Nyakunkon az év vége és a szilveszter: szerpentin, konfetti, koffein és más tudatmódosítók bekészítve. Buli és tánc, vagy nosztalgikus múltba révedés, ki mit választ, de itt a blogon olvasszuk össze ezeket és nézzük meg, milyen dalokra házibuliztunk annak idején, két-három (sőt inkább négy, omájgád) évtizeddel ezelőtt. Ezúttal kizárólag női előadókra koncentrálunk (ahogy koncentráltunk rájuk már a 80-as években is), és mindenféle dehonesztálás nélkül azt is meg kell állapítanunk, hogy ezek a hölgyek gyakorlatilag csak egyslágeresek voltak – de hogy micsoda slágerek ezek, azt fogjuk most áttekinteni a maguk mélységében (már ha vannak nekik olyanjaik – nem a hölgyeknek, hanem a daloknak).
Első alanyunk Mandy Smith, aki leginkább arról volt ismert, hogy a Rolling Stones basszusgitárosának, Bill Wymannek volt a barátnője, majd kb. két évig a felesége. Mandy 33 évvel fiatalabb, mint Wyman, 1989-ben kötöttek házasságot, amikor Wyman 52 éves volt, Mandy meg csak csak 18. Számomra akármennyire is a Stones legszimpatikusabb tagja volt Wyman, és akármennyire is elismerem, hogy a szerelem nem ismer határokat, ekkora korkülönbség, hát izé…, mintha a lányom osztálytársnőjével kezdenék ki. De mivel nem vagyok erkölcscsősz, és se a basszusgitárhoz, se a zenéhez nem értek különösebben, inkább azt javaslom, hallgassuk / tekintsük meg Mandy kisasszony egyetlen slágerét, a Positive Reaction-t.
Következő alanyunk a Tiffany Renee Darwish nevet kapta a keresztségben, és Tiffany néven tisztességes, bár szintén nem túlságosan hosszú és sikeres zenei karriert mondhat magáénak. 1987-ben jelent meg Tiffany c. nagylemeze, és arról szinte azonnal megahit lett az I Think We’re Alone Now. (A dal feldolgozás, az eredeti 1967-ben készült, Tommy James and the Shondells előadásában. Ők írták a Mony Mony c. számot is, ami igázán sikeres csak a ’80-as években lett Billy Idol feldolgozásában, bővebben itt.)
Tiffany széles csípőmozgással arról énekel, ami rengeteg tini dilemmája: hogyan titkolják el a szüleik elől, hogy ők bizony már szexelnek. Bár Tiffany később még kiadott pár lemezt, ezeket fedje a feledés jótékony homálya, hasonlóan az olyan szerepeihez, mint amiket pl. a Mega Piranha vagy a Mega Python vs. Gatoroid c. „filmekben” nyújtott… Brrrr.
Lépjünk tovább a holland születésű, de Nyugat-Németországban (NSZK) felnőtt Caroline Cathrine Müllerre, aki ezen a néven nyilván abszolút nem ismert, de ha azt mondom, hogy a művészneve CC Catch, akkor nyilván minden 40+ és 50+-os a fejéhez kap: hápersze, ez a csaj nyomta az olyan slágereket, mint az I Can Lose My Heart Tonight vagy a Jump in My Car. Arról nem érdemes vitát nyitni, hogy a jelen posztban szereplők közül CC Catch futotta be a legnagyobb zenei karriert, mert nyilván igen - és ha megengedő lennék, akkor őt nem csak egyslágeres előadónak tekinteném. De mivel megengedő vagyok, elfogadom, legyen a művésznő három slágeres: mert akár én is elveszthetem a szívemet máma este, és beugrom akárki autójába. A csaj lemezeinek a rágógumipop koronázatlan királya, Dieter Bohlen (a Modern Talking egyik tagja, ugyi) volt a producere. A csávó zenei munkásságába most ne menjünk bele, az viszont tény, hogy CC Catch fent említett számai meglehetősen sikeresek voltak, de nem annyira, mint a Heartbreak Hotel.
Mivel ez utóbbi szong jelen posztunk egyik tárgya, mit mondhatunk el róla? A szerelmi csalódásról szól: akit nem ért szerelmi csalódás, az nyilván nem is élt, és ilyesmi. A művésznő frizurája külön posztot érne, de ezzel most nem foglalkozunk, ezúttal csak tekintsük meg a dalt „an sich”, azaz az ő valóságában (ahogy azt annak idején Kant mester megfogalmazta). Bár azt a mai napig nem értem, miért kellett az énekesnőt a felvételen vámpírnak sminkelni.
Na és ha már vizsgáltunk itt hajakat, csípőmozgásokat, egyebeket, akkor a poszt második felében tekintsünk meg egyéb testrészeket, két hasonló, khmmm…. adottságú művésznő esetében.
Sabrina Salerno 1968-ban született és miután megnyerte szűkebb pátriája, Liguria régió szépségversenyét, modellként és ezzel együtt énekesként kezdte karrierjét. 1987-ben jelent meg első nagylemeze, rajta az internesönel nambervan számmal, ez volt a Boys Boys Boys. A zene táncolható, a szöveg nem túl mélyértelmű, bár kétségtelenül kissé provokatív: a fiúk jobb, ha felkészülnek, mert Sabrina vadászó ragadozóként készül válogatni köztük. Sose nagyobb veszélyt. Ám mivel egy kép többet mond ezer szónál, a dal megmaradt volna egynyári slágernek, ha nem készül hozzá ikonikus videoklip. De készült, aminek köszönhetően a szong a mai napig népszerű, mert a klipben Sabrina áttetsző bikiniben pancsol és domborít a strandmedencében, és közben a felsőrész párszor (irgalom atyja, ne hagyj el) le is csúszik a dús halmokról. Íme:
És ha már dús halmok, akkor utolsóként (de nem utolsósorban!) vegyük szemügyre a szintén fotómodellből lett énekes Samantha Foxot. 1983-ban, 16 évesen (akkor még ez volt a legális korhatár, csak 2004-ben emelték fel 18-ra) a The Sun c. bulvármagazin négy éves szerződést kötött vele, hogy az újság 3. oldalán rendszeresen közölhessen róla topless képeket. (Page 3 girl, ahogy az angol kifejezés mondja.)
Az első kiadvány a fiatal művésznő képével 1983. február 22-én jelent meg, és azóta minden bizonnyal már csak aranyáron érhető el egy-egy korabeli példány. Az ifjú hölgy ennek köszönhetően az egyik legtöbbször fotózott és emiatt az egyik legismertebb modell lett, ami úgy tűnt, jó alap lehet Samantha énekesi karrierjének beindításához. Első nagylemeze 1986 nyarán jelent meg a Touch Me, mit is mondjak… igen találó címmel, merthogy addigra már férfiak millió tettek volna boldogan eleget ennek a felszólításnak.
Ez alól természetesen a blogger sem volt kivétel. Azon év szeptemberében kezdtem az egyetemet Szegeden, és az újszegedi kollégiumban (Kádár-rendszer ide vagy oda) gyakorlatilag minden nyugati előadó minden lemeze viszonylag hamar elérhető lett a közeli Jugoszlávián keresztül. Így Samantha Foxé is, ami (bármennyire is a rock nálam a fősodor) egészen hallgathatónak bizonyult. New wave, pop rock, rock’n’roll: kissé vegyes a lemez stílusa, de éppen azért hallgatható. A Hold on Tight pörgős rockabilly, a Do Ya Do Ya meg akár még punk rocknak is elmenne.
A lemezről a legnagyobb sikernek a címadó Touch Me bizonyult, több slágerlistát is megjárt, Ausztráliában egyenesen első helyezést ért el. A dalhoz forgatott videoklipben a beszűkült agyú producerek mindenféle ágyban forgatandó felvételt javasoltak, de Fox, szakítani akarván a topless korszakkal, ragaszkodott a szegecses bőrbe öltözött rockerlány stílushoz és ő nyert. Riszpekt, bár így a nézők nyilván lemaradtak pár nyálcsorgatós képkockáról.
De ezen ma már kár bánkódni. Boldog új évet mindenkinek!
