Két hónapos szünet után térünk vissza kedvenc családunk kalandjaihoz, elnézést a várakoztatásért, de hát a mindenféle aktualitások elvitték a fókuszt. Az epizód eredeti sugárzásának dátuma 1970.03.29.

Gézát szokatlan tevékenység végzése közben láthatjuk: szalmakalappal a fején horgászik valahol a Duna fővárosi szakaszán, mellette egy hasonló öltözetű sporttárs. Gézának nem igazán kedvez a szerencse, szomorúan lógatja a vízbe a lógatnivalóját. Bezzeg a sporttárs kisvártatva méretes halat emel ki a vízből, amit Géza irigykedve csodál. Ám legnagyobb megrökönyödésére a spori visszadobja a folyóba a fogást, merthogy utálja a halat, mindig kiütéses lesz tőle. Miért nem adta akkor nekem, a feleségem kifiléz, ha hal nélkül megyek haza!, háborog Mézga. Egy előrelátó horgász ezt simán megúszhatja azzal, ha nem nősül meg, vigyorog a másik és lelép.

Géza tovább próbálkozik, nagy lendülettel bevetné a horgot a vízbe, de az beleakad egy közelben sétáló párocska hölgytagjának szoknyájába. A ruhadarab a nagy lendülettől Géza kezébe röppen, aki értetlenkedve forgatja. Ezzel csak nem állíthatok be Paulához, morfondírozik. A párocska hím tagja (két szó!) dühösen kiabál és fenyegetőzik: Maga szatír! szoknyahalász! fogják meg! A botrány elől Géza jobbnak látja elmenekülni.

Üres kézzel állít haza (jó érzékkel a szoknyát elhagyta valahol útközben), Paula persze kiakad, hát mit fogunk így adni a vacsoravendégeknek. Merthogy, bízva ura horgászszerencséjében, halvacsorára hívta meg Oszkár bácsit, Józsa nénit, Máris szomszédot és Géza főnökét. És mivel sokadika van, a családi kassza üres, így az a megoldás sem játszik, hogy a közeli vásárcsarnokban vegyék meg a hozzávalókat. Géza próbál mentegetőzni: túl nagyok és hosszúak voltak a hullámok, pedig sikeres fogáshoz rövid hullámok kellenek. Aztán megvilágosodik: rövidhullám, ez az! Paulát elküldi teríteni, ő meg besiet Aladár szobájába.

Ahol először megdöbben: fiacskája a fater villanyborotváját átalakítva praktikus kutyaszőrnyírő készüléket kreált, ami ráadásul távirányítós! De aztán a magasztosabb cél elérése érdekében mégsem kezd el üvöltözni, hanem arra kéri Aladárt, hívja fel Öcsit. A srác behangolja a készüléket, MZ/X jelentkezz!, adja meg a hívószót Géza, mire a hanghullámok csigavonalban kavarogva szokás szerint megindulnak a tér-idő kontinuum egyik távoli szegmense felé.

A kapcsolat létrejön, vétmegf?, kérdezi újmagyarul Öcsi a jövőből. Géza persze nem érti, Aladár lekicsinylő grimasszal fordít: Azt kérdezi, hogy vétel megfelelő? Mondd azt neki, hogy marhabarom! Géza nem érti, miért kellene sértegetnie a távoli rokont, de Aladár megnyugtatja: Ez azt jelenti, hogy maradéktalanul hallom, barátom-rokonom. A fater megnyugodva kiabálja a mikrofonba: Marhabarom! Aki mondja, jön a válasz a jövőből, úgy látszik, Öcsi közben feltette a fejére a fordító készüléket…

Géza kétségbeesetten vázolja a helyzetet, lényeg, hogy kéne nekik egy nagy hal, mert nincs pénzük. Öcsi ugyan a hal fogalmát ismeri, de a pénzét nem, mert náluk már nincs olyan. Ezért megnézi a lexikonban: hal és pénz, azaz halpénz, a halpikkely népies neve, bogarássza a szócikket. Értetlenkedik egy sort, talán nincsenek pikkelyes halak a XX. században? Géza másképp próbálja magyarázni: Pénzem nincs, guba, dohány, lé! Öcsi ezt is megnézi a lexikonban, a dohánylét régen permetezőszerként használták, ezért alaposan összezavarodik: miért akartok dohánylével pikkelyes halakat permetezni?

Géza kis híján véresre kaparja magát, de aztán sikerül tisztázni, hogy nincs otthon ennivaló, azért kérnek segítséget. Emzéperiksz ezt már érti, máris küld a rokonságnak szupertápot fénypostával. Dobozba helyezi az eledelt, ami leginkább valamiféle többszínű granulátumra emlékeztet, és berakja a továbbító készülékbe. Géza természetesen megint elfelejti kinyitni az ablakot, törzsvendég lesz nálunk az üveges, motyogja, miközben kézbe veszi a dobozt. Hiper-ultra-kivonat, rendkívül ízletes, egy tabletta egy heti táplálékot tartalmaz, mondja még Öcsi, de a rokonok a mondat második felét már nem értik, mert begerjed a vonal és megszűnik a kapcsolat.

Apa és fia megkóstolja a küldeményt, persze nem csak egy szemet nyomnak be a szervezetbe, mert tényleg finom, jöhetnek a vendégek! Géza a család hölgytagjainak mint saját találmányát mutatja be a bogyókat, könnyű, tápláló, ízletes. Manapság divat a könnyű kaja, a miénk lesz a legkönnyebb, poénkodik Kriszta. Paula aggódik, ő szálka nélküli halászlét ígért a vendégeknek, mit fognak ehhez szólni. Géza őt is megkínálja és az ízpróba a nejnél is sikeres, Paula kicsit megnyugszik. Pont ekkor szólal meg a csengő, itt vannak a vendégek!

Oszkár és Józsa érkezik elsőnek (hajrá Józsa!, volt valami ilyesféle sportbuzdítás anno, ha jól emlékszem) egy csokor rózsával. (Vagy talán az volt, hogy hajrá Rózsa? Kicsit bizonytalan vagyok ebben.) Az egyik tüske jól megszúrja Paula ujját, nincsen rózsa tövis nélkül, poénkodik a viccmester Oszkár.

Megjelenik a mindig vidám és mosolygós Máris szomszéd, kezében egy üveg borral. Ó, igazán nem kellett volna, szerénykedik Géza. Most már mindegy, morogja a vidám szomszéd.

Utolsónak az igazgató úr (elvtárs) érkezik, micsoda megtiszteltetés, habogja Géza. Csak az a vezető emelkedhet fel, aki leereszkedik, nyújt kezet a diri leereszkedően. (Megvan! Hajrá Dózsa! Ez volt az!) Több krapek nem jön?, kérdezi Kriszta kissé hangosan anyukát, Paula persze lepisszegi.

Géza asztalhoz invitálja a vendégeket, amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!, poénkodik Oszkár bá’. Aladár is előkerül a szobájából, de nem a társasághoz csatlakozik, hanem a WC felé indul. A kis vasgyúró, élcelődik a diri, és valóban, Aladár kissé pufóknak tűnik. Csikar a hiper, mondja a srác és megy tovább. Kicsit különc gyerek, de műszaki lángelme, mentegeti apukája. (A Holló Színház-féle lángelme megvan, ugye?)

Géza lelkesen kínálja a bogyókat, ez a jövő konyhája, elő-, fő-, és utóétel, sőt torta, mindez egyben. Nem lehetne külön-külön?, kérdezi gyanakodva Máris. Halászléről volt szó, kontráz a diri, de Gézát nem lehet leállítani: A halászlé is benne van, a fartőtől a fejhúsig, a malac farkától a barátfüléig minden, bizonygatja. (Tisztára, mint a Bogoly Berti-féle mindenízű drazsé, teszem hozzá én a XXI. századból.) A kezdeti gyanakvás után a vendégek egyre bátrabban csipegetnek, és a kellemes ízélmény hatására hamarosan marékszámra kezdik fogyasztani a bogyókat. Addig tömd a hasad, amíg meg nem hasad!, szavalja Oszkár.

Ami aztán kisvártatva be is következik, merthogy a gazdatestek lassacskán dagadni kezdenek, sorra pattognak le a ruhákról a gombok, hasadnak szét a zakók, mert a testtömegindex mindenkinél gyorsan növekszik, a diri alatt még a szék is összetörik. Mit adtatok ti nekünk enni?, kérdezi Oszkár, és már nincs kedve versben beszélni. A túlsúlyos vendégek segítség, orvost! kiáltással elmenekülnek, bár kissé nehezen férnek ki a lakásajtón.  

Paula a tükör előtt állva siratja hajdanvolt (értsd: fél órával korábbi) gyönyörű alakját, és azt tudakolja hites urától, hogyan tudna megszabadulni a súlyfeleslegtől. Fussunk!, tanácsolja Géza, mire a kiccsalád nekilódul, hogy jópárszor körbefussa a háztömböt. Megmondta az anyukám, hogy a Huf-hufnágel Pistit válasszam, lihegi a sokadik kanyarban Paula…

Jövő hétfőn jön a poszt a záró epizódról, ez tuti, mindenkit várok vissza!