Hosszan tartó betegség után 78 éves korában elhunyt ifjúságom meghatározó focistája, Fazekas László. Aktív magyar pályafutása során kizárólag az Újpesti Dózsa labdarúgója volt. Az a csapat kilencszer nyert magyar bajnokságot az 1970-es években, abban a korszakban, amikor még tényleg volt magyar foci és a meccsekre minden gond nélkül ki lehetett vinni gyermekkorú gyerekeket is.
Van ez a huszadrangú sci-fi írócska, valami L. Simon… ja, bocs, nem, Asimov. Írt pár fércművet, olyasmiket mint a Fantasztikus utazás (és az ebből készült film) vagy az Alapítvány-trilógia, illetve ez utóbbinak teljes regényfolyammá fejlesztett változata. Az most ne zavarjon meg senkit, hogy ezek a művek könyvespolcom kiemelt helyén találhatók, nem erről akarok írni. (Pedig írhatnék…)
Az eredeti Alapítvány trilógia az egyik legmeghatározóbb könyvélményem volt evör, többször újraolvastam és nyilván fogom is még. Nos a trilógia második kötetében, az Alapítvány és birodalomban van egy olyan szereplő, akire senki sem számított. ("Nobody expects the Spanish inquisition", ahogy a Monty Pythontól tudjuk ugyi).
Van ugye az a Hari Seldon nevű fickó, akiről ezekben a könyvekben mindenki beszél: ő volt a feltalálója és az egyetlen művelője a pszichohistóriának, az emberiség jövőbeli sorsát meghatározó események bekövetkeztét leíró tudományágnak. Na és az a váratlanul fellépő szereplő volt az Öszvér, aki a faján prosperáló galaktikus birodalom működésébe beavatkozott, és akinek színrelépését még a nagyszerű Seldon sem látta előre.
Kb. ilyesféle (bár nem kitalált) karakter Magyar Péter. Akiről írtam már pár posztot itt a blogon, és akinek a két évvel ezelőtti színrelépése óta lehetett sejteni, hogy vagy ő lesz, aki lebontja a végtelenül korrupt és az országot tönkretevő Orbán rezsimet, vagy senki.
Őszinte leszek, ahogy az itt a blogon megszokott: nem gondoltam bele, hogy pár héten belül a ’70-es - ’80-as évek magyar könnyűzenéjének három nagyágyúja fog kerek (vagy majdnem kerek) évfordulót ünnepelni. Koncz Zsuzsáról és Bródy Jánosról már írtam, de itt van április 26., ami arról nevezetes, hogy annak a korszaknak még egy ikonikus alakjáról lehet posztot írni, jóllehet az apropó nem kerek évforduló, de majdnem: Szörényi Levente ezen a napon ünnepli 81. szülinapját.
Pár hete köszöntöttem itt a blogon a 80 éves Koncz Zsuzsát, most a magyar könnyűzene egy másik meghatározó alakját gratulálom meg, aki nemrég, április 5-én lett 80: ő Bródy János, becenevén Tini. Gyakorlatilag az iskolai kezdetektől zenész, érettségi után egyből az Illés együttes tagja lett 1964-ben. Korosztályom nyilván tudja, ezért csak a fiatalabbak kedvéért: az Illés a ’60-as – ’70-es évek hónaljszagú érett Kádár-korszakának (vagy érett hónaljszagú Kádár-korszakának, ahogy tetszik) meghatározó rockegyüttese volt, az akkori Omega - Metró - Illés „szentháromság” tagja.
Hát megtörtént. Ez egy őszinte blog, ami a szívemen, az a klaviatúrán, ezért megmondom őszintén, csak nagyon mélyen reméltem, hogy sikerül győznie a Tiszának. És hogy 2/3-dal, arra csak szegény megboldogult anyósom házának pincéjének legalsó grádicsán megbújva gondoltam. De ismét kiderült, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, gyáva népnek nincs hazája, és egyéb közhelyek (amikről persze tudjuk, hogy igazak), mert 2026. április 12-én az alig 2 éve létező ellenzéki párt földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a 16 + 4 éve hazánkon élősködő fideszrablók felett. Ahogy az AC/DC, a legharapósabb hard rock banda evör énekelte:
„That boy he don't know how to lose / He's out to win
He got the lot to top the last shot / Shaker, he's a breaker, he's a maker
He's a landslide / Landslide / Walking, talking, rocking landslide”
Az előző posztban egy virgonc 70-est ünnepeltünk, ezúttal egy szintén jó karban lévő 80-ast fogunk. Amint azt jó emlékezetképességű olvasóim tudják, két évvel ezelőtt, a Vadászat koncert kapcsán megemlítettem, hogy a ’80-as évek első felének magyar rocklemezei közül szerintem a három legjelentősebb az LGT-től a Loksi, a HBB-től a Vadászat és Koncz Zsuzsától a Menetrend. A Loksiról lesz szó külön posztban, a Vadászatról a 2024-es koncert kapcsán már volt szó, úgyhogy ezúttal a Menetrendet vesszük közelebbről szemügyre. Aminek az adja az apropóját, hogy a magyar könnyűzene talán legmeghatározóbb énekesnője március 7-én töltötte be 80. életévét. Hihetetlen, nem? De!
A bérgyilkos és a szőke cicababa ezalatt újabb merényletre készül, a csávóról kiderül, hogy Olivérnek hívják és néma, és éppen Kojak fürdőszobájában buherálja a villanyborotva konnektorát. Kojak hazaér és mindenféle lexikonokat, szakirodalmat lapozgat, de sehol sem találja Laczina prof nevét. A szőke ott sündörög körülötte, viszkit készít szódával, nagyon ideszokott, úgy látszik, és azon nyafog, hogy induljanak már abba a meghitt kiskocsmába. Kojak még elmegy megborotválkozni és a fürdőszobában elmélyülten lóbálva a vezetéket mereng a gyilkosságon. Szerencséjére a szomszédos szállodai szobában fűnyíróbemutatót (!) tartanak, ahol az élelmes ügynök az egyik bolyhos szobaszőnyegen mutatja be a kuncsatnak a gép hatékony működését. A hálózat persze nem bírja az extra terhelést és pont akkor vágja ki a villanyt, amikor Kojak bedugná a borotvát a konnektorba. Az egész emelet sötétbe borul, a szőke nő jólnevelten sikoltozni kezd, de feleslegesen, mert Kojak nem halt meg, csak a fejét vágta be a sötétben az ajtófélfába.
„Fársángi víg húmor! csiklándj fel engemet”, jutnak eszünkbe a költő ismert szavai és nyomában a gondolat: ha már farsangi vidámság, akkor ideje folytatni a régebbi magyar filmeket szemléző nosztalgikus hogyvoltok sorát. Az eredeti Kojak sorozat 1973-78 között futott az Egybesült Államokban, és a hetvenes évek végén a cucilista rendszerben jópár részt bemutatott belőle a Magyar Televízió is, jóllehet meglehetősen össze-vissza sorrendben. Ennek ellenére Columbo után Kojak is elképesztő népszerűségre tett szert a magyar nézők körében, nem kis részben köszönhetően Inke László szinkronhangjának. Emiatt logikus lépés volt, hogy film készüljön a bőrhajú nyomozó budapesti kalandjairól, és a mozik 1980. júniusában be is mutatták mai vizsgálódásunk tárgyát, igazi all star szereposztásban, még a kisebb szerepeket is az akkor legnépszerűbb színészek játszották. Egymilliónál is több néző látta a filmet, köztük volt a hogyvoltíró is, naná. Lássuk hát, min szórakoztunk anno!
A Pan Am légitársaság gépe landol Ferihegyen, a nyugati utasok kíváncsian készülődnek első találkozásukra a gulyáskommunizmussal. Ahogy sorra lépkednek le a gép ajtajához tolt lépcsőn, egyszer csak ismerős alakot pillantunk meg: tovarisi konyec hurkás tarkó, kopasz fej, napszemüveg… a férfi ekkor megfordul, és igen, ő az: Theo Kojak hadnagy! A látvány a felcsendülő Kovács György szerzette főcímdallal együtt válik komplex élménnyé, szövegíró Sztevanovity Dusán, hogyaszondja:
„Keze sújt, esze vág, soha nagyszerű fényesebb koponyát
Lehet éji sötét, hova lép ott az ármányba belelát
Halál torkában jár, és hogy túlélje nem kell más / Csak egy új folytatás!
Mr. Kojak / A száz éltű halhatatlan hős
Mr. Kojak / Ki túlvilágin s alvilágin győz”
A sorozat tehát országos siker, York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át, írt le egy hasonló hangulatot valami angol fűzfapoéta pár száz évvel korábban. Magyarhonban azonban a napsütést pár nap múlva váratlan esemény felhője árnyékolja be. Az egyik játszótér (talán a Lövölde téri) nyilvános WC-jének fülkéjében ugyanis feliratot találnak, miszerint: „Halál a török kutyákra!” Bodó Lukács és Bartos kíséretében azonnal helyszíni szemlére indul, a főszerkesztő dühe azonban nem az ismeretlen elkövető, hanem Lukács ellen irányul. Látod, törökellenes hangulat van kialakulóban, méghozzá miattad, mert térdig tocsogsz a vérben! Augusztusban szakszervezeti kongresszus lesz, amin török elvtársak is részt vesznek, belegondolni is rossz, mi történik ilyen közhangulatban velük. Vissza kell csinálni az egészet, a török legyen lovagias ellenfél, na szervusz. Kérem szépen, ez az intézmény eddig minden rendszerben nyitva volt, itt ilyen még soha nem fordult elő!, sopánkodik a kétségbeesett vécésnéni.
Nézzünk bizakodva a jövőbe és kezdjük vidám hangulatban az új évet! Még a boldog békeidőkben volt anno a hogyvolt blog, az akkor még független index.hu népszerű alrovata. A blogger is ott kezdte karrierjét, ez a poszt onnan származó újraközlés. A film alapmű és igazi gyöngyszemnek számít, erről kár lenne vitát nyitni. Jelen vizsgálódásunk tárgya 1970-ben készült, tehát öregebb, mint a blog olvasóinak többsége, viszont fiatalabb, mint a hogyvolt írója, yeah. December 24-én (szenteste, bár ezt akkoriban nem így mondták) mutatta be a Magyar Televízió. Két részre bontjuk az ismertetőt, hogy hosszabban tartson az élvezet.
Piacon kezdünk, akárcsak a pár évvel később készült Kántor sorozat első részében: két filmes szaki lézeng az árusító pultok között, de nem a zöldség-gyümölcs kínálat érdekli őket. Félhangon mormolt beszélgetésükből kiderül, hogy a középkorban játszódó tévésorozathoz keresnek amatőr főszereplőt, kemény feladat ez, de hálás. Sorra szólítják meg és hívják próbafelvételre a nyalka magyar férfiakat, akiknek két mondatot kell elmondaniuk a kamerába, miközben a nyári szellő lobogtatja kackiás bajszukat (filmgyári kellék). „Uram király, egyszerű magyar áll előtted. – Mi a neved, ifjú? – A keresztségben Gyulának adtak.” A memoriter tehát látszólag könnyű, ám a delikvenseknek, akik közt van árukihordó, zöldséges, hentes (naponta két deci vért iszik), mégsem sikerül hibátlanul előadniuk, vigyorogva hallgatjuk a különböző variációkat, a legjobb a „keresztségnek a Gyulában adtak”. Bartos segédrendező később a tévéstúdióban lejátssza a felvételeket Lukácsnak, a készülő sorozat rendezőjének, de az csalódott arccal nézi a lehangoló eredményt, hiányolja a szenvedélyt a figurákból. Bartos utolsó reményként még előkapja a sörgyárban készült felvételt, lássuk.
