Újra tavasz és újra Tabán, ami már évtizedek óta jelzi a szabadtéri koncertek szezonnyitóját a már szintén évtizedek óta kilátogatóknak, mint pl. a blogger. Oké, a Budapest Park pár nappal korábban már beindult, na de a Tabán az mégiscsak a Tabán. Hát nem? Hát de!
Remek idő, remek fellépők, ennek örömére remek hangulatban lépkedtem a helyszín felé. Az Alapi Power Bank kezdte a műsort ¼ 4 körül, akiket (szégyen, nem szégyen) egyáltalán nem ismertem eddig. Kisebb részben saját, nagyobb részben klasszikus magyar és külföldi előadók számaiból rakták össze a mostani, majd’ egyórás programot. Ez utóbbiak között a Whitesnake dominált, három ismert és pöpec opusszal (Is This Love, Crying in the Rain, Here I Go Again). De volt Deep Purple is (When a Blind Man Cries), HBB (Mesél az erdő) és a tabáni koncertek alapítójára és évtizedeken át rendszeres fellépőjére emlékezve természetesen LGT (Sziszifuszi blues). Az első fellépő általában nem szokott túl nagy tapsokat aratni, de Alapiékat most igencsak meghujjogatták, megérdemelten, ismerjük el. És kik ők? Alapi István - gitár, Lőrincz Károly - ének, Takács Roland - basszus, Sümeghi Tamás - dob, Pompor László - billentyű, Frics Balázs – ütősök.
Fél 5 előtt pár perccel lépett a színpadra a Tabán (az LGT mellett) másik rendszeres fellépője, a Mini. A régi csapatból mára már sajnos csak Németh Károly tag, a zenekarvezető Török Ádám tavalyi halála óta fuvolás sincs, ezt a hangszert a nagyszerű Kézdy Luca pótolja a fellépéseken hegedűjével. Török tipikusan az a zenész volt, aki szinte élete utolsó pillanatáig fellépett, mert a közönséget ki kell szolgálni. Pár éve is ott voltam azon a tabáni koncerten, ahol az alig pár hónappal azelőtti stroke ellenére sem mondta le a koncertet, segítséggel tudott csak járni és végig ülve játszott, ennek ellenére csak egy kis problémának nevezte az agyérgörcsöt. A közönség meghatottan és önfeledten tapsolt neki.
A mostani énekes Török Viktor a mikrofon mögé áll és indul a nyitó szám, ami nem más, mint az Úton a Föld felé. Ezt követi egy másik ismert sláger, a Fekete gép, majd egy, már az új felállásban készített szám, a Ha neked jó, akkor nekem is jó. Utána következnek a nagy sikerek: Kolduskirály, Gőzhajó, Vissza a városba, Kézdy Luca hegedűjátéka egészen elképesztő módon passzol a fuvola helyére.
Jön a Rakétaember, az egyik kevésbé ismert Mini szám, ami közben Török Viktor (aki csak névrokon) időnként egészen olyan hangfekvésben énekel, mint Török Ádám, hátborzongató. Következik A zene él tovább, ami minden (rock)zenész és rockot szerető ember ars poeticája is lehetne:
„Mert a villám, mikor belénk csap százszor
Mikor szól a rock'n roll,
Sorsunk eldőlt már,
De a zene él tovább! / A zene él tovább!
Örökre velünk marad már! / A zene él tovább!”
Kézdy Luca nemcsak csinos, hanem zseniálisan húzza a talpalávalót itt is (most mondjam azt, hogy szerelmes lettem? nem mondom, mert csak majdnem). Igazán nagyszerű percek, a nap ragyog, a közönség hullámzik, naná. Török a refrénnel megénekelteti a közönséget, de előtte megkérdezi: Ki az, aki szerint a zene él tovább? Csak a fél Tabán jelentkezik, mire Török: Akkor a többiek miért jöttek ide? Erre persze már a Tabán másik fele is felteszi a kezét, vicces.
Kell a barátság, ezzel a Mini klasszikussal ér véget a közel egyórás blokk, a végére Luca megint szólózik egyet, nagy ovációtól kísérve, szuper. Köszönjük a jelenlegi tagoknak: Németh Károly - billentyű, Balog Jenő - dob, Paróczai Attila - basszus, Kosik Kristóf - gitár, Török Viktor - ének, Kézdy Luca - hegedű.
A harmadik fellépő, az általam legjobban várt Mobilmánia ¾ 6 körül robbant be a színpadra, ekkor már a tabáni domboldal és a színpad előtti terület is nagyjából megtelt. Rájuk már csak azért is kíváncsi voltam, mert idén februárban énekest váltottak. A nekem rendkívül szimpatikus és remek hangadottsággal rendelkező Gamsz Árpád távozott és helyére a Pokolgép korábbi frontembere, Tóth Attila érkezett. És ha ez nem lenne elég, a dobos Donászy Tibor is lelépett, őt Hornyák Péter váltotta az Ossiánból. A jelenlegi felállás: Zeffer András - billentyű, Kékesi László - basszus, Tóth Attila - ének, Nusser Ernő - gitár, Szijártó Zsolt - gitár, Hornyák Péter - dob.
Az Embered voltam-mal nyitnak a fiúk, ami ugyebár eredetileg P. Mobil, ennek megfelelően Kékesi „Bajnok” László énekli és basszusozik közben, aki köztudottan ős Mobil tag is volt. Ezután színpadra perdül a szénné varrt Tóth Attila és jön a Fénypokol, az egyik legismertebb Mobilmánia szong.
„Ver a víz. Visz a vér. / Hova, meddig, és hova onnan még,
mit tudom én.
Soha nincs hang, soha nincs jel, / soha nincs útmutatás.
Ha volt mégis, / az gyári hibás.
Néha gálya vagyok, néha jégtörő,
és visz a víz. És ver a vér. / Van idő.”
Nagyon jó tempóban nyomják a showt a fiúk, de hát ez igencsak megszokott tőlük. Két kevésbé ismert szám jön, az Egy sose hallott dalban, majd a Nem vagyok szikla, persze a közönség ismeri ezeket, tapsol és hujjogat. A tabáni domboldal amúgy folyamatosan telik megfele, újabb és újabb népek jönnek. A későnjövők amúgy pont jókor érkeznek, mert egy P. Mobil klasszikus következik, a Menj tovább, a Mobilmániától mondhatni megszokott előadásban (ahogy azt a tavalyi koncertjükről is írtam): Tunyogi Péter felvételről énekel, a többiek meg élőben nyomják alá a zenét. A végén természetesen hatalmas ováció.
Tóth Attila percei következnek, aki ugye a Pokolgépből lépett át, ezért a fiúk elnyomják az Itt és most-ot, ez egyik legismertebb Pokolgép szongot. A középtempójú dalok után újra felpörgés van, mert érkezik a Szárnyad voltam. Ezt követi Az ördög itt belebukott, Nusser és Szijártó egymás alá és fölé pönget, szuper. Ez még aztán fokozható, mert következik az Ez a mánia, a legismertebb daluk. Előtte Zefi még két részre osztja a közönséget és külön-külön megordíttatja (fiúk), ill. megsikíttatja (lányok). A hangpróba kitűnően sikerül, úgyhogy jöhet a Mánia, a tömeg ugrál, csápol, énekel, yeah, Zefi három kézzel nyüstöli az orgonát, a gitárosok is faja szólókat nyomnak. Ám ezzel sajnos vége, Zefi megköszöni nekünk, a „legjobb közönségnek” a támogatást. Remek buli volt ismét, csak sajnos rövid.
Átszerelés, miegyéb, és este 7 körül színpadra lép a Deák Bill Blues Band. És most sajnos mondanom kell pár szót Billről. A HBB hőskorában, a ’80-as évek első felében feltétlen rajongója voltam mind a bandának, mind neki, a legfeketébb hangú magyar énekesnek (Chuck Berry szíves közlése).
Istenáldotta hangi adottság, amivel, ha 250 km-rel nyugatabbra születik, Joe Cocker méltó vetélytársává válhatott volna. De így megmaradt nekünk, bár hogy miért lépett le anno Hobóéktól, azt a mai napig nem tudom, de hogy örültem a sikeres szólókarrierjének is, az tuti. Sőt, a két első lemeze (Rossz vér, 1984, Mindhalálig blues, 1986) szerintem a magyar rock/blues történelem alapvetései olyan opuszokkal, mint a Rossz vér, Őrülj meg, kicsi, A felszarvazottak balladája, Mindhalálig holnap és még sorolhatnám.
Azonban sajnos azt kell mondanom, hogy Bill hangja nem öregedett szépen. Nem értek hozzá, nekem se hangom, se hallásom, de azt egyszerűen nem értem, hogy látszólag a hangfekvése még mindig megvan hozzá, de Bill az utóbbi jópár évben már nem énekli ki a sorokat, a dallamíveket, csak simán lecsapja, és ezzel teljesen más karaktert ad a daloknak - sajnos a rossz értelemben. A mostani egyórás buli is ezt igazolta. Hiába az általa "hercegnőknek" nevezett vokalista lányok ringása, hiába a fiatal srácokból álló banda pörgése, virtuozitása, az ász, a nagyágyú, a király Bill hangja sajnos nem képes már lépést tartani a tempóval. Hol korábban lép be, hol későn, és ez tényleg szomorú. A Tabán közönsége ugyan folyamatosan ünnepelt és „Bill a királyozott”, de azt kell mondanom, hogy ez inkább tűnt a régi sikerek iránti tiszteletnek, mint az utóbbi évek és a jelen koncert dicsőítésének.
Amúgy a setlist ez volt: Édes otthon, Országút blues, Rossz vér, Hosszúlábú asszony, Ne szeress engem, Áldozatunk fogadjátok / Véres kardot hoztam (az István, a királyból), A zöld, a bíbor és a fekete, Bill kapitány blues, Kopaszkutya, 3:20-as blues.
És a tagok: Nagy Dániel - gitár, Szabó Csaba - dob, Koltay Kurszán - billentyű, Takács József - basszus, Szabó Léna és Somlai Vivien - vokál.
Leszállt az est és a Tabán fullra megtelt fél 9-re, amikor a Bikini lépett színpadra. Az ő tavalyi, 40 éves jubileumi koncertjüket sajnos kihagytam, pedig ott újra találkozhattam volna legkedvesebb egyetemi csoporttársammal, K. Gabival, ezúton kérek elnézést tőle is és a bandától is. Most viszont itt vagyok, Gabi meg nincs itt, akkor tehát egál. Az átszerelés kicsit elhúzódik, mert a technikusok hosszú percekig nem tudják behangolni Lojzi és Lajos mikrofonját, de ez végül sikerül, és a banda már indítja is az este leghosszabb, majd’ másfél órás buliját.
Olcsó vigasz, Adjon az ég mindig jobbat, Csak dolgozni ne kelljen, ezekkel indul a show. D. Nagy sose volt az a színpadot felszántó típus, így 70 fölött meg pláne nem várja el ezt tőle senki, áll a mikrofon mögött és pontosan hozza a kötelezőt, a showelemekről és a higanymozgásról a fiatal gitáros, Lukács Peta és a szaxis Makovics Dénes gondoskodik.
„1241. április / 1526. augusztus
1920. június / 1956. november
Segítség, segítség, / beszakad alattunk a rianó jég.
Segítség, segítség, / beszakad alattunk a rianó jég, legyen elég!
Adjon az ég nekünk mindig jobbat, / ne csak rosszat, ne csak rosszat.”
Tűpontos leírása az évszázados magyar állapotoknak, amik a lemez 2011-es megjelenése óta is alig változtak, erről kár lenne vitát nyitni. (Hogy sújt minket ez a gyönyörű kurvaélet!, juthat eszünkbe a szólássá nemesedett Napirajz poén.)
Hát még az ezt követő Katica II, ami a rendszerváltást megelőző bizonytalanságok és remények krónikája 1988-ból, nyilván utalva a „jogelőd” Beatricének a cucilizmusban gyakorlatilag betiltott és csak kalózfelvételeken elérhető Katicabogárka c. alapvetésére a 70-es évek végéről.
„Nemrég még egymásért kiabáltunk,
Ma már csak egymás mellett állva ordítunk.
Tegnap még élt a katicabogár,
De ma már csak egymásnak bólogat a bábu pár.”
Következik a Legyek jó, a mai napig a ker. rádiókban az egyik legtöbbet játszott slágerük, majd jön a Ne legyek áruló, egy kevésbé ismert szong. Váltakozva jönnek a szuperslágerek és a ritkábban hallott számok, most pl. az egyik legelső sikerdarab, a Lassan szopogasd (Ahogy ti zenéltek), Makovics elképesztő vehemenciával recsegteti a szaxit, a közönség is faágakat rezegtető hangerővel énekel.
Veled akarok, Ébredés után, Mondd el, tehát ismét kevésbé populáris dalok következnek, de természetesen a közönség ezeket is kívülről fújja. Jön A mennyország felé, majd Az őrtoronyból (ahol Lukács szívet gyönyörködtető szólót pönget), hogy ezek vezessék fel a legismertebb Bikini sikert, ami természetesen a Nehéz a dolga. És most nem fogok ehhez kapcsolódva katonatörténeteket felidézni, márcsak azért sem, mert amikor ez a lemez 1987-ben megjelent, én már egy éve leszereltem és egyetemi polgárként tobzódtam a visszakapott civil élet mindenféle gyönyöreiben.
Következik az Őrzöm a lángot, majd az Itthon vagyok, hogy ezek hátán jussunk el két újabb megasikerhez. Először a Közeli helyeken érkezik, majd a Ki visz haza, és végül a Mielőtt elmegyek. Ezt a végjátékot már a tabáni domboldalon ücsörgő ezrek sem bírják ülve, mindenki feláll és táncol, tapsol, énekel, dobog, a maradék madarak fejvesztve menekülnek, a vakondok még mélyebbre ássák magukat a járataikban. Lajos sokadszorra köszöni meg nekünk a tapsokat, de hát ha ilyen szuper showt nyomtok, akkor ezen ne lepődjetek meg, fiúk, válaszolom ehelyről is. Lojzi is némi meghatottsággal a hangjában köszöni meg a közel 42 éve tartó szüntelen támogatást, még, még, még, ennyi nem elég, reagál a Tabán (mínusz a vakondok).
A ráadásban érkezik még két nagyon ismert darab, az Adj helyet, majd a Fagyi, amit Lajos szinte teljes egészében ráhagy a közönségre: a Tabán, a Krisztinaváros, a Gellérthegy, sőt a túlparton a Duna-korzó egy emberként énekel, D. Nagy szinte csak vezényel. És ezzel ért véget az idei tabáni buli, aminek legjobban összerakott produkcióját a Bikini hozta. Köszönjük a tagoknak: Lukács Péter - gitár, Mogyoró Kornél - ütősök, Mihalik Viktor - dob, Németh Alajos - basszus, D. Nagy Lajos - ének, Makovics Dénes - szaxofon.
És még zárásul: a posztból sikerült kihagynom mindenféle aktuálpolitikai utalást, de hát mit tegyek, ha az utolsó sorok leírása után szembejött velem a zinterneten egy fotó, amit muszáj betennem, elvégre a Bikiniről (is) szó volt itt bent, ott kint meg zajlik a választási kampány….
