Amint azt a kormánypropagandából tudjuk, Karácsony (a Gergely) mindenre alkalmatlan, Hobo december 18-i karácsonyi koncertje (idén már a 44., ómájgád) viszont érdemes lett a NER figyelmére, ezt bizonyítják az Origón, a Magyar Nemzetben és az Indexen publikált, vele készített előzetes interjúk. (Magáról a koncertről persze már nem készült beszámoló, legalábbis én nem találtam.)

Hobo koncertre menni mindig örömünnep, ha meg ez ráadásul egy évben kétszer is sikerül, az nagyobb élvezet, mint a double penetration (jaj, bocs, ezt nem ide, de most már mindegy). A csillagok szerencsés együttállása miatt idén februárban részt vehettem Hobo 77. éves szülinapi buliján (beszámoló itt), és ezt tetőzte a december 18-án a Kongresszusi Központban adott karácsonyi koncert. Hobo, illetve korábban a Hobo Blues Band karácsonyi koncertjei hagyományt teremtettek, bár a magam részéről ezek közül csak kevésen vehettem részt. Ami a legjobban megmaradt bennem, az a rendszerváltás körüli időszak egyik koncertje volt a városligeti Petőfi Csarnokban (a pontos évre sajnos nem emlékszem). Az a buli nagyjából a pár évvel korábban megjelent Vadászat c. dupla lemezre épült, ami a magyar rocktörténelem egyik csúcsteljesítménye, erről kár is lenne vitát nyitni. (Még egy ilyen van szerintem, az LGT Loksi c. dupla albuma.) A lemezen a narrációt Major Tamás mondta el, de mivel ő 1986-ban meghalt, azon a koncerten Mensáros László lépett fel ebben a szerepben. A színművész akkor már meglehetősen beteg volt, emlékszem, ahogy botjára támaszkodva lassan araszolt a PeCsa felé. Amikor viszont a színpadra lépett, teljes meglepetésemre a botnak nyoma sem volt, Mensáros szinte beszökkent a színpadra és úgy olvasta fel a vadászati alapelveket. (Mellékszál, de megemlítem, hogy arra a bulira együtt mentem el akkori egyetemi évfolyamtársammal, Ny. Viktorral, aki később Fidesz közeli kispotentát lett: az első Orbán-kormány idején középvezető volt a Magyar Televízióban.)

Na de hagyjuk a szégyenteljes múltat és inkább nézzünk a dicső jelenbe, ahol folyamatos „szabadságharcot” vívunk mondvacsinált ellenségek és közeli szövetségeseink ellen, szegény elnyomott és meg nem értett Oroszország anyácska emlőjén lógva. Teljességgel hihetetlen, de a februári szülinapi Hobo koncert után tíz nappal Putyin cáratyuska megtámadta a független Ukrajnát, és lassan egy éve rakétáz világmegváltó bátorsággal óvodákat, iskolákat, kórházakat és egyéb civil célpontokat, miután katonai fronton nem tud sikereket elérni. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a februári Hobo koncerten előadott Gimme Shelter sorai ennyire aktuálissá váltak.

„Tűz söpör utcákon végig / Éjvörös szőnyegként
Egy őrült bika eltévedt / Mint egy tank jön felénk

Óóó testvér / A golyó utolér, a golyó utolér
Testvér / Űz ezer lövedék

Óóó testvér / Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék”

A jegy mellé küldött email tájékoztató szerint Hobo a Kongresszusi Központ előcsarnokában sajátságos kiállítást fog megnyitni este 6-kor, természetesen erről nem maradhattam le, még akkor sem, ha emiatt nem tudtam megvárni otthon a focivb döntőjének végét. A büfé melletti oldalcsarnokban kapott helyet a Magyar Hobológiai Társaság Vándor-Lókiállítása, amit maga Földes László nyitott meg pontban 18:00-kor.

Saját szavai szerint a soha nem múló személyi kultusz összes kritériumának megfelel a kiállított anyag, ami természetesen a művész zenei pályafutását mutatja be a korabeli újságcikkek tükrében. Sőt a kiállításnak van egy külön szekciója a szovjet kommunista pártfőtitkárról, Leonyid Brezsnyevről. A képek bemutatják a bozontos szemöldökű főkomcsi ezer arcát, a világháborús hőstől kezdve a híres vadászon és csókos ajkú baráton át a sportos férfiúig (including Csajka limuzingyűjtemény).

Sőt nemrégiben előkerült Brezsnyev elvtárs, mindközönségesen csak Ljonya ifjúkorában írt verse, ami 1924-ben jelent meg A német komszomolnak címmel, és ami Hobo saját fordításában a következő lemezen fog megjelenni Brezsnyev blues címmel. Ezt Hobo fel is olvasta a közönségnek, de én inkább eltekintenék attól, hogy ide idézzem a verset.

A kiállítás fontos darabja az a cikkgyűjtemény, ami annak a mezőtúri őrtoronynak a felújításáról szól, ahol 1964-ben Hobo őrszolgálatot teljesítve először hallotta meg a becsempészett tranzisztoros rádión a Radio Luxemburg által sugárzott Little Red Roostert, a Kis vörös kakas c. Rolling Stones klasszikust, amire utalás történik a Rolling Stones blues című dalban. A kiállításon prezentált cikkből megtudjuk, hogy Méri Zsanett „hobológus” javaslatára a mezőtúri önkormányzat 2021 szeptemberében felújíttatta az őrtornyot, amit ezzel egyidejűleg a VilágöKörség részévé nyilvánítottak... A kiállításmegnyitó után kedvencünk „Viszlát a színpadon!” felkiáltással búcsúzott el a közönségtől.

Akárcsak a februári Aréna koncerten, most is a Jazztelen volt az előzenekar. (Tőlük tudta meg, akinél nem volt okostelefon, hogy a foci vb-t Argentína nyerte meg, 11-esekkel verte a címvédő franciákat.) Este 7-kor kezdtek és nyomtak egy jó 40 perces bulit. A zenekarvezető Bűdi Szilárd ezután szerepet váltott és kísérő zenészként beállt Hobo és bandája közé gitáron és szájharmonikán.

Az előzetes infók alapján már lehetett tudni, hogy a világ- és a belpolitikai események miatt Hobo az erőszakos és dühös dalokat fogja elővenni az életműből, és ez így is lett. 19:50-kor a nézők nagy ovációja közepette bevonult a színpadra III. Richárdként, és előadta az ismert monológot:

„York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklő nyárrá változtatta át.
Családunkról már elvonult a köd
S alámerült az óceán szívébe…

…Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,
Hogy eltöltsem e csevegő időt -
Úgy döntöttem, hogy gazember leszek
S utálom e kor hiú gyönyörét.”

Nincsenek grandiózus kivetítők, nincsenek háttérképek, csak a zene és a szolid fényjáték van, és az egyes számokat pársoros Hobo versekkel összekötő monológok. És nincs közvetlen utalás az Ukrajnában dúló háborúra sem, de a dalok kiválasztása egyértelműen mutatja, hogy ez igenis kurvára foglalkoztatja kedvenc előadónkat. Kezdésként robban a 45-ös blues („Mikor engem nemzettek, a sötét égbolt jajgatott, / Mikor kínnal megszülettem, halált hánytak a csillagok…”) Ezt követi a Stones Sympathy for the Devil c. örökbecsűje („Ha megtudod, hogy ki vagyok, elönt a víz és félsz…) Majd jön a Doorstól A zenének vége (When the Music’s Over), legalább olyan hosszúságban, mint az eredeti verzió. Természetesen a magyar példaképek sem maradhatnak ki, ennek megfelelően következik a Kex és a Csillagok, ne ragyogjatok. A közönség vastapssal fogadja. És a régi időkből még egy örök darab: a Hobo Blues Band első lemezéről való Leples bitang, Allen Ginsberg verse. Földes felidézi, hogy annak idején ezt a számot úgy konferálta fel az Ifiparkban, mint egy buzeráns zsidó versét, amiért antiszemitizmus miatt fel is jelentették, ahogy kell. (Emlékszem, a HBB első lemeze 1980 vége felé jelent meg, természetesen szüleimtől ezt kértem karácsonyra, és a rajta található számok közül ez és a Hey Joe feldolgozás fogott meg a legjobban. Meg persze az Operett. Ja, és a Mindenki sztár. És ki ne felejtsem az Édes ottthon-t. Nem beszélve a Közép-európai hobo blues II-ről. Egyszóval számomra az egész album reveláció volt 1980-ban, ez nyilvánvaló.)

Ugrunk a Hé, magyar Joe c. lemez nyitó számára, jön A család: „Minden könnyen megy, ha mögötted az apád / Megvesz mindent és boldog a család.” És vajon melyik magyar család lehet ez? Nekem ugyan fogalmam sincs, de annyi tippem azért van, hogy a neve akár O betűvel is kezdődhetne… Következik Hobo hármasoltárának egyik oszlopától, József Attilától a Kései sirató, ha azt mondom, megrázó előadásban, akkor nem járok messze az igazságtól.

„Hetven évig nem tudtam, ki vagyok én / De minden eljön a maga idején,
Nem vagyok zászló a mások ünnepén / Szelep vagyok az ország fenekén”

konferálja fel Hobo A bolond levele a kisfiúnak c. számot a Vadászatról.

Majd jön a rendszerváltás körüli időszak bizonytalanságát felidéző Másik Magyarország c. darab az 1988-as Csavargók könyve lemezről, ami mintha még mindig aktuális lenne, szintén az O betűs minielnök és az ő évtizedek óta tartó uszításai miatt:

„Ki állította meg az órát? / Nehéz idők jönnek
Másik Magyarország / Félek tőled”

Ezt követi az 1990-es Tábortűz mellett-ről az Éjszakai Budapest blues,

„Döglött hely a nagy művészkávéház, / Egy éve még innen is kirúgtak,
A pincér BM-es, a mixer ÁVH-ás, / A vécésnéni vajon mit tudhat?”

ami a kemény blues alapokon átvált a Circus Europá-ra.

„A fellépők sztárok, a személyzet is pazar,
svájci a pénztáros, de a vécésnéni magyar.”

Nagy nap ez a mai a magyar vécésnéniknek, erről is kár lenne vitát nyitni.

Hobo térdműtéte úgy látszik, jól sikerült, mert szinte minden szám végén kecses pukedlivel köszöni meg az ovációt, grat a sebészorvosnak. Nem lehet két hazád, ez következik a ’95-ös Vissza a 66-os úton c. lemezről. Should I stay or should I go, fogalmazott meg hasonló dilemmát a Clash is 1982-ben.

„'89 őszén erre szállt az angyal,
de nem szállt le közénk, továbbment haraggal.”

konferálja fel Hobo a Késő van már-t a Circus Hungaricus lemezről.

„Azt hittük, hogy jobb lesz, ha nincs vér, fájdalom,
a bocsánat győzzön, ne bűn, ne rágalom.
Nem lett senki bűnös, mindenki áldozat,
művirág a síron, szar a szőnyeg alatt.

Késő van már, késő van már, késő van már!”

Ehhez nem lehet semmit hozzátenni.

Következik a Hajtók dala a Vadászat-ról, amit a kereskedelmi rádiók orrba-szájba játszanak, bár bennem motoszkál némi kétség aziránt, hogy a zenei szerkesztők tényleg vágják-e, miről szól a dal.

„Babám, az úton elvesztem nyomodat. / Nem jutok messzire. Golyó talál.
Szállj a hegyeken, hajolj le értem / Vörös a Nap, mint a vér.
Vállamon ül a halál.”

jön az újabb felkonf és a csapat elnyomja a Gimme Shelter-t, ami az ukrajnai háború tükrében egészen hátborzongatóan aktuális. A Kisember-rel folytatják, aki politikai helyzettől függetlenül úgyis csak szív, mint a torkos borz, esetleg kap egy kiló krumplit a regnáló hatalomtól, már persze akkor, ha négy évente jó helyre teszi az ikszet…

„A hazugság olyan, mint a pestis: Hazudik Buda és hazudik Pest is”, mondja Hobo és a banda belecsap a Hashajtó sajtó-ba, a KESMA himnuszába:

„Édesen horkolok, zörren az ablak / Megjött a parancs, nyalni induljak...
...A rocktól félek, a bluestól hányok / mindig lenéztek engem a sztárok
Nem lettem senki, írni se tudok / tévésnek nyalok, zenészbe rúgok...

Álnéven írok, kommentelek, csak sajtó vagyok, ne lőjetek!

Hashajtó sajtó, nem lesz több gyötrelem, Hashajtó sajtó, ez, ami kell  nekem
Hashajtó sajtó, jobb, mint sok gyógyszer, Hashajtó sajtó, nem kell több óvszer!”

Következik Az angyalok is itt járnak közöttünk a Hé, magyar Joe c. lemezről. („Görnyedt anyóka megy a templomba, / Megtörte a huszadik század, / Sírban az ura, Nyugaton a fia, / De a lelkében angyalok szállnak.) Majd jön a Farkashajsza, Viszockij verse, ami az ukrajnai háború fényében most még hátborzongatóbban szól, mint a februári koncerten. Összeszorult torokkal hallgatja a közönség.

„… Farkashajsza folyik szürke ragadozókra / Szopós kölykökre és anyafarkasokra
Üvölt a sok hajtó, tombolnak a kutyák / A jelzőzászlók közt vér ömlik a hóra…”

Jön az újabb felkonf:

„Magyarország rég nagyobb volt, / De ennél nagyobb már nem lehet,
Magyarország beteg nagyon, / Nem szereti magát, rágja a gyűlölet”

és következik egy újabb darab a Magyar Joe-ról, Az új Magyarország:

„Gyalázzák egymást ismeretlenek, / Álnevek mögött, sunyin lapulva,
És a gyerekek mind Nyugatra mennek, / És hízik a bunkó nomenklatúra.

Mondják, szolgának lenni jobb, mint rabnak, / S mint Petőfi kutyái, talpat nyalnak.”

Borzongva hallgatom a tűpontos leírást a jelenlegi magyar viszonyokról.

Két dögös darab következik, először a Szabadíts fel, majd az Oly sokáig voltunk lent, ez utóbbit a ’80-as évek ifiparkos koncertjei óta nem hallottam élőben, meg is hatódok kellőképpen. „Szöktem volna messze? Itthon lettem vándor / Nem engedett Bartók, sem Petőfi Sándor”, tesz rá még egy lapáttal Hobo a narrációban, én meg szégyen, nem szégyen, a könnyeimet törölgetem.

És ezzel vége a fő műsorrésznek, a zenészek levonulnak, de a közönség hangos hejehujázással és vastapssal visszahívja őket. A csapat előadja az est címadó szerzeményét, az Az ám, hazám c. legújabb számot, majd ismét levonulnak. Ne már, hogy csak ennyi legyen, hiszen Hobo minimum kétórás bulikat szokott nyomni és még csak 1:50-nél tartunk. Hujogás, vastaps, stb, és a banda még egyszer visszatér Madarász Gábor gitárossal (Madi) és az ő csodazöld színű hangszerével kiegészülve, és dobszóló kísérettel Hobo előadja a Vészbanyák dalát.

Majd jön a Gazember, a hangzás a három gitárnak köszönhetően sokkal teltebb lesz, a közönség is beindul, dobognak az ülőhelyek és az erkély is hullámzani kezd körülöttem. Zárásul megkapjuk a Johnny B. Goode-ot, akárcsak a februári szülinapi koncerten, küzdőtéri pogózás híján most a nézők csak a székek karfáján verik a ritmust. A zenészek külön szólókat nyomnak saját hangszerükön, szuperül szól minden, az utolsó taktus végén a közönség hangosan ünnepli Hobót és társait.

Köszönjük ezt a bő kétórás bulit Gál Istvánnak (dob), Bűdi Szilárdnak (gitár, szájharmonika), Igali Csanádnak (zongora), György Attilának (basszusgitár) és Kiss Zoltánnak (gitár). Na és persze annak, aki nélkül a magyar rockélet sokkal szegényesebb lenne: Földes Lászlónak.

Bis hundertzwanzig, Laci!