt koncertjéről lesz szó.

Évek óta nem láttam élőben a fiúkat, jópár éve az A38-as hajón vagy talán a Savoya Parkban tartott koncertjük volt az utolsó, ahol csápoltam nekik. A január 6-ra meghirdetett szeánszra már napokkal korábban elfogytak a jegyek, ami azt jelentette, hogy este 8-kor legalább 2000 rajongó várta tűkön a székeken ülve, miféle bulira készül kedvenc zenekara. Azt már az előzetes infókból lehetett tudni, hogy az együttes ismert slágereihez a Dráni (Bornai Tibor) elsőszülöttje, Bornai Szilveszter vezette fúvósszekció fogja szolgáltatni a nagyzenekari hátteret. Spoiler: szuperül. 

Pár perccel nyolc után először a három vokalista lány, és utánuk a fúvósok vonultak a színpadra. Majd őket követték fúvós felvezető dallam és a közönség hangos ovációja kíséretében az est fénypontjai, a KFT tagjai. A doboknál Marcipán (Márton András), basszusgitáron Miki (Lengyelfi Miklós), billentyűn Dráni (Bornai Tibor), szólógitáron Náti (Laár András), és a csapat máris belecsap a Botrány c. 1990-es opuszba, ami a blogger egyik kedvenc KFT-s rímpárját tartalmazza, miszerint:

„Miből él a szexhiéna, / és biszex vagy homoszex?
Kié a szaxofon a szexfotón, / és ki az, aki rajta feksz
ik?”

Persze mit tudhattuk még 90-ben, a rendszerváltás hajnalán, hogy alig 20 évvel később mennyire igazak lesznek a refrén sorai:

„Nincs nyugalom, / nincs kegyelem,
kiderül minden, / még az is, ami nem.
Úgy alakul, / hogy elszabadul,
és senki se bánja, / ha begorombul / a botrány.”

A taps és hujjogás elülte után Laár előadja a KFT koncerteknek a kezdetek kezdete óta állandó felvezető szövegét: „Valamint a kalucsnira tapadó agyag ölelő karjaiból kibontakozó kocsikerék nyikorgása által felriasztott falusi kuvaszkutya bőrébe csimpaszkodó kullancsbogár szemeiből kicsorduló könnycseppekben visszatükröződő régi rablólovagvár felvonóhídjából kiálló rozsdás vasszögek összetartják annak alkotórészeit, azonképpen tartson össze bennünket is a barátság és a szeretet.”

Mire jön Bornai egy friss riposzttal: „Körülbelül úgy, ahogy a kétségbeejtően tehetségtelen színművész beszédhibáját javítani képtelen logopédusnő gázóráját leolvasni akaró, de a kaputelefonon hiába csöngető gázóraleolvasó halk káromkodására elpiruló iskolás lányka copfjába kapaszkodó könnyű tavaszi szellő által borzolt pocsolyán nagy sebességgel keresztülszáguldó drága terepjáró lehúzott ablakán kihallatszó dévaj kacagás betölti a koranyári este csendjét, akképpen töltse be lelketeket a szépség és az igazság.”

Nevetés, taps, és ezt kihasználva a csapat eljátssza az Édes élet véget ér c. szerzeményt, amit 1988-ban még vigyorogva énekeltünk a koncerteken, de amin mára, tizensok év NER uralom után, sajnos nem igazán tudunk vigyorogni:

„Az édes élet véget ér / Fújdogál egy savanyú szél
A Cukrosbácsi mélyen a szemünkbe néz
Az édes élet elmúlt rég / Keserű kenyeret dagaszt a pék
A Cukrász mosolyán kizöldült a penész.”

Laár hangja sajnos ide-oda csúszkál, nem nagyon találja el a hangfekvést, de mindegy, a lényeg úgyis a szövegben van.

A KFT dalai közül nagyon sok szól a szerelemről, de nem mindegyik, például a következő sem, konferálja fel Bornai és máris érkezik a Száll egy pofon a szélben. Ahogy régebben már írtam, a zenekar egyik tagjáról sem tudom feltételezni, hogy nőverő típus lenne, nyilván nem is lehet rájuk vonatkoztatni a szövegben leírt erőszakosságot, a jelenség viszont sajnos létezett régen is és létezik ma is (vö. a vak komondor esete).

És ha már erőszakosság, Bornai bejelenti, hogy a zenekar erőszakossága a következő számból is kiviláglik, mert hiába van ma szombat, ők eljátsszák a Ha jön a péntek c. szerzeményt. Hedonizmus, habzsi-dőzsi, meg ilyenek, a vokalista lányok kecsesen hullámzanak, a fúvósok meg hozzák a hátteret kegyetlenül.

„Ha jön a péntek, / lemész a boltba, / legyen egy pár üveg / Coca-Cola.
Utána rájössz, / hogy legjobb volna / valami jó kis / csokitorta.”

Laár szerint a következő szám viszont tényleg a szerelemről fog szólni – bár nem biztos. Akár biztos, akár nem, következik a Bábu vagy, a csapat első és máig az egyik legismertebb slágere. Ha engem kérdeztek, ez nyilván nem szerelmes dal, az viszont elképesztő, hogy a „felső hatalmak” (broáff) folyamatos manipulációjára és hazugságaira 1981-ben is pont annyian voltak vevők, mint 2023-ban.

„Azt hiszem, nem hiszed, / nincs erőd, hogy észrevedd.
Nyisd ki a szemed!”

Jön a Macska az úton, aminek mondandója szintén nem sokat változott az eltelt negyven év alatt: a kellemetlen élményt nehogy már kibeszéljük, fojtsuk magunkba, hiszen nem is olyan komoly az egész, különben is vár egy jó zabálás, az a fontos (ld. még: gulyáskommunizmus anno, csabai kolbásztöltő fesztivál és Németh Szilárd pacalpörkölt receptjei manapság). A dal végén egetverő hujjogás és éljenzés, naná.

Dráni énekével következik a 2000-es évekből az Irén, ami tényleg szerelmes szám, már abban az értelemben, hogy hogyan szerezzük meg a kiszemelt nőt ezer veszélyen át:

 „A bátyád bivalypásztor / Az apád nehézbúvár
A férjed rohamrendőr / De nem ijedek meg ettől
Hogy kié leszel, majd eldől”

(Zárójelben: annak idején nekem is volt szerelmi vetélytársam egy redőnyjavító kisiparos személyében, de ebbe most ne menjünk bele, elég annyi, hogy kezdeti kudarc után a végén én jöttem ki nyertesként.)

Megpihenünk kicsinyt és jöhet egy vers Bornai Tibor tollából és előadásában, a címe Néző:

„Kedves Filmszínészek, volna egy kérésem
Nektek olyan könnyű, éljetek helyettem
Szeressetek bele abba a szép lányba, aki nekem tetszik
Fussatok utána
Legyetek boldogok, amikor átölel
Törjetek össze, ha végül mással megy el
Hordjátok az arcom, rázzátok a láncom
nekem akkor jó, ha még csak nem is látszom
Csak nekem ne kelljen semmit se csinálnom
Éljétek életem, haljátok halálom
Ha én kimaradok mindenből, nem bánom
Majd szépen csöndesen leszek amíg vagyok
Ha látnak, sugárban hánynak az angyalok.”

A lírázás után jön a Bál az Operában, amit annak idején simán hajlamos voltam szó szerint értelmezni, és csak tizensok évvel később jöttem rá, hogy a szövege duplafenekű. A mai estén erre Bornai úr is ráerősít, mert a szöveget egy ponton kissé eltéríti az eredetitől, aktuális közéleti utalás, naná. Nem tudom, a koncert közben hány embernek tűnt fel a megmásított sor, de az biztos, hogy nekem igen és nem lett jó kedvem tőle, mert sajnos tökéletesen igaz.

„A Népköztársaság útján / mennyi különös alakot elrejt / a konfekciókabát
És most már tudható, / hiszen mindenki látja őket, / hogy mivé változtak át…”

Laár kezében a szóló alatt szinte sír a gitár, a végén a közönség vastapssal és füttyögéssel fejezi ki egyetértését és köszönetét.

A sikert meglovagolva Náti is előad egy saját verset az újabbak közül, címe: Nekem a szájamban:

„Nekem a szájamban, de csak állítólag, / Bacilusok laknak régtől folytatólag
Éldegélnek vígan, ide-oda mennek / Úszkálnak naivan, az ínyemre hevernek
Reménykednek ők is egy még szuperebb létben
Pedig fogat mosni indulok már éppen.”

A fúvósszekció veszi magához a kezdeményezést és indítja be Az idegen lény c. opuszt:

„Hamarosan éjfél, / kiürült már a Kun Béla tér,
becsinálva nézem, ahogy leszáll az égből, / és pörögve földet ér.
Jön az idegen lény…”

Ennél a számnál jön ki az egyik legszuperebb módon a bigband és az alapzenekar fúziója: a szaxofon- majd harsonaszólóra válaszul Laár gitárszólója érkezik, pöpec hangzás és kivitelezés. Kétezer ember érthet velem egyet, mert a végén falrengető az ováció.

A beharangozóból tudni lehetett, hogy a fúvósokon kívül a zenekar tagjainak gyerekei is fel fognak lépni, erre a megmozdulásra nagyjából a koncert harmada után került sor. Először a basszer Lengyelfi egyik lánya, Eszter lép a színpadra, nyakába akasztott basszusgitárral (az alma és a fája, ugyebár), Bornai meg átadja elektromos zongoráját „kisfiának”, a közel két méter magas Szilveszternek. Felcsendül A fodrász, amit élőben nem is tudom, mikor hallottam utoljára a KFT-től, de most újra itt van és jót tett neki az áthangszerelés, valljuk be.

Ezután viszont teljes egészében a fiatalságé lesz a színpad, az „öregek” levonulnak és a KFT tagok csemetéi által alapított A te apád, az! nevű zenekar lép a világot jelentőkre: a fent említett utódokon kívül különböző hangszerekkel a kezükben Laár Buda Illés, Laár Bence, Márton Áron, Bornai Kamilla, Bornai Emma és Lengyelfi Edit. Utóbbinak rendkívül különleges alt hangja van, az ő énekével a fiatalok hosszú trombita- és gitár intró után elnyomják a Tea című örökbecsű darabot. A végén persze nevetés, hujjogás és hosszantartó taps, a srácok kissé megilletődve hajlonganak, cukik. Sőt a közönség még vissza is tapsolja őket, ezt nevezem sikernek.

Laár beszámol, egy-két-há-négy, és felcsendül a Ha kövér leszek c. vicces szong, a fúvósoknak köszönhetően egyedi szvinges hangzásban. Magyar ember addig zabál, amíg ki nem durran, így aztán jön még egy kajás szám, az Amit megeszel. Besenyő Pista bácsi nyomdokán haladva toljunk be mindenféle kolbászokat, dagadókat, káposztáskockákat, uborkasalátákat – lehetőleg egyszerre, amíg csak ki nem ürül a hűtő.

„Amit megeszel, az nem tűnik el, / amit megeszel, az te leszel - ha tele leszel!
Amit megeszel, az életre kel, / tele a hasad, üres a fridzsider.”

(És a zabálást addig folytassuk, amíg el nem érjük, hogy behívnak statisztának Al Yankovich „Fat” c. videójába.)

Érkezik a Klón, amikor már nem tudjuk, mi a valódi és mi nem az:

„Két jövő vár ránk, / Találgathatnánk,
Hogy ki klón, ki nem klón / De eltalálni sose tudnánk.”

Majd premier következik: a zenekar a készülő új albumról eljátssza a Te vagy az, aki kell c. szerelmes számot. Ami egy az egyben utalás a Balatoni nyárra, ami érthető, hisz’ mindkettő Bornai szerzemény.

„Tudom, te vagy az a lány, akit várok a tihanyi révnél
Én most is, de hiába várlak
És miközben ülök a mólón és veszem a hamburgert,
Te vagy az, aki kell, soha nem adom fel”

És még mindig maradunk a szerelmi vonalon, mert következik a Színes álarc a lelkemen (Fiú és lány), az éneklésben Bornai párja a vokalista Szász Ágnes. Nyilván nem járunk messze az igazságtól, ha megállapítjuk, hogy a magyar könnyűzenében ez az egyik legkülönlegesebb szövegű és hangulatú szerelmes dal.

Érkezik a Kovács Pál, vicces teremtéstörténet egy megszületni készülő csemetéről, akinek az Úr felvázolja, mennyi nagyszerű dolog várja majd az életben. De egyúttal figyelmezteti is:

„S ha mégis úgy érzed, hogy pocsék az életed, / Nevemet hiába szádra ne vedd!”

Sajnos Laár barátunk hangja megint el-elcsúszik, nem mindig találja el a hangfekvést, kicsit kellemetlen ez már, na de nem fanyalgunk, élvezzük a koncertet.

Nem szakadunk le a szívügyekről, a zenekar belecsap a következő számba, ami, mit ad Isten, a korábban is többször emlegetett érzésről szól: Éljen a szerelem!

„Dobog a szíved, sistereg az érzés / Éljen a szerelem!
Mi ez a tánc?, költői kérdés / Éljen a szerelem!”

Természetesen aktuálpolitikai utalást itt is elhelyeztek a fiúk:

„Az utcán, a kocsiban, a villamoson, a moziban / Hirtelen utolér a szerelem.
Pesten, Brüsszelben, Moszkvában vagy Kijevben
A szerelem az úr, csak a szerelem.”

Igazi örömzenélés a színpadon, a fúvósok fújnak, a harsonások harsonáznak, a szaxofonosok szaxiznak, de nemcsak a zenészek meg a vokalista lányok hullámzanak, hanem a közönség is, szuper hangulat.

Szerelem után utazás (sok embernek persze az is szerelem), mégpedig hová? Természetesen a fekete kontinensre, mert jön az Afrika. Igazi közönségkedvenc, erről kár lenne vitát nyitni, ennek megfelelőlen nem maradhat el a kétezres rajongótábor megénekeltetése sem.

A srácok levonulnak a színpadról, de természetesen a közönség ezt nem hagyja annyiban, és pár perces hujjogással, tapssal, füttyel visszahívja kedvenceit. Akik jönnek is, és a ráadásszekció első számaként megkapjuk a csapat másik közönségkedvenc slágerét, ami nem más, mint a Balatoni nyár. A nézők tapssal adják alá az ütemet, Laár pompás gitárszólót kanyarít, az egyik legjobban sikerült darabja ez a koncertnek, nem vitás. Várnánk a csapat harmadik gigasikerét, de sajnos nem jön az Elizabet, helyette sorra bemutatják a kísérő zenészeket, a vokalistákat, a gyerekeket, a technikai munkatársakat, tényleg mindenkit. Most tudtam meg, hogy a fúvósszekció neve Rézangyal, már megérte eljönni. De persze nem csak ezért, hanem a komplex élményért: kaptunk dalt a négy évtizedes pályafutás minden korszakából, felturbózva a fúvósok aláfestésével, ami remek ötlet volt, tényleg.

Felcsendülnek az Il silenzio kezdő taktusai, és ebből már tudhatjuk, hogy vége a koncertnek, mert következik a KFT koncertek záró száma, a Jojszakát. Mindenki a színpadon, szokás szerint Márton András énekli a szöveget, de a végén mindenki beszáll a kórusba, a közönség pedig felállva tapsolva köszöni meg a szuper estét és a jó két órás zenei élményt.