Kérem szépen, ismét olyan jön, ami még itt nem volt. Merthogy írtam már pár posztot a Maidenről, és írtam jópár posztot „hogyvolt” tag alatt különböző filmekről (ehhez vigyázó szemeteket jobbra vessétek a címkefelhőre), de aktuálisan moziban futó darabról még nem. Eddig. Történt ugyanis, hogy ugyan a blogger nagyon szereti a Maident, de főleg a zenei munkásságát, ezért nem követi a tagok személyes történeteit, melyiknek van kutyája / macskája / tengerimalaca, miket posztolnak, stb. Így arról is majdnem lemaradt, hogy új mozifilm készült az együttes első 50 évéről, amit a magyar mozik is bemutatnak. De milyen hasznos ilyenkor, hogy a blog mögött álló háttérhatalom képviselői viszont éberen figyelnek, és egyikük, Flankerr kolléga személyre szóló üzenetben hívta fel az online helyett egyre többször inkább offline üzemmódban működő blogger figyelmét erre az örvendetes eseményre. Innen is köszönet neki, a következő talin a sört természetesen majd én állom.

Hosszan tartó betegség után 78 éves korában elhunyt ifjúságom meghatározó focistája, Fazekas László. Aktív magyar pályafutása során kizárólag az Újpesti Dózsa labdarúgója volt. Az a csapat kilencszer nyert magyar bajnokságot az 1970-es években, abban a korszakban, amikor még tényleg volt magyar foci és a meccsekre minden gond nélkül ki lehetett vinni gyermekkorú gyerekeket is.

Van ez a huszadrangú sci-fi írócska, valami L. Simon… ja, bocs, nem, Asimov. Írt pár fércművet, olyasmiket mint a Fantasztikus utazás (és az ebből készült film) vagy az Alapítvány-trilógia, illetve ez utóbbinak teljes regényfolyammá fejlesztett változata. Az most ne zavarjon meg senkit, hogy ezek a művek könyvespolcom kiemelt helyén találhatók, nem erről akarok írni. (Pedig írhatnék…)

Az eredeti Alapítvány trilógia az egyik legmeghatározóbb könyvélményem volt evör, többször újraolvastam és nyilván fogom is még. Nos a trilógia második kötetében, az Alapítvány és birodalomban van egy olyan szereplő, akire senki sem számított. ("Nobody expects the Spanish inquisition", ahogy a Monty Pythontól tudjuk ugyi).

Van ugye az a Hari Seldon nevű fickó, akiről ezekben a könyvekben mindenki beszél: ő volt a feltalálója és az egyetlen művelője a pszichohistóriának, az emberiség jövőbeli sorsát meghatározó események bekövetkeztét leíró tudományágnak. Na és az a váratlanul fellépő szereplő volt az Öszvér, aki a faján prosperáló galaktikus birodalom működésébe beavatkozott, és akinek színrelépését még a nagyszerű Seldon sem látta előre.

Kb. ilyesféle (bár nem kitalált) karakter Magyar Péter. Akiről írtam már pár posztot itt a blogon, és akinek a két évvel ezelőtti színrelépése óta lehetett sejteni, hogy vagy ő lesz, aki lebontja a végtelenül korrupt és az országot tönkretevő Orbán rezsimet, vagy senki.

Őszinte leszek, ahogy az itt a blogon megszokott: nem gondoltam bele, hogy pár héten belül a ’70-es - ’80-as évek magyar könnyűzenéjének három nagyágyúja fog kerek (vagy majdnem kerek) évfordulót ünnepelni. Koncz Zsuzsáról és Bródy Jánosról már írtam, de itt van április 26., ami arról nevezetes, hogy annak a korszaknak még egy ikonikus alakjáról lehet posztot írni, jóllehet az apropó nem kerek évforduló, de majdnem: Szörényi Levente ezen a napon ünnepli 81. szülinapját.

Pár hete köszöntöttem itt a blogon a 80 éves Koncz Zsuzsát, most a magyar könnyűzene egy másik meghatározó alakját gratulálom meg, aki nemrég, április 5-én lett 80: ő Bródy János, becenevén Tini. Gyakorlatilag az iskolai kezdetektől zenész, érettségi után egyből az Illés együttes tagja lett 1964-ben. Korosztályom nyilván tudja, ezért csak a fiatalabbak kedvéért: az Illés a ’60-as – ’70-es évek hónaljszagú érett Kádár-korszakának (vagy érett hónaljszagú Kádár-korszakának, ahogy tetszik) meghatározó rockegyüttese volt, az akkori Omega - Metró - Illés „szentháromság” tagja.

Az előző posztban egy virgonc 70-est ünnepeltünk, ezúttal egy szintén jó karban lévő 80-ast fogunk. Amint azt jó emlékezetképességű olvasóim tudják, két évvel ezelőtt, a Vadászat koncert kapcsán megemlítettem, hogy a ’80-as évek első felének magyar rocklemezei közül szerintem a három legjelentősebb az LGT-től a Loksi, a HBB-től a Vadászat és Koncz Zsuzsától a Menetrend. A Loksiról lesz szó külön posztban, a Vadászatról a 2024-es koncert kapcsán már volt szó, úgyhogy ezúttal a Menetrendet vesszük közelebbről szemügyre. Aminek az adja az apropóját, hogy a magyar könnyűzene talán legmeghatározóbb énekesnője március 7-én töltötte be 80. életévét. Hihetetlen, nem? De!

A bérgyilkos és a szőke cicababa ezalatt újabb merényletre készül, a csávóról kiderül, hogy Olivérnek hívják és néma, és éppen Kojak fürdőszobájában buherálja a villanyborotva konnektorát. Kojak hazaér és mindenféle lexikonokat, szakirodalmat lapozgat, de sehol sem találja Laczina prof nevét. A szőke ott sündörög körülötte, viszkit készít szódával, nagyon ideszokott, úgy látszik, és azon nyafog, hogy induljanak már abba a meghitt kiskocsmába. Kojak még elmegy megborotválkozni és a fürdőszobában elmélyülten lóbálva a vezetéket mereng a gyilkosságon. Szerencséjére a szomszédos szállodai szobában fűnyíróbemutatót (!) tartanak, ahol az élelmes ügynök az egyik bolyhos szobaszőnyegen mutatja be a kuncsatnak a gép hatékony működését. A hálózat persze nem bírja az extra terhelést és pont akkor vágja ki a villanyt, amikor Kojak bedugná a borotvát a konnektorba. Az egész emelet sötétbe borul, a szőke nő jólnevelten sikoltozni kezd, de feleslegesen, mert Kojak nem halt meg, csak a fejét vágta be a sötétben az ajtófélfába.

„Fársángi víg húmor! csiklándj fel engemet”, jutnak eszünkbe a költő ismert szavai és nyomában a gondolat: ha már farsangi vidámság, akkor ideje folytatni a régebbi magyar filmeket szemléző nosztalgikus hogyvoltok sorát. Az eredeti Kojak sorozat 1973-78 között futott az Egybesült Államokban, és a hetvenes évek végén a cucilista rendszerben jópár részt bemutatott belőle a Magyar Televízió is, jóllehet meglehetősen össze-vissza sorrendben. Ennek ellenére Columbo után Kojak is elképesztő népszerűségre tett szert a magyar nézők körében, nem kis részben köszönhetően Inke László szinkronhangjának. Emiatt logikus lépés volt, hogy film készüljön a bőrhajú nyomozó budapesti kalandjairól, és a mozik 1980. júniusában be is mutatták mai vizsgálódásunk tárgyát, igazi all star szereposztásban, még a kisebb szerepeket is az akkor legnépszerűbb színészek játszották. Egymilliónál is több néző látta a filmet, köztük volt a hogyvoltíró is, naná. Lássuk hát, min szórakoztunk anno!

A Pan Am légitársaság gépe landol Ferihegyen, a nyugati utasok kíváncsian készülődnek első találkozásukra a gulyáskommunizmussal. Ahogy sorra lépkednek le a gép ajtajához tolt lépcsőn, egyszer csak ismerős alakot pillantunk meg: tovarisi konyec hurkás tarkó, kopasz fej, napszemüveg… a férfi ekkor megfordul, és igen, ő az: Theo Kojak hadnagy! A látvány a felcsendülő Kovács György szerzette főcímdallal együtt válik komplex élménnyé, szövegíró Sztevanovity Dusán, hogyaszondja:

„Keze sújt, esze vág, soha nagyszerű fényesebb koponyát
Lehet éji sötét, hova lép ott az ármányba belelát
Halál torkában jár, és hogy túlélje nem kell más / Csak egy új folytatás!

Mr. Kojak / A száz éltű halhatatlan hős
Mr. Kojak / Ki túlvilágin s alvilágin győz”

A sorozat tehát országos siker, York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át, írt le egy hasonló hangulatot valami angol fűzfapoéta pár száz évvel korábban. Magyarhonban azonban a napsütést pár nap múlva váratlan esemény felhője árnyékolja be. Az egyik játszótér (talán a Lövölde téri) nyilvános WC-jének fülkéjében ugyanis feliratot találnak, miszerint: „Halál a török kutyákra!” Bodó Lukács és Bartos kíséretében azonnal helyszíni szemlére indul, a főszerkesztő dühe azonban nem az ismeretlen elkövető, hanem Lukács ellen irányul. Látod, törökellenes hangulat van kialakulóban, méghozzá miattad, mert térdig tocsogsz a vérben! Augusztusban szakszervezeti kongresszus lesz, amin török elvtársak is részt vesznek, belegondolni is rossz, mi történik ilyen közhangulatban velük. Vissza kell csinálni az egészet, a török legyen lovagias ellenfél, na szervusz. Kérem szépen, ez az intézmény eddig minden rendszerben nyitva volt, itt ilyen még soha nem fordult elő!, sopánkodik a kétségbeesett vécésnéni.

Nézzünk bizakodva a jövőbe és kezdjük vidám hangulatban az új évet! Még a boldog békeidőkben volt anno a hogyvolt blog, az akkor még független index.hu népszerű alrovata. A blogger is ott kezdte karrierjét, ez a poszt onnan származó újraközlés. A film alapmű és igazi gyöngyszemnek számít, erről kár lenne vitát nyitni. Jelen vizsgálódásunk tárgya 1970-ben készült, tehát öregebb, mint a blog olvasóinak többsége, viszont fiatalabb, mint a hogyvolt írója, yeah. December 24-én (szenteste, bár ezt akkoriban nem így mondták) mutatta be a Magyar Televízió. Két részre bontjuk az ismertetőt, hogy hosszabban tartson az élvezet.

Piacon kezdünk, akárcsak a pár évvel később készült Kántor sorozat első részében: két filmes szaki lézeng az árusító pultok között, de nem a zöldség-gyümölcs kínálat érdekli őket. Félhangon mormolt beszélgetésükből kiderül, hogy a középkorban játszódó tévésorozathoz keresnek amatőr főszereplőt, kemény feladat ez, de hálás. Sorra szólítják meg és hívják próbafelvételre a nyalka magyar férfiakat, akiknek két mondatot kell elmondaniuk a kamerába, miközben a nyári szellő lobogtatja kackiás bajszukat (filmgyári kellék). „Uram király, egyszerű magyar áll előtted. – Mi a neved, ifjú? – A keresztségben Gyulának adtak.” A memoriter tehát látszólag könnyű, ám a delikvenseknek, akik közt van árukihordó, zöldséges, hentes (naponta két deci vért iszik), mégsem sikerül hibátlanul előadniuk, vigyorogva hallgatjuk a különböző variációkat, a legjobb a „keresztségnek a Gyulában adtak”. Bartos segédrendező később a tévéstúdióban lejátssza a felvételeket Lukácsnak, a készülő sorozat rendezőjének, de az csalódott arccal nézi a lehangoló eredményt, hiányolja a szenvedélyt a figurákból. Bartos utolsó reményként még előkapja a sörgyárban készült felvételt, lássuk.