Kadarkai Endre jelenleg az egyik legfelkészültebb és leginkább odafigyelő interjúvoló a magyar rádiózásban, erről kár lenne vitát nyitni. A beszélgetések előtt az összes elérhető infót felkutatja az interjúalanyról és úgy tűnik, emiatt jobban ismeri az "áldozatokat", mint azok saját magukat. Időnként meg is kérdezik (ami talán a legnagyobb dicséret a kérdező számára), hogy: De hát ezt honnan tudod? Kadarkai ilyenkor csak sejtelmesen somolyog, a magamfajta mezei hallgató viszont elismerően csettint: így kell ezt. Kadarkai 2019 őszén csatlakozott a Klubrádióhoz és hozta magával a korábban az Echo majd a Story tévén megismert portrékészítő műsorát. Először páros interjúkat készített Világtalálkozó címmel, majd 2021 októberében elindította a Szavakon túlt, ahol egy embert kérdez, de őt aztán alaposan. A műsor vasárnaponként hallható déli 1 órakor, ami ideális időpont rádióhallgatásra: az ember vagy éppen készíti a vasárnapi ebédet a húsleves - tejszínes csirke - császármorzsa vonalon, vagy már eszi a menüsort, vagy épp a végére ért és már a kávéját kavargatja.
2022. december 18-án a Jászai Mari díjas népszerű színművész, Lengyel Tamás volt a kifilézett alany. (Most majdnem kiflizett alanyt írtam, mert eszembe jutott, hogy Lengyellel először a Kossuthkifli c. sorozat és az ő hogyvoltozása idején találkoztam anno nagyon régen.) Azóta számos sorozatban (pl. A mi kis falunk) láthattuk és még több rádiókabaré-felvételen hallhattuk; jelenleg az egyik legnépszerűbb és leginkább foglalkoztatott színész.
Ahogy az ebben a műsorban megszokott, Tamás is kap 20 szót, amik addigi életére, munkásságára vonatkoznak és neki kell kiválasztania, hogy melyikkel kapcsolatban kérdezzék. Jelen esetben ezek a következők voltak:
Lengyel az "Új szerepben"-t választja elsőnek, ami, mint kiderül, az apaságról szól. Pár évvel ezelőtt ismerkedett meg későbbi feleségével, Teklával, akiről szinte egyből tudta, hogy ő az igazi, és az esküvő után 9 hónappal megszületett a kisfiuk, Vince. A Tinderen ismerkedtek össze (ezen Kadarkai hitetlenkedve nevet. (Mi tagadás, én is csak pislogok, bár nekem mentségemül szolgál, hogy mindkettőjüknél régebb óta vagyok fiatal és leragadtam a személyes találkozás, ill. a "Kő' kóla, genyó?" kezdetű italmeghívás mindenhatóságánál...) Tekintve, hogy a lány időközben már törölte magát a Tinderről, vagy legalábbis azt hitte, hogy törölte, Lengyelnek csak hosszas nyomozás után sikerült eljutnia Tekla Instagram fiókjához, ahol ráírt. Itt újabb nehézség támadt, mert a színésznek olyan Insta fiókja volt, ahol csupán a háta látszott, így Tekla joggal hihette, hogy csak valami skalpvadász próbálja becserkészni. Szerencsére ezt a félreértést pár üzenetváltással sikerült tisztázni, and the rest is now history. A szerelem mindent legyőz, ebből is láthatjuk. Még soha nem beszéltem ennyit a magánéletemről!, kap észbe Lengyel, mire Kadarkai mosolyogva bólogat és megköszöni a megnyílást.
És azt is megtudjuk, hogy kedves színészünk az aggódó, kuporgató, jajistenemmileszholnap kategóriába tartozik, míg Tekla az életigenlő, tegyük meg most, amit lehet típus. Az ő javaslatára mentek el pl. még az esküvő előtt "előnászútra", mert az jár nekik. És azt is megtudjuk végre, hogy Tekla foglalkozása folyamatmenedzser, amin Lengyel és Kadarkai is jót derül, és én sem maradok komor.
Ilyen bevállalós élettársat kívánok mindenkinek. (Mondjuk az enyém is hasonló típus, úgyhogy én nagyjából rendben vagyok.) Carpe diem, ahogy az ismert latin mondás tartja.
Miket mulasztott Lengyel? Pl. a ZDF Honigfrauen c. sorozatát, amibe ugyan elhívták Berlinbe castingra, de valszeg erős magyarosch akcentusa miatt végül nem ő nyerte el a szerepet. (Ellentétben Gryllus Dorkával, egyik fő szívszerelmemmel, aki Zsófia szerepét játszotta a sorozatban.) Viszont ha ezt a főszerepet megnyeri, akkor minden bizonnyal nem kerül be Az én kis falumba, mivel mindkét sorozatot 2017-ben kezdték forgatni. A faluban játszott karaktere (Gyuri) nagyon népszerű, LT szerint már-már Hide the Pain Harold ismertségével vetekszik. (Bevallom, ettől a poéntól kissé leköptem a monitort a poszt írása közben védőitalként fogyasztott Warsteinerrel.)
Na de félre a léhasággal, mert a második kifejezés, amit Lengyel Tamás választ, az a "Staféta", és ez az, amiért úgy döntöttem, hogy posztot írok az adásról. Pár héttel korábban, a Nagy Ervinnel (őt is nagyon bírom, naná) készített interjúban hangzott el utalás egy bizonyos Latinovits Zoltán-féle levélre, amit a színészóriás az akkor pályakezdő, de már akkor is rendkívül tehetséges Cserhalmi Györgynek írt. Cserhalmi jópár évvel ezelőtt felkereste Lengyelt a Radnóti Színház büféjében és egy üveg (meg nem nevezett márkájú whisky) felbontása után átadott neki egy levelet, amit annak idején ő kapott Latinovits Zoltántól. Sokat gondolkoztam azon, hogy kinek adjam tovább, végül melletted döntöttem, tessék itt van, mondta Cserhalmi és átnyújtotta a Levelet, amit Gorkij Kispolgárok c. darabjának 1973-as bemutatója alkalmából írt Latinovits. Lengyel olyan zavarba jött, hogy csak otthon olvasta el és az írás azóta is a lakása legközpontibb pontján van kitűzve. Így szól:
"Gyurikám!
Hidd el nekem, ha ismétlem is magam: nagyapád a csillagok mögött vigyáz rád, mindannyiunkra, kiknek még itt hitünk és hitvallásunk van. Az örök folyamatosság kis fogaskerekei vagyunk és vágyunk lenni a mindenségben, magyarok. Nyíl vagy, de vigyázz az íjra, mely kiröpít. Hamar párolgó hitedre vigyázz, mert ezt a csatát a szíveddel nyered meg. Győznöd kell! Ezek eltűnnek majd, akik kapzsi, ördögi karmaikkal fogva tartják előttünk a szót, megfojtják a lelkeinket, megbénítanak álmainkban. A csillagok mögött nagyapád és nagyapám, a föld alól az elesettek, a föld fölött mindannyian Nyíl mondataira vágynak: Mert mi nem ezt a rendet akarjuk. Erősnek, becsületesnek kell maradnunk, ezt követeli tőlünk az ég, a víz és a föld - a mi földünk. Te ma győzni fogsz, mert az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért.
Régi testvéri barátsággal és szeretettel a győzelem emlékére: hiszem, kívánom, akarom, hogy győzz!
Latinovits Zoli"
Egészen durván aktuális sorok, ért egyet riporter és alanya. És azon elgondolkoztál, hogy miért pont te kaptad meg ezt a levelet?, kérdezi Kadarkai. Igen, még akkor mindjárt megkérdeztem és kaptam is rá választ, de azt szeméremből most nem szeretném elmondani, feleli LT. Kadarkai megértően bólint és ezúton is gratulál a kiválasztottsághoz.
Mióta számítja magát színésznek Lengyel? Azóta, amióta Bálint András igazgató 2007-ben, hat év után elküldte a Radnóti Színháztól mondván, hogy nem tud neki szerepet adni, pedig amikor felvette, azt ígérte, hogy apaként fog rá figyelni és fog vele foglalkozni. A kirúgás ezért érte Lengyelt csapásként sőt egyfajta árulásként, és neki ezek után és ennek ellenére is sikerült megcsinálnia magát. Felhívott színiigazgatókat (Mácsai Pál, Alföldi Róbert) azzal, hogy már nem radnótis és szívesen vállal új szerepeket, kihívásokat. Sorra pattant le róluk, de végül eljutott Verebes Istvánhoz, aki akkortájt készült megrendezni Somerset Maugham Színház c. darabját a szolnoki színházban, de a végső döntést Balázs Péter igazgató fogja meghozni, menjen el hozzá. Lengyel elutazott Szolnokra és Balázs szinte azonnal fel is kérte a darabra. Még pár ilyen sikeres kapcsolatfelvétel és az azok nyomán érkező szerepek következtek, majd Lengyel 2008-ban csatlakozott a Budapesti Kamaraszínház társulatához. Még a végén azt mondhatjuk, hogy a Bálint-féle kirúgás acélozta meg a színészi önérzetedet és öntudatodat, mondja Kadarkai és Lengyel nem is tiltakozik. Mindenestre most már ismét elég jó a viszony Bálint András és Lengyel Tamás között, és ebben a javulásban Bálint tette meg az első lépést. A megbocsátás viszont teljesen más tészta, teszi hozzá Lengyel...
A következő kiválasztott fogalom a "Feketeleves", ami a pályakezdés nehézségeiről szól. Szóba kerülnek a színházi próbák alatt a rendezőktől kapott erős, helyenként megalázó beszólások, amik felérnek egy-egy nagyobb gyomrossal és amiket Lengyel verbális abúzusoknak minősít. Konkrétan a Radnótiban 2001-ben bemutatott A kripli c. előadásról beszél, amit Gothár Péter rendezett és 10 évig volt műsoron. A kegyetlen próbák alatt végig egy célt látott maga előtt: eljutni a premierig és derüljön ki végre, hogy alkalmas vagy alkalmatlan-e a pályára. És mivel a kritikák az egekbe dicsérték az előadást és Lengyel Tamást in particular, ez a kérdés el is dőlt.
A beszélgetés a végére visszakanyarodik az apaszerepre, amiről LT önálló estjén elmond mindent. Az est Szily László újságíró, publicista, főhorgász, stb. Kitolás c. könyve alapján készült, amit én ugyan sajnos nem olvastam, viszont három szuper gyerkőc nevelgetése során ért számos gyakorlati élmény... Lengyel némi meghatottsággal mondja, hogy elbűvölten figyeli, amint a most két éves Vince kezd mondatokat összerakni és kezdi megismerni a világot. Fantasztikus, a feleségemmel együtt, mondja LT, legyen ez sokáig így, reagál Kadarkai és megköszöni a színésznek az őszinte beszélgetést. A 20 fogalomból ugyan csak hármat tárgyaltak meg, de annyi baj legyen, így is tartalmas élmény volt.
A jó Isten áldja meg (régi és kortárs) színművészeinket!
Akit érdekel, a teljes beszélgetést itt megnézheti.