Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

Tüskevár 1x05 - Hárman a berekben

2021. július 21. 04:44 - Gabba

Nagytotállal indítunk, a kamera svenkel körbe a nádon-berken, itt pocséta, ott zsombék, igazi idill, végtelen nyugalom terpeszkedik el a tájon. Fekete István ezt persze sokkal szebben írja le, jobban is jár mindenki, ha nem botcsinálta hogyvoltírók leírásából akar megismerkedni a berekkel, hanem az eredeti szöveget olvassa el. Nyári napnak alkonyúlatánál megállék a kanyargó Tiszánál, jutnak még eszünk be a költő sorai is, bár ez itt most a Zala és nem este van, hanem fényes nappal, de a többi stimmel. Csolnak úszik be balról, négyen vannak benne, ebből ketten ülnek, Matula és Tutajos, a harmadik ugrál, az Csikasz, a negyedik fekszik, az a puska. Tutajos lapátol, már egész jól megy neki, viszonylag egyenesen halad a ladik, Matula is elismerően pislog, és mivel látja, hogy Gyulánk kezd fáradni, lényegretörően megkérdezi: Átvegyem? Még húzom egy kicsit, Gergő bácsi, válaszolja a pesti csávó, persze rögtön utána szitkozódni kezd magában, udvarias ökörnek titulálva magát, akinek közel három hét sem volt elég rájönni, hogy ha elfáradt, akkor azt egyenesen meg kell mondani az öregnek, és nem kell játszani holmi Herkulesbe oltott Khárónt.

tuskevar5_01.jpg

A rutinos öreg egy darabig még hagyja, hadd erőlködjön a fiú, de mikor másodszor kérdezi, Tutajos megkönnyebbülten átadja az evezőt. Jól meg kell markolni, és ha csúszkál, csak köpjön bele a markába, ad újabb gyakorlati tanácsot Matula. Majd a közeli száraz fán ücsörgő varjakra mutatva lövésre biztatja Tutajost: Kellene a rácsába varnyú csalinak; mire megjön a barátja, jó büdös lesz és mehetünk rákot fogni. Az engedélytől Tutajos kellőképpen beizgul, óvatosan emeli a kétcsövűt és durr!: egy lövésre két madár is lekalimpál az ágról. Gyula, iszen maga tud lőni!, örvendezik Matula, Tutajos meg persze egyből maga előtt látja azt a jelenetet, amikor az osztálynak bemutatja a két kitömött varjút, és Kengyel is csak hitetlenkedve néz.

tuskevar5_02_1.jpg

Csorognak tovább, a közösen eltöltött időszak érezhetően már-már baráti viszonyt alakított ki az öreg és a fiatal között, egyre gyakrabban szólítják egymást keresztnéven és fél szavakból is kezdik megérteni egymást. Bütyök érkezésére fordul a szó, addig még a gunyhót is kell takarítani, mégiscsak vendég jön, ugyi. Váratlanul vadlibák tűnnek fel az égen, Matula újból lövésre buzdítja Tutajost: Elébük kell lőni! A tanács hasznos, ez egyik termetes liba lezuhan a nád közé, Tutajos Csikasszal együtt indul megkeresni. Gyula hamarosan diadalmasan emeli fel a zsákmányállatot és visszaszáll vele a csónakba. Ezt majd szalonnával megsütjük, olyan omlós lesz, mint a vaj, veti előre a várható kulináris élvezeteket Matula, miközben ellöki a parttól a csónakot. Azzal egyikőjük sem törődik, hogy Csikasz nem érkezett vissza, valszeg a kameramann táskájából csórja ki a sonkás szendvicset, de mindegy, okos kutya, egyedül is visszatalál majd a gunyhóhoz.

tuskevar5_03.jpg

Matula másnap hajnal előtt kelti Tutajost: Ébredjen, indulni kell a vonat elé az állomásra, az öreg kocsis 4-kor felveszi magát a Zala hídjánál. Tutajos sötétben indul el, és bár viszi magával a puskát, azt nem mondhatnánk, hogy mindent legyőző bátorsággal lépeget az ösvényen mindenféle ismeretlen éjszakai zajokat, neszeket, zörejeket hallva. Lassan világosodik, így már gyorsabban tud haladni, a híd közelében kicsit megáll megcsodálni a felkelő nap csillogását a folyón, közben arra gondol, hogy ebből még valami jó kis dalt is lehetne írni, mondjuk ilyen szöveggel: Néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény, élveztük, mennyire jó ez a sablonos helyzet. Beszélek is majd a szomszéd házban lakó Bornai Tibivel, az úgyis zenésznek készül, gondolja Gyula.

tuskevar5_04.jpg

Amíg a kocsi megérkezik, Tutajos diszkréten megmosakszik, fél marék vizet löttyint az arcára, elvégre mégis csak vendég jön, de borotválkozni már nincs ideje, mert két lóerős kocsiján bekocog az öreg Balázs. Gyula felkapaszkodik a bakra, az öreggel szakértő beszélgetésbe kezdenek, amiből megtudjuk, hogy az árpát, rozsot már elverték (elég sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy ez azt jelenti: kicsépelték), az egyik tehén meg felfúvódott, de a főagromókus úr felszúrta, aztán leapadt. (Gondolom a tehén, és nem István bácsi.)

tuskevar5_05.jpg

Hamarosan megérkezik a két kocsiból álló vonat, alig van rajta utas, nyilván nem sok olyan marha akad, aki éjfélkor elindul Pestről azért, hogy hajnali fél ötre Sármellékre érjen. Pondoray Béla viszont ilyen, a két barát nagy örvendezéssel öleli meg egymást. A nagyfejű Bütyök kissé megütközve vizslatja a leharcolt kinézetű Tutajost, akinek viszont minden sérülésre van magyarázata: A lábad csupa seb! - Összevágta a nád. A kezeden vízhólyagok! - Feltörte az evező. Fél arcod feldagadva! – Puskával lőttem. (Ez utóbbiról csak annyit, hogy a hajnali ébredéskor még semmi baja nem volt Tutajos arcának, úgy érzem, a sminkes itt kissé eltúlozta a dolgot.) Majd megnyugtatja Bütyököt, hogy két hét múlva ő is hasonlóképpen fog kinézni, remek kilátások.

tuskevar5_06.jpg

Indulnak a faluba Nancsi néniékhez, a hídnál Matula várja őket. Gondoltam, elviszem a csomagokat a ladikkal, hogy délután maguknak már ne kelljen cipekedni, mondja az öreg. Tutajos bemutatja Bütyököt, aki jólnevelten kalapemeléssel köszönti az öreget. Matula kezet nyújt és kijelenti, szerinte jól meglesznek majd hármasban a nádasban. Tutajosék visszaszállnak a kocsira, útközben Bütyök még elmeséli, hogy pár napja találkozott Kengyellel, aki elmondta, hogy ősztől egyetemen fog tanítani, és utódja a felesége lesz, Kengyel Miklósné. (Aki emlékszik a nő keresztnevére, piros pontot kap.)

tuskevar5_07.jpg

A falusi házban Nancsi néni feltálalja a szerény ebédet (lebbencsleves, rántott csirke, zúzapörkölt, tojásos galuska, töltött pulykanyak, sült oldalas, székelykáposzta, mákos rétes, lekváros bukta, ha valamit kihagytam volna, elnézést), István bácsi kedélyeskedik. Bütyök hálálkodik a meghívásért, de a szívélyes főagromókus elhárítja: Ugyan már, nincs mit, érezzétek jól magatokat Matula szárnyai alatt! A fiúk ebéd után elindulnak a terepre, Matula és Csikasz a gunyhónál várja őket. Tutajos rutinos kutyaidomárként beavatja barátját a szalonnával bekent kézzel való ismerkedés trükkjébe. Bütyök eleinte kissé tanácstalanul nézegeti a pulit (ennél a fajtánál tényleg nehéz megállapítani, hol van az eleje), de aztán a sok szőr közül előkerül egy nyelv, és Csikasz baráti társasága máris újabb fővel gyarapszik. Hanem ez a ruha kissé meleg lesz ide, néz végig Matula Bütyök városi szerkóján, amire Bütyök Eötvös Gábor zenebohóc szállóigévé vált poénjával válaszol: Van másik! Pakoljanak le a gunyhóban, aztán menjünk, fogjunk valami vacsorára valót, mondja Matula.

tuskevar5_08.jpg

Tutajos és Bütyök egymás közelében telepszik le, Gyula rutinosan bedob, de az új fiú csak lóbálja a botot, majd egy szerencsés mozdulattal be is akasztja a horgot Tutajos vállába. Hosszas mentegetőzésbe kezdene, de Tutajos leinti: Hagyd már, engem fogtál ki a hal helyett, kész, nincs ezen mit beszélni, majd én bedobok helyetted. Úgy is tesz, Bütyök azért még mondana valamit, de botján az orsó elkezd pörögni, kapás van! Hajrá Béla!, fáraszd Béla!, és a biztatás nyomán az eredmény nem is marad el: Bütyök első hala egy szép csuka. (Ha rosszmájú lennék, azt mondanám, hogy ugyanazt a halat használták fel újra, amit Tutajos fogott a 3. részben, de nem vagyok rosszmájú.) Szákkal kiemelik, Tutajos még azt is megmutatja, hogyan kell bottal kiszedni a horgot a csuka szájából. Nahát Tutajos, te igazi mester vagy, álmélkodik Bütyök. Ugyan, pár hete még nem tudtam semmit, hárítja el barátja a dicséretet. Most már azt is elhiszem, hogy tényleg te lőtted azt a libát, vallja be Bütyök, aki ezek szerint nem sokkal ideérkezése után átlátja a regény / film egyik alapvetését: a berekben nem érdemes hazudozni, hiszen a valóság sokkal érdekesebb, mint a kitalált dolgok.

tuskevar5_09.jpg

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr6716630464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neoprimitív 2021.07.21. 11:03:19

Éva a bé nej neve (csaltam, a múltkori tegez-magáz kommenthez beleolvastam újra a könyvbe.)

Tényleg boldog PC-tlen idők, 14 éves gyerek engedély nélkül egyedül mászkál lőfegyverrel...
A libalövés - utólagos lövöldözős tapasztalatok alapján - 99% szerencse és 1% mázli volt, főleg ismeretlen fegyverrel. A tévében nem tudom, elhangzik-e, de a könyvben kiderül, hogy Tutajos persze az elsőre célzott és a másodikat találta el - szerencsére, mert az volt a jobb alapanyag.

Gabba 2021.07.21. 15:47:04

@Neoprimitív: a filmben nem, Gyula első lövésre leszedte a legnagyobbat, ami nyilván a legfinomabb is lett :P

Neoprimitív 2021.07.21. 19:03:46

No igen, Fekete István realizmusa vs szocialista szuperhős sorozat :)

Amatőr 2021.07.21. 22:11:27

A könyv zseniális, miként a szerző Fekete István!
Épp ezért hiba volt megtenni kötelező olvasmánynak, hiszen emiatt sok gyerek már előre utálta!
A film is jól sikerült, hiszen már a karakterek összeválogatása is tökéletesre sikeredett és a rendező sem törekedett bármiféle balvégzetű önmegvalósításra.

Az új adaptáció meg egyszerűen rémes! A könyv hangulatához semmi köze, a szereplők kiválsztása pedig egyenlő a regény félreértelmezésével! Egy súlyos tévedés volt belefogni!
Bár az is igaz, hogy nem sikerült végignéznem, mert negyed óra is annyira illúziórombolónak bizonyult, hogy inkább kikapcsoltam.

Semper Fidelis 2021.07.22. 07:46:29

Részben a Mosoni-duna mellett felnőtt gyerekként azt egyből kiszúrtam, hogy a filmben Matula bácsi nem tud evezni abban a ladikban :) Egy evezővel csodálatosan lehet ladikkal egyenesen haladni, de nem így.

Gabba 2021.07.22. 10:37:45

@Amatőr: "hiba volt megtenni kötelező olvasmánynak, hiszen emiatt sok gyerek már előre utálta"

én ez ellen úgy védekeztem, hogy már jóval az előtt elolvastam, mielőtt tanultunk volna róla :)

Pácsó Ármándó 2021.07.22. 16:43:26

@Gabba: Kb. én is, de nem védekezésképp, hanem mert érdekelt. Az irodalom könyvben lévő olvasmányokat is kiolvastam előre :)

Flankerr 2021.07.25. 01:42:07

Úgy látom ez is címlapos lett :)

Gabba 2021.07.25. 07:58:06

@Flankerr: biztos van egy FI rajongó az illetékes bizottságban ;)

Amatőr 2021.07.26. 19:54:41

@Gabba: Nekem a könyvtáros néni harmadikos koromban ajánlotta és a fiam is kb akkor olvasta először. Azután még vagy tízszer! Vagy még többször!

Rollende Landstrasse 2021.07.28. 19:23:43

Puskával flangálni a faluban 14 évesen? Kemény idők voltak (mint ez már többször elhangzott itt).

AaannnaaA 2021.07.30. 04:59:06

A "lekalimpál a fáról" kitételnél nagyon nevettem, jó kis szókapcsolat!

A táblán miért csak bezáró idézőjel van? (Miken tudok fennakadni, ugye?)

Amúgy igen, rosszmájú vagy, de akár igazad is lehet..

Gabba 2021.07.30. 08:02:28

@AaannnaaA: majdnem sasszem, de kicsit nagyítva látszik, hogy az két felkiáltójel :)

Pácsó Ármándó 2021.07.31. 12:50:46

Én egyszer élő gyíkot vittem be biológia órára, meg becsalogattam egy szintén élő macskát, de a tanárnő nem értékelte kellőképpen és nem írtak fel semmit se a táblára ez ügyben. Az ellenőrzömbe viszont igen.
süti beállítások módosítása