Az MTV-s eredeti sugárzáskor, 1973 februárjában ez a rész A táncosnő halála címmel került adásba.

Pisztoly dördül, de nincs ok aggodalomra: csak Dannyt és Brettet indítják egymás elleni vízisí versenyben valahol a Cote d’Azur-ön. A motorcsónakok száguldanak, a nézők integetnek, a tajtékok permeteznek (ez a részlet szerepel a főcím képsorai között is), csak úgy ugrálnak az izmok a jó karban lévő 40-es férfi felsőtesteken.

Sízőink elhúznak egy, az öbölben horgonyzó vitorlás előtt, ami akár a Lost-ból megismert Black Rock hasonmása is lehetne, ám lordunk egyszer csak észrevesz valamit a vízben. Odaúszik és barátja segítségével a csónakba emelik egy fiatal lány holttestét. Tehát mégis van ok aggodalomra. Főcím.

A hullaházhoz szőke hajzuhatagos csaj érkezik, akit egy testes egyén, Blanchard felügyelő felkér a holttest azonosítására. Közben hőseinkkel beszélget az esetről, és hamar nyilvánvalóvá válnak az eltérő vélemények: a rendőrség szerint egyszerű baleset történt, de a fiúk másképp látják. A lányon nem vízálló karóra volt és paróka a fején, ilyen kiegészítőkkel senki nem megy önszántából úszni. A nagydarab szerv azonban ragaszkodik a baleseti tényálladékhoz, ráadásul begyűjti barátaink útlevelét is a nyomozás hivatalos lezárásáig. Eddigre a szőke is befejezte az azonosítást, az áldozat a barátnője volt, Julie Blake, és összetörten, bár hőseink vigasztaló társaságában elhagyja az épületet.

Nyílik az ajtó és Fulton bíró óvatoskodik be rajta. Kiderül, hogy a felügyelő az ő megbízására ragaszkodott a baleseti verzióhoz, remélve, hogy ezzel sikerül felpiszkálni a két kanál hiúságát és ily módon rávenni őket a rejtély felderítésére. Hát ez bejött.

Danny és Brett a mólón beszélget a szőkével, akit Pekoo Rayne-nek hívnak és az áldozat, Julie Blake jó barátja volt: táncosnőként dolgoztak egy mulatóban. Julie csupa vidámság volt, ráadásul korábban több úszóversenyt is nyert, a szőke szerint tehát kizárt dolog, hogy baleset vagy öngyilkosság miatt fulladt volna vízbe.

Amíg Brett hazakíséri Pekoo-t, addig Danny szétnéz a kérdéses mulatóban. A koreográfus csávónak nyomozóként mutatkozik be (mint Headstone felügyelő, ennél hülyébb nevet nem tudott kitalálni?), és kutatni kezd az áldozat öltözőjében. A fiókban talál egy fényképet, amin Julie látható egy idősödő fazon társaságában. Ez utóbbiban Danny egy régi üzleti partnerét, Lanning Koestlert ismeri fel.

Brett és Pekoo érkezik a csaj lakásához, ahol egy bajszos betörő (BB) szórja szét a cuccokat. Egy albumból éppen kikapja az egyik fényképet (pont a Koestlereset), amikor rányitják az ajtót. Gyors pofonváltás után a raboló fellöki Brettet és kimenekül a lakásból. Egy fehér Ford Mustangba pattan és bár a sportos lord még felugrik a kocsi oldalára, az első kanyarban kénytelen elengedni az ajtót és BB elhajt. Cselből hagytam futni, közli Brett a lánnyal a lakásba visszatérve. (Újabb piros pont a szinkronnak, mert az eredetiben csak annyit mond, hogy a csávó elmenekült.) Pekoo elmondása szerint az albumban nem bélyeggyűjtemény található, hanem a megboldogult Julie abban tartotta korábbi pasijainak fényképeit. Szép hobby ez is. Felfedezik, hogy egy kép hiányzik, de Pekoo nem tudja, kit ábrázolhatott. Felidézi azonban, hogy Julie előző nap nem volt táncpróbán, mert autót bérelt, hogy elmenjen valahová. Irány a rent-a-car.

Az autókölcsönzőnél kiderül, hogy Julie kissé nagyon leamortizálta a bérelt kocsit, ezért trélert kellett érte küldeni. Brették indulnak a helyszínre. Az út menti benzinkútnál szendergő kutast felébresztve némi készpénz átadása után megtudják, hogy Julie valóban járt arra előző nap. A jómunkásember azért emlékszik rá, mert Szőke Ciklonként majdnem magával vitte a kútoszlopot, és megmutatja a mellékutat, amerre a lány továbbhajtott. Az úton végighaladva Brették elérnek egy böszme nagy házhoz, amelynek futballpályányi nappalijában különféle trópusi madarak zajonganak a kalitkákban, embert viszont nem látni. Tarzan házon kívül van, Jane meg shoppingol, konstatálja a vicces lord. Végszóra belép egy pápaszemes fazon, akiről kiderül, hogy Crane a neve és ő Mr. Koestler titkára, aki nemcsak ismert üzletember, hanem szenvedélyes ornitológus is. Főnöke jelenleg tárgyal, ezért a látogatóktól kis türelmet kér. Belép a kertből Mrs. Koestler is nyikorgó kosárral ölében, és amíg a ház urára várnak, itallal kínálja a vendégeket.

Ugrunk az emeletre, ahol a két businessman, Koestler és Wilde tárgyal, és közben felidézik, hogy pár évvel korábban milyen kölcsönösen előnyös üzletet kötöttek egymással. A kitűnő memóriájáról ismert Koestler szerint Houstonban, Wilde viszont Dallasra emlékszik. (Nem mindegy? – kérdezzük, és milyen igazunk van. Amúgy meg, ha a közelben takarmánysiló volt, akkor Dallas, ha rakétasiló, akkor Houston.) Levonulnak a földszintre, ahol Danny és Brett úgy tesz, mint akik nem ismerik egymást, majd a lord négyszemközti meghallgatást kér Koestlertől. Bedobja a „Julie Blake” nevű bombát, de az csak pukkan. Koestler ugyanis a „nincs titkom a feleségem előtt” elcsépelt szlogenre hivatkozva a nejét is odahívja és így közli a meglepett angollal: három évvel azelőtt viszonya volt Julie-val, aki előző nap nála járt, hogy megzsarolja. Azt viszont nem tudta, hogy a lány meghalt, és a hírtől eléggé kiakad.

Eközben Pekoo és Danny a kertben sétálgat, amikor a szőke a garázs körül tevékenykedő sofőrben felismeri a Julie lakásán járt BB-t. A jelenet végén Brett és Pekoo távozik, Danny viszont marad, mert üzleti ügyben a texasi könyvelőjével kell beszélnie, és Crane szerint a kapcsolásra öt-hat órát kell várni. (Az 1990 után született olvasók most azt mondják, hogy lehet ilyen marhaságot kitalálni – nekik a hv után kötelező meghallgatni Kern András Halló, Belváros! c. klasszikusát a korabeli telefonálási (v)iszonyokról.)

Váltunk a Koestler házaspárra, akik Crane-nel hármasban meglehetősen feszült beszélgetést folytatnak. Koestler ugyanis a nőt és a titkárt vádolja azzal, hogy eltették Julie-t láb alól. Crane az asszony biztatására azonban egy maflással lecsendesíti az idősödő amorózót és közli vele: inkább azzal foglalkozzon, hogy pontosan tudjon minden adatot. Nem szó szerinti idézet: "Wilde-dal Dallasban találkoztatok a Ewing-ranchon, te gyökér, és ha még egy ilyen hibát elkövetsz, akkor te is a tenger fenekén végzed!" Mivan?!

Leszáll az éj, halk árnyak osonnak a házban és a ház körül: az első Dannyé, a második Bretté. Behatolnak a földszinti dolgozószobába, közben a lord egy zsebfésűvel megigazítja a haját, beszarás a csávó, még betörni is csak szépen belőtt séróval hajlandó. Amíg Danny az üzleti könyveket lapozgatja, Brett egy könyvtári katalógushoz hasonló kimutatást néz át: Koestler üzleti partnereinek listáját. Minden egyes embernél fel van tüntetve a hobbija, családi háttere, a találkozók időpontja és helyszíne. A sarokban álló, szintén a Lost-ból ismerős Dharma Kezdeményezés technikai berendezéseiből származó monitoron pedig egy oktatófilm megy, de szereplője nem dr. Marvin Candle, hanem Lanning Koestler: milyenek a gesztusai, hogyan jár, ül, beszél. Ráadásul Danny szerint a könyvelésből az derül ki, hogy folyik a Koestler-cégek részvényeinek áttranszferálása olyan vállalatokba, ahol a zasszony a tulajdonos. Ez így együtt bizony arra utal, hogy a cégbirodalom feje már alulról szagolja az ibolyát. Valszeg erre jött rá Julie, és ezért tették el láb alól. De akkor kivel tárgyaltak ők?

A fiúk éppen távoznak a szobából, amikor az emeletről Crane jelenti, hogy bejött a texasi hívás. Brett csendben kioson a házból az autóban várakozó Pekoo-hoz, akit időközben a hátulról odalopakodó BB már elkapott, és stukkerrel fenyegetőzve mindkettőjüket bezárja egy használaton kívüli műhelybe. Danny eközben lerendezi a telefonhívást, majd keményen kiállva közli Crane-nel és Koestlernével (hubazz, ötös alliteráció!), hogy rájött a turpisságra. A nő szerint férje természetes halált halt majd’ egy éve, és mivel mindent egymaga irányított, a cégbirodalom összeomlását csak úgy kerülhették el, ha találnak egy helyettest. Az ál-Koestler egy sokadrangú színész, akit csak erre a szerepre szerződtettek jó pénzért. A színészbe Danny bele is vágja az ideget azzal, hogy ezek után rá már biztos nem lesz szüksége a bandának. A szónoklat közben azonban nem veszi észre a hátulról csendben érkező BB-t, aki lecsapja, mint a taxiórát és bezárja Brett és Pekoo mellé. Az ál-Koestlernek a banda felajánlja a békés távozást, és átadnak neki egy slusszkulcsot.

Magához térve Danielünk egyből a kiszabadulás módozatán kezd agyalni. Egy ottfelejtett benzineskanna révén sikerül is felgyújtania a tömörfa ajtót, de a lángok hamar elenyésznek. Ekkor kinyílik az ajtó és hátulról lökdösve az ál-Koestlert tuszkolja be BB. Rabjaink kitörnek a tömlöcből, a bajszost leütik és beugranak a slusszkulcshoz tartozó Jaguárba. (Jó, hogy pl. nem Moszkvicsba, mert a Moszkvicsslusszkulcsot sokkal nehezebb lenne kimondani.) Danny vezet, de az első kanyar után rá kell jönnie, hogy a fék nem működik. Száguldanak lefelé az éjszakai szerpentinen, kanyar jön kanyar után, a kerekek csikorognak, a nézőkről csurog a verejték az izgalomtól, de végül Dannynek valahogy sikerül megállítania az autót. Kis szépséghibája a dolognak, hogy az első kerekek egy szakadék felett lógnak és az ajtók nem nyílnak. Daniel le sem mer nézni a mélységbe.

Ráadásul hátulról BB érkezik a Ford Mustanggal (ez a csávó mindent hátulról szeret csinálni?), és dodzsem üzemmódban próbálja a Jaguárt lelökni a szakadékba. A nézők már alsóneműt váltanának, de ekkor Dannynek sikerül kibújnia a tetőnyíláson, és átugorva a másik autóra kiüti az üldözőt.

Ezek után mindenkire ráfér egy kis szíverősítő: Pekoo és a görlök táncműsora végén hőseink a mulatóban pezsgőt bontanak, a blogger otthon Unicumot. Megérkezik a nagydarab Blanchard felügyelő is és megköszönve a fiúk segítségét, visszaadja az útlevelüket. A sikeres akció végén playboyaink korai diszkózenére lejtett leírhatatlan táncmozgással lazítanak Pekoo és barátnője társaságában, így az este későbbi fejleményeit nem nehéz kitalálni...