Alig két hete emlékeztünk meg egy mérföldkőnek számító album 40 éves szülinapjáról. és máris itt a következő negyvenes: 1982. április 14-én jelent meg a Van Halen ötödik stúdiólemeze, a Diver Down (kb. mélybúvár). Oké, ez nem annyira korszakalkotó darab, mint a Maidené, nekem viszont tetszik, úgyhogy csapjunk bele.
Aki rendszeresen olvas engem, az már kívülről fújja, hogy a blogger rockzenei gyűjteményét nagy részben a '80-as évtized első felének rádióműsorai alapozták meg, konkrétabban Komjáthy György és Göczey Zsuzsa áldásos működése az akkori Magyar Rádióban. Első találkozásom a Van Halennel természetesen szintén nekik köszönhető, pontosabban az 1981. október 10-én sugárzott "25 perc beat" c. adásnak. Ebben hangzott el a Halen Fair Warning címre hallgató LP-je, amit az azon a nyáron szüleimmel egy bécsi kirándulás során becsempészett (a bűntett mára már elévült) Toshiba rádiósmagnóval rögzítettem. A csapat nevét már ismertem, de ez volt az első anyag, amit hallhattam is tőlük. Eddie Van Halen jellegzetes gitárjátéka, David Lee Roth fantasztikus énekhangja, Alex Van Halen mindenféle hártyát (igen, még azt a hártyát is) szaggató dobolása és Michael Antony basszgitározása, ez volt a titok.
Brutálisan jó lemez, barátaimnak sorra adtam kölcsön a kazettát átmásolni, véleményünket legpontosabban az akkor még szintén kiskorú K. Zsolt fogalmazta meg: "A Halen az a hard rock banda, ahol a gitárt ütik, a dobot meg lövik." Ennek illusztrálására csak egy példa, az Unchained (Láncok nélkül) c. darab, borotvált és szőrös mellkasokkal, bónuszként David Lee Roth duzzadó férficsomagjával:
Na de most nem a Fair Warning a téma, hanem a '82-es lemez, amiről miket is érdemes tudni, lássuk. A borító piros-fehér-pirosa azt a nemzetközileg használatos zászlót vagy bóját stilizálja, amivel nyílt vízen azt a területet jelölik, ahol búvárok dolgoznak. (A magam részéről az LP-t valamikor 1983 környékén foghattam kézbe, egy Wesselényi utcai kis lemezboltban. Került vagy 300 forintba, ami elérhetetlen messzeségben volt a heti 20 forintnyi zsebpénzemhez képest.) Hasonlóan a korábbi albumaikhoz, ez is alig 30 perc hosszú, viszont ezen található a legtöbb feldolgozás. Azidáig lemezenként csak egy-két számot dolgoztak fel más előadóktól, most viszont öt ilyet is hallhatunk. Ez egyértelműen a lemezt kiadó Warner Bros. igénye volt, mert a '82 januárjában megjelentetett Pretty Woman (eredetileg Roy Orbison szerzeménye) kislemez elképesztően sikeres lett, és a haszonra éhes managerek kijelentették, ilyenekből kell több is az új lemezre. Az LP hátsó borítóján látható fénykép a banda 1981.október 24-i koncertjén készült a floridai Tangerine Bowl stadionban, ahol a Rolling Stones előzenekaraként léptek fel. Na ez az, ami nem lehetett piskóta.
A kiadó feldolgozásokat pártoló hozzáállásával szemben Eddie Van Halen jobb szeretett volna több saját szerzeményt a lemezre, de hát a managerek dollárt és még több dollárt akartak látni, akárcsak Dagobert bácsi, és nyilván az ő igényeik voltak a döntők. Az eredmény, ma már elmondhatjuk, egy kissé eklektikusra sikeredett album lett, de talán pont ez adja a különlegességét. Mindenesetre eladtak belőle vagy kétmillió példányt az USÁ-ban és 62 hétig szerepelt a Billboard 100-as listáján, úgyhogy valamit tud. És hogy mit? Lássuk!
A lemez a Kinks Where Have All the Good Times Gone (Hova tűntek a jó idők?) c. számának feldolgozásával indul, érdekes lehet, hogy David Bowie már 1973-ban elnyomta a saját verzióját erről. A Kinks amúgy Halenék egyik kedvenc előadója volt, pl. mindjárt az 1978-as bemutatkozó lemezükön elpöngették tőlük a You Really Got Me-t, nincs rockszerető ember, aki ezt az alapvetést ne ismerné. Az eredeti számot ezúttal is alaposan felturbózták a fiúk, Eddie nyomja a riffeket kegyetlenül.
A második szám a Hang 'em High (Akasszátok fel űket), a cím egyezik Clint Eastwood 1968-ban készült westernjének címével és a szöveg is a klasszikus vadnyugati filmek kliséit veszi sorra. A főhős a semmiből érkezik, kalapját mélyen a szemébe húzza, vérdíj van a fejére tűzve, de ő mégis segít a helybélieknek, aztán lelép. A szám saját szerzemény, a két névadó testvér egymást felülmúlva nyomja: Alex szétüti a dobokat, Eddie meg elhasznál vagy tíz pengetőt.
One eye on the road, price upon his head
One ear to the ground, he's listening to the dead"
Következik másfél perc ujjgyakorlat Eddie-től, ez a Cathedral (Katedrális), ami olyan, mint valami templomi orgona gitárra átültetve, majd ez átmegy a Secrets (Titkok) szokatlanul dallamos világába. A téma természetesen a nő és az ő titkai, amiket az egyszerű férfiak sosem fognak megérteni, ők csak a külsőt látják: milyen klasszul mozog a csaj, jön-megy, de vajon honnan hová?
"She got rhythm / Got that rhythm, of the road
Ah, ah, ah
She get crazy / She get crazy if she can't go
But ah, she just looking good"
Következik egy újabb másfél perces instrumentális darab, a dobra és gitárra épülő Intruder (Behatoló), ami egy erőteljes riff-fel átvált a kislemezsiker Pretty Woman-ra (Csinos nő). Igazi zúzás, nyilván Roy Orbison is elégedetten csettintett anno ezt a feldolgozást hallva. Roth érzelemtől túlfűtötten könyörög az utcán megpillantott ismeretlen csinibabának, ne hagyja ott, maradjon vele, megtesz neki mindent, és ez a vallomás természetesen nem maradhat sikertelen, a csaj visszafordul és a párocska nagy végül valószínűséggel együtt húz el az éjszakába.
"... Pretty woman stop awhile / Pretty woman talk awhile
Pretty woman give your smile to me
Pretty woman yeah, yeah, yeah / Pretty woman look my way
Pretty woman say you'll stay with me
'Cause I need you, I'll treat you right
Come with me baby, be mine tonight...
...I guess I'll go on home, it's late / There'll be tomorrow night, but wait
What do I see? Is she walkin' back to me?
Yeah, she's walkin' back to me
Oh, oh, pretty woman."
A hivatalos videoklip elejére beépítették az Intrudert, majd jön a kissé szürrealisztikus sztori, ami szerint két törpe molesztál egy kikötözött hosszúhajú nőt, de szerencsére jön a négytagú felmentő sereg: a szamurájnak öltözött Michael, Eddie, a vadnyugati pisztolyhős, Alex, mint Tarzan, és a Napoleonként feltűnő David, aki hatalmas limuzinnal érkezik a helyszínre. Az akció sikeres, a törpék elmenekülnek, a hálás nő meg letépi, na nem a textilt, hanem a parókáját, és kiderül, hogy transzi...
A "B" oldal egy újabb, korábban már szintén sikeres szám feldolgozásával indul, ez a Dancing in the Street (Táncolva az utcán). Akármennyire hihetetlen, az eredeti verzió 1964-es, a Martha and the Vandellas nevű női csapat énekelte, tehát pont egyidős a bloggerrel, yeah. Későbbi korosztályok inkább már David Bowie és Mick Jagger 1985-ös előadásából ismerhetik a dalt, mindketten akkor voltak zenei pályafutásuk csúcsán, és ahogy lemozogják a klipet, az a mai napig szuper. Emlékszem, annak idején a Juhász Előd-féle Zenebutik adásában láttam először ezt a klipet, és vigyorogva néztem végig. Nem kell más csak a zene, legyünk bármely részén a világnak, kapjunk el egy csajt és táncoljunk vele az utcán.
There'll be swingin', swayin' and records playing
And dancing in the street
So come on, every guy grab a girl
Everywhere around the world"
Következik a Little Guitars (Kis gitárok), ami flamenco-szerű pengetéssel indul, és átmegy egy újabb szerelmi vallomásba, aminek tárgya ezúttal egy mexikói senorita. David szerint pont egy ilyen csajt írt fel neki a doktor, akivel többek között beszélgetni és táncolni is lehet (meg nyilván más egyebet is, a kölcsönös nyelvismeret és nyelvhasználat mindenkinek jót tesz).
(Senorita) You're exactly what the doctor ordered, come on talk to me
(Ah) Can't crow before I'm out of the woods
But there's exceptions to the rule
(Ah-ah) Senorita, do you need a friend? I'm in love with you"
"Doing the dishes, mopping up that floor (Yes he is)
Well he used to go out drinking
Looking for a fight / Now he gotta see that woman, everynight
Big Bad Bill is sweet William now"
(Ah) Well all your dreams of riches, are based on magazines,
(Ah) No this aint television,but its more than it seems
(Ah) 'take those','need' and 'give all',this much you understand
All I wanna give you woman (Oh)
Is the best part of a man,yeah"
Teljességgel hihetetlen, de Eddie Van Halen 2020 októberében, 65 éves korában váratlanul meghalt. Én ugyan nem vagyok valami vájtfülű, de a rockzene három nagyágyújának gitárjátékát valószínűleg bármikor felismerném. Ezek Carlos Santana, Mark Knopfler és Eddie Van Halen. RIP Eddie, köszönjük a sok zúzást és a felejthetetlen örökzöldeket!
