Ismét az előző rész végével kezdünk, kanyarog az Ikarus, a barátságos kalauz mondja a magáét, Tivadar jólnevelt mosollyal hallgatja, pedig terv készül ellene, kegyetlen. Házuk kertjében Lacó ugyanis éppen azt magyarázza a csapatnak, hogy szülői kérés ide vagy oda, ők bizony ki fogják innen utálni ezt a rokongyereket, hátha a következő fordulóval sértődötten visszamegy hazánk fővárosába, Budapestre. Első lépés, hogy nem mennek ki érte a buszhoz, Gerlinda persze tiltakozik: És ha feljön ide egyedül?, vet fel egy praktikus lehetőséget, de Lacó kész a válasszal: Mi nem leszünk itthon, folytatjuk a nyomozást ott, ahol tegnap abbahagytuk. A többiek nem túl nagy meggyőződéssel, de szintén felcihelődnek, Lacó egy újabb felvetésre viszont beleegyezik, hogy a két iker álljon lesben a buszmegállónál és figyelje az érkező Tivike minden lépését. Ha zűr van, egyikőtök utánunk jön és jelenti, na gyerünk!, adja ki az ukázt a vezér.

A falu főutcáján végiggördül az Ikarus, micsoda farosszéria, mondhatjuk jogos nemzeti büszkeséggel, hiszen szocialista nehéziparunk évtizedekkel megelőzte a gagyi Seat Cordobát és az ő reklámszlogenjét. A busz beáll a kocsma és a vegyesbolt határolta főtérre, a barátságos kaller segít Tivinek lecuccolni. Fogadó delegáció természetesen sehol, az ikrek egy távolabbi bódé mögül lesnek kifelé. A kalauz megnyugtatja a srácot, hogy a rokonok biztos késnek pár percet, ne izguljon, neki viszont mennie kell tovább, a menetrend az menetrend ugye. Tivadar leül a bőröndre és nagyokat ásítozik, az ikrek némileg csalódottan meg is jegyzik egymás között: Nem látszik túl sértődöttnek.

A többiek Gasch Lipót házát lesik, akárcsak előző nap, így látják, amint Irma elhajt a Skodával. Hová mehet?, töprengenek, persze nincs válasz, Gerlinda viszont aggódik, hogy a pesti busz már legalább húsz perce megjött, de Lacó erre csak legyint. Irma szintén a főutcán halad végig a kombival (micsoda farosszéria, idézhetnénk újból a reklámot), a szemfüles pesti csávó hirtelen ötlettől vezérelve felpattan és lestoppolja a csehszlovák autógyártás vezérlő csillagát. Kezitcsókolom, elvinne Baráthékhoz?, érdeklődik hótt udvariasan, ettől Irma elolvad (mondjuk, amúgy is nagyon meleg van) és természetesen igent mond. Bepakolnak a csomagtartóba és elhajtanak, a két iker egymás fejét vakarássza a nagy gondban: Ez most zűr vagy nem zűr?, merengenek, végül úgy döntenek, együtt indulnak jelentést tenni Lacónak.

Baráthéknál persze senki nincs otthon, egy arra kerekező random kiscsávó szerint az egész társaság elment a toronyhoz, mert mindig oda szoktak járni. Irma kicsit töpreng, most neki el kell mennie, de nemsokára jön vissza és akkor elviszi Tivit a toronyhoz. (Jó dolga van a srácnak, az első arra járó nő kocsit tolt a segge alá, és hozza-viszi, olcsóbb, mint Pesten a kockás taxi, az biztos.)

Irma a kerítésen behajolva segít berakni a kertbe a csomagokat, micsoda farosszéria, jut eszünkbe rövid időn belül harmadszor is a szlogen. A nő elhajt, Tivi átmászik a kerítésen és cókmókját lazán bepakolja a pincelejáróba, majd ruházatán könnyítve (értsd: leveszi a sapkáját, de ing, zeke, hosszúnadrág marad) napozni kezd.

Az ikrek befutnak a toronyhoz és beszámolnak Tivadar fuvarjáról, Pöcök azon töpreng, hogy akkor most Tivi sértődötten Pest felé autózik, vagy esetleg mégis Lacóékhoz vitette magát. És nem volt gyanús bőrönd a nő kocsijában?, faggatózik Lacó, de az ikrek csak a vállukat vonogatják. A legjobb lesz, ha mégis elmegyünk hozzánk, jut elhatározásra Lacó és úgy is lesz. A meddőhányó aljához érve pont elébük kanyarodik a Skoda, Tivi kiszáll és miután megköszöni a fuvart, vigyorogva Lacóhoz lép: Na adja elő a mentségeit, kedves rokon, nem érkezett meg a távirat vagy mi? Lacó lekezel vele, és bemutatná a többieket, de Tivi a szószátyár kalauz elbeszéléséből már mindenkit ismer. Kisvacak nagy hangon köszönti a vendéget: Szia Divatar, mikor fogsz már kezet mosni?

Együtt elsétálnak a Baráth házhoz, ahol Tivi újabb meglepetéssel szolgál. Gyorsan átöltözik, a ficsúrruha helyett rövidnadrágot és NDK-s nyloninget húz, majd kijelenti: Én ide nyaralni jöttem, nem viselkedni, bacilusokról meg szó se essék. (Könyves Kálmán is valami hasonlót mondott, csak ő a boszorkányokról.) Majd kifaggatja Lacót és Pöcököt a környékbeli lehetőségekről, miket lehet csinálni, merre lehet mászkálni. Bányató, bányába zuhant gyümölcsös, na és a határsáv, sorolják Lacóék, de Tivi nem igazán lelkes. Csak ennyi?, kérdi enyhén fitymálva (és ide most NEM írom be az erről eszembe jutó asszociációt). Lacó kicsit berág, és titoktartási fogadalom mellett elmeséli Gasch Lipótot és a titokzatos bőröndöket.

Közben megérkezik Gerlinda, aki először Kisvacakot veszi észre, aki a kertben széttúrta Tivadar csomagját és már a sokadik szalámis zsömlét halózza befelé a két kigúvadt szemű iker éhes tekintetétől kísérve. A copfos gyorsan visszapakoltatja a kiszórt holmikat, majd csatlakozik a házban beszélgető fiúkhoz, akik javában tárgyalják a bőrönd témát. Lacó mindenáron a rejtélyt erőlteti, Tivi szerint azonban nincs itt semmi titok: Gasch hétszámra ki sem mozdul otthonról, így az unokahúga hoz neki kaját, nem nagy dolog. Különben is kedves néni, teszi hozzá, na persze, majd kiírja magára: vigyázat, csempész vagyok, dühösködik Lacó. Gerlinda is kiveszi a részét a beszélgetésből, a srácok ugyanis az ő kezébe adogatják Tivadar ruháit, hogy tegye el a szekrénybe, íme a nők korai alávetésének újabb példája.

Az érvek és ellenérvek csatája során megismerjük a falu történetét: a régiek szerint az emberek a szénbányában dolgoztak, de az aranybányából éltek. Ez utóbbit mindközönségesen határmenti csempészésnek hívják, amit Pirosfej tizedes szerint ugyan már régen felszámoltak, bár azt is ő szokta mondani, hogy az ördög nem alszik. Lacó és Tivi végül fogad száz forintban (eszméletlen pénz a 3,60-as kenyér időszakában), hogy Gasch igenis gyanús, és ennek azon nyomban utána is járnak: információt kell gyűjteni az öregről, Lacónak van is ötlete, hogyan.

Először Pöcökékhez mennek, útjuk ismét a felhagyott aknalejárat fölött magasodó torony mellett vezet, felmászni életveszélyes és szigorúan tilos, tájékoztat Lacó. Pöcök mamája frissen szedett málnával kínálja a fiúkat, bár őt magát Almásinak hívják... Tivadar némi porcukrot is kér rá, de olyan választékos szavakkal, hogy az embernek kinyílik a bicska a zsebében, Pöcök mamájának viszont tetszik az udvarias hangnem. A srácok nekiesnek a gyümölcsöstálnak, miközben műszálas otthonkájában anyuka mosolyogva nézi őket az ajtóból. Lacó valami iskolai feladatról hadovál, amit a nyári szünetre kaptak, eszerint régi bányászok történetét kell összegyűjteni és ők Lipi bácsit választották. Pöcök mamája nem sokat tud mondani az öregről, rendes, készséges, csak nagyon magányos, a családját még a háborúban vesztette el. Mielőtt továbbindulnának, Tivi kiszúrja Pöcök szobájában az általa bütykölt tranzisztoros rádiót, az ezermesterek gyöngye szerint sajnos nagyon halk a vétel, mert leárnyékolják a környező hegyek. (Nocsak, nocsak, nem elég a Kossuth rádió, a Szabad Európát meg a BBC magyar adását akarjuk fogni?) Szerelj antennát a toronyra, akkor elég hangosan fog majd szólni, vagy nem mersz felmászni oda?, húzza Pöcököt Tivi.

Lacó és Tivi következő állomása Lacó keresztapja, Kálmi bácsi, aki azonban nem sokat szól, csak ücsörög a verandán és elgondolkodó arccal forgat a kezében egy Eiffel-torony makettet. (Biztos ő is úgy van vele, mint Kellér Dezső, aki egyik ismert konferanszában kijelentette, hogy ha törik, ha szakad, ő minden ötven évben egyszer elutazik Párizsba.) A szót így aztán Kálmi bácsi beszédes felesége viszi és közben mindenféle kajával kínálja a két fiút. Gasch Lipót szerinte is jó ember, csak magányos, de amúgy nem sokat lehet tudni róla. A srácok sorra járják a rokonokat, ismerősöket, mindenhol kajával traktálják őket (többek között görhével, amiről se azelőtt, se azóta nem hallottam), a végén már alig tudnak lépni, de érdemi infót nem tudnak meg senkitől.

Pedig bedobnak mindent, kérdéseik nyomán kiderülnek az öreg vásárlási szokásai (kolbász, szalonna, tojás, liszt), mióta él a faluban, az unokahúga is magányos, pedig annak kocsija is van, stb., de titoknak semmi nyoma. Utoljára Hollán nagyapót látogatják meg, ő is főleg Gasch Lipót emberkerülő természetéről beszél és arról, hogy éppen ezért milyen meglepetés volt, amikor a bánya bezárása után is itt maradt, bár a régi bányalejáró közelében álló házából nem akar leköltözni a faluba, pedig többször is hívták. Amúgy a bányát nem azért zárták be, mert elfogyott a szén, hanem mert már túl mélyen van, ráadásul nagy része a határon túl terül el. A srácokat persze ő is kajával kínálgatja, hát ez már túlmegy minden határon, motyogja Tivi, aztán elköszönnek. Az öreg Hollán szeme vidáman csillog, most vagy a régi történetek felidézésétől vagy az asztalon álló vörösboros üvegtől.

A fiúk botorkálva indulnak hazafelé, Tivi dühös, mert Gaschról senki nem tud semmit, csak őket tömik, mint a libát. Az esti vacsoránál a Baráth szülők jelenlétében persze már másként fogalmaz: Nagyon kedves emberek a rokonok, csak túl sok élelmiszert tartanak otthon. Lefekvéskor aztán gálánsan felajánlja Lacónak, hogy az elvesztett fogadási pénzt nem kell megadnia, inkább vigye el másnap pisztrángozni, Lacó kényszeredett mosollyal beleegyezik.

A másnap reggel Pöcököt is úton találja, nyakában a rádióval megy a toronyhoz. Sejtelmes zene szól, Pöcök hosszan nézi „Az üzem területére belépni hatóságilag tilos!” feliratot, de aztán csak belép az üzem területére és lassan nekiindul a hosszú vaslépcsőnek. Felmászik a k... magasba és távcsővel körbenéz, szép a környék, mi tagadás: erdők, hegyek, erdők, hegyek és újra erdők, na meg hegyek, ám egy váratlan látványtól majdnem kiejti kezéből a gukkert: Gasch Lipót házánál leparkol a Skoda kombi, amiből Irma és egy overallos ember száll ki, újabb bőrönddel. Ezkiez, ezmiez?, tör rá Pöcökre a kínzó kérdés, de csak a folyt. köv. felirat válaszol.