Hát ez meg mi?, kérdezheti bármelyik olvasó a cím láttán, és a kérdés alapvetően jogos. Ugyanis nem hiszem, hogy kies hazánkban széles néptömegek ismernék ennek az amerikai rockbandának a nevét. (Max. Jules Verne hasonló című regényét.) Én is csak azért, mert zsenge ifjúságom óta a keményebb rockvonal áll érdeklődésem homlokterében, és ennek a horizontnak folyamatos bővítésében meghatározó szerepet játszott a ’80-as évek közepétől a Magyar Rádió Lemezbörze helyett c. műsora, amit Göczey Zsuzsa szerkesztett és hetente volt hallható a Magyar Rádió 3. műsor nevezetű csatornáján. (Ebből lett később a Bartók Rádió.) Egészen elképesztő, de Göczey még mindig aktív, 77 évesen jelenleg a Klubrádió zenei szerkesztője és pont olyan éles szemmel és füllel választja ki napjaink fontos zenészeit és együtteseit, mint ahogy azt tette jó 40 évvel ezelőtt.