Showtime!

Gabba the Hutt agymenései mindenféle témában

40 éves a Blackout

2022. április 28. 03:29 - Gabba

Kérem szépen, ez egy ilyen időszak, sorjáznak a negyvenesek: a Maiden és a Van Halen után egy újabb nagy kedvenc, a német Scorpions 40 éve megjelent albumát vesszük górcső alá. A Blackout 1982. március 29-én került a nagyközönség elé, és robbant akkorát, hogy a fal adta a másikat. Szerintem ez és az 1984-ben kiadott Love at First Sting a két legjobb lemeze a bandának. A netről bárki tájékozódhat a csapat megalakulásáról (több mint ötven éve zenélnek), lemezeiről, sikereiről, de a blogger személyes élményeiről csak itt és csak most, úgyhogy vágjunk is bele.

dynamite.jpg

ukran_zaszlo_kicsi.jpg

 

 

 

Az engem rendszeresen olvasókon kívül ki más gondolna arra, hogy a Scorpions is a gimis éveim alatt jött szembe velem. Ám az ő esetükben nem a Magyar Rádiónak a ’80-as évek első felébe sugárzott zenei műsorai jelentették az első alkalmat, hanem az egyik évfolyamtársam révén megsimert 1979-es Lovedrive c.LP. Ezt követte az egy-két évvel alattam járó P. Géza ismeretsége, és az ő lemezgyűjteményében található 1978-as Tokyo Tapes c. dupla (!) koncertlemez. Egyik nap órák után együtt haladtunk fel Gézáék Döbrentei téri lakásába, ahol a magammal hozott 90 perces Sanyo kazettára sikeresen átjátszottuk a lemezt. Dallamos, olykor speed metalba hajló rockzene, olyan kiemelkedő korai darabokkal, mint az All Night Long, Speedy’s Coming, Steamrock Fever. Klaus Meine kissé karcos tenorja magával ragadó, a japán közönség hatalmas ovációjától kísért és japánul elénekelt népdalt, a Kojo no tsuki-t (kb. Hold a romos kastély fölött) meg majdnem olyan különleges élmény volt hallgatni, mint pár évvel később Freddy Mercuryt a Népstadionban, ahol magyarul énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt-ot az 1986-os Queen koncerten.

A felvételt természetesen körbeadtam rockzenét kedvelő barátaimnak és onnantól kezdve fokozott figyelemmel vadásztunk a csapat egyéb elérhető lemezeire. Ezek közül a Lovedrive már ugye megvolt (erről pár szóban már egy tavalyi posztban megemlékeztem), majd az Animal Magnetism 1980-ból, rajta a fő kedvenccé vált The Zoo-val, és az egészen különleges hangulatú címadó szerzeménnyel. És aztán jött Komjáthy György és az ő 1982. augusztus 1-i műsora, amelyben leadta a Blackout c. album nagy részét. A teljes lemezanyag ugyanis nem fért bele a 30 perces műsoridőbe, ezért hosszú ideig csak azt a csonka verziót hallgathattam vissza kazettán, de azt legalább rongyosra. Most viszont a teljes lemezt vesszük górcső alá, amit a Rolling Stone magazin 2017-ben beválogatott a 100 legjobb metálalbum közé, tehát hegyibe! Alig 36 perc az egész, de milyen 36! A borító Gottfried Helnwein osztrák származású képzőművész alkotása, ordít rajta a szerencsétlen, de korántsem biztos, hogy azért, mert nem tetszik neki a lemez.

blackout_cover.jpg

Márcsak azért sem, mert a nyitó szám a címadó Blackout (kb. Kiütve), ami nem mellesleg az egyik legjobb Scorpions szám evör. Az ötlet Rudolf Schenker zenekaralapító gitárostól származik, aki egy interjúban bevallotta, hogy az 1980-as amerikai Def Leppard / Judas Priest / Scorpions turné (na, az nem lehetett piskóta) denveri állomásán annyira becsápolt különféle rövid és hosszú italokból, hogy teljesen kiütötte magát, másnap alig emlékezett az eseményekre. Lehet, hogy a túlzott alkoholfogyasztás káros, viszont ha néha hozzájárul remekművek születéséhez, akkor megbocsátható. A linkelt klipben külön értékelendő, ahogy Matthias Jabs szólógitáros ágaskodó falloszként tartja és pengeti hangszerét. (Gitárom pengetem, faszomat lengetem, ahogy a már az én gyerekkoromban is elcsépeltnek számító poén mondja.)

"My head explodes, my ears ring / I can't remember just where I've been
The last thing that I recall / I got lost in a deep black hole
Don't want to find out / Just want to cut out

Blackout / I really had a blackout"

Következik a Can’t Live Without You (Nem tudok nélkületek élni), ami nem a csapatra jellemző szerelmes balladák egyike, hanem igazi lüktető rock, tulajdonképpen egyfajta bókolás a közönségnek, akik nélkül nem lenne érdemes sem játszania, sem élnie egy olyan faja bandának, mint a Scorpi. A rajongók végigugrálják, táncolják, headbangelik, léggitározzák a koncerteket, ezért megérdemlik, hogy a csapat apait-anyait beleadjon viszonzásul. Nem tudnak egymás nélkül élni, és ez így van már több mint ötven éve, fantastisch.  

"You stand in front of the band / With all those scarves in your hands
I see you play imaginary guitars
You people shaking your heads / Right till the end of the set
You really turn me on wherever we are

Can't live, can't live without you"

De ha szerelmesebb hangulatot szeretnénk, akkor itt a 3. szám a lemezről, a No One Like You (Nincs senki hozzád hasonló). Megengedem, nem igazi andalodás, bár úgy indul, mint egy lírai vallomás. Pontosabban a szöveg végig olyan marad, de a kezdeti lágy pöngetést hamar felváltja az erőteljes gitárriff és kiderül, hogy oké, hiányzik a csaj meg nehéz a távollét, de ha egyszer újra együtt leszünk, akkor minden lehetséges módon bepótoljuk a bepótolandókat.

"Girl, it's been a long time that we've been apart / Much too long for a man who needs love
I miss you since I've been away
Babe, it wasn't easy to leave you alone / It's getting harder each time that I go
If I had the choice, I would stay

There's no one like you / I can't wait for the nights with you
I imagine the things we'll do / I just wanna be loved by you"

A hivatalos videklipben Klaus az Alcatrazban vár kivégzésére, a csapat tagjai a szomszédos cellákból biztosítják együttérzésükről. Utolsó kívánságként még átölelheti látogatóba érkező kedvesét (akit a jónő, de kevéssé ismert amerikai színésznő, Sandra Wilder alakít), majd beültetik a villamosszékbe és ráadják a feszültséget. A végén kiderül, hogy szerencsére a kivégzés csak egy rossz álom, de remélhetőleg a nő valós és más, önként jelentkező pasikat (jelen!) is megvigasztalna a nehéz időkben…

És ha balladát akarunk akkor jön a You Give Me All I Need (Mindent megadsz, amire szükségem van), amiben a szerelmes pasi arról panaszkodik, hogy szarul esik neki, ha a csaja más fazonokkal flörtöl meg témázgat. Kezdjék újra a kapcsolatot, a pasi ezt szeretné, hadd kapjon még egy esélyt, a többi csávó meg húzzon a vérbe, még mielőtt az ő szeme nyihhanna vérbe. (Karinthy után szabadon.)

"New love is blind / Why don't you see / You hurt me inside, you're killing me
It makes me sad all the time / To see you around with all these guys
My heart's in pain / I need you so
My love's the same / So please don't go

You give me all I need”

Az „A” oldalt a speed metalba hajló Now! (Most!) zárja, ami nem meglepő módon a koncertek, turnék pörgéséről szól, az itt és most egyszeri hangulatáról, amihez természetesen hozzájárulnak a csajok és a piák.

"Teach me to fly / Wanna stay high
I have to live it up before I die
Nightlife and booze / Girls to choose
Are you ready, baby, come on let's cruise

It's gonna be wild, it's gonna be wild  / Now!"

A „B” oldal nyitó száma a Dynamite, aminek viszont nincs sok köze a közismert robbanószerhez. A szöveg ugyanis első ránézésre egy újabb koncertélményről szól, ahol az énekes mindent megtesz azért, hogy a közönség jól érezze magát. Ha azonban mélyebben elmerülünk a jelentésében, akkor rájöhetünk, hogy ez igazi kettős értelmű szöveg, ami nagy valószínűséggel arról szól, hogy különféle testrészeket helyezünk a másik különféle testrészeibe (vagy testréseibe), kölcsönös örömszerzés céljából. Köll bizonyíték? Íme:

"Kick your ass to heaven / With rock'n roll tonight
I'll make this night a special one / Make you feel alright
Shoot my heat into your body / Give ya all my size
I'm gonna beat the beat tonight / It's time to break the ice

 

Hit the top together / Get ya with my spell
I'm gonna make my shot tonight / Take you down to hell
Eat your meat until you're breathless / Twirl your hips around
I'm gonna break my neck tonight / I'll get you off the ground

Dynamite / You're dynamite"

 

Külön felhívom a figyelmet a klip végén Rudolf Schenker gitárpörgetésére, az ember azt várná, hogy a nagy extázisban a végén földhöz csapja a hangszert, de (spoiler!) nem ez történik. A szexuális utalásokkal átszőtt szöveg miatt a dal méltán kerülhetett volna be a tavalyi Rock’n’Sex posztba, de most már késő.

Következik az Arizona, ami ismét egy amerikai koncertkörút vagy látogatás emlékét idézi fel, természetesen csajokkal, lányokkal és jónőkkel a középpontban, ehhez is készült hivatalos videoklip. Amiből sok mindent megtudunk, pl. napozni csak egyrészes fürdőruhában és magassarkú cipőben lehet, táncolni viszont alig ruhában és melltartó nélkül az igazi. És ha végül sikerül becsajozni, akkor a szex legjobb egy kocsiban a csillagos ég alatt.

"Arizona really feels alright / Girls swing here and they treat you right
Have so many special ways, you know / And that's alright

Loved her in her car / Took me to the stars
Babe, we went nuts all the way
Loved her on the moon / Morning came too soon
She got me high and loose, loose, loose"

Jön a China White (Fehér Kína), ami zeneileg kicsit a Black Sabbath nehéz, zúzós számaira hajaz, de ezt csak futólag említem. A dalnak ugyanis saját kisugárzása van, témája a Scorpionsnak mindig is fontos béke, egyetértés, közös örömködés, meg ilyesmik. A dal keletkezésekor javában dúlt a hidegháború a nyugati demokráciák és a „szocialista” „béketábor” „népi” „demokráciái” között. (Igen, minden szót idézőjelbe tettem.) 1989-90-ben azt hittük, ez az aggodalom végleg a múltba fog veszni, és álmunkban sem gondoltuk, hogy 2022-ben újra aktuálissá válik: Oroszország „anyácska" ismét kinyújtja szőrös mancsát és pusztít mindent, amit ér.

"How long will it take / To make the world a flaming star
How long will it take / Till they stop their senseless wars
How long will it take / Till everybody will understand
That we need to fill our hearts with love again

 

It's up to you / To fight the evil in your mind
It's up to you / The more love you give, the more you'll find"

A lemez utolsó száma egy igazi Scorpions ballada: ha már annyi szó esett az albumon a csapat és közönsége közti interakciókról, akkor a záró felvétel is ilyen témájú legyen: When the Smoke Is Going Down (Miközben szétoszlik a füst). A koncert végetértével az énekes (a lírai én) ismét felmegy a színpadra, és miközben a szárazjég keltette füst szétoszlik, arra gondol, hogy neki a színpad jelenti az életet, ahonnan örömöt tud szerezni a közönségnek. Pompás lemezzáró darab, kedves és megható, remélhetőleg még sokáig része lesz a fiúknak és nekünk, a közönségnek ilyen találkozókból.

"Just when you make your way back home / I find some time to be alone
I go to see the place once more / Just like a thousand nights before
I climb the stage again this night / 'Cause the place seems still alive
When the smoke is going down

This is the place where I belong / I really love to turn you on
I've got your sound still in my ear / While your traces disappear
I climb the stage again this night / 'Cause the place seems still alive
When the smoke is going down"

A Scorpions azon külföldi bandák közé tartozik, akiket a legtöbbször hallottam élőben (rajtuk kívül többször csak a Jethro Tull-t): 1986-ban az MTK stadionban, 1990-ben a Budapest Sportcsarnokban és 2014-ben a Hősök terén tartott Szabadság koncerten. És jön 2022. május 30., a Budapest Arénában tartandó koncert, when the smoke is going UP. Ott a helyünk!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gabbahutt.blog.hu/api/trackback/id/tr3317816451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.04.28. 07:46:56

Kevés, ennyire mindenkit inspiráló csapat volt a rocktörténelemben, úgy hogy még nemhogy voltak, nemhogy léteznek, hanem tolják, amíg csak bírják.

Mivel kiadós az életpályájuk, csak erről a lemezről is befigyelhetne egy - Tankcsapdához hasonló - B-sides turné 3-4 dallal.

Flankerr 2022.05.01. 01:54:07

Ezt jó volt végig hallgatni, talán az eddigiek közül ez nekem, hivatalos diszkópatkánynak a legfogyaszthatóbb :)

Néztem az Arizona klipjét és nem értettem valamit: Amerikában ahol minden nagyobb, és főleg az autók, miért egy kifejezetten szűk E30-s hármas BMW kupéban smúzol a csaj és a pasi? És amely autót 1982 novemberétől forgalmazták. Nosza, wikire fel! Kiderült hogy az Arizona klipjét a Scorpions 50 éves nagy DVD/stb kiadványának extrájaként mutatták be 2015 decemberében. Szóval kicsit gyanús nekem hogy bizonyos jelenteke nem az USA-ban forogtak és nem akkor :)

Persze ez semmit se von le a dolog sportértékéből, csak feltűnt. Ha egy nagy amerikai tepsi hátsó ülésén matatnak egymáson, eszembe se jut rákeresni :D

Gabba 2022.05.02. 16:32:10

@Flankerr: te kis Columbo! van szemed az apró részletekre :)

diszkópatkány bennem is rejtőzik, kicsit mélyebben ugyan, de azért Kim Wilde lehet, hogy be fog figyelni egy posztban...
süti beállítások módosítása